Már sokkal jobb a kezem, de most a nagy melegben élni sincs kedvem, írni aztán meg végképp nem akaródzik és nem is történik semmi olyasmi, ami megérdemelne egy bejegyzést.
Ezt a látványt tegnap este sikerült elkapnom és hogy lássátok, még élek, elhoztam nektek is. 😀
Egész nap borult volt az ég, fújt a szél, hideg volt, tegnap még az eső is esett, egy kicsit be kellett fűteni.
Ma már legalább nem esett és a Nap estefelé szabályosan bearanyozta a város egyes részeit, meleget már nem adott, de igazán szépen búcsúzott.
Valami nagyon füstölög a hegyen túl.
Kicsit később olvastam, hogy Soroksáron lángol egy autóbontó, ég a járműhulladék. A tűzoltók már ott vannak és próbálják eloltani a tüzet.
Semmi különös.
Négy napig nyitott erkélyajtó mellett töltöttem a napjaim és gyakran mentem ki az erkélyre szétnézni. Pezseg az élet a lakás falain túl. Időnként a szellő virágillattal kényeztet, minden növény csodálatosan zöldell, van, amelyik még csak most hajtja ki a leveleit és van, amelyik már a virágát is elhullajtotta, vagy épp most virágzik. Bogarak, lepkék, méhek repkednek cikázva a lombok és a fejem körül, madarak sokasága száll ide-oda. Most vettem észre, hogy milyen sokféle madár tanyázik ezen a tájon. Kergetőznek, megpihennek, szerelmesen összebújnak, készülnek a családalapításra.
A város is kizöldült, szemben a hegy már nem szürke, már inkább zöld. A fák a lombjaikkal lassan eltüntetik az utcát és a panoráma egy részét, de nem bánom. Legyen csak így. Ősszel, mikor ezek a gyönyörű, sokfélén zöld levelek elsárgulnak, pirosodnak, rozsdabarnán földre hullnak, akkor majd újra előbújik az utca és a város minden részlete.
Írok itt a ragyogó, napsütéses tavaszról, miközben odakint szürkére váltottak a színek, lóg az eső lába. Nincs nyitva az erkélyajtó sem, de hát ez is kell, kell a földnek az éltető esővíz. Most olyan idilli a kép, de motoszkál a fejemben a gondolat, hogy meddig?
Hogy én? Ja, igen. Épp megittam, megettem a reggelimet, bevettem a gyógyszereket. A mosógép is befejezte a beállított programot, a ruhákat kivettem és most megyek teregetni...
"Tűnt március nagy napja, szép tavasz, (Juhász Gyula: Március idusára, részlet)
*****
Utólag még egy kép, ez nem olyan ünnepélyes, de a szívemnek nagyon kedves. Kicsit régi, (Kislegény itt valóban kislegény) de mit tesz a véletlen? - piros-fehér-zöld.
utolsó naplementéje - ezt nem tudtam kihagyni - pont szilveszter napja maradjon ki?! 😀 (Jövőre, ígérem, visszafogom magam.)
Juhééé! Süt a Nap! A sok ködös, sötét nap után végre!
Hogy nem nagy hír? Meg sem kéne említenem? Dehogynem! Ettől van most jobb kedvem. Fotó nincs, mert hiába süt hét ágra a Napocska, mínusz fok van odakint és nem tudom rávenni magam, hogy kimenjek az erkélyre. Talán később..., ha csak vissza nem jön őkelme, a Köd, vagy az Eső, netán a Hó.
Ködös kép mostanában sok készült, az eső meg eláztat mindent, még a fotómasinámat is, márpedig azt nem szeretném. Hó? Na jó, azért kimennék, mert idén, így év vége felé, még nem volt hozzá szerencsém.
Összehordtam itt hetet-havat. Az az igazság, hogy másról most nem tudok beszámolni, de a napsütésnek valóban nagyon örülök!
Valamivel később:
Nem mentem ki, de a szobában készítettem pár felvételt. 🌝 Íme egy a sokból:
A redőny azért van így, mert az is szigetel egy kicsit.
Sötét - a gépem vakut kért, de azért se! - köd, eső, 3°C árnyékban, hó, az nincs, de azért jön a Mikulás, ugye? Kémény is van, hááát..., nem tudom, hogy fér át rajta?! Ügyes, majd valahogy megoldja. 😀
Egy régi (vállalati) Mikulás. Kislányom a középpontban és itt baloldalt, a Mikulás mellett és előtt, félig meddig a kisfiam is látszik. Olyan nagy volt az izgalom, hogy észre sem vették a kigombolódott ruhát, az csak akkor derült ki, amikor kész lett a fénykép. Akkor még a filmet elő kellett hívni, stb., stb. Mondom, hogy régi! 😀 '70-es évek.
Hamar jön az esti sötét. Tetszik, vagy sem, fel kell kapcsolni a villanyt, ha látni akarok valamit. Ezzel egyidőben a redőnyöket is le kell engedni. Egyrészt nem szeretem, ha belátnak, másrészt egy plusz réteg, ami védi a lakást az éjszakai hidegtől.
Megyek, előkészítem a holnapi gyógyszereimet... Jó kis esti program nagymamáknak. 😀
...és szúnyogháló. Ezek homályosítják el a szemem és nehezítik meg a kilátást a konyha ablakából.
Élőben azért élénkebbek a színek és az a kis rózsa olyan vidáman bontogatja szirmait, mintha a tavasz jönne és nem a tél. Mosolyogni támad kedvem, ha ránézek.
Mögötte, az üvegen és hálón túl, a hatalmas fenyő ad védelmet és élelmet mókusnak, cinkéknek, de láttam ott már harkályt is no meg szarka is akad. Ilyen borús napokon jó kinézni az ablakon, az erkély ilyenkor túl vizes és hideg. Tudom, mert egy kicsit kidugtam az orrom. 😊
Elnézést kérek, de egyszerűen nem tudom megunni, ha valakinek túl sok és már elege van az erkélyről készített fotókból - amit egyébként megértek -, ő inkább meg se nyissa a blogomat.
Süt a Nap a ködön át, különös hangulatot teremtve. Beillene az első két kép akár téli tájnak is. Kopasz fa, amin nem olyan rég a madarak gyülekeztek, akkor még levelek díszítették az ágakat. Füstölő kémény, mert a hideg bizony itt van már és fűteni kell és főzni kell, hiába drága az ára. Takarékoskodni is kell, persze, de okosan. Azt hiszem, egy kórházi ápolás drágább "mulatság" lenne.
Nekem most sokat segít a fűtésben - a nyáron oly sokszor szidott - áldott napsütés. 🌝
