Tegnap az erkély kőkorlátjára szállt egy feketerigó.
Először csak az üvegen keresztül fotóztam, majd nagyon óvatosan kinyitottam az erkélyajtót. Hátranézett, egész biztos, hogy észrevett, de nem zavartatta magát, nyugodtan tűrte, hogy kattogtatom a masinámat. Nézelődött, talán a párjára várt, nem tudom, de nagyon örültem, hogy végre ilyen közelről lekaphatom! Eddig csak véletlenül sikerült lefényképezni őkelmét, egy-egy hajnali képen, néha a kertben, ahogy a fűben keresgél és most végre egészen közelről csodálhattam! Ilyen még nem volt.
Volt már nekünk gerlénk, galambunk, sok-sok verebünk, erkélyünk állandó lakója egy gyík-család, volt (sajnos) sok hangyánk, na, ezek a konyhából eltűntek, csak a fejünkben akad még belőlük. (Nem tagadom, Apóval kicsit hangyásak vagyunk.) Feketerigó még nem telepedett le nálunk. Nem bánnám, ha esténként innen az erkélyről fütyülné, trillázná el a Nap-búcsúztatót és az sem zavarna, ha hajnalonként ébresztőt fújna...
Istenem! Ennek a pici madárnak micsoda hangja van! Szerencsére a jó éjszakát és a jó reggelt is hallhatom! Köszönöm a szép fotót.
VálaszTörlésNem csodálkozom, hogy nem félt és tűrte a fotózást. Hisz' tudja jól, aki a verseket szereti, a rigóval is barátságban van:)))
VálaszTörlésKöszönöm én is a képet, nálam háttér lett belőle.
:) Jó érzés örömöt szerezni, nagyon jó. :)
VálaszTörlésJaj, de aranyos!!!!!! :-))))
VálaszTörlésNekem is tetszik! :))
VálaszTörlés