Jó tett helyébe...

Tudom, hogy Rhumelnek a rigó nagyon sokat jelent, ezért, amikor sikerült végre közelről lencsevégre kapnom egy aranyos kis rigót, küldtem neki a fotókból, és lám: cserébe ezt a gyönyörű fecskefarkú pillangót kaptam. (Azért ez így nem teljesen igaz, mert nem kölcsönösségi alapon, szoktunk mi egymásnak képeket küldeni csak úgy, minden különösebb ok nélkül, talán baráti szeretetből...?)

Hoppá

Az idén eddig már több bejegyzést írtam, mint tavaly egész évben. 2009 lett volna a mélypont? Nem tudom, ez még a jövő titka...

(Húúúha, most vettem észre, odakint viharos szél fúj és szakad az eső! De nagyon ám!)

Zümzüm

Hogy egy szúnyog milyen idegesítő tud lenni! Itt köröz a fejem körül, hallom a zümmögését és nem tudom kupán vágni, mire lecsapnék rá, már el is repült. Magamat viszont sikerült jó csattanósan eltalálni. :)
Biztos azt hiszi a lelkem, hogy fogócskát játszom vele, pedig nem, ez nagyon is vérre menő harc - szó szerint.  Ну, погоди! (No, megállj csak!)

Holnap László-nap

Nagybátyám neve napja. Hárman voltak testvérek, két fiú és egy lány, a lány volt a középső és az én édes, drága Mamám. Idősebb nagybátyám 56 évesen ment el, anyukám a 65. évét töltötte be amikor úgy hozta az élet, hogy látogatóba ment nagymamámhoz és a többiekhez, akik valahol már vártak rá... és ott is maradt örökre.

A legkisebb, aki csak 11 évvel idősebb nálam, ő, hála Istennek itt van közöttünk, a látása megromlott ugyan, de a jó kedve nem! Viseli türelemmel, igaz, a családja sokat segít neki ebben.

Elgondolkoztam, hogy gyerekkoromban, mivel nagymamánál laktam 8 éves koromig, szinte olyan volt nekem, mintha a testvérem lett volna. Aztán felnőttünk, mindkettőnkkel történt egy s más, az ő élete kész regény! Ahogy továbbgondoltam a dolgokat, ismerve családom történetét, rájöttem, hogy mindegyikünk élete kész regény és igaz a mondás, hogy az élet sokszor különösebb és hihetetlenebb, mint bármilyen fordulatos,  érdekesen megírt regény.

Ez az egész csak úgy, László-nap kapcsán jutott eszembe. 

Nagybátyókám, még sok szép, boldog névnapot kívánok!

Egy olyan "semmikülönös" délután

Eddig piszmogtam itt a gépemen. Letöltöttem egy megújított programot (naná, hogy ingyen!), kipróbáltam, nem találtam benne semmi újat. :)

Megrendeltem egy könyvet, személyesen fogok elmenni érte, nincs messze a bolt, csak a biztonság kedvéért, hogy meglegyen és hogy ne menjek hiába, meg az sem elhanyagolandó, hogy majdnem 400 forinttal kerül így kevesebbe. A BBC Entertainment (mint már írtam, egyik kedvenc csatornám) most adja az Észak és Dél című sorozatot. Elizabeth Gaskell regényének feldolgozása, nekem nagyon tetszik és bár sokan romantikusnak tartják, a romantikus stílusra jellemző "fekete-fehér" jellemeket itt nem találom, nagyon is emberiek a film szereplői. Senki sem tökéletes és még a rossz emberben is található szimpatikus vonás. Maga a történet is jó. Ezen felbuzdulva döntöttem úgy, hogy nézek én magamnak valami másik könyvet ettől az írónőtől. Cranford - Egy orvos vallomásai-ra esett a választásom. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azt kapom-e amit várok? Már az is biztató, hogy Rakovszky Zsuzsa fordította. Na, majd meglátjuk...

Ezeken kívül még ripsz-ropsz gyártottam egy bloghátteret, olvasgattam blogokat, beszélgettem telefonon leányzómmal,  játszottam is kicsit, a tévét is bambultam kicsit, közben kinéztem a konyhába, benéztem a hűtőbe, szerencsémre semmi kedvemre valót nem találtam. :) 

Most megyek, kiadagolom a holnapi gyógyszereimet, aztán ágyazás, fürdőszoba és zsupsz be az ágyba! Alszom is egy kicsit. :)

Mi lesz velük?

