Nem, nem Petőfi Sándor verse következik, pedig "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..."
Valamelyik nap láttam is, de most...!
Bent, a lakásban sötét, kint, az ajtón túl, mindent beborító szürkeség. Eső. Hideg. A mindennapok. Nem tesznek jót. Az ízületeim, a fejem, a hangulatom...
Hol vagytok ti verőfényes, csodálatos színpompában ragyogó, kellemesen langyos őszi napok?
sok a szivárvány. Úgy este 1/2 7 körül ezt láttam az erkélyen: a kettős szivárványt keleten, a sárgás-kék eget nyugaton és közben szemerkélt az eső.
Nem, nem én voltam ott. Hétvégén a lányom tett egy rövid kirándulást az egyik kedves városába. Küldött képeket, hááát..., ott sincs jó idő, de a város így is szép.
Most olvasom. Érdekes gondolatokkal találkozom a könyvben. Ehhez az oldalhoz nem kell magyarázat, érdemes a képre kattintani, nagyobbak és így olvashatóbbak lesznek a betűk.
Egyre többször találkozom olyan kifejezésekkel, amikre annak idején az iskolában felhívták a figyelmünket, hogy hogyan használjuk helyesen.
Megváltozott a világ, a nyelvünk is, de engem a mai napig zavar, ha olyat olvasok, hogy valakit megsirattak és közben kiderül, hogy megríkatták. Nem ugyanazt jelenti. Például megsiratok valakit, akit szerettem, de örökre elment és megríkatok valakit, tehát olyat mondok, vagy csinálok, amitől sírni kezd.
A másik, de ez nem annyira zavaró és mégis. Örömöt szerzek és bánatot okozok.
Ezek a ma reggeli hírek olvasgatása közben jutottak eszembe... Nem nagy dolgok, lehet, hogy ma már így is helyes, nem tudom... Annyi minden változik.
Eltelt megint egy hónap. Hozott jót és rosszat is.
Hónap elején megkaptam a 4. (emlékeztető) oltást, Pfizert. Kicsit fájt a karom, de ennyi. Nem volt semmi más tünet.
Voltak névnapok, születésnap – Apukám 101. születésnapja és halálának a 10. évfordulója. Házassági évforduló is akadt – Apó és én ebben a hónapban fogadtunk egymásnak örök hűséget. Akkor is meleg volt, de közel sem ennyire, mint idén. Nyugodtan lehetett sétálni az utcán, nem kerülgetett bennünket a hőguta. Emlékezéssel teltek a napjaim. Néha a sírás kerülgetett, máskor meg elöntött a boldogság, igaz, az utóbbi elég ritkán.
Újra gyakorolni kezdtem az angolt és hozzávettem a német nyelvet is. Nem mintha nagy szükségem lenne rá, viszont agytornának kiváló és a sikerélmény jót tesz a lelkemnek. Rám fér ebben a számomra lassan feldolgozhatatlan világban. A keresztrejtvények már nem dolgoztatják meg a csikorgó kerekeket, inkább csak a kezem és a ceruza dolgozik, gondolkodni szinte alig kell.
Nahát, ennyi. Nagyjából így teltek az augusztusi napok, leengedett redőnyök mögött, félhomályban és a ventilátor jótékony szelet adó zúgásában.
