Elszaladtak az évek...

Weöres Sándor: 66

  Most vagyok hatvanhat éves. Csak azért nem járok óvodába, mert köhögést kapnék.   

  Csak azért élek, mert még nem haltam meg. Nem leszek öngyilkos, kivárom életem végét. 

  Közeleg amaz idő, amikor az ember a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, a lábától nem jár, a kezétől nem fog. Ekkor végleg befelé kell fordulni. Belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan. 

**************************

Adjunk hozzá tizenegyet, a többi stimmel.😄

Márai Sándor 1945-ben írt naplójából

Most olvasom. Érdekes gondolatokkal találkozom a könyvben. Ehhez az oldalhoz nem kell magyarázat, érdemes a képre kattintani, nagyobbak és így olvashatóbbak lesznek a betűk.

Nem először és nem utoljára

József Attila: THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Nagy Lajos: Képtelen természetrajz (részlet)

Valamelyik nap szóba került Nagy Lajos és az ő Képtelen természetrajza. Régen olvastam már, emlékeztem, hogy jókat nevettem rajta annak idején, tehát elővettem újra és nem csalódtam. Egy kis kóstolót hoztam belőle. Lassan csak megérkezik végre a tavasz, jönnek majd a gólyák is, tehát legyen:

A GÓLYA

A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó, az öt jómadár. A döglött gólya már nem madár, mert nem tud repülni. De azért a repülőgép még nem madár, ha tud is repülni.
A gólya külalakját a hosszúság jellemzi: hosszú a csőre, hosszú a lába és igen hosszú a nyaka; ez utóbbi tulajdonságáért, a jó hosszú, gusztusos, szabad választékot engedő nyakáért bátorkodom mindazok figyelmébe ajánlani, akik az élőlények felakasztásában különös passziót találnak. (Kr.u.1920.)
A gólya a meleget szereti, azért a sarkvidékeken csak akkor fordul elő, ha odaviszik, a maga jószántából csupán a mérsékelt öv területére jön a meleg vidékről nyaralni, amiért is ezennel visszavonom előbbi állításomat, mely szerint a gólya a meleget szereti (velem lehet alkudni). Ősszel azután a gólya elrepül tőlünk ismét dél felé, amiről azt mondják, hogy: "költözködik", ez pedig nem is igaz, mert nem visz magával semmit, tehát nem költözködik; hanem csak elmegy, de hát a nép ajka azért csak úgy mondja, hogy költözködik; nyugodjunk bele és örüljünk neki, hogy nem mindjárt úgy mondja: hurcolkodik. Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai és közéleti viszonyokban való teljes járatlanságára vall.
A gólya csak kívül szép madár, de a lelke randa, mert békát, gyíkot, kígyót és más efféle undorító szemetet eszik, ezáltal túltesz még az olyan disznón is, aki a kávét föllel issza, a levesből nem halássza ki a tányér szélére a hagymadarabokat, s megeszi a sárgarépát. A békával és kígyóval szemben a bolond gólya nem szereti a filét tükörtojással, sem a palacsintát, sem a befőttet, sőt, ha egy gólya csőrébe befőttet tömnek, azt kiköpi, amit én a magam részéről képtelen vagyok megérteni, pedig más természettudósok ennek az okát már többször magyarázták nekem; én csak azt tudom, hogy gólya nem lennék ezer dollárért sem, márpedig ezek a szamár, hosszú csőrű madarak egészen ingyen, minden fájdalomdíj vagy kárpótlás nélkül teszik azt, hogy gólyák.
Gólyának nevezik még a gólyamadáron kívül az elsőéves jogászokat; hogy miért, azt a tudománynak még nem sikerült megállapítania. A gólyáról azt állítják, hogy ő hozza a gyereket, én ezt hosszú időn át elhittem, bizonyára a nyájas olvasó is, mostanában azonban rettenetes gyanúim támadtak, amelyekkel azonban még korainak találtam a világ elé állani; mindenesetre megvárom az úgynevezett "keresztény kurzus" elmúlását.
A gólyának az az érdekes szokása, sőt mondhatnám sigánja van, hogy egy lábára állva fejét a szárnya alá dugja, és így alszik. Ez igen nehéz kunsztstük, már többen próbálták utána csinálni, de még senkinek sem sikerült. Legtöbbre vitte a kísérletezés terén egy barátom, aki kinn lakik a Lipótmezőn, ő egy lábon (magyarosan: féllábon) állva, hosszabb ideig tartotta szemét lehunyva, de az orvosok azt hiszik, hogy szimuláns, azaz: ha le is van a szeme hunyva, csak tetteti, hogy alszik; a fejét persze a szárnya alá dugni ő sem tudja, ami miatt szegény eleget dühöng, de hát hiába.
A gólya fészkét a falusi házak kéményére rakja, s oda hordja fiókáinak a kirántott békákat, már tudniillik a mocsárból kirántottakat. Megható látvány, amint a gólya repül, és hosszú, kemény csőrében egy eleven béka evickél. Ezt az idillt már számos természetbúvár megfigyelte, s éppen ez szolgált alapul a XVI. természettudományi kongresszus azon határozatához, mely szerint békának lenni lehetőleg még rosszabb, mint gólyának lenni.