Már semmin sem csodálkozom ami az időjárással kapcsolatos. Naponta többször esőfüggöny takarja el a várost. Itt Budapesten még valahogy megvagyunk, de amit a tv-ben látok, hogy mi történik vidéken - az borzasztó. A szívem facsarodik, ha látom, hogyan mennek tönkre egész falvak, családok, a termés, a jószág...

Az ebéd

Hát ez nagyon finom volt, nagyon jólesett! 

Most jön a meglepetés. Meg lehet vetni érte, de én gyerekkorom óta szeretem a tarhonyát, bizony. Nagyon ritkán csinálok, gyermekeim nem szerették, Apó is inkább a krumplit (bocs, a burgonyát) és a rizst részesíti előnyben, de most eljött az idő és kizárólag csak magamnak gyártottam egy jó nagy adag tarhonyát. Csináltam hozzá csirkemellből (tudom, jobb lett volna a marhalábszár, de attól eltiltott az orvos) egy zöldséges perkeltet ami csak annyiban különbözik a normális pörkölttől, hogy a paprika-paradicsom duóhoz még adtam egy kevés sárgarépát, gyökeret, nagyon pici zellert, zöldborsót és finom, zsenge karalábét, szóval olyan tavaszias lett. Ezt tettem a tarhonyácskámra és mellé uborkasalátát ettem.

Hmmm, nagyon ízlett, jó sűrűre sikeredett a szaft is, pont olyan lett ahogy azt én szeretem.

Van itthon fagyi és erdei gyümölcsös joghurt, de erősen gondolkozom, hogy egyek-e? Kár elrontani velük az ebédem ízét - na, ilyen is ritkán fordul elő velem!

Ez volt a Pörkölt tarhonyával és uborkasalátával című "óda", írtam én, azaz Borka. :)

Évzáró is volt tegnap

Kicsilány megkapta élete első igazi bizonyítványát, hiszen eddig csak szöveges értékelések voltak, de most valódi osztályzatok szerepelnek a bizonyítványában. Elég egyhangú, akár unalmas olvasmánynak is lehetne nevezni, de mi mégis boldogan nézegetjük! :) Minden jegye ötös! Jó magatartásáért, szorgalmáért és kiváló tanulmányi eredményéért az igazgató nénitől vehette át a jutalomkönyvet: Görög regék és mondák. Csodálkozott, hogy ilyen komoly könyvet kapott és nagyon örült neki. (Így most már 3 példányban van meg.)

Kislegénynek még szöveges az értékelése, de ő is kapott jutalomkönyvet, igaz, nem az igazgató nénitől, hanem a tanító nénitől, de ez nem von le semmit a kitűnő eredmény értékéből. A magatartásában azért akad némi kivetnivaló, de Mamika szerint amíg a többi tantárgyból ilyen jó, addig ez őt nem nagyon zavarja. (Megsúgom, neki is volt olyan bizonyítványa, hogy mindenből ötös, a magatartása viszont négyes. Szeretett fecsegni, anyja lánya!) :)
Most pedig megyek aludni, mert szép, szép a hajnal, de ma inkább találjon a pihe-puha ágyikómban, mint az ablakban!

Képek a mai napról

 

A rózsaujjú hajnal még (nem már!) ébren talált.

 

Napközben, közel 80%-os páratartalom mellett, időnként eleredt az eső és még a fejem is fájt, de azt lassan már megszokom.

Este, általam eddig még sosem látott fekete felhők jöttek és fentről dézsából öntötték ránk a vizet.

Kíváncsi vagyok, holnapra vajon milyen meglepetést tartogatnak az égiek?

Most mégis mi van?

Tegnap nyár és este vendégek, ma reggelre ősz, holnap - most még úgy néz ki - ismét nyár, hétvégére a Yahoo szerint megint ősz köszönt ránk.

Ezzel az ősszel csak az a baj, hogy nem az ezerszínű, langyos, hanem a szürke, esős, a csúnya. Még verseket sem volt kedvem olvasni... Aludni, ahhoz lett volna kedvem leginkább.

