Apuka

1921. augusztus 22. - 2012. augusztus 13. 

Ma lenne 100 éves.  Szép, hosszú élete volt, közel 92 év adatott neki.

Mama

                                                        Kosztolányi Dezső:

ILONA

Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.

Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lallala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.

Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
Ilona.

Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.

Arra, hol
feltűn és
eltűn a
fény hona,
fény felé,
éj felé,
Ilona,
Ilona.

Balgatag
álmaim
elzilált
lim-loma,
távoli,
szellemi
lant-zene,
Ilona.

Ó az i
kelleme,
ó az l
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.

Csupa l,
csupa i,
csupa o,
csupa a,
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.

És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin
ibolya,
Ilona.

Vigasság,
fájdalom,
nem múlik
el soha,
s balzsam is
mennyei
lanolin,
Ilona.

Elmúló
életem
hajnala,
alkonya,
halkuló,
nem múló
hallali,
Ilona.

Lankatag
angyalok
aléló
sikolya.
Ilona,
Ilona,
Ilona,
Ilona.

Nem nagy ügy

Valóban nem, főleg, ha belegondolok, hogy a világban milyen természeti katasztrófák és azoknak milyen következményei vannak. 

Nekem ez is elég kellemetlen. Előrebocsátom, hogy nem félek, de undorodom a mindenféle bogarak, rovarok szobában való jelenlététől. Kint a természetben elviselem őket, de ne zavarják meg az életemet bent a lakásban. Ezért már elég régóta minden ablakon van szúnyogháló és az erkélyajtó előtt egy nyitható szúnyoghálós ajtó. Sokkal jobb, mint éjszaka kergetni egy lepkét, kerti poloskát, vagy épp a zümmögő szúnyogokat csapkodni a fülem mellett - nem is beszélve a nappal érkező legyekről! Az sem mellékes, hogy így a madarak sem repülnek be, mert erre is volt már, nem is egy példa. 

Most, hogy leírtam ezt az elég erős fóbiámat, el lehet képzelni, hogy milyen nagy problémát okozott nekem a tegnapi vihar. Este 10 óra felé jött és valami nagy zajt csapott kint az erkélyen, de abban a mennydörgős, villámlós, szeles estében semmi kedvem nem volt megnézni, hogy mi történt. Idővel el is aludtam és éjjel kettőkor arra ébredtem, hogy már csak a távolban dörög. Na, gondoltam most megnézem, mi is történt este az erkélyen. 

Redőny fel, ajtó ki, de a szúnyoghálóst nem tudtam kinyitni. Ott feküdt sérülten az erkély kövén. Becipeltem a még mindig kicsit vizes sérültet a szobába, nekitámasztottam a falnak, megvizsgáltam. Mindeközben kiment az álom is a szememből. Megállapítottam, hogy az alsó 1-es zsanér eltört, a felső 2-es még ép, tehát lehet, hogy reggel, a világosban valahogy mégis fel tudom tenni. 

Mire ezekkel végeztem, már három óra volt. Aztán négy, öt, hat, hétkor, teljesen feleslegesen zenélt az ébresztő. Álmos voltam, fáradt voltam, mert háromtól hétig törtem a fejem, hogy hogy fogom megoldani ezt a problémát. Ilyenkor nem hagy nyugodni a gondolat, amíg ki nem találok valami megnyugtatót. Kiterveltem, hogy nem nyitok erkélyajtót, csak ablakot. Igen ám, de ott a hibiszkusz és tőle csak bukóra lehet nyitni, az meg nem elég az én és a szoba felfrissüléséhez. 

Elég annyi, hogy hétkor felkeltem, vittem az erkélyre egy kislétrát, egy nagy kalapácsot és a szúnyoghálós ajtót. Addig ügyeskedtem, mert azért jól jött volna egy segítő kéz, amíg a felső, ép zsanérba beillesztettem a belevalót és láss csodát: működik! Óvatosan kell nyitogatni, az igaz, de rendelek két ugyanilyen zsanért és a fiam, vagy Kislegény majd véglegesre megszereli. 

Attól tartok, hogy az én megoldásom csak délutánig tart ki, mert addigra megint viharos esőt jósolnak.

Tegnap nagyon erős szél fújt, lehet, hogy a műanyag zsanér anyaga is elfáradt már, ráadásul most vettem észre, hogy annak idején a szerelők spóroltak a csavarokkal, kettő helyett csak egy csavar tartotta azt a szerencsétlent amelyik eltört, később láttam, hogy a másikat is így szerelték össze. 

