Éldegélek...

Nem történt semmi különös. Uborkaszezon van nálam. 

Mai említeni valóm: álmomban egy szobában voltam, egy nő volt ott velem, fogalmam sincs, hogy ki. Azt tudom, hogy beszélgettem vele és egyszer csak kintről, az ablakon keresztül, többször is vakuval fényképeztek bennünket. Elképedve fordultam a nőhöz, hogy ez meg mi a csuda, elvégre egyikünk sem híresség, nagyon nem értettem a dolgot. 

Aztán hatalmas mennydörgésre ébredtem és rögtön rájöttem, hogy miért volt álmomban az a vaku. Nyilván a mennydörgést megelőzte egy nagy villámlás és én azt a fényt beleszőttem az álmomba, mint egy vaku villanását. 

Na, ilyenek történnek velem. 😀 Napközben teszem a dolgom, főzök (ma jó sűrű karalábé levest), mosok, (nem vasalok, arról már leszoktam), mosogatok, olykor még takarítok is és persze be-benézek a blogokba és kicsit ritkábban a közösségi oldalakra. 

Időközben itt volt "Kislegény" is, elintézte az aktuális gyógyszerek kiváltását és még pár apróságot. A barátnőjétől jött és én megint szembesültem a ténnyel, hogy a gyerekek felnőttek és én bizony ezalatt nem fiatalodtam, sőt! 

Ezt az is bizonyítja, hogy amikor levittem a szemetet, találkoztam az egyik lakóval és kicsit elbeszélgettünk. Sokáig a covid miatt csak épp köszöntünk egymásnak, most kihasználtuk védettségünket (ami nem is olyan biztos) és közel egy órán keresztül trécseltünk. Akkor is csak azért hagytuk abba, mert én hiába támaszkodtam a botomra, úgy megfájdult a lábam, derekam, hogy azt sem tudtam, hogy fogok feljönni ide a két és feledik emeletre. Sikerült. 

Floránál olvastam az esti mesékről az unokákkal. Nagyon sokat meséltem én is nekik, beteszek két képet, mindkettő ősrégi - remélem, nem kapok ki érte. Az egyik egy igazi esti mese Kicsilány és Kislegény társaságában, a másik egy "rajzóra" a fiam Kicsilányával és Kislegényével.

A képek pont fordított sorrendben kerültek be a blogba, de azért lehet tudni, hogy melyikről van szó.😀 Egyébként Flora írta, hogy neki az írás vágya hozza meg a témát, kipróbáltam és nálam is működött!

Szombat reggel

Ma reggel megint találkoztam a mókussal. Találkozásunk nem volt olyan meghitt, mint a múltkori, mert mókuska a redőny zajától megijedt és felszaladt egy másik ágra. Ott kicsit megpihent, de aztán szaladt, ugrált tovább. Egy ideig még figyeltem, hogy merre jár őkelme, de mennem kellet, már várt a reggeli kávém. 

Más. Nem tudom, jól látom-e, de a legénypálma egyik új hajtása 24 óra alatt több, mint 1 centimétert nőtt. Minden nap megnézem, elvégre a gazda szeme hizlalja a jószágot, lehet hogy emiatt nő ilyen gyorsan? A legénykémnek van négy új hajtása, úgy látom, jól érzi magát ott, a könyvek közelében. 

Más. Reggel legörbült szájjal ébredtem, sírtam álmomban. Apóval vitatkoztam, nagyon magyaráztam neki valamit, de ő nem akart megérteni és akkor sírtam el magam. Jó, hogy erre felébredtem, és jó, hogy mikor felhúztam a redőnyt, megláttam a kis vörös mókust, rögtön kiverte a fejemből a rossz álmot. 

 ***** 

Később, már délután:

Vágyálom?

Álmomban mezítláb (!) sétáltam egy hatalmas élelmiszer áruházban és senkin nem volt maszk, rajtam sem. Egy röpke pillanatig emiatt rosszul éreztem magam és korholtam is szintén magam, hogy miért felejtettem el? 

Egy vásárló kosarában láttam ribizlit (nagyon szeretem), de nem akármilyet, akkora volt egy szem, mint egy szőlő. Megkérdeztem, hogy merre találom, a válasz, hogy az ötödiken és én még azon töprengtem, hogy gyalog, vagy lifttel menjek-e? (!) 

A többit nem tudom, mert felébredtem.😊

Álmok

Sokszor álmodom, régebben nagyon sok álmomra emlékeztem is. Akkoriban azt terveztem, hogy leírom az álmaimat, de aztán maradt az egész a tervezés szintjén és nem lett belőle semmi. Ma már nem jellemző, hogy emlékezem, néha-néha azért előfordul. 