Huh, de "nemszeretem" idő!

Nocsak, mindjárt 2 óra és odakint "csak" 30°C van árnyékban?! Nem mintha hiányozna a még melegebb! Ahogy elnézem az előrejelzéseket, jövő hét végére alaposan le fog hűlni. Nagyon várom már!

Esti hőségben

Bikficnél jártam, a nénizés és egyéb megszólítások volt a téma. Erről jutott eszembe egy régi történet.

16 éves voltam és szőke (sötétszőke, de szőke). Széplakon nyaraltunk egy vállalati üdülőben, én jóformán senkit sem ismertem. Megérkezésünk utáni nap reggelén, üdüléshez képest viszonylag korán, kimentem a partra kicsit nézelődni. Megelőzött valaki, épp akkor ballagott ki ő is a Balaton partjára, láttam a kapun kimenni. Egy eléggé molett, aránylag magas nőt láttam hátulról, aki aztán, ahogy az már lenni szokott, letelepedett a móló szélén. Engem meg ugye, udvarias leányzónak nevelt az édesanyám, meg sem vártam, hogy rám nézzen, köszöntem neki egy jó nagy csókolomot! Megfordult, elmosolyodott: Szia! Azt hiszem egyidősek vagyunk. 

Hebegtem-habogtam valamit, jaj, nagyon zavarban voltam, majd' elsüllyedtem szégyenemben, mert tényleg és valóban egyidős volt velem. Szerencsére nem volt sértődős, sőt, jót nevetett rajtam és két hétig sülve-főve együtt voltunk, amolyan nyári kamasz-barátság lett belőle.

Nekem nagy tanulság volt, soha többé nem köszöntem idegeneknek, pláne látatlanban, csókolomot!

Szőke nő..., erről meg az jutott eszembe, amit a lányom mesélt valamelyik nap.

Azt tudni kell, hogy Kicsilánynak nagyon szép szőke haja van. (Megjegyzem, ettől függetlenül kitűnő tanuló.)

Mostanában rejtvényeket fejt, ezért minden újságot megnéz, hátha talál benne valamit. Valami olyan újságot böngészgetett, amiben viccek is voltak és téma szerint lehetett válogatni belőlük. Móricka-viccek, anyós-viccek, stb. Egyszer csak megszólal: Mamika, mik azok a szökkenős viccek? Mamika először csak nézett, aztán kapcsolt és közölte drága kicsi szőke lányával, hogy ez! Pontosan ilyenek a szőke nős viccek. :)

A mai ebédem

Csodálkoztam, hogy mik azok a piros pöttyök a képen? Sikerült megfejtenem: a szűrőben megmostam az epret, majd egy piros műanyag tálba tettem, hogy lecsöpögjön a víz. Azok a pöttyök igazából lyukak és a tál színe látszik át rajtuk. Legközelebb erre is figyelnem kell, hogy ne legyen ilyen baki. Jó pap hóttig tanul (a papné sem adja alább).

Apró gondolatok a nagy melegben

A mai nap a hirtelen jött bődületes meleg jegyében telt el, azaz nem igazán csináltam semmit. 

Konty helyett lófarkat fésültem, utoljára 17 éves koromban hordtam így a hajamat. Furán is festek vele, de legalább nem melegít! Itthon csak Apó látja, neki meg tetszik, de az ő véleménye, ha rólam van szó, nem mérvadó - nagyon elfogult. :)

Kicsit varrogattam délelőtt, főznöm nem kellett, maradt még tegnapról paradicsom leves és palacsinta. Nem is rossz az ilyen melegben. Már  látom, ha marad a hőség, akkor rólam pár kiló biztosan leolvad. Tavaly is ez történt, aztán télen szépen vissza is híztam. Húst ilyenkor nem kívánok, csak zöldséges ételeket, sok salátát, joghurtot, rántás nélküli főzelékeket... Egyetlen dolog amiről - pláne ilyenkor - nem tudok lemondani: a fagyi! Sok-sok gyümölcsös fagyi, "eper fagyi, eper fagyi, hű, de finom!" Jól jönne legalább 5 kg mínusz. Tán a lábaim lennének érte a leghálásabbak.

