Mostanában Budapesten

sok a szivárvány. Úgy este 1/2 7 körül ezt láttam az erkélyen: a kettős szivárványt keleten, a sárgás-kék eget nyugaton és közben szemerkélt az eső.

Hideg van, rezsiemelés ide, rezsiemelés oda, én bizony bekapcsoltam a konvektort, az is igaz, hogy csak a gyújtóláng ég, de nekem az is sokat számít. Már a kezem sem jéghideg. 

Próbálkoztam én forró levessel, sütéssel a konyhában, nem használt. Ideig-óráig felmelegített, aztán megint fázócskáztam. Megnéztem a hőmérőt, 16 fokot mutatott a lakásban! és akkor határoztam el, hogy inkább fizetek, de beteg nem leszek!

Brassó

Nem, nem én voltam ott. Hétvégén a lányom tett egy rövid kirándulást az egyik kedves városába. Küldött képeket, hááát..., ott sincs jó idő, de a város így is szép.

Már megint...

...de ezt nem tudom kihagyni. Mielőtt végleg lement a Nap.

Márai Sándor 1945-ben írt naplójából

Most olvasom. Érdekes gondolatokkal találkozom a könyvben. Ehhez az oldalhoz nem kell magyarázat, érdemes a képre kattintani, nagyobbak és így olvashatóbbak lesznek a betűk.

Én még így tanultam

Egyre többször találkozom olyan kifejezésekkel, amikre annak idején az iskolában felhívták a figyelmünket, hogy hogyan használjuk helyesen. 

Megváltozott a világ, a nyelvünk is, de engem a mai napig zavar, ha olyat olvasok, hogy valakit megsirattak és közben kiderül, hogy megríkatták. Nem ugyanazt jelenti. Például megsiratok valakit, akit szerettem, de örökre elment és megríkatok valakit, tehát olyat mondok, vagy csinálok, amitől sírni kezd. 

A másik, de ez nem annyira zavaró és mégis. Örömöt szerzek és bánatot okozok. 

Ezek a ma reggeli hírek olvasgatása közben jutottak eszembe... Nem nagy dolgok, lehet, hogy ma már így is helyes, nem tudom... Annyi minden változik.

Augusztus

Eltelt megint egy hónap. Hozott jót és rosszat is.

Hónap elején megkaptam a 4. (emlékeztető) oltást, Pfizert. Kicsit fájt a karom, de ennyi. Nem volt semmi más tünet. 

Voltak névnapok, születésnap – Apukám 101. születésnapja és halálának a 10. évfordulója. Házassági évforduló is akadt – Apó és én ebben a hónapban fogadtunk egymásnak örök hűséget. Akkor is meleg volt, de közel sem ennyire, mint idén. Nyugodtan lehetett sétálni az utcán, nem kerülgetett bennünket a hőguta. Emlékezéssel teltek a napjaim. Néha a sírás kerülgetett, máskor meg elöntött a boldogság, igaz, az utóbbi elég ritkán. 

Újra gyakorolni kezdtem az angolt és hozzávettem a német nyelvet is. Nem mintha nagy szükségem lenne rá, viszont agytornának kiváló és a sikerélmény jót tesz a lelkemnek. Rám fér ebben a számomra lassan feldolgozhatatlan világban. A keresztrejtvények már nem dolgoztatják meg a csikorgó kerekeket, inkább csak a kezem és a ceruza dolgozik, gondolkodni szinte alig kell. 

Nahát, ennyi. Nagyjából így teltek az augusztusi napok, leengedett redőnyök mögött, félhomályban és a ventilátor jótékony szelet adó zúgásában.

Ünnep

Mikor kisgyerek voltam, az új kenyér, majd sokáig az alkotmány (mellette volt azért nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyér is), mostanában Szent István és az államalapítás ünnepe. 

Az ünnep ugyanaz, csak a neve változott attól függően, hogy éppen milyen rendszer volt/van hatalmon.

Jól esett, jólesett

Korán reggel egy kb. 10 perces, kiadós zápor frissítette fel a várost. Eltelt nagyjából 2 óra és alig van már nyoma... Azért jó volt. 

