Reggel arra ébredtem, hogy fehér lett az utca, fehérek a háztetők. Gyorsan készülődtem, nehogy mire kimegyek az erkélyre, már el is tűnjön, mert tegnap eltűnt. Most is, ahogy kinézek az ablakon, látom, süt a Nap és a szél is fúj, úgyhogy ez a hó sem fog sokáig kitartani.
Készítettem pár felvételt, így mégis megmarad a fehér Város nekem és minden kedves olvasónak aki erre jár.
Az első év elején történt. Ismerkedés az osztályfőnök és a diákok között.
Tanárnő megkérdezi: Kinek van az osztályban abszolút hallása? Egy jelentkező. Tanárnő: Nahát, neked abszolút hallásod van? Diák: Tanárnő kérem, nekem abszolút nincs hallásom.
Irodalom óra.
Tanárnő: Nos, beszélj nekem Kőműves Kelemenről. Diák: Kőműves Kelemen egy kőműves volt, akit Kelemennek hívtak.
Bizony, bizony, tegnap volt vízkereszt napja és én, úgy ahogy szokás, tegnap leszedtem a karácsonyfát, elcsomagoltam a díszeket a következő karácsonyig. Mikor ezzel végeztem, a derékfájás akkor kezdte. Szerencsére nem tartott sokáig, egy kis pihenés és már el is illant. A fa nélkül egy kicsit üres lett a szoba.
Ezután csináltam meg az ebédet, tejfölös gombapaprikást. Tegnap még volt hozzá köret, de ma már főznöm kellett hozzá valamit. Kipróbáltam a hajdinát. Nem is rossz. Úgy készítettem el, mintha rizs lenne. Emlékeztet a bulgurra. Na igen, ilyesmiket eszem mostanság, a tészta, rizs (kivéve a barna), a krumpli nem ajánlott, csak igen-igen módjával. Meg lehet szokni.
Sok salátát kéne ennem, de amellett, hogy nagyon drága, az én gyomrom nem igazán szereti a sok nyers zöldséget. Tehát marad a bulgur, hajdina, barna rizs és nagy ritkán (lelkiismeret-furdalással) tészta, krumpli, főleg a püré.
Reggel megörökítettem a napsütötte Várost, kicsit lefelé görgetve két fotót lehet látni közülük.
Ma olyan versolvasós kedvem is volt, Juhász Gyulától olvastam és írtam be egyet a verses blogomba. Most pedig itt az ideje az ebédnek (a rendszeresség fontos - nem nekem, hanem a cukromnak).
Mennem kell. Majd jövök.
Egyedüli. Igen, ilyen még nem volt. Egyedül, de nem magányosan. 😊
Szilvesztert saját elhatározásból már töltöttem egyedül, de Karácsonyt még soha. Ez is az én elhatározásom volt, de azt hiszem, a gyerekek is megkönnyebbültek, mert nem szeretnék, ha esetleg valamelyikük miatt betegednék meg. Megértem, sőt!
Szépen teltek el a napok. Volt meglepetés is, az ajtó előtt várt rám 24-én. Az ádventi fiókban az volt, hogy nyissam ki az ajtót, zárójelben: a bejáratit. Szót fogadtam és egy mindenféle jóval, széppel, szeretettel megrakott ládikót találtam. Leányzóm még előző este, szép csöndben csempészte (Babits Bihály😀) az ajtóm elé. Sokkal meghatóbb volt, mint máskor, amikor a fa alatt találtam rá az ajándékra.
Egy videót is találtam benne, Nagyi karácsonyi filmje címmel. A Karácsony előtti napok, Kicsilány, Kislegény, Mojo cica és természetesen a lányom közreműködésével készült. A fiamék is küldtek egy vicces videót a messengeren. Telefonon is beszéltem mindkettőjükkel, leányzómmal többször is.
Van egy kis fenyőm, égnek a gyertyák, érzem a szeretetet, talán kissé szentimentális, de most így a jó.
Van nekem egy ádventi naptáram, a lányoméktól kaptam. Van benne 24 kis fiók és a fiókokban apró ajándékok, üzenetek (még Mojo cicától is 😀).
Minden reggel izgatottan nyitom ki a soros fiókot, hogy vajon mit találok benne? Minden reggelem mosolyogva indul és ez mostanában nagyon jót tesz nekem. Időnként meg is hatódom és könny szökik a szemembe, de ezek a boldogság könnyei. Olyan jó, hogy ilyen családom van! Szeretem őket, nagyon!