Hát kérem, ez történt. Nem nagy ügy, ezt könnyen meg lehet oldani. Nem is azért írtam róla, hanem mert ez volt a vasárnap és a hétfő legizgalmasabb történése számomra. 

Eltelt 35 év

Igen, ez az a nap, amikor 35 évvel ezelőtt végleg összekötöttük az életünket Apóval. 

Nem volt nagy esküvő, sőt! - nagyon kicsi. A két tanú és egy fő násznép. Az anyakönyvvezető meg is kérdezte, hogy gyűrünk van-e? Az volt. Jóval előbb gondoskodtunk róla, de az is nagyon szerény, keskeny kis karika. Én választottam, kerülve minden fényűzést. 

Az előző házasságom nem ért jó véget, pedig volt nagy esküvő, sok vendég, vastag, széles karikagyűrű, utána nászút, aztán mi lett a vége...

Megfogadtam, hogy itt minden más lesz, de azt hiszem, nem ezen múlt a boldogságunk. Az érzelmeink, a barátságunk, a szeretetünk volt nagy, ez segített bennünket 32 éven át és ez segít engem most is, amikor Apókám lassan már három éve nincs mellettem. Lehet, nincs mellettem, de velem van, érzem!

Megköszönöm azt a 32 évet, amit VELE tölthettem.

Hogy ne díszelegjenek

itt azok a csúnya szürke, felhős képek. Ahányszor kinyitottam a blogom, velük kellett szembesülnöm és az nagyon nem tett jót nekem. Egyébként sem vagyok valami túl jó hangulatban. Az augusztus sok emléket idéz, évfordulók, névnapok, születésnap. Régen örültem nekik, ma már inkább fájdalmas az emlékezés.

Az első fotó még tegnap reggel készült, a többi ma, a lemenő Nap fényében. Így mégis barátságosabb itt a hangulat.

Kizökkent világ

Három fotó: A szemközti vizes háztető és a pára és eső mögötti Budapest felett az ég. Egy-két napja még hét ágra sütött a Nap, ma pedig kitartóan esik az eső és 22°-ot mutat a hőmérő. Szerencse, hogy itt bent azért több fokkal melegebb van. Most milyen jól esik! Bezzeg pár napja...

Lehet, hogy emiatt a hullámvasút-időjárás miatt ébredtem fel az éjjel szinte óránként? Elég fárasztó pihenés volt.

A lakásban, de

mégis a nagyvilágban. 

Mióta újra írom a blogomat, kitágult a világ. Régebben például, ha az időjárásra voltam kíváncsi, megnéztem a budapesti és nyáron a balatoni időjárási jóslatokat. Ma, ha megnyitom a meteorológiai weblapot, megnézem Budapestet, Sopront, Székesfehérvárt, Pécset, Debrecent, Makót, a Balatont és Franciaországot, vagy ritkábban Londont is. Érintettnek érzem magam, hiszen a rendszeresen olvasott blogok írói ott, vagy arrafelé laknak. Bevallom, el is megyek a városukba, persze csak virtuálisan, a térkép segítségével bolyongok az utcákon, jól megnézem a nevezetességeket. 

Ez a szokásom nem most alakult ki, szerelmem Párizs, sokszor vágyódtam utána, hozzá. A térkép segítségével bejártam az ismerős helyeket és az ismeretleneket is. Felkerestem a házat, ahol laktam, gondolatban leültem a ház előtti padra úgy, mint annak idején és felidéztem az illatokat - a sarkon volt egy pékség - a színeket, a párizsi utánozhatatlan hangulatot. Most, hogy írok róla, már vágyom is nagyon vissza, szinte honvágyam van. 

Az volt a tervem, hogy még mielőtt végleg elhagyom ezt a földi világot, még elrepülök egyszer Párizsba. Be kell látnom, hogy ezt a tervemet már nem tudom megvalósítani. Aki a lakása foglya, mehetne, nem tiltotta meg neki senki, csak épp az egészsége nem engedi, az ne álmodozzon ilyen messzeségekről. 

Maradnak a régi képek és a virtuális barangolások. Tulajdonképp örülnöm kell, hogy eljuthattam oda, ahová már gyermekkorom óta vágytam. Ne legyek telhetetlen, igaz?

A Bois de Boulogne-ban, a Párizsban élő nagynénémmel, unokatestvéremmel és az ő feleségével. A kezemben egy fenyőtobozt szorongatok amit a mai napig megőriztem. (A kép nagyon régen készült, azóta már csak én vagyok életben.)

Éldegélek...