1920

Hadik Kávéház

Hétfőn boldogan láttam a Bartók Béla úton, a Gárdonyi szobor közelében, hogy a 36-os számú sarokház üzletének kirakatában ott lóg a tábla, hogy itt hamarosan a Hadik Kávéház nyílik meg.
Sokáig cipőboltként működött, ahányszor csak láttam, mindig fájt a szívem, hogy egy ilyen neves kávéházat, Karinthy szinte itt töltötte a napjait, hogy lehetett megszüntetni?!
Aztán itthon megnéztem a Neten, hogy mit is lehet tudni a Hadikról. A történetét, a nevének eredetét, nagyon kevés régi képet is találtam róla, de sajnos azt is, hogy már 2005-re ígérték a megújult kávéház átadását. Mindjárt nem voltam olyan boldog.
Most 2007-ben járunk, vajon látni fogom még a Bartók Béla úti sarokházon a Hadik Kávéház feliratot, vajon meg tudok inni ott egy finom kávét, miközben azon mélázok, hogy Karinthy Frigyes, ha nem is ugyanezen falak között, de ezen a helyen írt, tréfálkozott, élcelődött az életen, az írókon, sőt még a tulajdonossal is elviccelődött:

Azt mondja egy alkalommal Karinthy:

- Kaiser úr, ma valahogy nem az igazi ez a feketekávé.
- Át kell menni a Gebauerhez, Karinthy úr, hátha ott jobb ! - feleli a nagyapa. (Gebauer a konkurencia volt, a mai Szeged Étterem helyén ).
- Mennék én, Kaiser úr - így Karinthy -, csakhogy ma nem vagyok úgy öltözve.

Hirtelen természetű nagyapám romokban hevert ettől a választól.

(Idézet Kaiser Mártától, a tulajdonos, Kaiser Adolf unokájától)

Ilyen fájdalmam még a Japán Kávéház megszűnte, hiszen az József Attila törzshelye volt, de annak a helyén legalább az Írók Könyvesboltja található. Mégis más, mint egy cipőbolt, de akkor is! Ott azért felidézhető az írók, költők szelleme és József Attila kötete is kapható.

A rigó dala

Olvasgattam a blogokat, ilyenkor csönd van és nyugalom, nagyon halkan szól a zene, lassú, szép, régi dzsessz, és akkor eljutottam valakihez, akit rigók kísértek végig az úton. Nagyon megható verses párbeszédet olvastam. Még most is belesajdul a szívem.

Van egy ajánlatom...

...mégpedig, hogy csoportosan szálljunk hajóra és úgy meneküljünk egy lakatlan szigetre! :) Mindenki hozza a kilenc legkedvesebb könyvét és akkor máris kész a könyvtár! Lehet olvasgatni. Valaki hozza magával Jules Verne: Rejtelmes szigetét, vagy Daniel Defoe: Robinson Crusoját! Ki tudja, még hasznos lehet. :)

Daniel Defoe:

"... aligha van a földön olyan nyomorúságos állapot, melyben ne adódnék valami negatív vagy pozitív, amiért az ember hálával tartozik..."

Na tessék! Egy ilyen gondolat egy lakatlan szigeten nagyon vigasztaló tud lenni! Ezért nem csinálnám másképp az életem, ha újra kezdhetném. Úgy volt, van jól, ahogy volt és van. A rosszból mindig tanultam - na jó, néha nem.

