Virágom, virágom...

Tegnap gyarapodott a szobanövényeim száma és van már egy legény is a lakásban :), ugyanis legénypálmáról van szó. 

Azért legény, mert állítólag még egy agglegény mellett is meg tud élni, olyan kevés törődést igényel. Két hetente kell locsolni, télen csak havonta. A huzatot és a sok vizet nem szereti. Inkább pozsgás, mint pálma, de magyarul mégis ez a hivatalos neve. Van neki elegáns latin neve is: Zamioculcas zamiifolia. Úgy döntöttem, inkább a magyar nevét használom. 

Nagyon fontos információ: ERŐSEN MÉRGEZŐ növény, gyerekek és háziállatok elől elzárandó! (Babérlevél helyett sem használandó - hiába hasonlít rá nagyon.)

Most ez a helye, aztán majd kiderül, hogy itt jól érzi-e magát, ha igen, tőlem maradhat, nem zavar senkit és őt sem zavarja a huzat. A túllocsolástól mellettem nem kell félnie. Később kap majd egy csinosabb cserepet, egyelőre ez is megteszi. Kicsi, nem is nő gyorsan, remélem, szép, hosszú életünk lesz így együtt! (Nagy előnye, mint a növényeknek általában, hogy nem kell sétáltatni.) :)

Jóóó reggelt!

Korán keltem, nem is bánom, mert épp rosszat álmodtam és gyorsan léptem ki az álomból. Ha már így történt, nem lustálkodtam tovább, hanem fájó szívvel bár, de otthagytam az ágyikómat. 

Reggeli készülődés után kiszellőztettem, közben fotóztam is: 

 Kémények, madarak, felhők, faágak és a Nap felkelőben. 

A mi utcánk ritka képe, amikor egyetlen autó sem parkol és senki nem sétáltatja a kutyusát.

Ez a kép már a szobában készült, hibiszkuszunk bimbói, mert észrevettem, hogy a nagy alatt, készülődik egy kis bimbó is. Megörökítettem, mert lehet, hogy holnap már lepottyan valamelyik és én meg sem mutattam nektek. :)

Készítettem ám reggelit is, már meg is ettem és most itt vagyok, írogatok, de nem sokáig, mert megyek olvasgatni blogokat, híreket, aztán valamikor délelőtt készítek ebédet is..., még nem tudom mit, de majd kitalálom.

Egy átlagos nap a COVID idején

Semmi különös. Kedd óta elkerült a migrén, csak el ne kiabáljam. 

Az órákat még tegnap este átállítottam a nyári időszámítás szerint. Az éjszakám, nem tudom miért, talán a szél miatt, elég nyugtalanul telt, ennek köszönhetően reggel jól el is aludtam. 

Nem volna érdekes, ha nem kötne a cukorbetegség az állandó időpontokhoz az étkezésben. Na, nem tragédia, ha egyszer-egyszer csúszik az az időpont, de azért jobb betartani. Mostanában nagyon vigyáztam, szénhidrátot csak a megengedett mértékben fogyasztottam, meg is látszott a mérések eredményén. :) Jók lettek az értékek, egy alkalommal viszont nagyon alacsony lett. Ilyenkor iszom 2 dl 100%-os almalét és eszem pár darab kekszet, ezek szépen helyreteszik a vércukorszintemet. 

A nap, a továbbiakban ugyanúgy fog eltelni, mint máskor, azaz - remélhetőleg - nem történik semmi különös. Csak úgy elvagyok, mint ez a befőtt:

Később: (15:50) 

Nyitva az erkélyajtó, napsütés, meleg és rántott hús illata jön befelé. Olyan igazi vasárnapi hangulat. Kint a kertben a fák már bontogatják a leveleiket, az aranyvessző bokor is sűrűbbnek látszik, mivel a virágai már egész nagyok. Itt bent is van egy bimbó a hibiszkuszon. Minden reggel megnézem, hogy megvan-e még? Csinált már olyat, hogy elindult egy bimbó és még mielőtt megérkezett volna a kivirágzáshoz, sajnos lepottyant. Elég régi, át is kéne ültetni már... Drukkolok neki, gyönyörű amikor kivirágzik.

Mutatok egy régi képet, ilyen lesz, ha nem gondolja meg magát: 

Migrén

Úgy kezdődik, hogy egy foltban, pont ott, ahova nézek, nem látok semmit, ez az első jel, ekkor kell bevennem a gyógyszert és akkor talán megúszom az erős fejfájását. 

