December 24.

Ha elmúlik a szenteste, nagymama felidézi az emlékeket. 

Idén nem zártam magam karanténba, a szentestét lányoméknál töltöttem. Ők - a biztonság kedvéért - mindhárman csináltak tesztet és hála az égnek, mindhármójuké negatív lett. Tudom, borzasztó, de még így is volt bennem egy kis félelem, rég mozdultam ki úgy igazán a lakásból. 

Mindent megcsináltam, előkészítettem 24. előtt, aznap csak magamat kellett felkészíteni lelkileg és fizikailag az útra és az estére. 

Sötét volt már, amikor elindultam. Remegő lábakkal léptem ki a házból, az automata világítás magasabb emberekre van igazítva, így nekem mindig hadonászni kell a lámpa előtt, hogy végre világos legyen és lássam hova lépek. Igazán nem akartam ezen az estén - máskor sem – elesni és nyakam, lábam, karom törni. Szerencsésen kijutottam a kertből és a kapun kívül vártam a taxit, kicsit szemerkélt az eső, nem érdekelt, az izgalom, a várakozás - nem a taxira – az estére, teljesen lefoglalta a gondolataimat. 

Végre megérkezett az előre megrendelt sárga taxi, nehezen, de sikerült beszállnom a kocsiba és már repültünk is a kis budai utcába, ahol a lányom várt rám. Lejött értem, elvette a csomagomat és a jelenlétével is segített felmenni a lépcsőkön. Mire a lakás ajtajáig értünk, én már el is fáradtam. Bent meleg és finom illatok vártak, no meg Mojo cica, aki gyanakodva nézegetett, hogy ez meg ki a csuda? Még nem találkoztunk személyesen (a covid a bűnös), csak képeket küldött róla a lányom. Nagyon kedves, okos „kis” cicó, a „kis” a korára vonatkozik, mert különben akkora, mint egy közepes termetű kutya. Szinte egész este le nem vette rólam a szemét, minden lépésemet figyelte, jött utánam, nehogy már veszélyt jelentsek az ő birodalmára, mert természetesen ott minden és mindenki az övé. :)

Unokáim csak később futottak be, először Kicsilány, majd Kislegény is megérkezett. 

Csillagszóró, gyertyafény, a Kaláka szolgáltatta az estéhez a kellemes zenét. Ajándékosztás, közben kellemes karácsonyt kívánságok és óvatos puszik, ölelések, öröm és békesség. 

A vacsora nagyon finom és bőséges volt. Ropogósra sült kacsacomb, hal, krumplisaláta, fűszeres sütőtök-chips, baconnel párolt kelbimbó, zöldséges rizs – lehetett válogatni, ki mit kért. Befejezésként nem hagyományos fatörzs. Egyikünk sem szereti a vajas krémeket, így a fatörzsbe és a külsejére is főzött csokikrém került. Innivaló is volt bőven, én csak kristályvizet ittam és a sütiből is szigorúan csak egy szeletet ettem, pedig meg tudtam volna enni még egyet..., kettőt... Tényleg nagyon finom volt minden és nekem közben az járt a fejemben, hogy szegény lányom, mennyit fáradt! Mojo egész nyugodtan viselkedett, a csillagszórótól kicsit félt, a vacsora illata nem zavarta, megszokta a neki való macska-finomságokat, mert nem etetik embernek való ételekkel. Néha felugrott a karácsonyfa alá és ahogy a lányom valamelyik nap írta, tényleg nem bántotta a díszeket. A biztonság kedvéért leparancsolták a fa alól, mert azért az ördög még ilyenkor sem alszik. 

Beszélgettünk, sokat nevettünk, Kicsilány mesélt a közelgő utazásáról Finnországba. (Tudom, még nem szóltam róla, de januártól ösztöndíjasként, fél évig egy finnországi egyetem tanulója lesz.) Kislegény csöndesebb volt, munkából jött és kissé fáradt volt. 

Elszaladt az idő, 9 órára jött értem a taxi, minden baj nélkül értünk haza. Én elég nehezen vettem a lépcsőket, minden fordulóban meg kellett pihennem, de végül sikerült bejutnom a lakásba és boldogan, megnyugodva öltöztem át az itthoni ruhámba miután a már megszokott kézfertőtlenítésen és miegyebeken túljutottam. 