Egyébként meg újra jön a hőség, én meg nagyon álmos vagyok. Lehet, hogy a zúgó mosógép hangja teszi?

Koncz Zsuzsa - Ne vágj ki minden fát (1976)

Ne bántsuk a fákat, a lombokat...

Juhász Gyula: NE BÁNTSÁTOK A LOMBOKAT

Ne bántsátok a lombokat:
Susogta George Sand a halál előtt.
Nem értették meg, én megértem őt.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd nőjenek, viruljanak az égre,
Hadd mosolyogjanak napban, esőben,
Hadd ringassák a békés fészkeket,
Küldjék magasba a rigók dalát.
Hadd boruljanak össze boldogan,
Ha alattuk a szerelem tanyázik
És hadd terítsenek álompalástot
Az élettől elfáradt vándorokra.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd játsszanak alattuk gyermekek,
Akik az első lépést most teszik,
Tipegve ismeretlen cél felé
És hadd pihenjenek meg a halottak
Zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
Ne bántsátok a lombokat, ti élők! 

 

Tegnap este

Ilyen volt a tegnap esti eső nélküli szivárvány és a változatos égbolt. Többször is kimentem az erkélyre a masinámmal, mert ezt meg kellett örökítenem. ( Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy júliusban 328 fotót készítettem. A legtöbbet korán reggel és esténként. )

Eleinte ilyen volt.

Később megjelent a szivárvány és a sárgás-vörös szín az égen. Szép volt és kicsit félelmetes is.

Ezt majdnem lefelejtettem, helikoptert is fogtam.

Vagyok, vagyogatok

Már az is felüdülés, hogy most nem süt hét ágra a Nap. 

Hideg ma sem lesz, de legalább elviselhetőbb idő jön. Állítólag. Remélem. 

A nagy melegben élni sincs kedvem és írni sem... Majd, egyszer, talán, amikor eljön az én időm...

2007-ből hoztam

Nyári álom 

Én ilyenkor, ebben a nagy nyári hőségben, szeretnék nyári álmot aludni. Én lennék a nyári álmot alvó mackó. Egy jó kis hűvös barlang mélyén átaludnám a forró nyarat. De szép is lenne! Nem tehetek róla, de ellentétben másokkal, én ettől leszek depressziós. Ha belegondolok, hogy jön még akár 40° is..., kitör a frász! 

Csak ennyit akartam mondani. 

Már akkor is volt kánikula. Olvasgattam az akkori bejegyzéseimet és a nyár 2007-ben is forró volt és hosszú. 

"Hosszú, forró nyár..."

Esti fények

Szép a város így, amikor kigyúlnak a fények, a lámpák ragyogása még a csillagok ragyogását sem engedi látni, de a szuper holdat azért nem tudják túlragyogni.

Holnap megint jön a kánikula, elég baj ez nekem. A lakás még tartja a normál hőmérsékletet, talán megbirkózom ezzel a hőhullámmal is.

A gesztenyefa

szerintem beteg. Már régebben sárgulni, vörösödni kezdtek az alsó ágain a levelek, mára már majdnem az egész fa olyan. Nem volt véletlen a tavaszi kevés virág.

De hogy legyen itt valami szépség is:

Nagyobb a hibiszkusz virága, mint az én egész kezem. Na jó, nem nagy a kezem, de akkor is! És most valami mókás:

Mojo cica a melegben éppen nem vidám. (Ezt a lányom fotózta.)

Ebben a forróságban ennyire futotta tőlem. Örülök, hogy még vagyok. 

Vigyázzatok magatokra!

Az a borzasztó,

hogy ezt komolyan is gondolják. 

Ebben, az igazán nem fényes helyzetben, amikor minden rossz összejött, a legfőbb gondjuk, hogy főispánok és vármegyék legyenek! 

Vissza a 19. századba. Nagyon szomorú vagyok.

A tegnap este fényeit

így láttam, megmutatom:

Hangulat

Radnóti Miklós: ESŐ ESIK, FÖLSZÁRAD

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.