Holnapra összeszedem magam és azért a mainál többet fogok termelni! Nem baj, ilyen napok is vannak, egy nyugdíjas könnyen beszél... Ha nem ma, hát holnap - nem hajt a tatár, igaz? Csak szépen, nyugodtan.

Hogy ne a rossz maradjon meg...

Kislegény születésnapján 1 napra megnyílt a Mosoly Palota étterem. 

Az étlapon rengeteg, gyümölcsből készült főétel szerepelt, többek között a Mosoly mix. Egy nagy tányéron úgy rendezték el a gyümölcsöket, hogy arról egy vidám, mosolygó arcocska nézett a kedves vendégre.

Két pincér (Kicsilány és Kislegény) vette fel a rendeléseket, nagyon komolyan csinálták, pontosan úgy, mint az igazi pincérek. Felírták egy blokkfüzetbe, majd a konyhában átvedlettek szakáccsá és elkészítették a megrendelt ételeket. Kicsit sokáig tartott amíg kihozták, Mamika el is ment megnézni, hogy nem kell e segítség, de nevetve jött vissza, hogy a séfeknek úgy megtetszett a saját "főztjük", hogy menet közben leeszegették a tányérokról. :) Végül azért nekünk is jutott mindenből és jó nagy adagokat adtak. 

Fizetni a főpincérnél (Kislegény) kellett, papírból készült hatalmas pénztárcába vándoroltak az általuk rajzolt játékpénzek. Itókák is voltak, üdítők és a dédipapának meg a nagypapának jó kis vörösborocska járt. Csapvizet is felszolgáltak (már aki kért), azt ingyen adták.  Nagyon jó móka volt! 

Később már Mamika szolgálta fel (ingyen és bérmentve) az ünnepi parfétortát. Aki ezek után is éhes maradt, ehetett finom rántott csirkemellet petrezselymes krumplival, tartár mártással.

Természetesen zene is volt, furulyán játszott Kislegény (Kelj fel juhász, ne aludjál és még pár könnyed dalocska), sőt, saját szerzemény is elhangzott, ősbemutatója volt egy műnek, elég sajátos előadásban, én könnyesre nevettem a szemem!

Ilyen hangulatban telt az ünnep, nem teljes a beszámoló, de ennyiből is lehet sejteni, hogy miért vagyok én ott legtöbbször nagyon boldog. :)

Sehogy sem jó...

Az eső lehangolt, fáztam, fájtak az ízületeim, a derekam, a fejem..., tovább is van, mondjam még? Nem, inkább nem.

Megjött végre a jó idő, süt a nap, minden nappal melegebb lesz és tessék! - most meg a fejfájás mellé egy nagy belső nyugtalanság, feszültség társult. Nagyon rossz érzés, semmihez sincs türelmem, mindenbe belefogok és nem fejezem be, vagy csak nagyon keservesen, mert muszáj.

Ahogy elnézem az ország jelenlegi állapotát, van is miért nyugtalankodni. Sehogy sem jó ez így, nem elég, hogy ár- és belvíz sújt bennünket, akkor még "felelős" politikusok is rátesznek egy lapáttal felelőtlen nyilatkozataikkal. 

Olyan jó volna már egy kis nyugalom, de itt...?!

Elhatároztam, hogy optimista leszek és elhiszem, hogy egyszer majd bekövetkezik az is. Azt még megvárom - hosszú életű leszek ezen a földön!

Itthon mennek a dolgok szépen, rendben, most ünnepeltük Kislegény 9. születésnapját, boldog nap volt. Náluk, velük, általuk még mindig gyönyörű az élet! :) 

Szerencsés vagyok, hogy minden egyéb baj mellett, ez megadatott, hisz sokaknak még ennyi öröm sem jut...

Madárka

Tegnap az erkély kőkorlátjára szállt egy feketerigó. 

Először csak az üvegen keresztül fotóztam, majd nagyon óvatosan kinyitottam az erkélyajtót. Hátranézett, egész biztos, hogy észrevett, de nem zavartatta magát, nyugodtan tűrte, hogy kattogtatom a masinámat. Nézelődött, talán a párjára várt, nem tudom, de nagyon örültem, hogy végre ilyen közelről lekaphatom! Eddig csak véletlenül sikerült lefényképezni őkelmét, egy-egy hajnali képen, néha a kertben, ahogy a fűben keresgél és most végre egészen közelről csodálhattam! Ilyen még nem volt.

