Nem nagy ügy

Valóban nem, főleg, ha belegondolok, hogy a világban milyen természeti katasztrófák és azoknak milyen következményei vannak. 

Nekem ez is elég kellemetlen. Előrebocsátom, hogy nem félek, de undorodom a mindenféle bogarak, rovarok szobában való jelenlététől. Kint a természetben elviselem őket, de ne zavarják meg az életemet bent a lakásban. Ezért már elég régóta minden ablakon van szúnyogháló és az erkélyajtó előtt egy nyitható szúnyoghálós ajtó. Sokkal jobb, mint éjszaka kergetni egy lepkét, kerti poloskát, vagy épp a zümmögő szúnyogokat csapkodni a fülem mellett - nem is beszélve a nappal érkező legyekről! Az sem mellékes, hogy így a madarak sem repülnek be, mert erre is volt már, nem is egy példa. 

Most, hogy leírtam ezt az elég erős fóbiámat, el lehet képzelni, hogy milyen nagy problémát okozott nekem a tegnapi vihar. Este 10 óra felé jött és valami nagy zajt csapott kint az erkélyen, de abban a mennydörgős, villámlós, szeles estében semmi kedvem nem volt megnézni, hogy mi történt. Idővel el is aludtam és éjjel kettőkor arra ébredtem, hogy már csak a távolban dörög. Na, gondoltam most megnézem, mi is történt este az erkélyen. 

Redőny fel, ajtó ki, de a szúnyoghálóst nem tudtam kinyitni. Ott feküdt sérülten az erkély kövén. Becipeltem a még mindig kicsit vizes sérültet a szobába, nekitámasztottam a falnak, megvizsgáltam. Mindeközben kiment az álom is a szememből. Megállapítottam, hogy az alsó 1-es zsanér eltört, a felső 2-es még ép, tehát lehet, hogy reggel, a világosban valahogy mégis fel tudom tenni. 

Mire ezekkel végeztem, már három óra volt. Aztán négy, öt, hat, hétkor, teljesen feleslegesen zenélt az ébresztő. Álmos voltam, fáradt voltam, mert háromtól hétig törtem a fejem, hogy hogy fogom megoldani ezt a problémát. Ilyenkor nem hagy nyugodni a gondolat, amíg ki nem találok valami megnyugtatót. Kiterveltem, hogy nem nyitok erkélyajtót, csak ablakot. Igen ám, de ott a hibiszkusz és tőle csak bukóra lehet nyitni, az meg nem elég az én és a szoba felfrissüléséhez. 

Elég annyi, hogy hétkor felkeltem, vittem az erkélyre egy kislétrát, egy nagy kalapácsot és a szúnyoghálós ajtót. Addig ügyeskedtem, mert azért jól jött volna egy segítő kéz, amíg a felső, ép zsanérba beillesztettem a belevalót és láss csodát: működik! Óvatosan kell nyitogatni, az igaz, de rendelek két ugyanilyen zsanért és a fiam, vagy Kislegény majd véglegesre megszereli. 

Attól tartok, hogy az én megoldásom csak délutánig tart ki, mert addigra megint viharos esőt jósolnak.

Tegnap nagyon erős szél fújt, lehet, hogy a műanyag zsanér anyaga is elfáradt már, ráadásul most vettem észre, hogy annak idején a szerelők spóroltak a csavarokkal, kettő helyett csak egy csavar tartotta azt a szerencsétlent amelyik eltört, később láttam, hogy a másikat is így szerelték össze. 

Hát kérem, ez történt. Nem nagy ügy, ezt könnyen meg lehet oldani. Nem is azért írtam róla, hanem mert ez volt a vasárnap és a hétfő legizgalmasabb történése számomra.