Fontos nap!

Bizony! Május 8. napján, szinte - kicsit megkésett - születésnapi ajándékként, éjjel 1/2 12-kor, megszületett az én bogárkám. Azon a napon hét ágra sütött a nap és 30 fokos hőség volt, én meg egész nap egy szövetruhában, mert nem volt nyári kismama ruhám. Akkoriban egy kismama bő ruhát viselt, alig látszott a babapocakja. 

Ezen a képen már nem az újszülött kislányom látható, azokból a képekből egy sincs a gépemben, sőt! - azt hiszem, hogy mindet elvitte a lányom a NAGY családi albumba.

Isten éltessen drága bogárkám, "kicsi"lányom!

Most olvastam

a 24.hu oldalon: 

"Finnországot a hatodik egymást követő évben nyilvánította a legboldogabb lakossággal rendelkező országnak a hétfőn közzétett World Happiness Report, a világ legboldogabb országainak idei ranglistája. Az évente kiadott jelentés a Gallup Intézet globális felmérésén alapul, amely idén a koronavírus-járványnak az emberek közérzetére gyakorolt hatását vizsgálta a világ 109 országában. Az amerikai kutatók megállapítása szerint az emberek boldogságérzete a világjárvány ellenére „figyelemre méltóan rugalmas” maradt: a 2020 és 2022 között mért globális átlagok éppoly magasak, mint a 2017-2019 között, a pandémiát megelőző években." 

 Amit Kicsilány mesélt az ottani életről, nem is csodálkozom. 😀 

"Magyarország az 51. helyen szerepel a közép-amerikai Salvador után, megelőzve Argentínát. A világ két legboldogtalanabb országa a tavalyi és idei jelentés szerint is Afganisztán és Libanon."

Jobb, ha az utóbbihoz nem fűzök semmit. 

December 24.

Ha elmúlik a szenteste, nagymama felidézi az emlékeket. 

Idén nem zártam magam karanténba, a szentestét lányoméknál töltöttem. Ők - a biztonság kedvéért - mindhárman csináltak tesztet és hála az égnek, mindhármójuké negatív lett. Tudom, borzasztó, de még így is volt bennem egy kis félelem, rég mozdultam ki úgy igazán a lakásból. 

Mindent megcsináltam, előkészítettem 24. előtt, aznap csak magamat kellett felkészíteni lelkileg és fizikailag az útra és az estére. 

Sötét volt már, amikor elindultam. Remegő lábakkal léptem ki a házból, az automata világítás magasabb emberekre van igazítva, így nekem mindig hadonászni kell a lámpa előtt, hogy végre világos legyen és lássam hova lépek. Igazán nem akartam ezen az estén - máskor sem – elesni és nyakam, lábam, karom törni. Szerencsésen kijutottam a kertből és a kapun kívül vártam a taxit, kicsit szemerkélt az eső, nem érdekelt, az izgalom, a várakozás - nem a taxira – az estére, teljesen lefoglalta a gondolataimat. 

Végre megérkezett az előre megrendelt sárga taxi, nehezen, de sikerült beszállnom a kocsiba és már repültünk is a kis budai utcába, ahol a lányom várt rám. Lejött értem, elvette a csomagomat és a jelenlétével is segített felmenni a lépcsőkön. Mire a lakás ajtajáig értünk, én már el is fáradtam. Bent meleg és finom illatok vártak, no meg Mojo cica, aki gyanakodva nézegetett, hogy ez meg ki a csuda? Még nem találkoztunk személyesen (a covid a bűnös), csak képeket küldött róla a lányom. Nagyon kedves, okos „kis” cicó, a „kis” a korára vonatkozik, mert különben akkora, mint egy közepes termetű kutya. Szinte egész este le nem vette rólam a szemét, minden lépésemet figyelte, jött utánam, nehogy már veszélyt jelentsek az ő birodalmára, mert természetesen ott minden és mindenki az övé. :)

Unokáim csak később futottak be, először Kicsilány, majd Kislegény is megérkezett. 