Második fázis: a szikralátás, amikor megjelenik egy csillogó, villogó pont, ami szép lassan egy cikcakkos vonallá alakul át, miközben változatlanul csillog és villog, majd szintén szép lassan átúszik a szememen. Jön a harmadik fázis: émelygés, erős fejfájás és a fényt ilyenkor nem tudom elviselni. 

Most éppen a harmadik fázisban vagyok. Fáj a fejem, émelyeg a gyomrom és összehúzott szemhéjakkal, leeresztett redőny mellett írom ezeket a sorokat. Nem tudom, hogy ez most az oltás mellékhatása, vagy az egyébként is elő-előjövő szokásos migrén? Mindegy is. 

Én szóltam az oltás beadása előtt, hogy velem ez szokott történni, azt mondták, hogy ez nem számít. Tegnapelőtt már elkapott egy migrén, ma megint. Kíváncsi vagyok, mikor lesz a következő? 

Most megyek pihenni - lassan mást sem teszek - és behunyom a szemem, a gyógyszert már bevettem. 

 

Mi is volt ma?

Nem sok. 

Szinte egész délelőtt az élelmiszer-szállítókat vártam, közben ki-kimentem az erkélyre (mondjuk nem is ártott, legalább levegőn voltam) és gondoltam csinálok egy-két fotót ugyanarról a városról, mint eddig, mert hát az erkélyről nem látok mást. 😊

A kert sarkában virágzik egy aranyvessző bokor, nem a legszebb, kissé ritka, de sárga kis virágok díszítik és ez a látvány a sok szürkeség után jólesett a szememnek. Leguggoltam,  hogy  azzal  is közelebb legyek a bokorhoz (nem mintha sokat számítana, hiszen nem is vagyok magas, sőt!),

elkattintottam a gépem és akkor jött a kellemetlen meglepetés. 

Kár volt leguggolni, mert egy kis ideig azt hittem, hogy úgy és ott maradok ki tudja meddig. Talán a negyedik próbálkozás után, görcsösen kapaszkodva az erkély korlátjába, sikerült felhúznom magam és végre felálltam. Hát ez tanulságos volt. Ilyen felelőtlen többé nem lehetek! 

A szállítók ugyan késtek, de mindent hoztak, ezért megbocsátottam nekik. 

Nahát, ez történt. Mondtam, hogy nem sok! 😉

Meglepetés!

Csörgött a telefon, a fiam hívott, hogy itt dolgozott a közelben és most mindjárt ideér a házunk elé. Nem jön fel, de kiszáll a kocsiból és a boldogságtól nagyokat fog ugrálni. Mire eddig ért a mondókájával, már meg is állt a kocsival, én meg gyorsan kimentem az erkélyre és tényleg! - az én 49 éves gyermekem ott ugrált a kocsi mellett. Azt sajnálom csak, hogy nem fényképeztem le! 

A telefont nem tettük le, ugri-bugri közben is beszélt. Nagyon jólesett ez az egész, jót nevettem, és nagyon örültem neki. Egyből jó kedvem lett, most is mosolygok, miközben ezeket írom, bár előtte sem voltam bánatos. Tisztára olyan "bohóc", mint gyerekkorában volt. 

Örült, hogy megkaptam az első oltásom és nagyon vár egy - az oltások és a türelmi idő letelte után -  valódi személyes találkozást. Nem csak ő, én is!!!

Elmeséltem a fotelt, megkérdezte, hogy csak nézegetem, vagy bele is mertem ülni? Persze, hogy beleültem, na jó, de azért óvatosan, ne dobjam bele magam és ő majd leellenőrzi, ha feljön. Most nem tudott feljönni, mennie kellett tovább, még beszélgettünk, de már egyre távolodott a kocsival. Azért mindketten boldogok voltunk, mert láttuk egymást és beszélgettünk is. Ők jól vannak, a család, a gyerekek szintén. 

Az ilyen meglepetéseket nagyon-nagyon szeretem!

Hasznosan töltött nap

Ez aztán sűrű nap volt! 

Délelőtt megkaptam az oltásom, nem panaszkodom, nagyon simán ment minden. Nem volt tömeg, az emberek nyugodtak voltak, a klinikán mindenki kedvesen, udvariasan viselkedett. Erről elég ennyi, az előző bejegyzésem hozzászólásaiban kicsit részletesebben írtam a történtekről. 