Mióta Apó földi valójában nincs mellettem, azóta sokszor álmomban látogat meg. Van úgy, hogy reggel, mikor felébredek, érzem, hogy vele/róla álmodtam, de mindenféle emlékeztető praktika ellenére sem tudom felidézni, hogy mit. Nagyon rossz érzés. 

Van úgy, hogy fáj az álom, olyankor az egész napomat a szomorúság határozza meg. Azok a napok múltidézők és nem az fáj, hogy együtt voltunk, hanem az, hogy már nem lehetünk együtt. Egyszerűen nehéz felfogni, hogy soha többé. Utólag sajnálok minden napot, órát, amit elszalasztottam és nem vele töltöttem. 

19 évesen ismertem meg és 20 év kellett, hogy rájöjjek, Őt kerestem minden, az életemben addig előforduló, férfiban. Nagy volt a korkülönbség, Ő emiatt nem mert közeledni, félt a visszautasítástól, én meg azért nem reméltem semmit, mert el sem tudtam képzelni, hogy ennek a nagyon okos, kedves, hozzám képest talán túl tapasztalt embernek majd pont én kellek. Így mentünk el majdnem egymás mellett. 

Hála Istennek nem ez történt, mert akiket az Isten egymásnak teremtett... 

Álmomban megint itt volt, valami társaság is volt, játszottunk valamit és ami érdekes, hogy mindenkin volt valami piros-fehér csíkos ruhadarab. Apón és rajtam a rendes ruhánk volt. Mindegy is, nem ez a lényeg. Mielőtt felébredtem, vagy írjam azt, hogy búcsúzóul átöleltem Apókámat és adtunk egy-egy puszit egymásnak. Ezzel az élménnyel a fejemben, a szívemben és a szememben – hiszen láttam magunkat, mert az álmokban minden lehetséges – ébredtem fel és így lett ez a nap is az emlékek, az emlékezés kicsit fájdalmas napja. Azért az nagyon jó volt, hogy megölelhettem. 

Sokszor mondtam neki: Nem tudom, mit hoz a jövő, hogy meddig élek, de tudd, hogy melletted, veled nagyon boldog voltam. 

Most sem mondhatok mást.

Kár, hogy csak álom

Olyan szépet álmodtam! 

Álmomban ott volt Apókám és az én édes, drága mamácskám, már csak apukám hiányzott. Talán majd legközelebb.

"A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik."

/Khalil Gibran/

Reggeli-álom

Mindenkit szeretettel várok! A nagy melegre való tekintettel a reggelit itt tálaltam fel - aztán felébredtem -, de nem bánnám, ha igaz lehetne! Gondolom, ti sem! Virtuáliában minden lehetséges, úgyhogy tessék leülni és miközben telik a bendő, a szemünk is jóllakik a látvánnyal. Most töröm a fejem egy kellemes mediterrán ebéden. A tenger kincseit én nem igazán szeretem, de talán más is jó lesz. :)

Morcos vagyok!

Igen. Mert melegem van. Olyan jó azoknak, akik élvezik a nyarat, a napsütést. Én menekülök, jobb híján a lakásban ténfergek, redőny le, némi huzat és ventilátor. Ez van. Csak főzni ne kéne ilyenkor! - attól aztán totálkáros leszek.
Az éjjel megint világvége hangulatban voltam. Visszatérő álom. Legtöbbször az ég változik meg először, most is. Kinéztem az ablakon és annak ellenére, hogy nappal volt, az ég teljesen elsötétedett és megjelent az égen a Sixtus-kápolna freskója. Először azt hittem, hogy valahogy az égre vetítik, de aztán valamiből rájöttem, hogy nem, hanem ez itt a végítélet napja. Az ég borzalmasan sötét volt, de nem mint éjjel, hanem, mint amikor vészjóslóan sötét felhők borítják be, vagy mint amikor teljes napfogyatkozás volt. Nagyon félelmetes látvány. Eszembe jutott, hogy vajon a gyerekek otthon vannak-e, és hogy ezen a napon mindenki igyekezzen az otthonában, szeretteivel együtt lenni. Azon morfondíroztam, hogy én meg itt vagyok egyedül, mert Apónak épp most jutott eszébe elmenni itthonról. És közben nem tudtam levenni a szemem az égről!
Ez az egész olyan furcsa. Miért álmodom én ilyeneket? És ezek az álmok nagyon hasonlítanak egymásra. Nagyon furcsa az érzés is, ami ilyenkor álmomban elfog. Nem félelem, de az is van benne. Nagyon összetett, szavakkal el nem mondható. Utána sokáig a hatása alatt vagyok.
Valami magyarázata csak kell, hogy legyen! Valami tudatalatti működik...