Csörgött a telefon, a fiam hívott, hogy itt dolgozott a közelben és most mindjárt ideér a házunk elé. Nem jön fel, de kiszáll a kocsiból és a boldogságtól nagyokat fog ugrálni. Mire eddig ért a mondókájával, már meg is állt a kocsival, én meg gyorsan kimentem az erkélyre és tényleg! - az én 49 éves gyermekem ott ugrált a kocsi mellett. Azt sajnálom csak, hogy nem fényképeztem le!
A telefont nem tettük le, ugri-bugri közben is beszélt. Nagyon jólesett ez az egész, jót nevettem, és nagyon örültem neki. Egyből jó kedvem lett, most is mosolygok, miközben ezeket írom, bár előtte sem voltam bánatos. Tisztára olyan "bohóc", mint gyerekkorában volt.
Örült, hogy megkaptam az első oltásom és nagyon vár egy - az oltások és a türelmi idő letelte után - valódi személyes találkozást. Nem csak ő, én is!!!
Elmeséltem a fotelt, megkérdezte, hogy csak nézegetem, vagy bele is mertem ülni? Persze, hogy beleültem, na jó, de azért óvatosan, ne dobjam bele magam és ő majd leellenőrzi, ha feljön. Most nem tudott feljönni, mennie kellett tovább, még beszélgettünk, de már egyre távolodott a kocsival. Azért mindketten boldogok voltunk, mert láttuk egymást és beszélgettünk is. Ők jól vannak, a család, a gyerekek szintén.
Az ilyen meglepetéseket nagyon-nagyon szeretem!
De szép történet, elhiszem, hogy még mindig mosolyogsz.:) Szerető családod van, és jó volt olvasni, hogy jól vannak.
VálaszTörlésNagyon jólesett ez a tréfás látogatás. A fiam mindig ilyen volt, nagyon tud kedveskedni, bolondozni, de őt sokkal ritkábban látom, mint a lányomat. A lányom az, aki stabilan mellettem van, sokkal komolyabban veszi a dolgokat, mint az öccse. Mindkettőt végtelenül szeretem olyannak amilyenek. :)
VálaszTörlésMost egy kicsit talán túlcsordultak az érzelmeim... hiányoznak.
Oh, nagyon is együtt érzek veled, kedves Borka! Az enyém még "csak" 43, de többnyire viccelődve kezdi a telefonálást és olyan jó kedvet hagy maga után, amiből egy darabig táplálkozhatom!... Mi se látjuk egymást gyakran, úgy kb. kéthavonként kivéve, ha betesz a karantén, mint pl. holnaptól kezdve ismét... Telefonnal nem zaklatom, tudom, nagyon elfoglalt, hetente kb. kétszer felhív, ennek is örülök, mert tudom, hogy megteszi, ha kell, ha tudja... És annak is örülök, hogy az életem nem csak rájuk támaszkodik, hanem elsősorban magamra.
VálaszTörlésNagyon "klassz" fiad, gyerekeid vannak!
Nagyon köszönöm Flora, úgy látom a két "gyerek" hasonlóan viselkedik. :)
VálaszTörlésÉn sem hívogatom egyik gyerekemet sem, mindkettő elfoglalt. A lányom szerkesztő-riporter, sokat van vidéken, felvételeken, nem is tudná felvenni a telefont. Mindig ő hív, amikor neki jó az időpont. Ha valami nagyon fontos, akkor írok neki messengeren. A fiam építési vállalkozó, őt sem hívogathatom csak úgy, tárgyalás, munka közben nem zavarhatom. A párjával szoktam beszélgetni, ha van valami, akkor ő úgyis elmondja.
És tudod, én sem szeretek kérni és én is boldog vagyok, hogy még bírom magam és nem szorulok rájuk. 2 éve ez az önállóság veszélyben volt, nagyon nehezen boldogultam Apó halála után, 44 kilósan, erőm semmi, de volt annyi akaratom, hogy összeszedjem magam. :)
Borka szinte láttam magam előtt ezt a nagyon kedves jelenetet, nagyon jó, és szerető fiad van. Én így ismeretlenül is meghatódtam ezen az "érzékelhető" szereteten....)))
VálaszTörlésJó gyerekeid vannak!
További nagyon jó egészséget, és még sok-sok ilyen érzelem-gazdag szeretetet kívánok Neked! Ja és jó hintázást...))))
Kedves Andrea, nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat, a kedves hozzászólást.
VálaszTörlésGyere máskor is, szívesen látlak. Kár, hogy nem találtam blogot, ahol viszonozhatnám a látogatást! :)
Hintázom, az jól megy, csak még nem tudom, hogy hogy lehet "elegánsan" felállni ebből a hintafotelból. :)))
Tudod, Borka, az a tapasztalatom, hogy a gyerekek annál jobban kötődnek a szülőkhöz, minél kevésbé akarja a szülő őket magához LÁNCOLNI érzelmi zsarolással (pl. finom célzásokkal arra, hogy a sír szélén áll az anya - többnyire anyai specialitás - , szemrehányásokkal), mindenféle beavatkozással felnőtt életükbe... Láttam ilyet sokat magam körül, bár itt Fr.o-ban ritkábban, mint M.o-on: itt távolságtartóbbak a kapcsolatok, míg magyar vidékeken néha valóságos "törzsszövetségben" éltek a generációk... Van ennek persze jó oldala is, de legtöbbször éles beavatkozásokon keresztül zajlik, sokszor az önállósulás rovására megy. Nálad nem áll fenn ez a probléma: tiszteletben tartod gyerekeid elfoglaltságait, s ők úgyis tudják, mikor kell segíteni!
VálaszTörlésFlora, maximálisan egyetértek veled. Sok szülőt láttam én is, aki vagy elvárja, vagy minden nap ő hívogatja a gyerekét. Az én mamám is elvárta a mindennapi hívásokat és én tudom, hogy ez milyen nehéz, adott esetben még kellemetlen is lehet, ezért én soha nem vártam el a gyerekeimtől ugyanezt.
VálaszTörlésVan saját életük, gyerekeik, munkájuk, van mit csinálniuk, nem a lábukat lógatják, ha valami nagy gond van, akkor szólok nekik és eddig még mindig segítettek. Például Apó elvesztése után sokat törődtek velem, azt hiszem ez pont így jó. Igen, tudomásul kell venni és hagyni őket, hogy éljék a saját felnőtt életüket.
De jó napod volt ma is! Meglepetések sorozata :)))
VálaszTörlésKépzelem, mennyire örülhettél "kis"fiadnak!
@Rózsa, az az én tapasztalatom is, mint Neked. Minél korábban és minél jobban hagyjuk önállósodni a gyerekeket, annál nagyobb a bizalom (kölcsönösen)és annál jobban erősödik a ragaszkodásuk. No meg az egymásra, egymás életritmusára figyeléssel is ezt fokozzuk.
rhumel
Rhumel, valóban jó napom volt. :) De jó is, mikor ilyenek a napok! :)
VálaszTörlésVégre egy kicsit nem a koronavírus miatt aggódtam.
De kedves! :)
VálaszTörlés:) Igen.
Törlés