A 2022-es év

utolsó naplementéje - ezt nem tudtam kihagyni - pont szilveszter napja maradjon ki?! 😀 (Jövőre, ígérem, visszafogom magam.)

Szilveszterek

Gyerekkoromban, az '50-es években a rádiókabaré műsora volt az est fénypontja. Mindannyian a rádió körül ültünk, az asztalon sós és édes sütemények, szódavíz, szörp, bor, sör, aztán ki mit kívánt, azt evett, ivott. Éjfélkor, a himnusz után, virsli mustárral, vagy friss, reszelt tormával. Ezután jöhetett a körúti séta, tömeg, hangzavar, dudák harsogó hangja és az a papírból készült valami, amit, ha megfújtak, sípoló hangot adva messzebbre kinyúlt, ijesztgetve az ember lányát. (Rákerestem a neten: ördögnyelv a becsületes neve.) Szerpentin és konfetti repült mindenfelé.

Később, lehettem úgy 16 éves, a szüleimmel mentem "házibuliba", a szüleim barátaihoz. Emlékszem, akkor vettem fel életem első, igazi magas sarkú cipőjét és akkor ittam életemben először alkoholt, egy icipici pohárka narancslikört. Azokban az években a TV vette át a rádió szerepét, azt néztük, miközben volt, aki a rádiókabarét hallgatta inkább. Másnap meg ment a vita, hogy melyik műsor volt jobb. A süteményekhez és a virslihez csatlakoztak a különféle szendvicsek. Éjfél után zenét hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk. A körúti rumlit kihagytuk.

18 éves korom után sokszor házibuliban, barátokkal szilvesztereztünk, de volt szilveszter szórakozóhelyen, vállalati rendezvényen is. Mondanom sem kell, az italok választéka többféle lett és az ételek is változtak. Hidegtálak, saláták, üdítők, pezsgő, konyak, martini és sorolhatnám még mi minden, a sör volt az állandó, csak már nem a Kőbányai, hanem egyre több német és cseh sör is szerepelt az "itallapon". Az első férjemmel mindig elmentünk valahova, vagy otthon, társasággal ünnepeltünk az év utolsó napján. Ilyenkor a gyerekekre a szüleim vigyáztak, nekik is megvolt a programjuk, szerették a gyerekek és a Nagyiék is.

Nem tudtam elképzelni, hogy december 31-én ne legyen társaság, hogy ne legyen zajos ünneplés. (Megjegyzem, időközben elváltunk..., nem ünnepélyesen, de elég zajosan.)

Én igyekeztem megtartani a régi szokást, nagyrészt sikerült is, de már nem volt az igazi. A gyerekek nőttek, ők is elmentek a barátaikhoz és én sem maradtam otthon. Másnap pedig megfogadtam, hogy többé nem megyek szilveszterkor sehova, jobb lesz nekem otthon, nyugiban.

Ezt a fogadalmamat akkor sikerült betartani, amikor Apó belépett az életembe. Érdekes, akkor már csak az Ő társaságára vágytam. Nagyon jól elvoltunk kettesben. Volt egy kedvenc "borkorcsolyánk" - diónyi húsgombócok, amiket úgy rendeztem el, mintha süni pihenne egy tálon. Minden gombócba szúrtam egy fogpiszkálót, majonézes salátát készítettem mellé. Sütemény is került az asztalra, főleg sós, sajtos pogácsa, és természetesen volt még karácsonyról maradt édes püspökkenyér, bejgli, gyümölcs. Éjfélkor pezsgővel koccintottunk és ígéretet tettünk egymásnak, hogy "jövőre veled, ugyanitt".

Olyan ünnepre is emlékszem, amikor ez a páros kibővült két unokával és az ő mamikájukkal, de erről itt a blogban egyszer már beszámoltam.

Biztos vagyok benne, hogy sok, említésre méltó szilveszter kimaradt, de ez van. Ez a kis beszámoló most pont annyi, amennyi épp jólesett. Ja, egyébként saját elhatározásom, hogy 4 éve egyedül töltöm az év utolsó napját. Ilyenkor jó a csend, jönnek az emlékek. A telefonnak viszont több dolga akad. 😀🍀

Ünnep közelít

„Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében." - Fekete István.