Kilenc könyv

Szigorú Kacinka kötelező házi feladatot adott. :)
Volt már ilyen, amikor a Nagy Könyvön játszottunk és szavaztunk. Akkor nem írhattam be a verseket, mert az a játék nem arról szólt, viszont 10 regényt lehetett megnevezni. Akkor írtam egy listát, ez a lista más lesz.
Kezdem a Bibliával. Azt el kell vinni, az olyan, hogy bármi öröm vagy bánat ér, vágyom egy vigasztaló jó szóra, biztatásra, reményre, hitre, de akár történelemre is, csak fellapozom és íme: már megtalálom a vigaszt, a reményt, a hitet.
Másodiknak mindenképp József Attila kötete. Ezt a két könyvet máskor is viszem magammal. Velem voltak a kórházban és minden nyáron a Balatonon. Ha ezt a két könyvet nem vehetem elő bármikor, akkor nagyon rosszul érzem magam.
Mi legyen a harmadik? Szívem szerint mééég versek! Tóth Árpád? Juhász Gyula? Áprily Lajos? Kosztolányi Dezső: Idegen költők? Szabó Lőrinc versei és versfordításai? Vagy Arany János, netán Petőfi Sándor? Atyavilág! Nem tudok választani! És hányan kimaradtak a felsorolásból! Talán egy lakatlan szigeten kiegyeznék egy versantológiával: Hét évszázad magyar versei. Csekélység... 4 kötet, de cipelném örömmel.
Mi legyen a következő? Most valóban jöjjön Kosztolányi Dezső: Idegen költők kötete! Nekem ugyan a magyar költészet a legszebb, de van sok szép vers a világirodalomban is, nélkülözhetetlen szépségek... :)
Ez eddig négy, jaj, már csak ötöt választhatok. Nagyon meg kell gondolnom. Azért milyen más érzés, amikor itt vannak a polcokon a kedvesek és csak kinyújtom értük a kezem, leemelem azt, amelyikre éppen vágyom, vagy töröm a fejem, hogy melyiket válasszam, mert nem lesz más, csak és kizárólag azt olvashatom, amit most kiválasztok. Nem jó. Nem szeretem ezt. Régen, egyszer már válogattam így gondolatban és akkor nem tudtam dönteni. Vagyis döntöttem: a könyveim és Budapest, na és elsősorban a szüleim, családom mellett. Ez csak úgy eszembe jutott...
Szóval az ötödik. Most egy olyan drámára esik a válsztásom, amit jobb olvasni, mint nézni. A szó elszáll, az írás megmarad. Ha olvasom, vissza-visszatérek egy szép sorhoz, szóhoz, okos gondolathoz és elgondolkozhatom rajta, nem hajt a színészek elszálló, siető szava. Madách Imre: Az ember tragédiája.
A hatodik legyen egy vidám történet, Pepin bácsi mindig megnevettet. Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio.
Hetediknek történelmi regényt választok. Jó hosszú és francia. Életem egyik nagy élménye volt, most sem lehet kihagyni, Maurice Druon: Az elátkozott királyok.
Már csak kettő van. Igazából most nagy bajban vagyok. Két írót semmiképp sem hagyhatok itthon, Lion Feuchtwanger és Robert Graves. Mindkettőt nagyon szeretem, de hát másokat is nagyon szeretek! :) Fájdalmas választás, de mit tegyek? Ha tizenöt könyvet vihetnék magammal, az sem lenne jobb! Akkor is fájna a szívem az itthon maradottakért...
Tehát, legyen egy festő élete. Szeretem az életrajzi regényeket, nem a túl regényeseket, hanem azokat, amelyek kicsit ugyan kiszínezve, de a valóságot tartalmazzák. Az egyik legjobb könyv, legalábbis nekem, ebben a témakörben Lion Feuchtwanger: Goya c. regénye. Ezt is becsomagolom.
Robert Graves... Megint egy nagy élmény. Én, Claudius és Claudius, az isten. Két kötet, de nekem ez egy könyv!
Itt a vége és futhatok velük a lakatlan szigetre. :) Nem, nem és nem! Nem tetszik ez nekem! Miért kell választani? Tudom, ha ott lennék azon a szigeten ezekkel a könyvekkel, állandóan a többire gondolnék, hogy azt, meg azt és amazt miért hagytam ki?! Hol van akkor még Thomas Mann, Szerb Antal, Galsworthy, Stefan Zweig, Lawrence Durell, Maupassant, Sienkiewicz, Márquez, Szabó Magda, Csáth Géza, Bulgakov, Csehov, Solohov, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Moravia, Benedek Elek, Lázár Ervin, Rejtő Jenő, Agatha Christie, Umberto Eco, Paul Auster... Soroljam még? Nem. Képtelenség felsorolni őket.
Én inkább maradnék itt, ebben a régi, kissé lepusztult budai lakásban a kedves könyveim között. Nagyon rossz lenne nélkülük, ...életem egy fontos részét jelentik nekem kedves íróim, költőim könyvei. Ha el kellene hagynom őket, mintha belőlem szakítanának ki egy darabot. Nem túlzok, erősen kötődöm a könyveimhez. Lehet, hogy nem vagyok nooormális? :)) És ki az?! :)