Csillagszóró, gyertyafény, a Kaláka szolgáltatta az estéhez a kellemes zenét. Ajándékosztás, közben kellemes karácsonyt kívánságok és óvatos puszik, ölelések, öröm és békesség. 

A vacsora nagyon finom és bőséges volt. Ropogósra sült kacsacomb, hal, krumplisaláta, fűszeres sütőtök-chips, baconnel párolt kelbimbó, zöldséges rizs – lehetett válogatni, ki mit kért. Befejezésként nem hagyományos fatörzs. Egyikünk sem szereti a vajas krémeket, így a fatörzsbe és a külsejére is főzött csokikrém került. Innivaló is volt bőven, én csak kristályvizet ittam és a sütiből is szigorúan csak egy szeletet ettem, pedig meg tudtam volna enni még egyet..., kettőt... Tényleg nagyon finom volt minden és nekem közben az járt a fejemben, hogy szegény lányom, mennyit fáradt! Mojo egész nyugodtan viselkedett, a csillagszórótól kicsit félt, a vacsora illata nem zavarta, megszokta a neki való macska-finomságokat, mert nem etetik embernek való ételekkel. Néha felugrott a karácsonyfa alá és ahogy a lányom valamelyik nap írta, tényleg nem bántotta a díszeket. A biztonság kedvéért leparancsolták a fa alól, mert azért az ördög még ilyenkor sem alszik. 

Beszélgettünk, sokat nevettünk, Kicsilány mesélt a közelgő utazásáról Finnországba. (Tudom, még nem szóltam róla, de januártól ösztöndíjasként, fél évig egy finnországi egyetem tanulója lesz.) Kislegény csöndesebb volt, munkából jött és kissé fáradt volt. 

Elszaladt az idő, 9 órára jött értem a taxi, minden baj nélkül értünk haza. Én elég nehezen vettem a lépcsőket, minden fordulóban meg kellett pihennem, de végül sikerült bejutnom a lakásba és boldogan, megnyugodva öltöztem át az itthoni ruhámba miután a már megszokott kézfertőtlenítésen és miegyebeken túljutottam. 

Lepakoltam az ajándékom, kerestem neki helyet a fa közelében és gyújtottam egy mécsest. A mécses lángja mellett, gondolatban mindenki ott volt velem a szobában, akit szeretek és aki már nem lehet velem a valóságban. Olyan nagyon szép, békés, meghitt este volt, pont ilyet kívántam magamnak!

Ez a hónap

rögtön boldogsággal kezdődik. 

1999. 10. 01. Kicsilány születésének napja. A kicsi lány ma már felnőtt, 22 éves nagylány. Elfogadom, hogy megnőtt, de a felnőttel együtt ott van az a kicsi tündér is, akit, amikor a születése után először megláttam, felkiáltottam: Ó, de szép! 

Nagyon sok emlék, együtt töltött napok, hetek, - ilyenkor előjönnek és boldogsággal töltik el a lelkemet. Már felköszöntöttem, de a köszöntésből soha nem elég: Isten éltessen drága Kicsilány! 

Egy régi, a 8. születésnapján készült fotó, ahol Kislegény is segít elfújni a gyertyákat.

(Hogy háttal vannak a képen, az nem véletlen, tiszteletben tartom a kérésüket.)

Vasárnap délután

Kint süt a Nap, fúj a déli szél, de inkább kellemes, nem úgy, mint az elmúlt napokban. 

Csönd van, még a város mormolása sem hallatszik, néha egy-egy kutya ugatását hallani, de az is valahogy belesimul a csendbe. Madarak röpködnek ide-oda, most hallom, hogy csicseregnek is és két gerle burukkol a vezetéken. A fiú gerle bőszen bólogatva udvarol a párjának, aztán mindketten elrepülnek. 

Ilyen napsütésben szép a város, most - a szélnek köszönhetően - élesek a kontúrok, jól ellátni messzire.

Nyugodt minden, még én is. A fotókat tegnap kattintottam, de akár ma is készülhettek volna.

