2021. december 5., vasárnap

Azt hittem, hogy ez a hónap

a napfelkelték és naplementék hónapja lesz, de nem! 

Reggel 7 óra, szól a vekker - helyett a telefon ébresztője. 

Álmosan nézek körül a szobában, érdekes, a leengedett redőny ellenére, elég világos van. Lehet, hogy esett a hó? Kivackolódom az ágyból, redőny fel és már látom is a havas utcát, a fákat és a fehér háztetőket. Míg én jót aludtam, megérkezett az első hó Budapestre. Mint egy gyerek, úgy örültem a fehérségnek. Elkezdtem dúdolni a Dés-Bereményi dalt:

„Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,
sár helyett nagyon kívánni hóesést”

Igaz, nem délután, hanem reggel, de vasárnap! Igaz, nem kavarog vastagon, mint a dalban, de mégiscsak hó, még ha kevés is. Ahol jól látható, ott lehet vagy 1 centi. Mennék is azonnal „várost hódítani”, régen mentem is, de most... Hogy menjek? - talán épp az oly nagyon várt hóesés miatt nagyon nem várt térdfájás gyötör. Ja és alig tudtam fotózni, mert a bal kezem meg zsibbad. :) Így nem lehet hódító körútra indulni, pedig milyen jól hangzik:

„Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki”

Hááát, ehelyett kimentem az erkélyre és igen! - jól gondoljátok – kattintottam néhány fotót, az elsőt még a szobából, szúnyoghálón és ablakon keresztül:



12 megjegyzés:

  1. Érdekes hatást tesz a szúnyogháló-szűrő a képen! S a makulátlan friss hó még a telefon- és egyéb vezetékeket is megszépíti!...

    Itt ugyan még nincs hó, de térdfájás nagyon! Tegnap még a pénztárosnő is megszánt a kasszánál, s mondta, hogy üljek le mielőtt hazaindulnék... Kérdeztem, miből látja, hogy olyan fáradt vagyok? A szememből, felelte. Hát, igaz, hogy a maszk miatt csak az látszott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szoktam keserves képeket vágni miközben kint vagyok az "életben". Sokszor megállok pihenni, de ez az egész inkább múlt idő. Megálltam pihenni és megszólított egy középkorú nő, hogy segítsen-e, rosszul vagyok? Megnyugtattam, hogy csak pihenek. Így van ez... :)
      Most a fájdalmak ellenére jó a kedvem, örülök a hónak! :))

      Törlés
  2. De jó, itt a hó nálatok! Remélem egy darabig megmarad. Hogy lehet neki örülni. Én is kimentem volna szívesen, mikor leesett az első, de bent kellett maradnom. Úgy sajnáltam. Nagyon szépek a képek.
    Szeretem ezt a Dés-Bereményi dalt.
    A térdfájásra és a bal kezedre gyógyulást kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem! Sokat hallgattam és néha még most is, akár nyáron is. :)
      Szép ez a fehér táj és még tartja magát, nem hiszem, hogy sokáig, de talán ma még megmarad.
      Köszönöm a jókívánságot, a kezem már nem zsibbad, helyette megfájdult a fejem. :) Mit is kezdenék a fájdalmaim nélkül? Azt hiszem, elindulnék várost hódítani. :)

      Törlés
  3. Még annyit, hogy szeretem Udvaros Dorottya hangját, és a dalait.

    VálaszTörlés
  4. 7 óra után 3 perccel keltem fel, a redőny résein beszűrődő világosságtól még nem esett le a tantusz, hogy leesett a hó.:)
    A konyhából máris megláttam, az ezüstfenyő új ruháját.
    Gyorsan, még köntösben, papucsban kiszaladtam kattintgatni, ha hamar olvadna. A járdán, ház mellett már nem volt egy csepp sem.
    Most délutánra még kicsit megmaradt, a kertben, de a reggeli látvány volt az igazi.:)
    A fejfájásod, meg az ízületiek is, remélem hamar elmúlnak.
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát! Ez nem ér! Szinte pont olyan, mint az én reggelem. :)
      Már itt is csak itt-ott lehet látni havat, bezzeg a köd! Az nem múlt el, inkább jól meghízott.
      Fejfájásra ittam kávét, a térdem meg nem csoda, hogy fáj. Majd ha változik az idő, akkor az is elmúlik.

      Törlés
    2. Dehogynem ér...Mióta is vannak velünk ezek a párhuzamok? 15 éve? Legalább :)
      rhumel

      Törlés
    3. Tudom, tudom..., de néha még mindig elcsodálkozom ezen. :)
      A Nagy Könyv óta tart ez a párhuzam. József Attilával kezdődött, aztán máig nem ért véget és ez nagyon jó. :))

      Törlés
  5. Ohh, de szeretem a Dés - Bereményi számokat!! De jó, hogy felhoztad, most ez szól a háttérben ☺️
    Itt még várni kell a hóra, eső esett/esik. Tőlünk picit északabbra volt a határvonal, ott hó, nálunk már eső. Így szokott lenni...
    Jobbulást kívánok minden téren!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy újra eszedbe juttattam ezeket a számokat. :)
      Bizony elég régiek, de ez nem változtat azon, hogy nagyon jók.
      Köszönöm szépen, félig már jobban vagyok. A fejem már nem fáj. :)

      Törlés