(Talán holnap, vagy egy hét múlva, más könyveket választanék, mert ez is hangulattól függ, mint oly sok minden más, de az első kettő, az biztos!)
(Később: Olvastam Meta listáját, mennyire más! Rideg Sándor: Indul a bakterház c. regénye és a Hrabal-könyv között én is vacilláltam. :) Sőt, Szabó Magda az egyik kedves íróm, talán csak a mostanában írt könyvei nincsenek még meg. De... a kilenc az kilenc!)

Kacinkának!

Ezt találtam, nem Weöres Sándor, mert akkor ott lenne a neve a kottán.

Lázár Ervin:

MESE - REGGELRE

Hajnalodott.
- Talpra, senkiháziak! Hasatokra süt a nap. Gyerünk dolgozni, vár a jó, frissítő munka, a csákány, az ásó, a lapát nyele, pattogjatok, álomszuszékok! - rikoltotta az Egyalvó.
- Bizony, azonnal keljetek fel! Mit gondoltok, lustálkodásból is megéltek? - kiabált a Kétalvó.
- Nosza, ki a jó meleg ágyacskából! - mondta a Háromalvó.
- Ajaj, lassacskán föl kéne kelni - ásított a Négyalvó.
- Miért nem hagyjátok az embert aludni? - méltatlankodott az Ötalvó.
- Még alszom - mormogta a Hatalvó.
A Hétalvó nem szólt semmit. Aludt.
Aztán persze fölkeltek mind a heten.

Értékek

Egyszer egy ember egy gyönyörű márványszobrot ásott ki a kertjében. Elvitte egy műgyűjtőhöz, aki imádta a gyönyörű holmikat. Az ember eladásra kínálta a szobrot, a műgyűjtő pedig magas áron meg is vásárolta. Ezután elköszöntek egymástól.

Az ember, ahogy hazafelé ballagott a pénzével, így gondolkodott: "Milyen sok életet jelent ez a pénz! Hogy adhat valaki ennyit egy halott kődarabért, amit már ezer éve eltemettek és elfeledtek?"
A műgyűjtőnek, ahogy a szobrot nézegette, ez járt a fejében: "Milyen szép! Milyen élő! Álmodó lélek, amely ezerévnyi álomtól friss és édes. Hogy adhat oda valaki egy ilyen gyönyörűséget némi halott, álmoktól mentes pénzért?"

(Kahlil Gibran)

A házasságról

Hajnalban kiderült, hogy mások is azzal a problémával küszködtek, amivel én. Arra jó volt, hogy megtudtam, nem az én készülékemben van a hiba. Később kijavították a "fogalmamsincsmit" és végre hozzájutottam a blogomhoz! Nem mentem vele sokra, mert olyan hajnal volt már, hogy inkább aludni mentem. Ezt csak az előző bejegyzésemhez fűzöm, mert így teljes a történet.

***

Kahlil Gibran: A PRÓFÉTA (részlet)

...És a Házasság, Mester?
És ő így válaszolt:
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.

Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.