Mikor hazaértem, pihentem egy keveset, majd összeütöttem egy egyszerű ebédet, aminek a felét jóízűen megettem. A többi jó lesz holnapra. Ebéd után ittam egy kávét és leültem a géphez, játszottam egy keveset, olvasgattam blogokat, híreket, közben valaki felcsöngetett. 

Kinéztem az ablakon, hát a hintafotelemet hozták meg! Semmi értesítés, csak úgy, minden sms, e-mail, telefon nélkül megjelent a szállító. Nagy doboz, elég nehéz, de felhozta az ember az ajtóig és még az előszobába is betolta. Nem maradt el a "jutalma", megérdemelte. 

Ott álltam a nagy dobozzal, az oltásommal és kicsit fáradtan, de nem bírtam ki, ki kellett bontanom azt a dobozt. Kipakoltam a szoba közepére és ismerkedtem egy kicsit a fotel darabjaival. Kerestem valami összeszerelési útmutatót, de nem találtam. Hát jó, akkor anélkül szerelek, gondoltam magamban. Két karfa, három részben az ülőke, csavarok és szerszám a csavarokhoz. 

Először sikerült az ülő- és támlarészt összerakni, aztán elkezdtem a karfákat rászerelni. Hja, nem úgy van az! De nem ám, mert fordítva kezdtem neki: az állítható lábtartót nem lefelé, hanem felfelé lehetett állítgatni.

Szétszedtem, könnyebb volt, mint összerakni, aztán újra összeszereltem, de most már jó irányban állt a lábtartó. A lényeg az, hogy sok fejtörés, lábfájás, derékfájás után sikerült összeraknom a hintafotelem. 

Minden felesleges zacskót, szerszámot, szemetet elpakoltam, kidobtam, nézem, a régi fotelben van egy darab papír, megfordítom, hát a használati utasítás volt az összeszereléshez! Már késő, nem kellesz, egyedül is boldogultam. Kicsit nehezebben, de megoldottam! 

Akkor ment a tévében a híradó és még ki kellett osztanom a holnapi gyógyszerem, vacsorázni és bevenni az esti adag kilenc szem tablettámat. Mostanra ezeken is túl vagyok. A derékfájás és lábfájás maradt, de a hintafotel is. Kipróbáltam, kényelmes és hintázni is tudok benne. Az oltásnak egyelőre nem érzek semmi mellékhatását, ez is maradjon csak így. Biztos jól fogok aludni az éjjel.

Felhők naplementében

Szépek voltak, kár, hogy az a háztető belóg a képbe. Régen egy sokkal alacsonyabb ház állt a helyén, azt jobban szerettem, sokkal jobban illeszkedett az utca hangulatába és nem takarta el az eget. 

Ma reggel láttam, hogy a kert végre felébredt, az aranyvessző virágzik, még nem teljesen, de már látszanak a kis sárga bimbók, a fák rügyeznek, zöldül a fű, visszavonhatatlanul itt a tavasz.

A mai napi teendők mellé pipa került, mindent elintéztem. Láttam a neten, hogy az oltásra várók sora jó hosszú, nem tudom, hogy hogyan fogom átvészelni? Volt valamikor egy összecsukható kempingszékünk, sajnos nincs már meg a vászon ülőkéje, csak a váza. Most de jól jönne! Elvihetném magammal. A második adag vakcinára, ha ilyen sokan lesznek akkor is, úgy megyek, hogy viszek magammal egy ilyen széket.

Porzsák,

vagy fotel? Ma, ha minden igaz, kiderül. Azért megírhatták volna abban az sms-ben, hogy mi a száma, akkor be tudnám azonosítani. 

Vasárnap jött a telefon, holnap oltanak! Az élelmiszer-rendelést áttettem csütörtökre. Spórolok a kenyérrel, hogy kitartson addig. Kicsit izgulok, az éjjel már ott voltam a klinikán, ahol oltani fognak, persze csak álmomban.

Ne felejtsem el! - taxit kell rendelnem holnapra! Csak legyek már túl rajta! Nem az oltástól félek, szurkáltak már épp eleget, hanem a körülményektől: vajon sokan lesznek? Nem szeretném, de ez aztán nem rajtam múlik.