Volt már nekünk gerlénk, galambunk, sok-sok verebünk, erkélyünk állandó lakója egy gyík-család, volt (sajnos) sok hangyánk, na, ezek a konyhából eltűntek, csak a fejünkben akad még belőlük. (Nem tagadom, Apóval kicsit hangyásak vagyunk.) Feketerigó még nem telepedett le nálunk. Nem bánnám, ha esténként innen az erkélyről fütyülné, trillázná el a Nap-búcsúztatót és az sem zavarna, ha hajnalonként ébresztőt fújna...

Nini, mit találtam!

Cica-gyermeknap

Szundi a kertben. Nem a legjobb minőségű kép, de olyan aranyosan alszanak. :)

Égszakadás volt,

földindulás nem, de a fejemen volt koppanás, ha nem is nagy, mert pici jegek potyogtak az égből. Már megint az időjárás a téma. 

Hirtelen jött, sötét lett minden:

Ilyen sötét...,

aztán felhőszakadás, majd felettünk kivilágosodott az ég, de körben még mindenhol esett.

Eltűnt Újbuda,

viszont hófehéren világított az Erzsébet híd:

Még kavargott kicsit a sok fekete felhő, aztán kicsit az ördög is verte a feleségét (esik az eső, süt a nap). Mindezek után kikukkantottam az erkélyre és egy hatalmas szivárványt láttam a város felett.

Nem is egyet, kettőt! Sajnos az egész ívet nem tudtam befogni, de a másik végét elcsíptem az ablakunk előtti fa lombja közt.

Olyan közelinek látszott..., simán el tudtam képzelni, hogy átmegyek a szivárvány alatt, nem is kellett volna messzire menni, talán a Széna térig.

Még gyönyörködtem benne jó pár kép erejéig, mert nagyon ritkán van ilyen igazán szép szivárvány, ki tudja, a legközelebbit mikor láthatjuk?

Több szivárványt nem mutatok, pedig csináltam vagy 50 képet róla, de még nincs vége, mert buktával dicsérd a napot! Az is nagyon muris volt, a felhők rózsaszín pamacsokként díszelegtek az égen:

Végül még egy, itt már a felhőpamacsokat valaki széthúzta és így nekem még jobban tetszik. 

Ezzel a képpel búcsúzott a Nap és jött a Hold, aki épp hízókúrát tart. Péntektől meg kezdheti a fogyókúrát! :) Nem is tudom, kire hasonlít?!

Pünkösdi naplemente

Végre! Nem volt ború, szép, derűs időnk lett az ünnepre. Délután ugyan ijesztgetett pár távoli mennydörgés, de most szerencsénk volt, elkerült bennünket a vihar.

Májusi zápor-zivatar

Ma délután fogalmam sincs, hogy honnan, de szinte percek alatt összejött annyi fölhő, hogy beterítette az egész várost. Sötétbe borult a világ, aztán dörgött, villámlott (de még mekkorákat!), majd eleredt az az igazi májusi zápor, az a bugyborékos. 

Tudom, mindenkinek elege van az esőből - nekem is -, de ez más volt. Ennek tavasz-illata, hangulata volt... Naná, hogy irány az erkély, fotómasina a kézben, de a buborékokhoz le kellett volna menni a kertbe és bevallom, annyit azért nem érnek, hogy totál eláztassam magam és a gépem. Próbáltam a mellettünk levő ház tetejét fotózni, ott is voltak buborékos tócsák, hááát..., mit mondjak, nem jött össze. Egy árva villámot sem sikerült elcsípni, igaz, azt eddig is csak véletlenül és mindössze kétszer kaptam el.

A városból meg nem látszott jóformán semmi, csak a nagy szürkeség.

