2023. március 25., szombat

Most épp tavasz van

Jövő hétre hózáporokat jósolnak és jóval hűvösebb időt. Az elmúlt évek márciusi fotóit nézegetve, ez nem is olyan ritkaság.

Ez a kép 10 éve, 2013. március 26-án készült, de szinte minden évben márciusban, áprilisban volt hóesés és néha, mint a képen is látni, nem is kevés.

És most: kék ég, zöld fű, langymeleg, de meddig? Mindegy, a tél már csak igen rövid időre térhet vissza. Azért a fákra, a növényekre nem árt vigyázni, szegények nehogy megfagyjanak!

Nagyon vártam már ezt a harsogó, friss zöldet, a virágok tarkaságát és a csodás kék eget. Maradhatna sokáig, a nyártól félek, ki tudja milyen elviselhetetlen meleget hoz. 
Ha csak rágondolok, már kiráz a hideg! 😀

8 megjegyzés:

  1. A csodás kék ég, a felhőkkel! De szép foró, Borka. Mint mindig, meg a többi tavasz-színű is.
    A havazás nem hiányzik. Volt bizony nagy hó 2013-ban. Mázlink volt, hogy már nem tudtunk útnak indulni (esküvőre mentünk volna, Németországba.) Idén kihagynám már a tavaszi havat, főleg ne kelljen lapátolni.
    Hidegrázás kánikulától?! Nevettem egy jót.
    rhumel
    (nem kell hozzá nyár, engem eléggé rázott a hideg pár napja, szerencsére már gyógyulóban vagyok. Ilyen ez az idei év 🤨)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rhumel, Neked idén kijut jóból, rosszból épp elég. Gyógyulj meg mihamarabb, de ahhoz nem ártana pihenni is. 🌝
      Nekem sem hiányzik, pedig nekem nem kell havat lapátolni, de a hangulatomra nem jól hatna. Úgy vártam már ezt a szép tavaszt, nem akarok újra telet egy napra sem! Nahát!!! ☀️😀

      Törlés
  2. Itt kifejezetten őszi időjárás van most. Hangosan veri az eső az ablakot, és 8 fok van. A tél nem hiányzik már, a forró nyarat nem szeretem én sem. Most éppen jó szombat este bent lenni a kinti esőben.
    Szép zöld már minden nálatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt még nem esik, de az előrejelzések szerint jöhet eső, szél, de az éjszaka még nem lesz hideg. Két napja alig fűtök, reggel kicsit bekapcsolom, aztán szinte egész nap a csak gyújtóláng ég.
      Ez a változékony idő nagyon nem tesz jót a derekamnak, reggelente nehéz elindulni, de nem hagyom magam, ha nehezen is, de sétálgatok itt a lakásban. 🌝

      Törlés
  3. Jólesik a zsenge zöld és a gyengéd kék látványa. A levegő enyheségét meg hozzáképzelem... (Rózsa)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is jólesik, csak sajnos már nagyon elvadult a kert. Akik gondozták megöregedtek, vagy már fentről nézik a kertünket. A fiatalokat nem igazán érdekli, dolgoznak, gyerekeket nevelnek és a kertre már nem futja az idejükből.
      Kár, régen olyan szép volt...

      Törlés
  4. A nyugdíj nekem egyet jelentett a kertészkedéssel. Csak, hogy visszautaljak a közös blogunk új témájára. Borka a kerted elvadultában is szépet mutat!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kertészkedésből én kimaradtam, helyettem Apó és még páran a lakók közül gondozták a kertet. Az én nyugdíjas éveim sok éve tartanak (30), eleinte nagyon nem örültem a rokkantnyugdíjas státuszomnak. Később, ahogy jöttek az unokák már más volt a helyzet, örültem, hogy segíthetek a lányomnak, nagy szüksége volt rá.
      Szeretem ezt a kertet így is, de a régi szebb volt.

      Törlés