Helsinkiben esett a hó

Tegnapi kép Kicsilánytól, ezt látja az ablakából:

Most kissé őszies

Esik az eső, lemosta a port növényekről, házakról. A hegyek köd-, vagy inkább párafelhőben halványan látszanak, de a kertünk most sokkal szebb.

Most épp tavasz van

Jövő hétre hózáporokat jósolnak és jóval hűvösebb időt. Az elmúlt évek márciusi fotóit nézegetve, ez nem is olyan ritkaság.

Ez a kép 10 éve, 2013. március 26-án készült, de szinte minden évben márciusban, áprilisban volt hóesés és néha, mint a képen is látni, nem is kevés.

És most: kék ég, zöld fű, langymeleg, de meddig? Mindegy, a tél már csak igen rövid időre térhet vissza. Azért a fákra, a növényekre nem árt vigyázni, szegények nehogy megfagyjanak!

Nagyon vártam már ezt a harsogó, friss zöldet, a virágok tarkaságát és a csodás kék eget. Maradhatna sokáig, a nyártól félek, ki tudja milyen elviselhetetlen meleget hoz. 

Ha csak rágondolok, már kiráz a hideg! 😀

A tavasz első napján

Kimentem az erkélyre szétnézni és kicsit kiszellőztetni a szobát az éjszaka után. 

Kellemes tavaszi idő van, a kertben minden rügyezik, virágzik, nem siettem vissza a lakásba és egyszer csak mit látok? Egy gerle üldögélt az előttünk futó, libegő zsinórok egyikén és a semmiből megjelent egy kis vörös mókus ugyanazon a vezetéken. Először csak nézte a madarat, majd elindult felé, elindult? - rohant! A gerle, huss, elrepült, a mókus meg szaladt tovább a zsinóron. Addig szaladt, míg el nem tűnt a szemem elől. 

Láttam én már mókust fenyőfán, mogyoróbokron, az ablakunk párkányán, de így még soha. Olyan kis apró jószág és milyen fürge! Én meg megint sajnálhattam, hogy nem vittem magammal a fotómasinámat. 

A kép tegnap készült a kertünk sarkában virágzó aranyvesszőről:

Most olvastam

a 24.hu oldalon: 

"Finnországot a hatodik egymást követő évben nyilvánította a legboldogabb lakossággal rendelkező országnak a hétfőn közzétett World Happiness Report, a világ legboldogabb országainak idei ranglistája. Az évente kiadott jelentés a Gallup Intézet globális felmérésén alapul, amely idén a koronavírus-járványnak az emberek közérzetére gyakorolt hatását vizsgálta a világ 109 országában. Az amerikai kutatók megállapítása szerint az emberek boldogságérzete a világjárvány ellenére „figyelemre méltóan rugalmas” maradt: a 2020 és 2022 között mért globális átlagok éppoly magasak, mint a 2017-2019 között, a pandémiát megelőző években." 

 Amit Kicsilány mesélt az ottani életről, nem is csodálkozom. 😀 

"Magyarország az 51. helyen szerepel a közép-amerikai Salvador után, megelőzve Argentínát. A világ két legboldogtalanabb országa a tavalyi és idei jelentés szerint is Afganisztán és Libanon."

Jobb, ha az utóbbihoz nem fűzök semmit. 

Március idusán

"Tűnt március nagy napja, szép tavasz,

 Mely fölráztad a szunnyadó erőket,

 Mely új tavaszok napját égre hoztad,

 Mely új remények ibolyáját fontad.

 Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,

 Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!"

                                  (Juhász Gyula: Március idusára, részlet) 

*****

Utólag még egy kép, ez nem olyan ünnepélyes, de a szívemnek nagyon kedves. Kicsit régi, (Kislegény itt valóban kislegény) de mit tesz a véletlen? - piros-fehér-zöld.

Kenyérke

Itthon készült tegnap délután. Reggel meghozták a kenyérsütőt, délután kipróbáltam és ahogy kicsit meghűlt, (nem a sütő, hanem a kenyér) már ettem is belőle. Jól sikerült, teljes kiőrlésű, a héja ropogós, a belseje puha és finom, a külleme, hát az nem a legcsinosabb, mert amikor kivettem, kissé összenyomtam és a ropogós héja megtöredezett. 