Na, megyek reggelizni, lassan fel kell készülnöm a csomag fogadására, kb. 1 óra múlva kezdődik a várakozás. 

Március idusa

        Juhász Gyula: A MÁRCIUSI LÁZ

        Virágos hant és véres rög felett
        Már bontja zászlaját a kikelet.
        Végig cikáz
        A termő, zengő márciusi láz.

        Folyó megárad, megborzong a rét,
        Ezer követ száll, ujjong szerteszét,
        Vígan cikáz
        A nyíló, bízó márciusi láz.

        Ó templomok tornyán a csókja ég,
        Vén börtönök odvára tűz a fény,
        Büszkén cikáz
        A boldog, bátor márciusi láz.

        A vér és könny termékeny földje már
        Új csókra és új ölelésre vár:
        Végig cikáz
        A lelkeken a márciusi láz!

2007-ben

Éva blogjában láttam idei ibolyát. Nekem most nincs friss ibolyám, de mutatok sok régi ibolyát a kertünkből és Apót ahogy a kerítés mellett lesi az avar között elbújt ibolyákat. 

Régi képek, régi géppel készültek, de azért most is élvezhetőek, és "az emlékezés a találkozás egyik formája".  Itt a jobb oldalon az is kiderül, hogy kitől idéztem. :)

(Most vettem csak észre, hogy Apóról a kép pont 2007. március 13-án készült.)

Az elmúlt pár napban

történt egy s más. Keresnem kellet a porszívóhoz porzsákot. Körülnéztem és az egyik webáruházban, ahol szinte mindent megtalálsz ("Minden szinten, szinte minden" - Corvin), én is megtaláltam a megfelelő porzsákot. 

Gondoltam, ha már ott vagyok, rákeresek a hintaszékre és találtam is, nem olyan régi fajtát, amit eredetileg elterveztem, hanem inkább hintafotelt - lábtartóval. Ez kell nekem! - ebben feltett lábbal tudok pihenni, nem is olyan vészes az ára, nosza, ezt is megrendeltem. Szerdán hozzák az élelmiszert, tehát jól betábláztam magam rendelések terén. Valószínű, hogy az összeset hét elején fogják hozni, csak remélem, hogy nem így lesz...

Pénteken nyugodtan üldögélek, megszólal a telefon, a rendelőből hívtak, hogy ilyen és ilyen vakcina van, elfogadom-e? Persze, hogy elfogadom, minden jobb, mint a semmi. Jó, akkor majd később értesítenek, hogy mikor és hol fogom megkapni az oltást. Ebben maradtunk. Ha ez is a hét elejére esik, akkor fogalmam sincs, hogy hogyan fog alakulni az eljövendő hetem. Kissé ideges vagyok, abban bízom, ha ütköznek az időpontok, valamelyiket későbbre tudom tenni. Nagyon nem szeretem a bizonytalanságot!

Lányomnak is szóltam az oltásról, nagyon örült, pedig még sok időbe fog telni, hogy nyugodtan együtt lehessünk. Első, majd 2-3 hét után második oltás, utána legalább két hét szünet és neki is meg kell kapnia ahhoz, hogy végre találkozhassunk, meg a gyerekeknek is. Nekik hármójuknak nincs semmi krónikus betegsége (hála Istennek), úgyhogy az utolsók között lesznek a sorban. Addigra lehet, hogy az én oltásom szavatossága lejár és akkor minden kezdődik elölről. Vége lesz ennek valaha?

Kék város

és csillogó Duna. Kicsit kisütött a Nap, mindössze ennyi.

Csöndesek itt a nappalok

Úgy telnek a napok, mint eddig, nálam semmi nem változott az új rendelkezések bevezetésével. Eddig is itthon ültem, eztán is itthon ülök. 

Alszom, felkelek, elvégzem a napi teendőimet, kimegyek az erkélyre levegőzni, fotózni, főzök, időnként, amikor jobban érzem magam, takarítok, sétálgatok a szobában, eszem, mérem a vércukorszintemet, betartom a diétámat, rejtvényt fejtek, olvasgatok: verseket, könyveket, blogokat, néha írok is, esténként kiosztom a másnapi gyógyszereimet, aztán szorgalmasan be is veszem mindet. 

Hetente várom a szállítókat, ők látnak el élelemmel. Időnként lemegyek (maszkban), megnézem a postaládát, leviszem a szelektált szemetet, kicsit gyönyörködöm a fákban, a természetben és előre félek a visszafelé megmászandó emeletektől. Pihenek, gondolkozom, nem unatkozom.