Nem történt semmi különös. Uborkaszezon van nálam. 

Mai említeni valóm: álmomban egy szobában voltam, egy nő volt ott velem, fogalmam sincs, hogy ki. Azt tudom, hogy beszélgettem vele és egyszer csak kintről, az ablakon keresztül, többször is vakuval fényképeztek bennünket. Elképedve fordultam a nőhöz, hogy ez meg mi a csuda, elvégre egyikünk sem híresség, nagyon nem értettem a dolgot. 

Aztán hatalmas mennydörgésre ébredtem és rögtön rájöttem, hogy miért volt álmomban az a vaku. Nyilván a mennydörgést megelőzte egy nagy villámlás és én azt a fényt beleszőttem az álmomba, mint egy vaku villanását. 

Na, ilyenek történnek velem. 😀 Napközben teszem a dolgom, főzök (ma jó sűrű karalábé levest), mosok, (nem vasalok, arról már leszoktam), mosogatok, olykor még takarítok is és persze be-benézek a blogokba és kicsit ritkábban a közösségi oldalakra. 

Időközben itt volt "Kislegény" is, elintézte az aktuális gyógyszerek kiváltását és még pár apróságot. A barátnőjétől jött és én megint szembesültem a ténnyel, hogy a gyerekek felnőttek és én bizony ezalatt nem fiatalodtam, sőt! 

Ezt az is bizonyítja, hogy amikor levittem a szemetet, találkoztam az egyik lakóval és kicsit elbeszélgettünk. Sokáig a covid miatt csak épp köszöntünk egymásnak, most kihasználtuk védettségünket (ami nem is olyan biztos) és közel egy órán keresztül trécseltünk. Akkor is csak azért hagytuk abba, mert én hiába támaszkodtam a botomra, úgy megfájdult a lábam, derekam, hogy azt sem tudtam, hogy fogok feljönni ide a két és feledik emeletre. Sikerült. 

Floránál olvastam az esti mesékről az unokákkal. Nagyon sokat meséltem én is nekik, beteszek két képet, mindkettő ősrégi - remélem, nem kapok ki érte. Az egyik egy igazi esti mese Kicsilány és Kislegény társaságában, a másik egy "rajzóra" a fiam Kicsilányával és Kislegényével.

A képek pont fordított sorrendben kerültek be a blogba, de azért lehet tudni, hogy melyikről van szó.😀 Egyébként Flora írta, hogy neki az írás vágya hozza meg a témát, kipróbáltam és nálam is működött!

Már múlóban a fájdalom

Igen, már alig érzem. Nem fáj, ha írok, tehát: írok. 

Helyzetjelentés: 

Az előbb még, ha halványan is, de sütött a Nap, most meg hallom a zápor gyorsan kopogó esőcseppjeit. Eltűnt a távol, csak a közel látható. A Város esőfüggöny mögé rejtőzött, ma már nem először. Hajnalban szintén az eső, a mennydörgés hangjaira és a villámok fel-felvillanó fényeire ébredtem. Később sem világosodott ki, elég sokáig a hajnali sötétség borította be a láthatárt és a lakást. Az utóbbi napokban ez már lassan megszokott. 

Enyhült a forróság, de a sok eső miatt fülledt a levegő. Örülök, hogy nem kell mennem sehová. 

Halkan zümmög az új ventilátor (a réginek a kapcsolója elromlott), nagyon kellemes, úgy állítottam be, mintha a szél fújna (van egy ilyen kapcsolója), és néha el is felejtem, hogy ez a ventilátor és nem kintről jön a kellemes szellő. 

Kinézek, még esik...

Eső után

Ehhez nem kell sokat írni. :)  Érdekes, sárgás fénye volt az egész városnak és az égnek. A második képen a felhők szabályos vattapamacsoknak néznek ki, ilyet még sosem láttam.

Kánikula

Ebben a melegben gondolkozni sem tudok. Csak egy kis hűs üdítő, pár kanál fagyi, hideg ebéd - erre van szükségem most. A kilátás nem valami szép, de ebben a melegben ez van.

Tegnap este szebb volt.

Csak nem...?

Beszélgetünk a lányommal, egyszer csak észreveszem az asztalon a telefonom hűlt helyét. A szememmel keresem az asztalon, a fotelban, az ágyamon, nincs. Közben lányom érzékeli, hogy valami nem stimmel és rákérdez. Én mondanám, hogy nem találom a telefonom és akkor jövök rá, hogy hát hiszen a fülemen van, azon beszélgetek a lányommal! Nagy nevetés... 