Meguntam, hogy olyan drága a kenyér és ráadásul sokszor amiatt kellett rendelnem élelmiszereket, mert elfogyott a kenyerem. Na, emiatt már nem fog fájni a fejem és talán lesz még annyi időm, hogy ez az ügyes kis masina behozza az árát. 

Apróság, de nekem ez az első itthon sütött kenyérkém. Szeretem.

 

Nagymamám  becézte így a kenyeret.

Minden reggel

megnézem, hogy milyen az idő Helsinkiben. 

Kicsilány január óta ott jár egyetemre, ott dolgozik, ott él. Munkát csak a napokban talált és még nem is tudom, hogy mit csinál, csak azt, hogy délután, vagy este, mert délelőtt egyetemen van. 

Eleinte furcsa volt neki minden, hiába volt már tavaly fél évig Jyväskyläben, Helsinki más, bár ott is sok az erdő, a park, ám a tenger miatt soha nincs olyan hideg. Ráadásul kiderült, hogy Kicsilány Jyväskylä-i tájszólásban beszéli a nyelvet, így mindenhol finn leányzónak nézik, hiszen szőke és fehér a bőre is, no meg tájszólással beszél. 😄 

Nagyon tetszik neki a finn oktatási rendszer és nem csak az oktatási, hanem úgy általában a rendszer. Az oktatásban nem kell jegyzetelniük, mindent megtalálnak az egyetem honlapján, a beszélgetésekre helyezik a hangsúlyt és sok a gyakorlati órájuk. Először mindent szimulációban próbálnak ki. Ott van a legnagyobb szimulációs központ. Nem kell félniük, hogy valamit rosszul csinálnak és a beteg esetleg feldobja a talpát.

Az egész finn rendszer nagyon emberközpontú. Vannak már barátai, vagy inkább azt mondanám, hogy olyan emberkék, akikkel beszélget, vagy elmennek kicsit szórakozni. A finnek nem valami beszédesek, de ő épp egy finn lánnyal beszélget sokat és tőle tudott meg sok mindent az életszemléletükről. 

Egyelőre ennyi, majd még írok róla, hogy milyen az élet Helsinkiben. Kicsilány nagyon szereti. Húsvétkor itthon lesz, de csak pár napig, aztán júniusban a lányom és Kislegény fogja meglátogatni. Hát igen, én már ebből kimaradok... Majd hallgatom a sok élményről a beszámolót.

Keresem a szót...

...keresem a hangot...

 Tegnap este a egyik tévécsatornán leadták A koncert című filmet. Nekem nagy élmény volt. Mondjuk meg sem közelítette az eredeti koncert hangulatát, de arra tökéletesen megfelelt, hogy felidézze a múltat, amikor a lányommal én is ott voltam és élőben hallottam, néztem a fiúkat és Koncz Zsuzsát. 

 Az egyik hangfal közelében volt a helyünk, igazán jól (túl jól) hallottunk mindent, de amikor vége lett, kb. 1 órán keresztül csak halványan, messziről hallottam még a mellettem álló leányzóm hangját is. (A sok decibel megártott, kicsit süket lettem.) 🌝

 Tegnap újra átéltem azt a hangulatot, hallgattam a nekem nagyon kedves nótákat: A első villamos, Talpra magyar, Európa csendes, Ha én rózsa volnék, Az utcán, Miért hagytuk, hogy így legyen, Amikor én még kissrác voltam, Mama kérlek, Ne gondold, nem sorolom tovább, mert lassan az egész koncert dalai itt lesznek. 

 Olyan jó volt hallani! Az a hangulat, amikor egy-egy dal közben a stadionnyi közönség néma csöndben hallgat és a végén hatalmas tapsban tör ki... Hangok, képek a múltból. Jól éreztem magam, már rám fért. 

Tegnap óta Illés-dalokat dúdolok. Némelyik meglepően aktuális...

Következik

egy kis szünet. Nincs semmi bajom, csak írhatnékom sincs. Elveszett valahol... 

Ha megtalálom és még történik is valami, amiért érdemes megszakítanom a téli szünetemet, akkor jövök! 

Addig vigyázzatok magatokra, legyetek jók 🥰, én is ezt fogom tenni. Remélem, sikerül.

(Így, most nyugodt a lelkiismeretem, nem szó nélkül tűnök el.) 🌝

Bagolykodunk

Az imént kaptam a lányomtól. Úgy látom, valami rendezvényen, vagy kiállításon van, ott készítette. Olyan kedves ez a kis bagoly, gondoltam, megosztom veletek.

Tegnap óta

ez jár a fejemben:

                 "jó néha sötétben a holdat nézni,
                  hosszan egy távoli csillagot igézni.
                  jó néha fázni, semmin elmélázni,
                  tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
                  tele szájjal enni, hangosan szeretni.
                  jó néha magamat csak úgy elnevetni,
                  sírni ha fáj, remegni ha félek,
                  olyan jó néha érezni, hogy élek." 

                                               (Márti dalából idéztem)

Ma reggel

És megint egy ünnep

Apó születésnapja. A fekete-fehér képeken fiatalon, az '50-es évek elején, majd a '60-as évek közepén, amikor megismertem. Akkor már nem dohányzott, a haja kevesebb lett, viszont gazdagabb lett egy szemüveggel. A szigorú tekintet csak álca, ami mögött egy csupaszív, kedves, vidám ember rejtőzött.

A színes képekhez talán nem is kell szöveg, ha valaki mégsem tudná, mi vagyunk 2009-ben: Apó és gömbölyűségem. (Apó itt már egy sztrókon túl és ez, sajnos, nem múlt el nyomtalanul.)

"A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!"

                                              Kaffka Margit: Vándorének (részlet)

Mama 95. születésnapja

Már 30 éve nem tudom átadni az elmaradhatatlan nefelejcs csokrot, de míg élek, ha máshogy nem is, gondolatban és itt, azt a kis csokrot mindig megkapod. Szeretlek...

Évkezdet

Elmúltak az ünnepek, kezdődik a farsang. Ez utóbbi nekem nem jelent sokat, az életem folytatódik tovább úgy, mint karácsony előtt, de mégsem, de nem ám!

Kicsilány két napja megint Finnországban van. Úgy volt, hogy Tamperében tanul tovább, de felvették Helsinkiben is az egyetemre és inkább ezt választotta. Mellette dolgozni is szeretne és a fővárosban talán több munkalehetősége lesz. Már elfoglalta a szállását, most épp azzal van elfoglalva, hogy lehetőleg olcsón bebútorozza a szobáját. 

Hétfőn már felmérik az új tanulók finn nyelvtudását és kapnak némi eligazítást is. Neki jól jön, hogy van már féléves finnországi tapasztalata, bár itt más lesz az élet, mint Jyväskylä-ben (Jüveszküle). Az egyetemen a finn nyelv mellett svédet is tanítanak, az is hivatalos nyelv Finnországban. Minden ezen a két nyelven van kiírva mindenhol. Na, majd meglátjuk... 

Húsvétkor szeretne hazalátogatni, ha minden jól megy, akkor kb. 3 hónap múlva újra találkozhatunk.

Elgondoltam, hogy mennyire elszaladt az idő! Nemrég még minden csak lehetőség volt, ma meg már tény. Kislegény itthon van, igaz, kicsit elkenődve. Hiányzik neki a nővére.

Ködös napsütésben, ellenfényben

2023 első reggele

A köd jön velünk. Én szívesen otthagytam volna 2022-ben, de ez - és sok más egyéb - nem rajtam múlik. Ha rajtam múlna..., de más volna a világ! Az biztos, hogy boldogabb.

A 2022-es év

utolsó naplementéje - ezt nem tudtam kihagyni - pont szilveszter napja maradjon ki?! 😀 (Jövőre, ígérem, visszafogom magam.)

