Madarakról

Elnézegettem egy icinke-picinke kis cinkét és róla jutottak eszembe a verebek.

Régen nagyon sokan voltak, itt az erkélyen nevelgetett egy gyerekverebet egy egész csapat felnőtt veréb. Figyeltem őket és azt láttam, hogy mivel a kis veréb még nem tudott repülni, az egész família minden tagja gondoskodott róla, hogy éhen ne haljon a verebecske. Azt a hangos csipogást, az egész környék zengett tőlük. 

Voltak szürkés tollú gerlék is bőven, a drótokon ülve jellegzetes hangon udvaroltak, városi galamb ritkán tévedt közéjük. Mára verebet szinte sosem látok, talán gerle is egy-egy, ha akad. Van viszont bőven szarka – valós és azt hiszem, átvitt értelemben is – városi galamb, télen rengeteg varjú, szerencsére maradtak ezek az aranyos kis cinkék és a rigók is. 

Régen gyakran találkoztam sünivel, ma nagyon ritkán, az is igaz, hogy mókust csak nyáron, a Balaton mellett láttam, most meg itt szaladgált a konyha ablakában. A környék régen is, most is tele volt/van gyíkokkal, de megálljunk! - a sün, a mókus és a gyík már nem a tartozik a madarak rendjébe, csak úgy mellékesen jegyeztem meg őket.  😊

Szeptember végén

Fázócska. Ezt hozta szeptember utolsó hétvégéje. Be kellett kapcsolni a konvektort. Igaz, még csak a gyújtóláng lobog, de ez megnyugtat, mert így bármikor jó meleget csinálhatok a lakásban és ez a kicsi láng is sokat számít. 

A másik, nagyon kellemetlen hír: tegnap 950 új koronavírusos beteget regisztráltak és 12 beteg halt meg. Egyre inkább igazoltnak látom a döntésem, mégpedig az önként vállalt karantént és emberek társaságában a "maszkot fel!" 

 

Én könnyen beszélek a lakásban maradásról, nyugdíjasként megtehetem. A dolgozó, vagy iskolába járó többségnek ez jóval nehezebb. Sokaknak a léte múlik ezen. Megértem, de a maszkot fel lehet venni nekik is. Nem értem azokat az embereket akik ezt a kicsinek számító gesztust sem képesek megtenni embertársaik egészsége érdekében. Nincsenek sokan, de ha csak egy valaki nem veszi fel, az is több a kelleténél!

"Vendégség"

Holnap - azaz most látom, hogy már ma - valamikor délután érkezik hozzám Kislegény aki időközben már Nagylegény lett, van vagy 190 cm. Csak az ajtóig jön és szigorúan maszkban, 1,5-2 méteres távolságtartással, ami nem fog ám minden pillanatban sikerülni, mert át kell adnunk egymásnak ezt-azt. Kibírom, de a puszik nagyon fognak hiányozni! Nekem ő most is a kisunokám, annak ellenére, hogy ő a legmagasabb a családban, én meg a legkisebb. 😉

Az az igazság,

hogy tegnap szemészetre kellett volna mennem. Volt beutalóm, szereztem időpontot, minden rendben volt, csak az a fránya vírus! - amiatt nem mertem elmenni az orvoshoz. Most nem rendelték el, hogy csak nagyon sürgős esetben menjenek az idősek és a krónikus betegek orvoshoz, de én magam döntöttem úgy, ha nem nagyon fontos, akkor inkább itthon maradok. Azért még tegnap reggel is hezitáltam, de hinni akarom, hogy győzött a józan ész. 

Egyébként, ha így folytatódnak a dolgok, akkor az október végi laborvizsgálatra sem fogok elmenni. Tavasszal is kimaradt egy három havonta esedékes vizsgálat és nem szakadt le az ég, szerintem most sem fog. 

 

Kár, hogy csak álom

Olyan szépet álmodtam! 

Álmomban ott volt Apókám és az én édes, drága mamácskám, már csak apukám hiányzott. Talán majd legközelebb.

"A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik."

/Khalil Gibran/

Mojo cica 1.

Ma kaptam ezeket a képeket, leányzómék nagyon aranyos cicája. Még csak így, fotón láttam őkelmét. Sajnos karácsonykor jártam náluk utoljára. Ők voltak itt (talán háromszor), de csak az ajtóig jöttek és akkor még nem is volt meg Mojo cica. 

Előbb-utóbb azért majdcsak találkozunk személyesen is.

Kedves évszakom

 

 

Áprily Lajos: AZ ŐSZRE VÁRJ

Nyáron ne járj az erdőn. Őszre várj,
mikor fel nem verik turista-szók,
arany ruhába öltözik a táj
s a magasból megjő a halk pirók.

Szél jár feletted, hosszú sóhajú,
bágyadt sugár becézi vén szived,
s a bronz erdő, a Tizian-hajú,
füledbe súgja: Most vagyok tied. 

 

Mókus

Ilyen közelről még sosem láttam. 

Kint a konyhában épp egy nektarint szeleteltem amikor az ablak felől egy puffanást hallottam. Megijedtem, hogy mi történt és az ablak felé fordulva a párkányon egy mókust láttam szaladgálni. A közeli fáról ugorhatott oda, de nem találta a visszautat. Nézegetett lefelé, szaladt a falon fölfelé, majd megint le és még engem is jól megnézett. Bejönni nem tudott, ezért úgy döntött mégis a rücskös falba kapaszkodva keresi meg a jó utat. Nagyon aranyos volt, megszépítette nekem ezt a vasárnapot.

Volt már itt a lakásban gerlénk, verebünk, denevérünk, gyíkunk, bogarunk (sokféle) és most egy nagyon rövid időre mókusunk.

Most jutott eszembe (szept. 16.) és ez nem szép tőlem, hogy hörcsögünk is volt, a Nünüke!

Szeptemberi hangulat

 

Juhász Gyula: A TÁVOZÓ
            
A tűnő ifjúsággal messze mennek
Az örömök és búcsút énekelnek,
Mint ősszel a fecskék, a költözők.

Elszálló évekkel szállnak tova
A vágyak is s nem térnek meg soha,
Mint darvak, melyek a tengerbe vesztek.

De alkonyatkor a nyugati ég
Rózsásabb és szelídebb a vidék,
Az életem rónája is kitárul.

És szeptemberben tarkább lesz a lomb.
Így szépülnek meg hervadt bánatok,
Így nézek vígan őszi csillagokba.

 

Na jó!

Ha már így van, akkor én vigyázok magamra. 

Eddig is hordtam a maszkot, sokat mostam kezet (ez régen is így volt), fertőtlenítettem, de most úgy döntöttem, hogy újra a lehető legkevesebbet mozdulok ki itthonról. Levegőzni az erkélyen is lehet, társaság meg eddig sem járt hozzám, ki fogom bírni. 

Aztán ha mégis jön a vírus, majd meglátjuk, vagy-vagy...