Esti hőségben

Bikficnél jártam, a nénizés és egyéb megszólítások volt a téma. Erről jutott eszembe egy régi történet.

16 éves voltam és szőke (sötétszőke, de szőke). Széplakon nyaraltunk egy vállalati üdülőben, én jóformán senkit sem ismertem. Megérkezésünk utáni nap reggelén, üdüléshez képest viszonylag korán, kimentem a partra kicsit nézelődni. Megelőzött valaki, épp akkor ballagott ki ő is a Balaton partjára, láttam a kapun kimenni. Egy eléggé molett, aránylag magas nőt láttam hátulról, aki aztán, ahogy az már lenni szokott, letelepedett a móló szélén. Engem meg ugye, udvarias leányzónak nevelt az édesanyám, meg sem vártam, hogy rám nézzen, köszöntem neki egy jó nagy csókolomot! Megfordult, elmosolyodott: Szia! Azt hiszem egyidősek vagyunk. 

Hebegtem-habogtam valamit, jaj, nagyon zavarban voltam, majd' elsüllyedtem szégyenemben, mert tényleg és valóban egyidős volt velem. Szerencsére nem volt sértődős, sőt, jót nevetett rajtam és két hétig sülve-főve együtt voltunk, amolyan nyári kamasz-barátság lett belőle.

Nekem nagy tanulság volt, soha többé nem köszöntem idegeneknek, pláne látatlanban, csókolomot!

Szőke nő..., erről meg az jutott eszembe, amit a lányom mesélt valamelyik nap.

Azt tudni kell, hogy Kicsilánynak nagyon szép szőke haja van. (Megjegyzem, ettől függetlenül kitűnő tanuló.)

Mostanában rejtvényeket fejt, ezért minden újságot megnéz, hátha talál benne valamit. Valami olyan újságot böngészgetett, amiben viccek is voltak és téma szerint lehetett válogatni belőlük. Móricka-viccek, anyós-viccek, stb. Egyszer csak megszólal: Mamika, mik azok a szökkenős viccek? Mamika először csak nézett, aztán kapcsolt és közölte drága kicsi szőke lányával, hogy ez! Pontosan ilyenek a szőke nős viccek. :)