(Révbíró Tamás fordítása)

Szép Ernő: Eszmélet (részletek)

"Mit kéne az emberekkel mívelni. A rosszaság, vagyis a butaság tán csak betegség, hiszen nincs abnormálisabb valami, mint hogy nem csudálkozik, nem élvezi a természetet, a Teremtést valaki, mint hogy nem tart itt valami szûntelen ünnepet, aminek nem kell munkaszünettel járni, sõt amely ünnepnek szépséges érzetében annál könnyebben, vígabban, vigasztalódottabban végezheti a dolgát. Nem lehet természetellenesebb valami, mint hogy ne legyen elfogódott az ember a hozzá hasonlatos élõlényhez közel, hogy ne eszmélje annak is a gondjait, a vágyait, a halálra való rendeltetését. Az a Carrel professzor megállott a kutatásai végeztével. Pedig a test és lélek egységének a konkluziója csak az lehet, kisütni, hányadik agykéregben, melyik dúcban, mirigyben fészkel a szerencsétlen betegség, az ember butasága. S ezt gyógykezelni vagy kioperálni. De lehetne egyebet is próbálni. Altatófélét feltalálni, azt minden embernek folytonosan adagolni, tompítsa el a butaságot; lassankint ki is irthatja."

---

"Mindennap legalább egyszer az eget körülnézni. Mindennap végigpillantani a fákon. Mindennap megtapogatni, szagolni valami virágot. Mindennap legalább egy pohár jó kis zöldszilvánit felszürcsölni. Mindennap diskurálni egy pofára valót egy kedves emberemmel. Mindennap egy bájos leányt beinni a szemembe. Minden lefekvéskor egy pár kedvenc verset elolvasni."

---

"Egyetlen nyelv milyen beláthatatlan alkotás. És van százmegszáz nyelv, ezermegezer nyelvjárás, tolvajnyelvek vannak; milliómegmillió szó, milliárd, mind egy-egy parányi költemény. Egy-egy ötlet mind a szó, találmány. Oda vagyok!"

---

"Újságot olvas a szigeti padon egy nõ. És fel nem sikolt!"

---

Megjelent a Nyugat 1941./8. számában

Az élet... (Kahlil Gibran)

Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is. Az élet énekel hallgatásunkban és álmodik, ha szunnyadunk. Még amikor levertek és csüggedtek vagyunk is, az élet bennünk örvendezik. És ha sírunk, az élet mosolyog a napon, és szabad akkor is, ha mi rabláncon vagyunk.
----------

Hogyan nyithatnám fel a szívemet, összetörés nélkül? (Kahlil Gibran)

Szép álmokat, jó éjszakát!

Karinthy Frigyes:

EGYÜGYŰ LEXIKON (részlet)

KÖZMONDÁS

Rövidre fogott tanácsok és életbölcsességek, melyek szimbolikusan vagy átvitt értelemben fejeznek ki egy tapasztalatokon alapuló igazságot, melyet kellő magyarázattal és értelmezéssel körülményekre és helyzetekre hasznosan alkalmazhatunk. Vigyáznunk kell azonban, hogy helyesen alkalmazzuk őket, és ne tévesszük össze a körülményeket, amelyekre alkalmaztuk. Néhány példát magyarázattal alább közlünk:

1. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Aki másnak valami kellemetlenséget csinál, neki van belőle baja. Például ha valakiről bebizonyítom, hogy azt a sok pénzt, ami van neki, sikkasztotta, és neki ezzel kellemetlenséget csinálok, nekem van belőle bajom, mert akkor ő nem ad nekem abból a pénzből. Fordítva viszont: aki magának vermet ás, más esik bele, például ha én elcsábítok egy leányt, más veszi el feleségül.

2. Amelyik, kutya ugat, nem harap.

Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bátran lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást. Megfordítva: amelyik kutya harap, nem ugat - ez még nincs bebizonyítva, lehet, hogy ugat, csak nem hallani, mert tele van a szája.

3. Kaparj, kurta, neked is lesz.

Például ha valakinek valami bőrbetegsége van, és azt egy másik ember kaparja, neki is lesz.

4. Eső után köpönyeg.

Egészségügyi szabály, mert eső után rendesen hűvösebb a levegő, és így ajánlatos übercigert húzni.

5. Vér nem válik vízzé.

A legújabb orvosi tudomány által megdöntött tapasztalat (lásd: vízibetegségek).

