egy kis szünet. Nincs semmi bajom, csak írhatnékom sincs. Elveszett valahol...
Ha megtalálom és még történik is valami, amiért érdemes megszakítanom a téli szünetemet, akkor jövök!
Addig vigyázzatok magatokra, legyetek jók 🥰, én is ezt fogom tenni. Remélem, sikerül.
(Így, most nyugodt a lelkiismeretem, nem szó nélkül tűnök el.) 🌝
Az imént kaptam a lányomtól. Úgy látom, valami rendezvényen, vagy kiállításon van, ott készítette. Olyan kedves ez a kis bagoly, gondoltam, megosztom veletek.
ez jár a fejemben:
(Márti dalából idéztem)
Apó születésnapja. A fekete-fehér képeken fiatalon, az '50-es évek elején, majd a '60-as évek közepén, amikor megismertem. Akkor már nem dohányzott, a haja kevesebb lett, viszont gazdagabb lett egy szemüveggel. A szigorú tekintet csak álca, ami mögött egy csupaszív, kedves, vidám ember rejtőzött.
A színes képekhez talán nem is kell szöveg, ha valaki mégsem tudná, mi vagyunk 2009-ben: Apó és gömbölyűségem. (Apó itt már egy sztrókon túl és ez, sajnos, nem múlt el nyomtalanul.)
"A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!"
Kaffka Margit: Vándorének (részlet)
Már 30 éve nem tudom átadni az elmaradhatatlan nefelejcs csokrot, de míg élek, ha máshogy nem is, gondolatban és itt, azt a kis csokrot mindig megkapod. Szeretlek...
Elmúltak az ünnepek, kezdődik a farsang. Ez utóbbi nekem nem jelent sokat, az életem folytatódik tovább úgy, mint karácsony előtt, de mégsem, de nem ám!
Kicsilány két napja megint Finnországban van. Úgy volt, hogy Tamperében tanul tovább, de felvették Helsinkiben is az egyetemre és inkább ezt választotta. Mellette dolgozni is szeretne és a fővárosban talán több munkalehetősége lesz. Már elfoglalta a szállását, most épp azzal van elfoglalva, hogy lehetőleg olcsón bebútorozza a szobáját.
Hétfőn már felmérik az új tanulók finn nyelvtudását és kapnak némi eligazítást is. Neki jól jön, hogy van már féléves finnországi tapasztalata, bár itt más lesz az élet, mint Jyväskylä-ben (Jüveszküle). Az egyetemen a finn nyelv mellett svédet is tanítanak, az is hivatalos nyelv Finnországban. Minden ezen a két nyelven van kiírva mindenhol. Na, majd meglátjuk...
Húsvétkor szeretne hazalátogatni, ha minden jól megy, akkor kb. 3 hónap múlva újra találkozhatunk.
Elgondoltam, hogy mennyire elszaladt az idő! Nemrég még minden csak lehetőség volt, ma meg már tény. Kislegény itthon van, igaz, kicsit elkenődve. Hiányzik neki a nővére.
utolsó naplementéje - ezt nem tudtam kihagyni - pont szilveszter napja maradjon ki?! 😀 (Jövőre, ígérem, visszafogom magam.)
Később, lehettem úgy 16 éves, a szüleimmel mentem "házibuliba", a szüleim barátaihoz. Emlékszem, akkor vettem fel életem első, igazi magas sarkú cipőjét és akkor ittam életemben először alkoholt, egy icipici pohárka narancslikört. Azokban az években a TV vette át a rádió szerepét, azt néztük, miközben volt, aki a rádiókabarét hallgatta inkább. Másnap meg ment a vita, hogy melyik műsor volt jobb. A süteményekhez és a virslihez csatlakoztak a különféle szendvicsek. Éjfél után zenét hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk. A körúti rumlit kihagytuk.
18 éves korom után sokszor házibuliban, barátokkal szilvesztereztünk, de volt szilveszter szórakozóhelyen, vállalati rendezvényen is. Mondanom sem kell, az italok választéka többféle lett és az ételek is változtak. Hidegtálak, saláták, üdítők, pezsgő, konyak, martini és sorolhatnám még mi minden, a sör volt az állandó, csak már nem a Kőbányai, hanem egyre több német és cseh sör is szerepelt az "itallapon". Az első férjemmel mindig elmentünk valahova, vagy otthon, társasággal ünnepeltünk az év utolsó napján. Ilyenkor a gyerekekre a szüleim vigyáztak, nekik is megvolt a programjuk, szerették a gyerekek és a Nagyiék is.
