Hamar jön az esti sötét. Tetszik, vagy sem, fel kell kapcsolni a villanyt, ha látni akarok valamit. Ezzel egyidőben a redőnyöket is le kell engedni. Egyrészt nem szeretem, ha belátnak, másrészt egy plusz réteg, ami védi a lakást az éjszakai hidegtől.
Megyek, előkészítem a holnapi gyógyszereimet... Jó kis esti program nagymamáknak. 😀
...és szúnyogháló. Ezek homályosítják el a szemem és nehezítik meg a kilátást a konyha ablakából.
Élőben azért élénkebbek a színek és az a kis rózsa olyan vidáman bontogatja szirmait, mintha a tavasz jönne és nem a tél. Mosolyogni támad kedvem, ha ránézek.
Mögötte, az üvegen és hálón túl, a hatalmas fenyő ad védelmet és élelmet mókusnak, cinkéknek, de láttam ott már harkályt is no meg szarka is akad. Ilyen borús napokon jó kinézni az ablakon, az erkély ilyenkor túl vizes és hideg. Tudom, mert egy kicsit kidugtam az orrom. 😊
Kislegény üzenetet küldött a messengeren és elnézésemet kérte, hogy ilyen késő este válaszol. (Előtte én írtam neki, kb. 1-2 nappal ezelőtt.) Az időpont éjjel 2 óra 56 perc. Este? Nem is olyan régen még azonnal válaszoltam volna neki, hisz voltak olyan éjszakáim, amikor még a napfelkelte is ébren talált.
Pár évvel ezelőttig bagolyként éltem az életem. Az én drága unokám csak folytatja a hagyományt. A válaszomat reggel 6 óra 29 perckor küldtem át neki, persze, nem válaszolt, hiszen épp az igazak álmát aludta.
Mostanában már nem bagolykodom, inkább a pacsirtaság jellemez.
A házban az egyik lakó megkért, hogy reggel 7-kor telefonáljak rá, mert tudja, hogy én korán kelek és neki időre kell mennie az orvoshoz, ő pedig nem biztos benne, hogy időben felébred. Nincs vekkere, a telefonján meg nem tudja beállítani az ébresztést. Így van ez. Ő sem fiatal, sőt!
Hiába fekszem le a megszokottnál később, akkor is felébredek legkésőbb 7-kor. Régen bezzeg, volt, hogy 11-kor is nehezen kászálódtam ki az ágyból.
Úgy szeretnék megint sokáig aludni! Nem lehet. Fel kell kelni. A cukorbetegség tehet mindenről. Bizony. Rendszeresen kell élni, nem lehet ám csak úgy éjszakázni és aztán másnap lustálkodni. Ezt is meg kellett tanulnom. És még ki tudja, mi vár rám? 😉
Elnézést kérek, de egyszerűen nem tudom megunni, ha valakinek túl sok és már elege van az erkélyről készített fotókból - amit egyébként megértek -, ő inkább meg se nyissa a blogomat.
Süt a Nap a ködön át, különös hangulatot teremtve. Beillene az első két kép akár téli tájnak is. Kopasz fa, amin nem olyan rég a madarak gyülekeztek, akkor még levelek díszítették az ágakat. Füstölő kémény, mert a hideg bizony itt van már és fűteni kell és főzni kell, hiába drága az ára. Takarékoskodni is kell, persze, de okosan. Azt hiszem, egy kórházi ápolás drágább "mulatság" lenne.
Nekem most sokat segít a fűtésben - a nyáron oly sokszor szidott - áldott napsütés. 🌝
Ő rám várt, én rá.
Együtt lett teljes az életünk. Boldogan éltünk míg...
Míg egy novemberi éjszakán el kellett mennie és a földi mesének akkor vége lett.
Most valahol messze, talán egy másik életben, vagy a csillagok között, nem tudom merre jár, de biztosan érzem, hogy vár reám.
"Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben...jó nagy köddel. Az utca másik oldalát is alig látni, a Városról nem is beszélve, mert abból semmi nem maradt. A köd mindent eltűntetett, szerencsére nem örökre.
Rövid időre a ködön keresztül sütött a Nap. Ennyi látszott a Városból. Igazi őszi képek... Köd, halvány város, sárguló levelek.
Ma reggel még fel sem kelt a nap, amikor én már felkeltem. Épp elkészültem és kinézve az ablakon szépet láttam. Nem törődve a hideggel, kimentem az erkélyre és készítettem pár fotót.
Hasonló volt, mint Hitchcock filmjében, csak nem voltak olyan nagyon sokan és nem bántottak senkit. A nagy hangzavarra figyeltem fel, talán értekezletre gyűltek össze...?
Az aradi vértanúk:
(a képet az internetről töltöttem le a budai honvédek weblapról) Nem, nem Petőfi Sándor verse következik, pedig "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..."
Valamelyik nap láttam is, de most...!
Bent, a lakásban sötét, kint, az ajtón túl, mindent beborító szürkeség. Eső. Hideg. A mindennapok. Nem tesznek jót. Az ízületeim, a fejem, a hangulatom...
Hol vagytok ti verőfényes, csodálatos színpompában ragyogó, kellemesen langyos őszi napok?