6. Kutyából nem lesz szalonna.

Legfeljebb disznózsír.

7. Minden órádnak leszakaszd virágát.

"Virág" alatt átvitt értelemben fiatal leányokat és nőket kell érteni. Megfordítva zsebmetszők részére alkalmazható: minden virágnak (leány, nő) leszakaszd óráját (zsebóráját).

8. Sötétben minden tehén fekete.

Rendkívüli jelentőségű ipari felfedezés, melynek segítségével nagy mennyiségű fekete lakkot és festéket meg lehet takarítani azok részére, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a tehenek feketék legyenek, nem szőkék.

9. Öreg ember, nem vén ember.

Sajátságos patológiai kísérlet, melynek segítségével be lehet bizonyítani, hogy öreg embereknek elméje már teljesen el van gyöngülve, amennyiben nem veszik észre, hogy "öreg" és "vén" ugyanazt jelenti. Fiatal ember ugyanis nem ugrana be ilyen marhaságnak, hogy "fiatal ember nem ifjú ember".

10. Más kárán tanul az okos.

Például ha valaki franciául tanul, az az apjának a kára, mert neki kell fizetni a tanárt.

11. Égre követ ne dobj, mert fejedre esik.

Például ha valaki elmegy egy épülő ház alatt, ráesik az a kő, amit más az égre dobott. Helyesebb tehát a követ magasból a földre dobni, akkor más fejére esik.

12. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

Egészségügyi tanács, ami főleg azoknak kellemetlen, akiknek nagyon hosszú takarójuk van; ezeknek néha kétméternyire ki kell nyújtózkodni.

13. Ki korán kel, aranyat lel.

Viszont aki aranyat lelt, későn fekszik, és másnap már nem tud korán felkelni. Leghelyesebb le se feküdni, akkor mindenkit megelőz az ember.

14. Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli.

S így érdemtelenül kapja meg.

15. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.

Kivéve Kovács Gyulát.

16. Lassan járj, tovább érsz.

Az érettségiző fiatalemberre fordítva áll: lassan érik, tehát tovább jár.

17. Minden látszat csal.

De minden csaló látszik.

18. Nem mind arany, ami fénylik.

Lehet kedvező körülmények közt gyémánt is.

19. A türelem rózsát terem.

Egyebet nem.

Könyvhét...

Sajnos nem használom ki az Ünnepi Könyvhét adta lehetőségeket. Úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudtam eljutni a könyves sátorokhoz. Elég sok könyvünk van, de mindig akad, főleg mai költő, író, akitől azért szívesen vettem volna verses kötetet, vagy egy jó regényt. Azzal vígasztalom magam, hogy ezek a könyvek majd kaphatók lesznek később is, legfeljebb nincs dedikáció, az nem is annyira izgat. Persze, értékesebb lesz a könyv általa, de ami benne van! - az a lényeg!

Ünnepi Könyvhét

A 77. Ünnepi Könyvhetet és az
5. Gyermekkönyvnapokat 2006. június 8-12. között rendezik meg a budapesti Vörösmarty téren.

Mi, európaiak

MI, EURÓPAIAK
Richard Hill

A szerző képet ad Európa népeiről, leírásait történelmi, néprajzi, irodalmi és kulturális utalások, az üzleti és mindennapi életből vett példák teszik változatossá. Gazdag tudásanyaga birtokában megprópálja előrevetíteni, hogyan fognak élni és együttműködni ezen népek és az egyes emberek az egyesült Európában.

Geomédia Kiadó Rt.
Budapest, 1999.

Egy beszélgetés részlete az Íróval:

Mi a véleménye a magyarokról?
Mint ahogyan azt könyvemben is kifejtem, aki már találkozott igazi élő magyarral, felfigyelhetett arra, hogy megdöbbentően analitikus elméjük van, amelyet néha tényleg erre a célra használnak. Filológusok szerint az elemzési készségnek köze lehet a nyelv szerkezetéhez, a sok főnévi végződéshez, szaknyelven a "toldalékhoz". Politikai szakértők szerint viszont ez inkább annak köszönhető, hogy a magyarokat a történelem során sokszor "tépte a balsors", ezért megtanulták használni az eszüket. A pedagógusok szerint ez egyszerűen annak a következménye, hogy a középiskolától felfelé komoly és eredményes oktatás folyik, s a rendszer erősen magán viseli a porosz hagyományokat. Az ifjú magyarokat kora gyerekkoruktól fogva tanítják gondolkodni.
A "hivatásos magyarok", akik még mindig szép számban léteznek, egyszerűen mindig őrültek: a legtöbbjük idősebb férfi, aki Robin Hood stílusú kalapot és rövid felöltőt visel, vagy a kalap helyett huszáros bajsza van. Akár logikusak, akár őrültek, a magyarok között sok a zseni. A magyar elme nem csak asszociációkban erős. Ha falba ütköznek, mindig át tudnak jutni a túloldalra: körbe, felül, alul, de valahogy átjutnak. A magyarok olyan elszántak, mint az amerikaiak, olyan romantikusak, mint a szlávok, olyan kíváncsiak, mint a japánok, olyan ravaszak, mint az arabok. E tulajdonságok alapján az olaszokhoz vagy a franciákhoz állnak a legközelebb. A ravaszságot készek elismerni a magyarok, sőt büszkék éleselméjűségükre és gyakorlatias életszemléletükre. Ezt az adottságot csak erősítette a történelmi balsors, illetve az utóbbi időben a tervutasításos gazdaság és az állami bürokrácia. A magyarok elragadó emberek: ugyanolyan szorgalmasak, intelligensek, ügyesek, mint más népek tagjai. Különösen érzékenyek, szubjektívek, empatikusak, büszkék, végtelenül emocionálisak és esetenként hisztérikusak. Kimondottan individualisták, kultúrájuk erősen kapcsolat-orientált és magas kontextusú. A mediterránokkal versenyre kelhetnek érintésben, bensőségességben és becéző szavakban, ámbár az olyan valaha népszerű kifejezések, mint az angyalkám, a drágám és az édeském, lassanként kimennek a divatból. A szentimentalizmus a borongós életszemléletben is kifejeződik. A közvélemény-kutatások kivétel nélkül mindig feltárják mindennél fontosabb tulajdonságukat, a pesszimizmust, még ha örök reménykedők is.
A magyarok hajlamosak a takarójukon túl nyújtózni, méghozzá jócskán, pedig az oktatási rendszer megtanítja őket az elemzésre és a számolásra. Ez egyáltalán nem meglepő, ha belegondolunk, hogy mi mindenen kellett keresztülmenniük. Szenvednek attól a tudattól, hogy a történelemben legtöbbször a rossz oldalon álltak, aminek következtében természetesen védekeznek és kételkednek önmagukban. Ha túl sokat kérdezünk, azt hiszik, nem bízunk bennük. A magyarok tudatosan halálra eszik, illetve ábrándozzák magukat. A bús önvizsgálat azonban azt is megmagyarázhatja, miért tudnak jól alkalmazkodni a kedvezőtlen feltételekhez, ami különben a magyarok szemében szinte természetes állapot. Az alkalmazkodási kényszer hatására a magyarok találékonyak, vagy éppen ellenkezőleg, meglepően óvatosak, sőt akár fatalisták, és ez még erősödött is a kommunizmus évtizedei alatt. Mára már megjelent a szabadpiac, de a frusztráció megmaradt, sőt, még fokozódott is: az Eurobarométer 1990-es felmérésében a magyarok 51%-ának volt pozitív képe az Európai Unióról, 1994-ben viszont már csak 32%-nak. Ez a frusztráció tükröződött abban a beszélgetésben is, amelyet egy magyar közgazdasági egyetemistával folytattam. A jövőre vonatkozó találgatásaimra tipikus magyar realizmussal válaszolt: "Rengeteg lehetőségünk van, de nincs pénzünk." Meglepő a magyar fiatalok szellemi érettsége: tanultak a történelemből. A magyar leányvállalati és fiókvezetők hajlanak arra, hogy a maguk feje után menjenek, még akkor is, ha más utasítást kaptak. A magyarok nagyvárosi életben való jártassága aggasztja régi szövetségeseiket, az osztrákokat, különösen mivel a magyarok - furcsa etnikai származásuk ellenére, vagy talán éppen azért - a többieknél jóval elkötelezettebbek Európa mellett, még akkor is, ha ma már nincsenek annyira meggyőződve a szabadpiac és az EU előnyeiről. Ha a magyarok bejutnak, mindenkit megelőznek.
Mi az, amit különösen ajánlana leendő magyar olvasói figyelmébe?
Azt javaslom, hogy mielőtt kezükbe veszik a könyvet, próbáljanak megszabadulni kisebbrendűségi komplexusaiktól. Ennek az érzésnek különben sincsen egyáltalán értelme, máskülönben mivel magyarázhatnánk azt a tényt, hogy egy tizenötmillió főt számláló közösség története során oly sok briliáns agyat termelt ki?)