Nem tudtam elképzelni, hogy december 31-én ne legyen társaság, hogy ne legyen zajos ünneplés. (Megjegyzem, időközben elváltunk..., nem ünnepélyesen, de elég zajosan.)
Én igyekeztem megtartani a régi szokást, nagyrészt sikerült is, de már nem volt az igazi. A gyerekek nőttek, ők is elmentek a barátaikhoz és én sem maradtam otthon. Másnap pedig megfogadtam, hogy többé nem megyek szilveszterkor sehova, jobb lesz nekem otthon, nyugiban.
Ezt a fogadalmamat akkor sikerült betartani, amikor Apó belépett az életembe. Érdekes, akkor már csak az Ő társaságára vágytam. Nagyon jól elvoltunk kettesben. Volt egy kedvenc "borkorcsolyánk" - diónyi húsgombócok, amiket úgy rendeztem el, mintha süni pihenne egy tálon. Minden gombócba szúrtam egy fogpiszkálót, majonézes salátát készítettem mellé. Sütemény is került az asztalra, főleg sós, sajtos pogácsa, és természetesen volt még karácsonyról maradt édes püspökkenyér, bejgli, gyümölcs. Éjfélkor pezsgővel koccintottunk és ígéretet tettünk egymásnak, hogy "jövőre veled, ugyanitt".
Olyan ünnepre is emlékszem, amikor ez a páros kibővült két unokával és az ő mamikájukkal, de erről itt a blogban egyszer már beszámoltam.
Biztos vagyok benne, hogy sok, említésre méltó szilveszter kimaradt, de ez van. Ez a kis beszámoló most pont annyi, amennyi épp jólesett. Ja, egyébként saját elhatározásom, hogy 4 éve egyedül töltöm az év utolsó napját. Ilyenkor jó a csend, jönnek az emlékek. A telefonnak viszont több dolga akad. 😀🍀
„Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében." - Fekete István.
Fények és árnyak, nappal és éjjel. Legutóbbi bejegyzésemben a levelek, most pedig az árnyékuk:
Juhééé! Süt a Nap! A sok ködös, sötét nap után végre!
Hogy nem nagy hír? Meg sem kéne említenem? Dehogynem! Ettől van most jobb kedvem. Fotó nincs, mert hiába süt hét ágra a Napocska, mínusz fok van odakint és nem tudom rávenni magam, hogy kimenjek az erkélyre. Talán később..., ha csak vissza nem jön őkelme, a Köd, vagy az Eső, netán a Hó.
Ködös kép mostanában sok készült, az eső meg eláztat mindent, még a fotómasinámat is, márpedig azt nem szeretném. Hó? Na jó, azért kimennék, mert idén, így év vége felé, még nem volt hozzá szerencsém.
Összehordtam itt hetet-havat. Az az igazság, hogy másról most nem tudok beszámolni, de a napsütésnek valóban nagyon örülök!
Valamivel később:
Nem mentem ki, de a szobában készítettem pár felvételt. 🌝 Íme egy a sokból:
A redőny azért van így, mert az is szigetel egy kicsit.
Sötét - a gépem vakut kért, de azért se! - köd, eső, 3°C árnyékban, hó, az nincs, de azért jön a Mikulás, ugye? Kémény is van, hááát..., nem tudom, hogy fér át rajta?! Ügyes, majd valahogy megoldja. 😀
Egy régi (vállalati) Mikulás. Kislányom a középpontban és itt baloldalt, a Mikulás mellett és előtt, félig meddig a kisfiam is látszik. Olyan nagy volt az izgalom, hogy észre sem vették a kigombolódott ruhát, az csak akkor derült ki, amikor kész lett a fénykép. Akkor még a filmet elő kellett hívni, stb., stb. Mondom, hogy régi! 😀 '70-es évek.
Csöndes, emlékekkel teli. Az elmúlt idők emlékei.
Boldog és fájó érzések kavarognak a szívemben, lelkemben és gondolatok a fejemben.
Hallgatom az emlékeket idéző dallamokat és várok egy csodálatos, szívet-lelket melengető estét, ahonnan nagyon fog hiányozni Valaki és ez az ami fáj, a többi mind boldogság.
