2021. március 17., szerda

Hasznosan töltött nap

Ez aztán sűrű nap volt! 

Délelőtt megkaptam az oltásom, nem panaszkodom, nagyon simán ment minden. Nem volt tömeg, az emberek nyugodtak voltak, a klinikán mindenki kedvesen, udvariasan viselkedett. Erről elég ennyi, az előző bejegyzésem hozzászólásaiban kicsit részletesebben írtam a történtekről. 

Mikor hazaértem, pihentem egy keveset, majd összeütöttem egy egyszerű ebédet, aminek a felét jóízűen megettem. A többi jó lesz holnapra. Ebéd után ittam egy kávét és leültem a géphez, játszottam egy keveset, olvasgattam blogokat, híreket, közben valaki felcsöngetett. 

Kinéztem az ablakon, hát a hintafotelemet hozták meg! Semmi értesítés, csak úgy, minden sms, e-mail, telefon nélkül megjelent a szállító. Nagy doboz, elég nehéz, de felhozta az ember az ajtóig és még az előszobába is betolta. Nem maradt el a "jutalma", megérdemelte. 

Ott álltam a nagy dobozzal, az oltásommal és kicsit fáradtan, de nem bírtam ki, ki kellett bontanom azt a dobozt. Kipakoltam a szoba közepére és ismerkedtem egy kicsit a fotel darabjaival. Kerestem valami összeszerelési útmutatót, de nem találtam. Hát jó, akkor anélkül szerelek, gondoltam magamban. Két karfa, három részben az ülőke, csavarok és szerszám a csavarokhoz. 

Először sikerült az ülő- és támlarészt összerakni, aztán elkezdtem a karfákat rászerelni. Hja, nem úgy van az! De nem ám, mert fordítva kezdtem neki: az állítható lábtartót nem lefelé, hanem felfelé lehetett állítgatni.

Szétszedtem, könnyebb volt, mint összerakni, aztán újra összeszereltem, de most már jó irányban állt a lábtartó. A lényeg az, hogy sok fejtörés, lábfájás, derékfájás után sikerült összeraknom a hintafotelem. 

Minden felesleges zacskót, szerszámot, szemetet elpakoltam, kidobtam, nézem, a régi fotelben van egy darab papír, megfordítom, hát a használati utasítás volt az összeszereléshez! Már késő, nem kellesz, egyedül is boldogultam. Kicsit nehezebben, de megoldottam! 

Akkor ment a tévében a híradó és még ki kellett osztanom a holnapi gyógyszerem, vacsorázni és bevenni az esti adag kilenc szem tablettámat. Mostanra ezeken is túl vagyok. A derékfájás és lábfájás maradt, de a hintafotel is. Kipróbáltam, kényelmes és hintázni is tudok benne. Az oltásnak egyelőre nem érzek semmi mellékhatását, ez is maradjon csak így. Biztos jól fogok aludni az éjjel.

11 megjegyzés:

  1. Nahát, tényleg sűrű napod volt!
    De minden szempontból sikeres. :) Remélhetőleg az oltás mellékhatásai (ha esetleg voltak/lesznek) se kellemetlenek.
    Azért ma már pihenj, tegnapra bőven jutott mindenféle tevékenységből.

    VálaszTörlés
  2. Azt el is felejtettem írni, hogy milyen ügyes vagy a szerelésben, fogadd elismerésem :).Nagyon tetszik a hintaszék. Versolvasásra is kiváló lesz.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm az elismerő szavakat. Kitaláltad a gondolatom :), már ott várakozik rám a hintaszék mellett egy könyv. Nem versek, de Ady. Ady megmondja címmel jelent meg egy kötet, Ady újságcikkeiből részletek. Elkeserítően mára is érvényes gondolatok. Nem tudom egyszerre kiolvasni, csak szemezgetek belőle. Amint azt érzem, hogy elkeserít, leteszem.
    Ma csak az élelmiszer-szállítók jönnek. Azt amit hoznak, elpakolom, fájni fog tőle a derekam, de mára ezen kívül csak egy kis mosogatást és pihenést tervezek. :)

    VálaszTörlés
  4. Én is azt akarom írni, hogy milyen ügyes vagy. Én nem tudom, hogy meg tudtam volna-e csinálni használati utasítás nélkül.
    A tegnapi zsúfolt nap után ma jöhet a pihenés. Végül is nem volt időbeli ütközés, ami miatt izgultál. Minden rendben, ma már csak az élelmiszer-szállítók jönnek. Oltás megvan, hintafotel is. Hasznos nap van mögötted.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Éva. Az az igazság, mindig nagyon szerettem szerelni, apukámnak én voltam a "kisinasa", később Apótól is eloroztam ezt a feladatot. Mondta is, hogy én titokban műszaki ember vagyok. Elég sokat dolgoztam mérnökök között, nem csoda, hogy mellettük kicsit én is műszaki lettem. :)
    Jó is, hogy nem értesítettek a fotel jöveteléről, megúsztam egy nagy adag izgalmat, hogy vajon hazaérek-e az oltásról időben?
    Szerencsém volt.

    VálaszTörlés
  6. Borka, örülök a foteled érkezésének! Az enyém is IKEA, nem ilyen szuper, nem hintáztat, de én szereltem össze szintén! (ilyenkor nekem mindig megmarad nyugtalanító módon egy-két csavar...) Ebben nézem a tévét esténként.

    VálaszTörlés
  7. Te is szeretsz szerelni? Az ember rákényszerül a mostani "lapraszerelt" időkben.
    Nekem nem maradt meg semmi, minden elfogyott. :)
    Máskor már maradt meg nekem is ez-az, én arra gondolok, hogy olyankor adnak tartalékot is. Eddig még nem dőlt össze semmi. :)
    Ez a fotel nagyon kényelmes - már szunyókáltam is benne - örülök neki, bár stílusában egyáltalán nem illik a szoba berendezéséhez, mondhatni egyedi darab.:)))

    VálaszTörlés
  8. Különösebben nem szeretek szerelni, de férjem meg egyáltalán nem szerette és így többnyire rám hárult a dolog. Az utóbbi 15 évről nem is beszélve, mióta egyedül vagyok.

    VálaszTörlés
  9. 15 év! El sem tudom képzelni. Nehéz lehet.

    VálaszTörlés
  10. Ügyes vagy, gratulálok! Rokonlelkek vagyunk, én is mindig szerettem szerelni, a szekrényen kívül a kisbútorokat én szereltem össze.
    Használd egészséggel a hintaszékedet, de most már pihenj is, mert igazság szerint az oltás után 1-2 napig pihenni kellene, hadd dolgozzon a szervezet.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm Ági, rögtön használatba vettem és most pihenek, ma csak főznöm kell.
    Hogy rokonlelkek vagyunk, azt már akkor sejtettem, amikor réges-régen, Bikfic korodban, rátaláltam a blogodra. :)

    VálaszTörlés