Szilveszterek

Gyerekkoromban, az '50-es években a rádiókabaré műsora volt az est fénypontja. Mindannyian a rádió körül ültünk, az asztalon sós és édes sütemények, szódavíz, szörp, bor, sör, aztán ki mit kívánt, azt evett, ivott. Éjfélkor, a himnusz után, virsli mustárral, vagy friss, reszelt tormával. Ezután jöhetett a körúti séta, tömeg, hangzavar, dudák harsogó hangja és az a papírból készült valami, amit, ha megfújtak, sípoló hangot adva messzebbre kinyúlt, ijesztgetve az ember lányát. (Rákerestem a neten: ördögnyelv a becsületes neve.) Szerpentin és konfetti repült mindenfelé.

Később, lehettem úgy 16 éves, a szüleimmel mentem "házibuliba", a szüleim barátaihoz. Emlékszem, akkor vettem fel életem első, igazi magas sarkú cipőjét és akkor ittam életemben először alkoholt, egy icipici pohárka narancslikört. Azokban az években a TV vette át a rádió szerepét, azt néztük, miközben volt, aki a rádiókabarét hallgatta inkább. Másnap meg ment a vita, hogy melyik műsor volt jobb. A süteményekhez és a virslihez csatlakoztak a különféle szendvicsek. Éjfél után zenét hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk. A körúti rumlit kihagytuk.

18 éves korom után sokszor házibuliban, barátokkal szilvesztereztünk, de volt szilveszter szórakozóhelyen, vállalati rendezvényen is. Mondanom sem kell, az italok választéka többféle lett és az ételek is változtak. Hidegtálak, saláták, üdítők, pezsgő, konyak, martini és sorolhatnám még mi minden, a sör volt az állandó, csak már nem a Kőbányai, hanem egyre több német és cseh sör is szerepelt az "itallapon". Az első férjemmel mindig elmentünk valahova, vagy otthon, társasággal ünnepeltünk az év utolsó napján. Ilyenkor a gyerekekre a szüleim vigyáztak, nekik is megvolt a programjuk, szerették a gyerekek és a Nagyiék is.

Nem tudtam elképzelni, hogy december 31-én ne legyen társaság, hogy ne legyen zajos ünneplés. (Megjegyzem, időközben elváltunk..., nem ünnepélyesen, de elég zajosan.)

Én igyekeztem megtartani a régi szokást, nagyrészt sikerült is, de már nem volt az igazi. A gyerekek nőttek, ők is elmentek a barátaikhoz és én sem maradtam otthon. Másnap pedig megfogadtam, hogy többé nem megyek szilveszterkor sehova, jobb lesz nekem otthon, nyugiban.

Ezt a fogadalmamat akkor sikerült betartani, amikor Apó belépett az életembe. Érdekes, akkor már csak az Ő társaságára vágytam. Nagyon jól elvoltunk kettesben. Volt egy kedvenc "borkorcsolyánk" - diónyi húsgombócok, amiket úgy rendeztem el, mintha süni pihenne egy tálon. Minden gombócba szúrtam egy fogpiszkálót, majonézes salátát készítettem mellé. Sütemény is került az asztalra, főleg sós, sajtos pogácsa, és természetesen volt még karácsonyról maradt édes püspökkenyér, bejgli, gyümölcs. Éjfélkor pezsgővel koccintottunk és ígéretet tettünk egymásnak, hogy "jövőre veled, ugyanitt".

Olyan ünnepre is emlékszem, amikor ez a páros kibővült két unokával és az ő mamikájukkal, de erről itt a blogban egyszer már beszámoltam.

Biztos vagyok benne, hogy sok, említésre méltó szilveszter kimaradt, de ez van. Ez a kis beszámoló most pont annyi, amennyi épp jólesett. Ja, egyébként saját elhatározásom, hogy 4 éve egyedül töltöm az év utolsó napját. Ilyenkor jó a csend, jönnek az emlékek. A telefonnak viszont több dolga akad. 😀🍀

Ünnep közelít

„Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében." - Fekete István.

...minden kedves ismerős és ismeretlen olvasónak...🌲🥰