...minden kedves ismerős és ismeretlen olvasónak...🌲🥰

Játszom, csak úgy - Borka módra

Fények és árnyak, nappal és éjjel. Legutóbbi bejegyzésemben a levelek, most pedig az árnyékuk:

Nagyon rossz éjszakám volt. Sűrűn felébredtem, nem sikerült visszaaludni, így hát felkapcsoltam a kislámpát, elővettem a fotómasinámat és a szekrényben tükröződő képről készítettem egy felvételt. Érdekes lett.

Kisütött!

Juhééé! Süt a Nap! A sok ködös, sötét nap után végre! 

Hogy nem nagy hír? Meg sem kéne említenem? Dehogynem! Ettől van most jobb kedvem. Fotó nincs, mert hiába süt hét ágra a Napocska, mínusz fok van odakint és nem tudom rávenni magam, hogy kimenjek az erkélyre. Talán később..., ha csak vissza nem jön őkelme, a Köd, vagy az Eső, netán a Hó. 

Ködös kép mostanában sok készült, az eső meg eláztat mindent, még a fotómasinámat is, márpedig azt nem szeretném. Hó? Na jó, azért kimennék, mert idén, így év vége felé, még nem volt hozzá szerencsém.

Összehordtam itt hetet-havat. Az az igazság, hogy másról most nem tudok beszámolni, de a napsütésnek valóban nagyon örülök!

Valamivel később:

Nem mentem ki, de a szobában készítettem pár felvételt.  🌝 Íme egy a sokból:

 

A redőny azért van így, mert az is szigetel egy kicsit.

Reggel 8 óra körül

Sötét - a gépem vakut kért, de azért se! - köd, eső, 3°C árnyékban, hó, az nincs, de azért jön a Mikulás, ugye? Kémény is van, hááát..., nem tudom, hogy fér át rajta?! Ügyes, majd valahogy megoldja. 😀

Egy régi (vállalati) Mikulás. Kislányom a középpontban és itt baloldalt, a Mikulás mellett és előtt, félig meddig a kisfiam is látszik. Olyan nagy volt az izgalom, hogy észre sem vették a kigombolódott ruhát, az csak akkor derült ki, amikor kész lett a fénykép. Akkor még a filmet elő kellett hívni, stb., stb. Mondom, hogy régi! 😀 '70-es évek.

Várakozás

Csöndes, emlékekkel teli. Az elmúlt idők emlékei. 

Boldog és fájó érzések kavarognak a szívemben, lelkemben és gondolatok a fejemben. 

Hallgatom az emlékeket idéző dallamokat és várok egy csodálatos, szívet-lelket melengető estét, ahonnan nagyon fog hiányozni Valaki és ez az ami fáj, a többi mind boldogság.

Borsok, tárkony, húsleves

Szeretem a húslevest. Már gyerekkoromban is szerettem megszórni őrölt feketeborssal. 

Akkortájt nem túl sok fűszer volt a konyhák polcain. Most viszont tobzódni lehet a különbnél különb fűszerek között. 

Fele, fele arányban kevertem össze fekete- és rózsaborsot és tettem még hozzá kb. egy mokkáskanálnyi szárított tárkonyt. Az egész keverék ment a borsdarálóba. Nagyon finom lett vele a jó forró húslevesem! 

A tárkony, tudom, régi magyar, erdélyi fűszer, én mégis Párizsban találkoztam vele először. Azóta az egyik kedvencem, például nagyon finom krumplipürében és a sült krumplira szórva, azt is különlegesen finommá varázsolja. Sok ételben lehet felhasználni.

Délután 4 óra körül

Hamar jön az esti sötét. Tetszik, vagy sem, fel kell kapcsolni a villanyt, ha látni akarok valamit. Ezzel egyidőben a redőnyöket is le kell engedni. Egyrészt nem szeretem, ha belátnak, másrészt egy plusz réteg, ami védi a lakást az éjszakai hidegtől. 

Megyek, előkészítem a holnapi gyógyszereimet... Jó kis esti program nagymamáknak. 😀

Eső, köd...

...és szúnyogháló. Ezek homályosítják el a szemem és nehezítik meg a kilátást a konyha ablakából.

Élőben azért élénkebbek a színek és az a kis rózsa olyan vidáman bontogatja szirmait, mintha a tavasz jönne és nem a tél. Mosolyogni támad kedvem, ha ránézek.