Lepakoltam az ajándékom, kerestem neki helyet a fa közelében és gyújtottam egy mécsest. A mécses lángja mellett, gondolatban mindenki ott volt velem a szobában, akit szeretek és aki már nem lehet velem a valóságban. Olyan nagyon szép, békés, meghitt este volt, pont ilyet kívántam magamnak!

Ezzel a lappal

kívánok nagyon szép, meghitt, békés karácsonyi ünnepet és egy boldogabb új évet!

Törtem a fejem

Megmutassam, ne mutassam? Tegnap estefelé készült képek. Végül úgy döntöttem, hogy mégis megmutatom a ki tudja hanyadik naplementét. Sokat láttam már és sokat meg is mutattam, de ez...! Mintha tűz égne a hegy mögött és szürkés fekete füstfelhő szállna az ég felé.

Először...

...megvettem a kabáthoz a gombot.

Egy ideje kacérkodtam egy okos karkötővel. Tetszett, hogy nem kell bele elem, a gépemről tölthetem és mindig mutatja az időt, hogy méri, ha akarom, a lépéseim számát és mutatja az aktuális és várható időjárást, meg még sok mást is. Egészen beleszerelmesedtem. 

Megemlítettem a lányomnak, ő rögtön figyelmeztetett, hogy ez a kütyü csak okostelefonnal működik. Nem hittem neki, úgy gondoltam, hogy alapjáraton biztos mutatja az órát és azzal is megelégszem. Megrendeltem. Megérkezett. Izgatottan bontottam ki és gyorsan neki is álltam beüzemelni. Először csak ismerkedtünk, csinos darab, de vajon működik is? Párosítottam a laptoppal, de beállítani már nem tudtam rajta semmit. Nagy csalódás. Nem ő tehet róla, én voltam a bűnös, pedig figyelmeztetett a lányom. ( A bika makacssága.) 

Nézegetni kezdtem az okostelefonokat, találtam olyat, ami viszonylag sok dolgot tud és olyan árban van, mint az én három havi gyógyszerem. Pár nap tépelődés után ezt is megrendeltem, annak ellenére, hogy soha nem akartam venni, eddig elég volt nekem a régi kis telefonom és a fotómasinám. Már megrendeltem és még akkor is bántott a lelkiismeret, hogy kár volt, nem fogom tudni használni, meg ilyenek. 

Időben megérkezett, félve bontottam ki és végig félve érintettem meg. Nagyon szokatlan volt, hogy épphogy hozzáérek, már csinál is valamit. Na, akkor jöjjön az az okos kis karkötő! Párosítás – rendben. A hozzávaló fiók megnyitása félig rendben. Tudtam, hogy hogy kell, de a bejelentkezés már nem igazán sikerült. Angol nyelvű a program és rengeteg kérdés, aminek legalább a felét nem értettem. Jó, ennyi volt. Karkötő még mindig használaton kívül maradt. 

Szerencsémre hívott a leányzóm és bevallottam neki, hogy tanácsa ellenére, vettem egy karkötőt és később egy hozzá illő telefont, azaz megvettem a gombhoz a kabátot. Ugye, ugye, mondta ő. Abban maradtunk, hogy mivel az ünnepek előtt még ki kell váltani a gyógyszereimet, jön Kislegény és megnézi ezt a párost is. Így is lett. 

Jött Kislegény, kiváltotta a gyógyszereket és utána percek alatt elintézte, hogy az a kis huncut karkötő mutassa az időt, lépésszámot és a szívem dobogását. Ha hozzáérek, mutatja a megtett távolságot, a fogyasztott kalóriát, egy másik kézmozdulat és már látom is az időjárást és az alakulását. Tud még mást is, pl. ébreszt, de azt nem kell, mert a vonalas telefonom ezt minden reggel megteszi. 

Most boldogan sétálok a lakásban és igaz, nem egyfolytában, de részletekben mentem már egyik nap 2,5 kilométert. Ösztönöz, hogy ellenőrizni tudom és látom az eredményt. Néha a szívdobogásomat is ellenőrzöm, ebben a korban nem árt. A telefonnal már sok dolgot meg tudok csinálni, de még mindig az ismerkedés fázisában vagyunk. Készítettem pár szelfit, kár volt. Ilyen öregnek még a tükörben sem látom magam. :)

Már megint egy égkép :)

Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, hogy ilyen égbolt létezik. Elképesztő volt a reggel.

Boldogság, gyengédség, béke

Egy buta kis játék. Van az a rejtvény, amiben sok-sok betű van és keresztben, hosszában, átlósan lehet összeolvasni szavakat. Az a jó, ha minél több szót találsz. 

