Tavaszodik és hála az égnek, ma eső is esett.
A növények nagyon hálásak érte, láthatóan zöldebbek, levelesebbek és virágosabbak lettek.
Ez a szarka letelepedett a létránkra, nem zavarta, hogy festékfoltos, a lényeg az volt, hogy száraz. Addig ült ott, miközben időnként megrázta magát és felborzolta a tollait, míg megszáradt és aztán el is repült. Sikerült lekapnom, igaz, csak a szobából, mert nem akartam megzavarni.
Csak képekben, mert leírni sok volna. Van itt közelítő vihar, megcsonkított ferde fa, naplemente, szóval mindenféle. Amolyan ízelítő.
Minden rendben, a család is jól van, süt a Nap, nyitva az erkélyajtó, kellemes a meleg, csend van körülöttem és béke.
Mégis, nagyon nyomasztó érzés, ami bennem, valahol ott a szívem táján, bujkál - a sírás kerülget. Nem tudok írni... Hetek óta nem tudok szabadulni... Menekültek, háború, halál..., képek a szomszédból... és a fájdalmas bizonytalanság.
'56 borzalmának sokszorosa...