Mögötte, az üvegen és hálón túl, a hatalmas fenyő ad védelmet és élelmet mókusnak, cinkéknek, de láttam ott már harkályt is no meg szarka is akad. Ilyen borús napokon jó kinézni az ablakon, az erkély ilyenkor túl vizes és hideg. Tudom, mert egy kicsit kidugtam az orrom. 😊

Időpontok

Kislegény üzenetet küldött a messengeren és elnézésemet kérte, hogy ilyen késő este válaszol. (Előtte én írtam neki, kb. 1-2 nappal ezelőtt.) Az időpont éjjel 2 óra 56 perc. Este? Nem is olyan régen még azonnal válaszoltam volna neki, hisz voltak olyan éjszakáim, amikor még a napfelkelte is ébren talált. 

Pár évvel ezelőttig bagolyként éltem az életem. Az én drága unokám csak folytatja a hagyományt. A válaszomat reggel 6 óra 29 perckor küldtem át neki, persze, nem válaszolt, hiszen épp az igazak álmát aludta.

Mostanában már nem bagolykodom, inkább a pacsirtaság jellemez.

A házban az egyik lakó megkért, hogy reggel 7-kor telefonáljak rá, mert tudja, hogy én korán kelek és neki időre kell mennie az orvoshoz, ő pedig nem biztos benne, hogy időben felébred. Nincs vekkere, a telefonján meg nem tudja beállítani az ébresztést. Így van ez. Ő sem fiatal, sőt!

Hiába fekszem le a megszokottnál később, akkor is felébredek legkésőbb 7-kor. Régen bezzeg, volt, hogy 11-kor is nehezen kászálódtam ki az ágyból. 

Úgy szeretnék megint sokáig aludni! Nem lehet. Fel kell kelni. A cukorbetegség tehet mindenről. Bizony. Rendszeresen kell élni, nem lehet ám csak úgy éjszakázni és aztán másnap lustálkodni. Ezt is meg kellett tanulnom. És még ki tudja, mi vár rám? 😉

Reggeli pillanatképek

Elnézést kérek, de egyszerűen nem tudom megunni, ha valakinek túl sok és már elege van az erkélyről készített fotókból - amit egyébként megértek -, ő inkább meg se nyissa a blogomat. 

Süt a Nap a ködön át, különös hangulatot teremtve. Beillene az első két kép akár téli tájnak is. Kopasz fa, amin nem olyan rég a madarak gyülekeztek, akkor még levelek díszítették az ágakat. Füstölő kémény, mert a hideg bizony itt van már és fűteni kell és főzni kell, hiába drága az ára. Takarékoskodni is kell, persze, de okosan. Azt hiszem, egy kórházi ápolás drágább "mulatság" lenne.

Nekem most sokat segít a fűtésben - a nyáron oly sokszor szidott - áldott napsütés. 🌝

Közelebbre nézve már a megszokott képeket látom:

Négy éve nélküle

Ő rám várt, én rá. 

Együtt lett teljes az életünk. Boldogan éltünk míg... 

Míg egy novemberi éjszakán el kellett mennie és a földi mesének akkor vége lett. 

Most valahol messze, talán egy másik életben, vagy a csillagok között, nem tudom merre jár, de biztosan érzem, hogy vár reám.

Szeretem

Kicsit tisztább időben ilyen színekkel fogadott a reggel és igen! - ezt az őszt szeretem!

Hiányoznak

 

                                            "Emlékük, mint a lámpafény az estben,

                                              Kitündököl és ragyog egyre szebben 

                                              És melegít, mint kandalló a télben

                                              Derűs szelíden és örök fehéren."

A kesernyés-édes illatok, emlékek hónapja

Weöres Sándor: FUVALOM

Az őszi lombok illatát
szobámba hozza be a szél
s leteszi mint egy kosarat. 

Október búcsúja...

...jó nagy köddel. Az utca másik oldalát is alig látni, a Városról nem is beszélve, mert abból semmi nem maradt. A köd mindent eltűntetett, szerencsére nem örökre.

Most is a képek beszélnek helyettem. Én nem tudnám így elmesélni.

Őszi köd

Rövid időre a ködön keresztül sütött a Nap. Ennyi látszott a Városból. Igazi őszi képek... Köd, halvány város, sárguló levelek. 

1956. október 23.

Egy új nap kezdete

Ma reggel még fel sem kelt a nap, amikor én már felkeltem. Épp elkészültem és kinézve az ablakon szépet láttam. Nem törődve a hideggel, kimentem az erkélyre és készítettem pár fotót.

Ezen a képen, valahol ott középen, van egy repülőgép.