Érdekes olvasni, hogy milyennek lát bennünket egy külfödi. 1999. régen volt. Azóta bejutottunk az EU-ba, de sajnos nem előztünk le senkit, talán most tanulunk, később majd jobban megy...

József Attila

József Attila: CURRICULUM VITAE

1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám - néhai József Áron - három esztendôs koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédô Liga Öcsödre adott nevelôszülôkhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendôs koromban anyám - néhai Pôcze Borbála - visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két nôvéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltôl estig s én szülôi felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelôszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntôen hatott ettôl kezdve minden törekvésemre, végsô soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ô maga gondol, hogy Attilának hívják.
Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek elôtt való álldogálásokból, - volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem elôtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem volna, jelentették ki az orrom elôtt, hogy nincs több zsír. Śgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élô gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédô Ligánál - így rövid idôre Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke kávéházban. Közben - öt elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam.
1919 karácsonyán meghalt anyám. Gyámommá az árvaszék sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógôzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr. Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szaléziánusokhoz. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus. Innen Makóra kerültem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes helyet kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezôhegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem elôzôleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senkisem. Már megjelentek elsô verseim is, 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.
A VI. osztály elvégzése után ott hagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert elhagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat: nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét, hiszen errôl jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukoricacsôsznek, mezei napszámosnak mentem Kiszomborra és házitanítónak szegôdtem el. Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel elôbb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikbôl tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelembôl kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbefogtak. A Kúria fölmentett.
Ezután egy ideig könyvügynök voltam itt Budapesten, majd az infláció idején hivatalnokoskodtam a Mauthner féle magánbankházban. A Hintz-rendszer bevezetése után itt a könyvelôségbe osztottak be s nem sokkal utóbb idôsebb kollégáim bosszúságára engem bíztak meg annak ellenôrzésével, hogy kasszanapkor milyen értékek adhatók ki. Iparkodásomat itt egy kissé kikezdte az, hogy saját munkámon kivül önnön dolgaik egy részét is nyakamba varrták idôsebb kollégáim, kik nem mulasztották el különben sem, hogy bosszúságot okozzanak nekem a lapokban megjelenô verseim miatt. "Ilyen idôs koromban én is írtam verseket" - mondogatta mindegyikük. A bankház késôbb megbukott.
Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal. Magyar-francia-filozófiai szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokváltam kitűnôen. Napokat ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetbôl kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú elôtt - ma is tudom a nevüket, ôk már tanárok - kijelentette, hogy belôlem, míg ô megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert "olyan emberre - úgymond - ki ilyen verseket ír" s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, "nem bízhatjuk a jövô generáció nevelését". Sokszor emlegetik a sors iróniáját s itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben "a kései korok számára", Ignotus pedig "lelkében dédelgette, simogatta, dünnyögte és mormolgatta" ezt a "gyönyörűszép" verset, ahogy a Nyugatba írta róla és ezt a verset tette Ars poeticájában az új költészet mintadarabjává.
A következô évben - húsz éves voltam ekkor - Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz juttatott: Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának két fiát tanítottam. Bécsbôl - egy szörnyű nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedôm sem volt - egyenesen a Hatvany Kastélyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonnera. A nyarat a délfranciaországi tengerparton töltöttem egy halászfaluban.
Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen. Tanári vizsgát mégsem tettem, mert - Horger Antal fenyegetésére gondolva - azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar-francia levelezônek alkalmazott, megalakulásakor, - referenciával azt hiszem szívesen szolgál Kóródi Sándor úr, volt vezérigazgatóm. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI elôbb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztôje vagyok a SZÉP SZÓ c. irodalmi és kritikai lapnak. Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is, - egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok.