Az elmúlt év decemberéből

Pár kép, hogy legyen már itt valami 2024-ben. 😀

21-én készült a kocsonya.

Kicsilány horgolta és én kaptam karácsonyra.

Itt pedig az év utolsó napja. A kilátásokról... Ma már időnként kisüt a Nap... 

 

Most csak ennyi. Majd jövök. 🌝

Szeptemberi hangulat

Másfél hónapja várok, nem az átlagon felüli kedvemre, csak az átlagos, mindennapi hangulatomra. Hiába. Nem akar visszajönni, nem is csodálkozom. Az időjárás, a gyülekező felhők a fejünk /Mo./ felett és más, egyéb dolgok, történések elűzik a jókedvemet és az írhatnékomat. 

Még várok, hogy meddig? - azt igazán nem tudom. Mindenkit üdvözlök, és az enyémnél sokkal jobb hangulatot kívánok.

Most olvastam

a 24.hu oldalon: 

"Finnországot a hatodik egymást követő évben nyilvánította a legboldogabb lakossággal rendelkező országnak a hétfőn közzétett World Happiness Report, a világ legboldogabb országainak idei ranglistája. Az évente kiadott jelentés a Gallup Intézet globális felmérésén alapul, amely idén a koronavírus-járványnak az emberek közérzetére gyakorolt hatását vizsgálta a világ 109 országában. Az amerikai kutatók megállapítása szerint az emberek boldogságérzete a világjárvány ellenére „figyelemre méltóan rugalmas” maradt: a 2020 és 2022 között mért globális átlagok éppoly magasak, mint a 2017-2019 között, a pandémiát megelőző években." 

 Amit Kicsilány mesélt az ottani életről, nem is csodálkozom. 😀 

"Magyarország az 51. helyen szerepel a közép-amerikai Salvador után, megelőzve Argentínát. A világ két legboldogtalanabb országa a tavalyi és idei jelentés szerint is Afganisztán és Libanon."

Jobb, ha az utóbbihoz nem fűzök semmit. 

Keresem a szót...

...keresem a hangot...

 Tegnap este a egyik tévécsatornán leadták A koncert című filmet. Nekem nagy élmény volt. Mondjuk meg sem közelítette az eredeti koncert hangulatát, de arra tökéletesen megfelelt, hogy felidézze a múltat, amikor a lányommal én is ott voltam és élőben hallottam, néztem a fiúkat és Koncz Zsuzsát. 

 Az egyik hangfal közelében volt a helyünk, igazán jól (túl jól) hallottunk mindent, de amikor vége lett, kb. 1 órán keresztül csak halványan, messziről hallottam még a mellettem álló leányzóm hangját is. (A sok decibel megártott, kicsit süket lettem.) 🌝

 Tegnap újra átéltem azt a hangulatot, hallgattam a nekem nagyon kedves nótákat: A első villamos, Talpra magyar, Európa csendes, Ha én rózsa volnék, Az utcán, Miért hagytuk, hogy így legyen, Amikor én még kissrác voltam, Mama kérlek, Ne gondold, nem sorolom tovább, mert lassan az egész koncert dalai itt lesznek. 

 Olyan jó volt hallani! Az a hangulat, amikor egy-egy dal közben a stadionnyi közönség néma csöndben hallgat és a végén hatalmas tapsban tör ki... Hangok, képek a múltból. Jól éreztem magam, már rám fért. 

Tegnap óta Illés-dalokat dúdolok. Némelyik meglepően aktuális...

Következik

egy kis szünet. Nincs semmi bajom, csak írhatnékom sincs. Elveszett valahol... 

Ha megtalálom és még történik is valami, amiért érdemes megszakítanom a téli szünetemet, akkor jövök! 

Addig vigyázzatok magatokra, legyetek jók 🥰, én is ezt fogom tenni. Remélem, sikerül.

(Így, most nyugodt a lelkiismeretem, nem szó nélkül tűnök el.) 🌝

Tegnap óta

ez jár a fejemben:

                 "jó néha sötétben a holdat nézni,
                  hosszan egy távoli csillagot igézni.
                  jó néha fázni, semmin elmélázni,
                  tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
                  tele szájjal enni, hangosan szeretni.
                  jó néha magamat csak úgy elnevetni,
                  sírni ha fáj, remegni ha félek,
                  olyan jó néha érezni, hogy élek." 

                                               (Márti dalából idéztem)

Kisütött!

Juhééé! Süt a Nap! A sok ködös, sötét nap után végre! 

Hogy nem nagy hír? Meg sem kéne említenem? Dehogynem! Ettől van most jobb kedvem. Fotó nincs, mert hiába süt hét ágra a Napocska, mínusz fok van odakint és nem tudom rávenni magam, hogy kimenjek az erkélyre. Talán később..., ha csak vissza nem jön őkelme, a Köd, vagy az Eső, netán a Hó. 

Ködös kép mostanában sok készült, az eső meg eláztat mindent, még a fotómasinámat is, márpedig azt nem szeretném. Hó? Na jó, azért kimennék, mert idén, így év vége felé, még nem volt hozzá szerencsém.

Összehordtam itt hetet-havat. Az az igazság, hogy másról most nem tudok beszámolni, de a napsütésnek valóban nagyon örülök!

Valamivel később:

Nem mentem ki, de a szobában készítettem pár felvételt.  🌝 Íme egy a sokból:

 

A redőny azért van így, mert az is szigetel egy kicsit.

Várakozás

Csöndes, emlékekkel teli. Az elmúlt idők emlékei. 

Boldog és fájó érzések kavarognak a szívemben, lelkemben és gondolatok a fejemben. 

Hallgatom az emlékeket idéző dallamokat és várok egy csodálatos, szívet-lelket melengető estét, ahonnan nagyon fog hiányozni Valaki és ez az ami fáj, a többi mind boldogság.

A kesernyés-édes illatok, emlékek hónapja

Weöres Sándor: FUVALOM

Az őszi lombok illatát
szobámba hozza be a szél
s leteszi mint egy kosarat. 

Szeptember végén

Nem, nem Petőfi Sándor verse következik, pedig "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..." 

Valamelyik nap láttam is, de most...!

Bent, a lakásban sötét, kint, az ajtón túl, mindent beborító szürkeség. Eső. Hideg. A mindennapok. Nem tesznek jót. Az ízületeim, a fejem, a hangulatom...

Hol vagytok ti verőfényes, csodálatos színpompában ragyogó, kellemesen langyos őszi napok?

Augusztus

Eltelt megint egy hónap. Hozott jót és rosszat is.

Hónap elején megkaptam a 4. (emlékeztető) oltást, Pfizert. Kicsit fájt a karom, de ennyi. Nem volt semmi más tünet. 

Voltak névnapok, születésnap – Apukám 101. születésnapja és halálának a 10. évfordulója. Házassági évforduló is akadt – Apó és én ebben a hónapban fogadtunk egymásnak örök hűséget. Akkor is meleg volt, de közel sem ennyire, mint idén. Nyugodtan lehetett sétálni az utcán, nem kerülgetett bennünket a hőguta. Emlékezéssel teltek a napjaim. Néha a sírás kerülgetett, máskor meg elöntött a boldogság, igaz, az utóbbi elég ritkán. 

Újra gyakorolni kezdtem az angolt és hozzávettem a német nyelvet is. Nem mintha nagy szükségem lenne rá, viszont agytornának kiváló és a sikerélmény jót tesz a lelkemnek. Rám fér ebben a számomra lassan feldolgozhatatlan világban. A keresztrejtvények már nem dolgoztatják meg a csikorgó kerekeket, inkább csak a kezem és a ceruza dolgozik, gondolkodni szinte alig kell. 

Nahát, ennyi. Nagyjából így teltek az augusztusi napok, leengedett redőnyök mögött, félhomályban és a ventilátor jótékony szelet adó zúgásában.

Jól esett, jólesett

Korán reggel egy kb. 10 perces, kiadós zápor frissítette fel a várost. Eltelt nagyjából 2 óra és alig van már nyoma... Azért jó volt. 

Egyébként meg újra jön a hőség, én meg nagyon álmos vagyok. Lehet, hogy a zúgó mosógép hangja teszi?

Vagyok, vagyogatok

Már az is felüdülés, hogy most nem süt hét ágra a Nap. 

Hideg ma sem lesz, de legalább elviselhetőbb idő jön. Állítólag. Remélem. 

A nagy melegben élni sincs kedvem és írni sem... Majd, egyszer, talán, amikor eljön az én időm...

2007-ből hoztam

Nyári álom 

Én ilyenkor, ebben a nagy nyári hőségben, szeretnék nyári álmot aludni. Én lennék a nyári álmot alvó mackó. Egy jó kis hűvös barlang mélyén átaludnám a forró nyarat. De szép is lenne! Nem tehetek róla, de ellentétben másokkal, én ettől leszek depressziós. Ha belegondolok, hogy jön még akár 40° is..., kitör a frász! 

Csak ennyit akartam mondani. 

Már akkor is volt kánikula. Olvasgattam az akkori bejegyzéseimet és a nyár 2007-ben is forró volt és hosszú. 

"Hosszú, forró nyár..."

Az a borzasztó,

hogy ezt komolyan is gondolják. 

Ebben, az igazán nem fényes helyzetben, amikor minden rossz összejött, a legfőbb gondjuk, hogy főispánok és vármegyék legyenek! 

Vissza a 19. századba. Nagyon szomorú vagyok.

Hangulat

Radnóti Miklós: ESŐ ESIK, FÖLSZÁRAD

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit. 

 

Itt van

végre a tavasz! Virágillat, napsütés, langymeleg és a zöld szín megszámlálhatatlan sokasága. 

De jó lenne egy nagyot kirándulni! Ha végigsétálhatnék az utcánkon, attól is boldog lennék. Most azért annak is örülök, hogy az erkélyről gyönyörködhetek a tavaszban. 

Húsvét jön, én meg megyek majd a gyerekekhez, jó lesz. 

Ma szép az élet..., várakozással teli.

Nem először és nem utoljára

József Attila: THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Érzés

Minden rendben, a család is jól van, süt a Nap, nyitva az erkélyajtó, kellemes a meleg, csend van körülöttem és béke.

Mégis, nagyon nyomasztó érzés, ami bennem, valahol ott a szívem táján, bujkál - a sírás kerülget. Nem tudok írni... Hetek óta nem tudok szabadulni... Menekültek, háború, halál..., képek a szomszédból... és a fájdalmas bizonytalanság.

'56 borzalmának sokszorosa...

Boldogság, gyengédség, béke

Egy buta kis játék. Van az a rejtvény, amiben sok-sok betű van és keresztben, hosszában, átlósan lehet összeolvasni szavakat. Az a jó, ha minél több szót találsz. 

Na, ez nem erre ment ki, hanem azt írták, hogy a 3 első szó, amit megtalálsz, az lesz a jellemző az év hátralévő részében az életedre. Nem ér csalni és másikat keresni, ha épp nem tetszik amit megláttál. Nem csaltam, ezt a három szót találtam meg elsőre, abban a sorrendben, ahogy írtam. 

Nem hiszek az ilyesmiben, de most nagyon jó volna, ha valóban úgy alakulna az élet, hogy ez a három szó, ami a címben szerepel, határozná meg a 2021. év hátralévő pár napját és kívánom, hogy ne csak nekem, hanem lehetőleg mindenkinek! 

(Ha lehet kérnem, ne csak idén, jövőre is!)