az igazi juhtúrót. Vettem jó drágán, megkóstoltam, nem ízlik.
Gyerekkoromban az üzletekben is azt a gurulós juhtúrót árulták, amiből nagyon finom körözöttet lehetett készíteni és a sztrapacska is sokkal, de sokkal finomabb volt vele. Kenyérre kenve, magában is nagyon ízlett.
Mikor apukámat lehelyezték Miskolc mellé, na ott ettem igazán finom juhtúrót!
Miskolc és Szirmabesenyő között, a repülőtér közelében, egy három lakásos földszintes házban laktunk. Körülöttünk szinte semmi, csak néhány épület és a határ. Egy viszonylag rövid sétával eljutottunk a K. család tanyájához. Akkor úgy mondták, hogy kulákok, mert maguk gazdálkodtak, csináltak mindent. Voltak teheneik, birkáik, lovaik. Ott ismertem meg az igazi falusi gazdálkodást és a legfinomabb juhtúrót.
Egy gerendáról lógtak a friss túróval megtömött batyuk, hogy a felesleges lé kifolyjon belőlük. Gomolya sajtot, tehéntúrót is csináltak és nem utolsó sorban, friss tejet is árultak. Minden nap a tejes kannával elballagtam hozzájuk és vittem haza a még langyos, friss tejet. Bevallom, nem mindig bírtam ki kóstolás nélkül. A mamám sosem szólt érte, pedig biztos észrevette.
A családban volt nyolcadikos "nagylány" és velem egyidős, nálam kisebb kislány is, no és a legkisebb, egy kisfiú, a család szemefénye. A nagyobbak, a hetedikes és nyolcadikos lányok bejártak vonattal Miskolcra az iskolába, mi kisebbek a helyi tanyasi iskolában tanultunk. Kicsi épület, két tanteremmel. Az egyikben harmadikig, a másikban negyediktől hatodikig tanultunk, én akkor negyedikes voltam. Nem volt rossz, sőt! Míg a nagyobbaknak tartottak órát, addig mi csendes foglalkozásban oldottunk meg feladatokat. Közben azért hallottuk a nagyobbak tananyagát és nekem akkor sok ismeret ragadt meg a fejemben. A tornaórákat és a szüneteket, amikor jó volt az idő, kint tartottuk az udvaron. Az iskola mellett volt egy vegyes bolt és a másik oldalon egy buszmegálló.
Ahhoz, hogy eljussak ide, legalább 1/2 órát kellett gyalogolni, akár esett, akár fújt. Télen volt olyan, hogy az útról a két oldalra takarított hófal magasabb volt, mint én. Itt éltem gyerekkorom legszebb és legszabadabb korszakát. Nyáron enyém volt az egész határ, nem féltettek, hisz nem volt mitől, kitől.
Az elején említett lányokkal még birkákat is őriztem a repülőtéren. Akkoriban már nagyon kicsi volt ott a forgalom, és a K. család engedélyt kapott, hogy ott legeltethessék a juhaikat. Leültünk a fűbe, sokat énekeltünk, tanultam tőlük népdalokat és balladákat, van amelyikre még ma is emlékszem. Mezei virágokból fűztünk koszorút, ettünk papsajtot, szóval nagyon jól elvoltunk. Lehet, hogy csak nekem volt ez olyan jó, mert nem volt kötelező, ők muszájból voltak kint. Talán az, hogy én is ott voltam, a pesti lány, egy kicsit nekik is érdekesebbé tette a kötelező feladatot. Sokat beszélgettünk, tudtunk egymásnak újat mondani.
Egyszer apukám valamiért nagyon keresett, meg is talált a lányok és a birkák között és később mesélte, hogy azt látta, hogy a lánya kiselőadást tart a többieknek, akik "szájtátva" hallgatják. :) Úgy tűnik már akkor is jó volt a beszélőkém.
Most is..., hogy eljutottam a juhtúrótól egészen Miskolcig! :)
Semmi köze a juhtúróhoz, csak most találtam rá a kertünkben.