Ki kell élvezni ezt a pár hetet(?), mert aztán jön a kánikula és akkor már nem lesz nyitott erkélyajtó, még a redőnyt is le kell majd engedni. Valahogy védekezni kell a meleg ellen, mert déli lakásban, a legfelső emeleten, lapos tető alatt úgy, hogy három fal közül valamelyiket mindig éri a napsütés, elviselhetetlen a létezés, pedig forog a ventilátor is. 

Elkalandoztam a nyárba, de most még tavasz van és örülök, hogy nem fázom és nincs melegem, pont jó az idő. Minden fű, fa, virág csudaszép, semmi nem kókadozik, vidáman bólogatnak a lombok. 

Tavasz van...

Ünnep!

Ma van az én "kicsi" lányom születésnapja. 

Éjfél előtt született, de én most nem várok addig, én már most köszöntöm! 

Ajándék az életemben. Ezen a képen már két hónapos és jól látszik az az összhang, ami aztán végigkíséri kettőnk életét.

Nagyon sok örömöt, boldogságot, hosszú életet kívánok, Isten éltessen sokáig! Szeretlek, Bogárkám.

Idén az első hibiszkusz

Reggelre kinyílt! Nem esett le bimbó korában és most itt gyönyörködöm benne. Megint egy kis öröm a szürke hétköznapokban. Minden apróságnak örülni kell, de egy ilyen virágnak aztán pláne! 😀

Álmok

Sokszor álmodom, régebben nagyon sok álmomra emlékeztem is. Akkoriban azt terveztem, hogy leírom az álmaimat, de aztán maradt az egész a tervezés szintjén és nem lett belőle semmi. Ma már nem jellemző, hogy emlékezem, néha-néha azért előfordul. 

Mióta Apó földi valójában nincs mellettem, azóta sokszor álmomban látogat meg. Van úgy, hogy reggel, mikor felébredek, érzem, hogy vele/róla álmodtam, de mindenféle emlékeztető praktika ellenére sem tudom felidézni, hogy mit. Nagyon rossz érzés. 

Van úgy, hogy fáj az álom, olyankor az egész napomat a szomorúság határozza meg. Azok a napok múltidézők és nem az fáj, hogy együtt voltunk, hanem az, hogy már nem lehetünk együtt. Egyszerűen nehéz felfogni, hogy soha többé. Utólag sajnálok minden napot, órát, amit elszalasztottam és nem vele töltöttem. 

19 évesen ismertem meg és 20 év kellett, hogy rájöjjek, Őt kerestem minden, az életemben addig előforduló, férfiban. Nagy volt a korkülönbség, Ő emiatt nem mert közeledni, félt a visszautasítástól, én meg azért nem reméltem semmit, mert el sem tudtam képzelni, hogy ennek a nagyon okos, kedves, hozzám képest talán túl tapasztalt embernek majd pont én kellek. Így mentünk el majdnem egymás mellett. 

Hála Istennek nem ez történt, mert akiket az Isten egymásnak teremtett... 

Álmomban megint itt volt, valami társaság is volt, játszottunk valamit és ami érdekes, hogy mindenkin volt valami piros-fehér csíkos ruhadarab. Apón és rajtam a rendes ruhánk volt. Mindegy is, nem ez a lényeg. Mielőtt felébredtem, vagy írjam azt, hogy búcsúzóul átöleltem Apókámat és adtunk egy-egy puszit egymásnak. Ezzel az élménnyel a fejemben, a szívemben és a szememben – hiszen láttam magunkat, mert az álmokban minden lehetséges – ébredtem fel és így lett ez a nap is az emlékek, az emlékezés kicsit fájdalmas napja. Azért az nagyon jó volt, hogy megölelhettem. 

Sokszor mondtam neki: Nem tudom, mit hoz a jövő, hogy meddig élek, de tudd, hogy melletted, veled nagyon boldog voltam. 

Most sem mondhatok mást.