Na, ez nem erre ment ki, hanem azt írták, hogy a 3 első szó, amit megtalálsz, az lesz a jellemző az év hátralévő részében az életedre. Nem ér csalni és másikat keresni, ha épp nem tetszik amit megláttál. Nem csaltam, ezt a három szót találtam meg elsőre, abban a sorrendben, ahogy írtam. 

Nem hiszek az ilyesmiben, de most nagyon jó volna, ha valóban úgy alakulna az élet, hogy ez a három szó, ami a címben szerepel, határozná meg a 2021. év hátralévő pár napját és kívánom, hogy ne csak nekem, hanem lehetőleg mindenkinek! 

(Ha lehet kérnem, ne csak idén, jövőre is!)

Egy régi Mikulás (2008-ból)

"PIZSAMÁS VOLT A MIKULÁS! :)

Reggel felé, mikor már világosodott, jött ám hozzám is a Miku és képzeljétek el, pizsamában volt! Bizony! És nem volt néki szakálla, csak némi borosta díszítette az állát, és nem volt sapkája sem, és láttam, hogy erősen kopaszodik. :) Nem az ablakon át jött, hanem az ajtó felől közelített, egészen kicsire összehúzta magát. Hétrét görnyedve lopakodott az ágyam felé és letett az asztalra egy nagy-nagy tábla finom csokoládét! Én meg kinyitottam ám a szemem, rámosolyogtam, intettem neki, egészen olyan volt, mintha Apó lett volna! :)

Karalábét, uborkát, stb. nem hozott, de ha jól meggondolom, talán akad a hűtőben ilyesmi. Most viszont itt állok (ülök), egy jól megtermett csokival és elgondolkozhatom, hogy gömbölyűségem mennyi ilyen édes álmot bír elfogyasztani naponta úgy, hogy ne gömbölyödjön tovább. Talán, ha kockánként eszegetem meg (egy nap egyet!), az még belefér..."

Azt hittem, hogy ez a hónap

a napfelkelték és naplementék hónapja lesz, de nem! 

Reggel 7 óra, szól a vekker - helyett a telefon ébresztője. 

Álmosan nézek körül a szobában, érdekes, a leengedett redőny ellenére, elég világos van. Lehet, hogy esett a hó? Kivackolódom az ágyból, redőny fel és már látom is a havas utcát, a fákat és a fehér háztetőket. Míg én jót aludtam, megérkezett az első hó Budapestre. Mint egy gyerek, úgy örültem a fehérségnek. Elkezdtem dúdolni a Dés-Bereményi dalt:

„Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,
sár helyett nagyon kívánni hóesést”

Igaz, nem délután, hanem reggel, de vasárnap! Igaz, nem kavarog vastagon, mint a dalban, de mégiscsak hó, még ha kevés is. Ahol jól látható, ott lehet vagy 1 centi. Mennék is azonnal „várost hódítani”, régen mentem is, de most... Hogy menjek? - talán épp az oly nagyon várt hóesés miatt nagyon nem várt térdfájás gyötör. Ja és alig tudtam fotózni, mert a bal kezem meg zsibbad. :) Így nem lehet hódító körútra indulni, pedig milyen jól hangzik:

„Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki”

Hááát, ehelyett kimentem az erkélyre és igen! - jól gondoljátok – kattintottam néhány fotót, az elsőt még a szobából, szúnyoghálón és ablakon keresztül:

Decemberi nyitó képek

Kelet. Reggel korán, aztán kicsit később: eddig nem is láttam, meglepődve fedeztem fel a képen, hogy szemben, a hegyen, esett a hó és meg is maradt.

Nyugat. Mielőtt leengedtem a redőnyt, ebben a látványban gyönyörködtem. Vörös és kék az ég, madarak szállnak a tüzes fény alatt.

Már a redőny résein keresztül csak a sötét és a lámpák fénye villan. Jön a hosszú este, de nem unatkozom. Gyújtok egy gyertyát, a lángja meleg fényt ad a lakásnak és engem is kívül, belül kellemesen felmelegít. 

December, a hosszú, csöndes esték, a várakozás és az ünnepek varázsos hónapja...

Ezt nem tudom kihagyni

Elnézést, hogy már megint naplementével jelentkezem, de szeretném, ha ti is látnátok azt, amit én láttam ma. 