Böngészgetek a neten, találtam egy hintaszéket, talán meg is veszem... Majd beleülök és ringatom magam, hiszen "senki nincs, ki elringasson", nem jöhetnek ringatni, mert vigyáznak rám...

"Ez a nap is,
Mint a többi.
Elmúlt. Vége.
Ez az est is,
Mint a többi
Eljött. Béke."

Tóth Árpád: Ez a nap is
(részlet)

Popper Pétertől egy idézet

"Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei." 

 

Fiatalon én is mindenkinek meg akartam felelni, aztán én is rájöttem, hogy ez képtelenség, azóta nyugodtabban élem az életem.

Ma reggeli képek

A Hold még fenn van és a Nap is felkelt, együtt vannak fent az égen. Már nem sokáig, a Nap egyre inkább elemében van, míg a Hold egyre fáradtabban ragyog, végül nem bírja tovább, nagyon álmos, elmegy aludni.😊

A hajnali köd, pára még a völgyekben megmaradt, de a Nap lassan eltünteti őket is, és a Város teljes pompájában fog ragyogni mindaddig, amíg a Nap is elfárad és újra helyet cserél a Holddal. És ez így megy nap nap után... 😉

Álmok

Sokszor álmodom, régebben nagyon sok álmomra emlékeztem is. Akkoriban azt terveztem, hogy leírom az álmaimat, de aztán maradt az egész a tervezés szintjén és nem lett belőle semmi. Ma már nem jellemző, hogy emlékezem, néha-néha azért előfordul. 

Mióta Apó földi valójában nincs mellettem, azóta sokszor álmomban látogat meg. Van úgy, hogy reggel, mikor felébredek, érzem, hogy vele/róla álmodtam, de mindenféle emlékeztető praktika ellenére sem tudom felidézni, hogy mit. Nagyon rossz érzés. 

Van úgy, hogy fáj az álom, olyankor az egész napomat a szomorúság határozza meg. Azok a napok múltidézők és nem az fáj, hogy együtt voltunk, hanem az, hogy már nem lehetünk együtt. Egyszerűen nehéz felfogni, hogy soha többé. Utólag sajnálok minden napot, órát, amit elszalasztottam és nem vele töltöttem. 

19 évesen ismertem meg és 20 év kellett, hogy rájöjjek, Őt kerestem minden, az életemben addig előforduló, férfiban. Nagy volt a korkülönbség, Ő emiatt nem mert közeledni, félt a visszautasítástól, én meg azért nem reméltem semmit, mert el sem tudtam képzelni, hogy ennek a nagyon okos, kedves, hozzám képest talán túl tapasztalt embernek majd pont én kellek. Így mentünk el majdnem egymás mellett. 

Hála Istennek nem ez történt, mert akiket az Isten egymásnak teremtett... 

Álmomban megint itt volt, valami társaság is volt, játszottunk valamit és ami érdekes, hogy mindenkin volt valami piros-fehér csíkos ruhadarab. Apón és rajtam a rendes ruhánk volt. Mindegy is, nem ez a lényeg. Mielőtt felébredtem, vagy írjam azt, hogy búcsúzóul átöleltem Apókámat és adtunk egy-egy puszit egymásnak. Ezzel az élménnyel a fejemben, a szívemben és a szememben – hiszen láttam magunkat, mert az álmokban minden lehetséges – ébredtem fel és így lett ez a nap is az emlékek, az emlékezés kicsit fájdalmas napja. Azért az nagyon jó volt, hogy megölelhettem. 

Sokszor mondtam neki: Nem tudom, mit hoz a jövő, hogy meddig élek, de tudd, hogy melletted, veled nagyon boldog voltam. 

Most sem mondhatok mást.

Utcarészlet napsütésben

Aranyló napsütésben ragyog és milyen más az ember hangulata! Nem a szürkeség, hanem ez fogadott reggel, amikor felhúztam a redőnyt:

(Visszatérve a tegnapi bejegyzésemre: a vízhiány megszűnt, süthetem a csirkemellet, hurrá! Nem halok éhen.) 

(Ilyen lett. Egy nagyobb paradicsomot egészen apróra vágtam és azzal együtt sütöttem meg. Besűrítette a szaftot és kellemes, pikáns íze lett a sültnek)