Bögre

Sok szó esett (nem itt) a kedvenc bögrékről. Nekem is van sok-sok bögrém, vettem én is, de inkább ajándékba kaptam, kaptunk. Van virágos, gyümölcsös, városképes, "szmájlis", mindenféle figurás, porcelán, kerámia, gyári és kézzel festett. A kézzel festettet - ki más, mint a lányom készítette személyre szólóan, egyet Apónak és egyet nekem.

A mai, ebéd utáni kávémat is tőle kapott bögréből ittam. Születés-, vagy névnapomra kaptam, nem emlékszem, de arra igen, hogy amikor kibontottam a csomagból, nevetve kiáltottam fel: ÉLETEM BÖGRÉJE! 

Gyerekkorom óta szerettem volna egy piros alapon fehér pöttyös bögrét. Nem tudom miért, de ez a vágyam nem teljesült mindaddig, amíg a leányzóm meg nem látta egy balatoni boltban és a gyerekei legnagyobb ámulatára boldogan megvette. A gyerekek kétkedve nézték, hogy ennek az egyszerű bögrének örülni fog a nagyi? Majd meglátjátok, mondta titokzatosan Mamika (ezt az elbeszélésükből tudom).

Nagyon meglepődtek a reakciómon, ezt álmukban sem gondolták volna, de még Apókám sem. Én meg, mint egy gyerek, úgy örültem a szép piros, fehér pöttyös bögrémnek! Volt már egy fehér alapon piros pöttyös, de az nem volt az igazi. Úgy vigyázok erre a pirosra, nehogy eltörjem, ennek ki kell tartania amíg élek!

A bögre alatt van egy szép kis tányér, azt Kicsilány festette és most kaptam Karácsonyra. Kislegénytől saját szerzeményű gitárszóló volt az ajándék, amit a neten tudtam meghallgatni. Ilyenkor, amikor ezekre gondolok, boldog vagyok, "Az élet szép...tenéked magyarázzam?".

Várakozás

Van nekem egy ádventi naptáram, a lányoméktól kaptam. Van benne 24 kis fiók és a fiókokban apró ajándékok, üzenetek (még Mojo cicától is 😀). 

Minden reggel izgatottan nyitom ki a soros fiókot, hogy vajon mit találok benne? Minden reggelem mosolyogva indul és ez mostanában nagyon jót tesz nekem. Időnként meg is hatódom és könny szökik a szemembe, de ezek a boldogság könnyei. Olyan jó, hogy ilyen családom van! Szeretem őket, nagyon! 

Öszi hangulatban

Ilyenkor - régen és most is - kirándulni vágyom, csak menni, menni bele az őszbe. Az idő pont olyan, amilyet szeretek, a környezetről nem is beszélve! Az őszi erdő számomra egy csoda. Azok a színek és illatok, az őszi avar illata..., szinte már érzem is.

Sajnos most nem tudok elmenni az erdőbe, de még az utcán sétálni is elég nehéz volna, a lábaim nem engednek. Tudja ezt az én Tündérlányom és virtuálisan elvitt kirándulni a Dunakanyarba és a pilisi erdőbe. 

Tegnap reggel láttam meg a képeket, jaj, nagyon megörültem és meg is hatódtam, hogy eszébe jutott a múlt, amikor még hármasban, együtt kirándultunk az ezerszínű Budai-hegyekbe. 

Mutatóba egy szép, őszi színekben pompázó erdőrészletet hoztam:

 

"Vendégség"

Holnap - azaz most látom, hogy már ma - valamikor délután érkezik hozzám Kislegény aki időközben már Nagylegény lett, van vagy 190 cm. Csak az ajtóig jön és szigorúan maszkban, 1,5-2 méteres távolságtartással, ami nem fog ám minden pillanatban sikerülni, mert át kell adnunk egymásnak ezt-azt. Kibírom, de a puszik nagyon fognak hiányozni! Nekem ő most is a kisunokám, annak ellenére, hogy ő a legmagasabb a családban, én meg a legkisebb. 😉