Szeretem a húslevest. Már gyerekkoromban is szerettem megszórni őrölt feketeborssal.
Akkortájt nem túl sok fűszer volt a konyhák polcain. Most viszont tobzódni lehet a különbnél különb fűszerek között.
Fele, fele arányban kevertem össze fekete- és rózsaborsot és tettem még hozzá kb. egy mokkáskanálnyi szárított tárkonyt. Az egész keverék ment a borsdarálóba. Nagyon finom lett vele a jó forró húslevesem!
A tárkony, tudom, régi magyar, erdélyi fűszer, én mégis Párizsban találkoztam vele először. Azóta az egyik kedvencem, például nagyon finom krumplipürében és a sült krumplira szórva, azt is különlegesen finommá varázsolja. Sok ételben lehet felhasználni.
Hamar jön az esti sötét. Tetszik, vagy sem, fel kell kapcsolni a villanyt, ha látni akarok valamit. Ezzel egyidőben a redőnyöket is le kell engedni. Egyrészt nem szeretem, ha belátnak, másrészt egy plusz réteg, ami védi a lakást az éjszakai hidegtől.
Megyek, előkészítem a holnapi gyógyszereimet... Jó kis esti program nagymamáknak. 😀
...és szúnyogháló. Ezek homályosítják el a szemem és nehezítik meg a kilátást a konyha ablakából.
Élőben azért élénkebbek a színek és az a kis rózsa olyan vidáman bontogatja szirmait, mintha a tavasz jönne és nem a tél. Mosolyogni támad kedvem, ha ránézek.
Mögötte, az üvegen és hálón túl, a hatalmas fenyő ad védelmet és élelmet mókusnak, cinkéknek, de láttam ott már harkályt is no meg szarka is akad. Ilyen borús napokon jó kinézni az ablakon, az erkély ilyenkor túl vizes és hideg. Tudom, mert egy kicsit kidugtam az orrom. 😊
Kislegény üzenetet küldött a messengeren és elnézésemet kérte, hogy ilyen késő este válaszol. (Előtte én írtam neki, kb. 1-2 nappal ezelőtt.) Az időpont éjjel 2 óra 56 perc. Este? Nem is olyan régen még azonnal válaszoltam volna neki, hisz voltak olyan éjszakáim, amikor még a napfelkelte is ébren talált.
Pár évvel ezelőttig bagolyként éltem az életem. Az én drága unokám csak folytatja a hagyományt. A válaszomat reggel 6 óra 29 perckor küldtem át neki, persze, nem válaszolt, hiszen épp az igazak álmát aludta.
Mostanában már nem bagolykodom, inkább a pacsirtaság jellemez.
A házban az egyik lakó megkért, hogy reggel 7-kor telefonáljak rá, mert tudja, hogy én korán kelek és neki időre kell mennie az orvoshoz, ő pedig nem biztos benne, hogy időben felébred. Nincs vekkere, a telefonján meg nem tudja beállítani az ébresztést. Így van ez. Ő sem fiatal, sőt!
Hiába fekszem le a megszokottnál később, akkor is felébredek legkésőbb 7-kor. Régen bezzeg, volt, hogy 11-kor is nehezen kászálódtam ki az ágyból.
Úgy szeretnék megint sokáig aludni! Nem lehet. Fel kell kelni. A cukorbetegség tehet mindenről. Bizony. Rendszeresen kell élni, nem lehet ám csak úgy éjszakázni és aztán másnap lustálkodni. Ezt is meg kellett tanulnom. És még ki tudja, mi vár rám? 😉
Elnézést kérek, de egyszerűen nem tudom megunni, ha valakinek túl sok és már elege van az erkélyről készített fotókból - amit egyébként megértek -, ő inkább meg se nyissa a blogomat.
Süt a Nap a ködön át, különös hangulatot teremtve. Beillene az első két kép akár téli tájnak is. Kopasz fa, amin nem olyan rég a madarak gyülekeztek, akkor még levelek díszítették az ágakat. Füstölő kémény, mert a hideg bizony itt van már és fűteni kell és főzni kell, hiába drága az ára. Takarékoskodni is kell, persze, de okosan. Azt hiszem, egy kórházi ápolás drágább "mulatság" lenne.
Nekem most sokat segít a fűtésben - a nyáron oly sokszor szidott - áldott napsütés. 🌝