Holnap Pünkösd, pünkösdi rózsával nem szolgálhatok, de hibiszkuszunk pont az ünnepre bontotta ki harmadik virágát. Ennek a virágnak lelke van: az első virágot az én születésnapomra tartogatta, a másodikat a lányoméra nyitotta ki és a harmadik most virít a legszebben. Azt még nem sikerült megfejtenem, hogy egyszerre miért csak egy virágot hoz, de nem baj, csak hozzon! :)

"Esik mocskosul az eső..."

Nagyon szeretem ezt a számot, de azt, hogy ennyire aktuális, már sokkal kevésbé...

Kedden le akart szakadni az ég,

lehet, hogy valahol le is szakadt, de nálunk csak fújt a szél és esett kicsit az eső.  A távolban villámlott, a dörgést mi már nem hallottuk. 

Szeretem amikor így elsötétül az ég, mert ilyenkor a fények nagyon érdekesek, a sötét ég alatt szinte világítanak a házak, nem lehet kihagyni, fotózni kell! :)

Csak röviden

Az elmúlt hét a készülődés jegyében telt. Vasárnap ünnepeltünk, bár az igazi, a dátum szerinti ünnep szombaton volt, az én drága kicsi lányom, aki már Mamika, születésnapja.
Sajnos azt a sokat emlegetett öregséget most még fokozottabban éreztem, pedig elosztottam a tennivalókat, minden napra egy mese helyett, egy-egy nagyobb feladat és esetleg még valami apróság jutott.
Volt két nagyon rossz napom, talán a melegfront is közrejátszott benne, fájt a fejem, a derekam, mindenem. Mondanom sem kell, hogy akkor takarítottam..., nem tartozik a legkedvesebb elfoglaltságaim közé.
A sütés-főzés már kellemesebb volt és a végén az ünnep! - minden fáradtságot megért! Nagyon ízlett mindenkinek az ebéd, jókat nevetgéltünk, beszélgettünk. A tökmagoktól saját készítésű, épp ezért számunkra nagyon értékes ajándékokat kaptunk (mert Apónak és nekem is volt mit ünnepelni). :)
Nahát, ezért maradt ki az elmúlt hét, csak röviden összefoglalva, csak azért, hogy tudjátok: nem vesztem el. Még azért pihenek egy picinykét...

Anyák Napja utáni gondolatok

Mécs László: A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.

Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Az én drága Mamám 17. éve már csak álmaimban és gondolataimban van velem, de velem van! Soha, egy pillanatra sem hagyott el, pedig amikor elment, azt hittem. Úgy éreztem, cserbenhagyott, itt maradtam nélküle, nem véd, óv meg a bajtól, nem ölel át, nem vigasztal, nem segít, ha szükségem van rá. Önző módon csak magamra gondoltam, magamat sajnáltam. Ma már nem így gondolom. Amikor elment, felnőttem, bár sajnálom nagyon, de fel kellett nőnöm.
Már tudom, hogy semmit, soha nem vehet el tőlem senki abból, amit tőle kaptam, és igen, még ma is kapok. Sok, szinte észrevétlenül elejtett mondatát, csak most értem meg, most jövök rá, hogy milyen igaza volt. Hálás vagyok érte, hogy Ő az én Mamám és Neki is köszönetet mondok az életemért, amit Ő adott és azért ahogy adta.

Új (már megint)

Tegnap reggelre

kinyílt az idei első hibiszkusz! 

Nagy szó ez kérem, mert én már azt hittem, hogy soha többé nem fog virágot hozni. Tavaly sikerült úgy megnyírnom, hogy szegénykém egyetlen árva bimbót hozott és azt is még virágzás előtt ledobta.

Gyorsan készíteni akartam fotókat róla, négyszer sikerült kattintani, aztán a masinám azt mondta, hogy cseréljek akkumulátort és elsötétedett. Naná, hogy nem volt tartalék, így aztán egész nap töltöttem, hogy legalább a bennlevő képeket ki tudjam csalogatni. Éjfél felé sikerült, de nem vagyok rá büszke, nem a legjobb formámat hoztam. Megvárom a következő virágot, vele talán nagyobb szerencsém lesz, mert remélem, hogy nem ez az első volt egyben az utolsó is!

Betyár virág ez, éjjel nyílik, egy napig gyönyörű, aztán már hervadozik és hamarosan le is potyog. (Mutatóba: ez lett a legjobb, ez is valami...)

Telihold

Bloghátterek