Nem várok hozzászólást, dicséretet, hiszen már olyan sokszor kaptam elismerő szavakat, nem azért teszem ki ezeket a képeket. Egyszerűen nekem öröm, ha megoszthatom veletek.

Lehulott levelek

Egy eltévedt levél az erkélyen landolt. A második kép a bejáratnál gyülekezőket, a harmadik, a ház előtti füves részen lustálkodókat mutatja. Hol van már a nyári friss élénk zöld?! Remélem, jön majd a hófehér is. Szeretem nézni ahogy a hópelyhek kavarognak, kergetőznek és beterítik a szürke kertet.

Helyzetjelentés

Elfújta a szél a fákról a leveleket, majdnem minden fa megkopaszodott. Itt-ott azért még maradt egy, egy árva levél, sőt, még leveles fa is, de nem hiszem, hogy sokáig kitartanának. A fenyők, a tuják - ők egész évben őrzik szép zöld ruhájukat. 

Elég erős és hideg szél fújt, állítólag holnap sem lesz másképp. Nincs mese, közel a tél...

A szél mellett borús volt az ég, néha a felhők elvékonyodtak, olyankor kicsit világosabb lett, de melegebb nem. Valahogy így nézett ki felettünk az égbolt:

Ezek a képek már naplementében készültek.

Kocsonya

Év elején csináltam utoljára és ez most az év végi megnyitó. Tegnap főztem, éjjel a hűtőben jól lehűlt, ma leszedtem a "nemszeretem" zsírt róla és szétosztottam lefedhető tálkákba és egy zárható üvegbe. Nem sok, de nekem pont elég. 

Egyébként úgy fűszerezem, mint a húslevest, csak bőrös csülköt főzök bele és persze zöldséget is. A lényeg, hogy legyen benne bőrke bőven, mert attól és a hosszas főzéstől (kb. 3 óra, a hús mennyiségétől függ) dermed meg jó remegősre. Most még hűl, ha kihűlt, szórok a tetejére egy kis csípős paprikát és nagyon kevés borsot. 

Míg Apó élt, az ő feladata volt a kocsonyafőzés, mióta nincs mellettem, azóta, ha enni akarok - mert nagyon szeretem - kénytelen vagyok én megfőzni. Úgy csinálom, ahogy ő szokta és közben is rá gondolok. 

Nagyon szerettem a mamám főztjét, de a kocsonyáját nem. Akkor szerettem meg ezt a finomságot, amikor először megkóstoltam azt, amit Apó főzött. Remélem, estére már ehető lesz.

Régebbi

képeket kerestem, főleg balatoniakat, de közben rátaláltam erre a 2007-es november 11-i fotóra. Elképedve láttam, hogy aznap esett a hó és nem is kevés. A képen középen lévő ház helyén ma már egy másik áll, a papírgyűjtő sem ilyen, hiszen átálltunk a szelektív hulladékgyűjtésre és a kék, sárga fedelű kukák bent állnak az udvarokon. Nálunk a zöld tetejű még a ház előtt, az utcán ácsorog, és várja a nem műanyag és nem papír szemetet.

Talán az autók is megváltoztak, igen, megnőttek és elegánsabbak lettek. A lakók sem a régiek, sokan elköltöztek valamelyik másik városrészbe, esetleg városba, vagy egyenesen egy másik országba. Aztán vannak akik felköltöztek és onnan nézegetnek le ránk, akik még itt éldegélünk ebben a kis hangulatos budai utcácskában.

Ez a kép összehasonlításul készült (2021.november 13-án), utólag tettem be.

Harmadik éve

Szabó Lőrinc: MERT SEHOL SE VAGY

Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ,
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
villantják hangod, a szemed, a szád,
csöndes játékait a képzeletnek:
látlak s nem látlak, drága nevedet
csengi csendülő szivembe szived,
de percenkint ujra elvesztelek:
csillagokig nyílik szét s hallgatózom,
üldöződ, én, mégis, mint akit álom
húz le, sírodba, magamba csukódom.

Korán reggel

ilyen nagy ködre ébredtem.

Később jobb lett a helyzet, de még nem az igazi.

Jelenleg ragyogóan süt a Nap. Erről most nem hoztam képet, hiszen sokszor láttátok már. Hogy a délután mit hoz? - állítólag esni fog...

Amikor a csend beszél

Naplemente

A tegnap fénye estefelé:

Sokaknak már történelem

Faludy György: 1956, TE CSILLAG

A terrible beauty is born. (Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.