Mi másról is írhatnék ezekben a vírussal terhelt, magányosságra ítélt napokban, hetekben. Reggel felkelek, felhúzom a redőnyt és mindig meglepetés, hogy mit látok odakint. Ma éppen egy esős, nyirkos, ködös reggelre csodálkoztam rá. Hogy miért csodálkoztam, magam sem értem, hiszen október van, nem olyan ritka az ilyen idő.
A ködben teljesen eltűnt a város.
Én meg itt szép lassan olyan leszek, mint egy igazi angol, akinek fő témája az időjárás. Meg tudom érteni, semleges terület, senkit nem bánt meg vele az ember lánya/fia. Egyébként sem történnek egetrengető dolgok velem. Tegnap például az történt, hogy hozták a heti ellátmányomat, levittem a szemetet, ellenőriztem a postaládát, találkoztam két lakóval a lépcsőházban. Egyikük megkérdezte, hogy sétálni voltam-e? Mondtam, hogy persze, sétáltam egy kicsit a szeméttel. Mi volt még? Többször is ettem, mértem cukrot (estére kissé magas lett), a számítógépen rajzokkal foglalkoztam, híreket olvasgattam, zenét hallgattam még tévét is néztem, ez utóbbi nem volt valami nagy élmény, ma talán ki is hagyom. Kihagytam, pedig a "kötelező gyakorlatokat" is elvégeztem, mint a mosogatás, ágyazás, stb.
Nahát, ilyen "érdekességek" történnek az ember gyerekével önként vállalt karantén idején. Azért nem unatkozom ám! Nem szoktam, mert ha ülök és csak úgy nézek ki a fejemből, akkor sem unatkozom, akkor gondolkozom. Arra is kell időt szánni, nem lehet egész nap ész nélkül rohangálni!