Közben épp az időskori demenciáról folyt a társalgás. 

No, szép, hát így állunk?  😀

Tegnap

három születésnapot ünnepeltünk egyszerre. Kettő még május elején volt, egy pedig június 6-án. Megvártuk, míg mindannyian védettek lettünk, legalábbis reméljük és végre nem maszkban, hanem "a la nature" láthattam a lányom és a két gyerek (Kicsilány és Kislegény) egész arcát és természetesen ők is láthattak engem. Megállapították, hogy most jól nézek ki és ha lehet, ne fogyjak le, mert az nagyon nem állt jól. Ezt megbeszéltük, én is egyetértettem velük. (Puszi is volt!)

Délután 5 óra körül jöttek és 11 óra volt, amikor elmentek. Nagyon sokat beszélgettünk, nagyokat nevettünk, felidéztünk sok régi emléket. A gyerekek szeretik hallgatni a régi történeteket, azokat is szívesen meghallgatják, amiket már ismernek. Meséltünk Dédiékről (Anyukám és Apukám), Nagypapáról (az én Apókám) és nagybátyjuk ("kicsi" fiam) rengeteg "hőstettéről". 

Igazán jó kis este volt! Nagyon kellett, hogy egy kicsit visszatérjünk a régi életünkhöz. Kislegény 20. születésnapját és a sikeres érettségi vizsgáját is most ünnepeltük meg. Egyedül Kicsilánynak nem volt semmiféle alkalom, ami miatt őt is ünnepelhettük volna, de így sem maradt ajándék nélkül. 😉

Ezt a csodálatos egy szál virágot én kaptam:

Reggel fényképeztem, mert tegnap azért kicsit elfáradtam, még a gyógyszereimet sem készítettem elő mára! - és különben sem volt jó a világítás. Épp csak arra futotta az erőmből, hogy elpakoljam a vendégség után maradt ezt meg azt. 

Meleg van...

...és én harmadik éjszaka nem alszom jól. Sűrűn felébredek, visszaalszom, de előtte persze sokat forgolódom. Nem igazán pihentetőek ezek az éjszakák. Majd átállok erre a melegre is, aztán remélhetőleg az éjszakáim is nyugodtabban telnek. 

Hoztam fotót a napbúcsúztató kis rigóról. Olyan szépen trillázik, megérdemli, hogy betegyem a blogomba. A környezete nem valami szép, a szemközti ház teteje. Ilyen, hát ilyen, nem tudok mit csinálni..., de a rigó nagyon aranyos! Érdemes a képre kattintani.

Itt pedig megtalálható egy régi kép egy másik, bátor rigóról.

Egy szép kép a lányomtól:

Pedagógusnap

Az alábbi gyűjtés olyan tanároktól, tanítóktól ered, akik egy-egy tanítványuk dolgozatának olvastán aligha bírhatták ki nevetés nélkül. Talán utána könnyebb is lett a dolgozatjavítás.

-  Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.
– A katonák életüket és halálukat kockáztatták.
– A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.
– A víz oxigénből és folyadékból áll.
– A szomorú, elhanyagolt sírok mellett, élettel teli sírhalmokat is találhatunk.
– A mocsári vész 1526-ban volt.
– A Szent Jobb István király bal keze.
– Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.
– A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.
– A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul.
– Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.
– Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai.
– A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot.
– A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.
– Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.
– A kenguru kicsinye fészeklakó.
– A ménes egy nagy lócsomó.
– Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
– Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az úrnak ajánlotta.
– Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.
– Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
– Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
– A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek.
– És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.
– II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
– Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
– Egyiptom őslakói a múmiák.
– A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
– A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

(Részlet Millei Ilona 2021. június 6-i, a Hírklikkben megjelent cikkéből.) 

Én könnyesre nevettem a szemem. 😂 

Fentről,

az erkélyről nézve, ilyen az élet. Ki hinné, hogy nem is messze, a Városban, zajlik az - ugyanaz és mégis más - élet. Itt csend van és - a vírus miatt - nagy nyugalom. Néha, néha elmegy egy autó, az előbb egy vizsla, gazdájával a póráza végén, sétált el a kapu előtt, madarak csicseregve feleselnek, elviselhetően süt a Nap és még nyitva az erkélyajtó, de már nem sokáig. Érzem, hogy hűl a levegő és mintha a Nap is bujkálna. Na, megyek, becsukom azt az ajtót és közben elnézek a város felé...

Rózsák...múlt és jövő:

Tegnap reggeli csendélet:

Utcánk júniusban

és utcánk márciusban: