Életrészlet

Reggel felébredt, úgy érezte, hogy szeme be van dagadva. Lehet, hogy álmában sírt, csak nem emlékszik rá? Kimegy a fürdőszobába, áll a tükör előtt, sorolja magában a mai napra kitalált teendőit és közben nézi az arcát a tükörben. 

Egy öregasszony néz vissza rá. Fehér haja hátul összefogva, feltűzve, a szeme alig kék, inkább fakó, szürke, tényleg dagadtabb, mint általában, arcán ráncok futnak keresztben, hosszában. A bal oldalon több a ránc. Van az a rossz szokása, hogy miközben a számítógépen böngészget, vagy ír, esetleg a fotóit javítgatja, a bal karjával könyököl az asztalon és arra támasztja a fejét. Ezzel, az évek során, sikerült maradandó ráncokat varázsolni az arcára. 

Mindegy – gondolja, már teljesen mindegy. 

Megmosakszik, fogat mos, haját, mely az utóbbi időben teljesen fehér lett és kissé meg is ritkult, átfésüli. Nagyjából kész, még magára húzza a pólót és az otthon viselt hosszú nadrágot, majd kimegy a konyhába, elkészíti a reggeli kávéját. Natúr issza, minden nélkül. Már fiatalon is így itta, most pedig jól jön, mert nem növeli a vércukorszintjét. Az egyetlen baj vele, hogy éhgyomorra issza meg, de ezt is még fiatalon kezdte, aztán megszokta és már nem változtat rajta. Neki így jó, esetleg az orvosnak nem tetszene, de neki meg nem árulta el. 

Megnézi, hogy tegnap óta mennyit változott az a két csípős paprika, amit az ablak kilincsére felfűzve érlel és szárít pirosra. Nem nagyon van szüksége rá, hiszen a hűtőben ott az Erős Pista, de ez a látvány visszahozza a gyerekkorát, Mama konyháját, ahol szép, láncba fűzött, élénk piros paprikák díszítették a falat és várták, hogy Mama felhasználja valamelyiküket egy finom levesbe, vagy egy sűrű, selymes szaftú pörköltbe. 

Bemegy a szobába, felhúzza a redőnyöket, fény árasztja el a szobát elűzve a sötétséget. Kicsit bántja a szemét ez a hirtelen jött világosság, hunyorogva kinéz az ablakon, megállapítja, hogy ma felhősebb az ég, az eső is esett, de a szürke égen már megjelent pár hófehér, habos felhőcske, mögöttük gyönyörű kék az ég és mintha bújócskázna a Napocska is. Kimegy az erkélyre, készít pár felvételt a mai reggelről, ezzel is elmegy egy kis idő. 

Előkészíti a gyógyszereit. Valamelyik nap nem tette ki az asztalra és el is felejtette, de még a déli gyógyszereit is, este vette csak észre. Megfogadta, hogy eztán jobban vigyáz. 

Beágyaz, rendet csinál, na nem nagyot, csak épphogy, a nagyobb takarításokat már nem bírja, nagyon fáj tőle a lába és begörcsöl a dereka. 

Bekapcsolja a laptopját, megnyitja a böngészőt, átnézi a híreket, belenéz a blogokba, megnézi, van-e új üzenete? 

Eltelt annyi idő, hogy el kell fogyasztania a reggelijét. Igen, azt érzi, hogy kell, nem örül neki. Soha nem reggelizett. Régebben úgy 10-11 óra körül evett először valamit. Most viszont a cukorbetegség rendszert költöztetett az életébe. Benéz a hűtőbe, nem kíván semmit, de előveszi a tegnapról maradt két vékony szelet sonkát és két szelet sajt közé téve megeszi. Nem akar kenyeret enni hozzá, de kell egy kevés szénhidrát, hát iszik egy kis almalét. Ezzel a reggelit elintézte. 

Megint bemegy a szobába, átvizsgálja a növényeket, az egyiknek vizet ad, a többi egyelőre jól érzi magát. Örül, hogy csak egy levél sárgult meg és nem több, így csak azt kell letépni és kidobni. Leül a gép elé, reggel óta kiderült, hogy hányan fertőződtek meg és mennyi a halálos áldozatok száma. A számok nem jót jelentenek, de mintha minden rendben lenne, úgy működteti a kormány az országot. Mindegy, ő, ha jön az élelmiszer-szállító, mindig felveszi a maszkot és sűrűn mos kezet. 

Ez a sűrű kézmosás-dolog nem újdonság számára, mindig kényes volt arra, hogy tiszta legyen a keze. Mikor még járt kirándulni, a legnagyobb problémája az volt, hogy hol és mikor lehet majd kezet mosni. Elmosolyodik, kicsit elidőzik a régi kirándulások emlékképein. 

Ma nem kell főznie, tegnap már készített fűszeres, darálthúst bulgurral és főzött brokkoliból, zöldségekkel, kaporral, reszelt sajttal, kevés tejföllel, jó sűrű krémlevest. Hát ez bizony elég sok, talán lefagyaszt 1-2 adagot és akkor nem kell kidobnia a maradékot. 

Kinéz a konyhába, elmossa azt az egy tányért és kanalat, ami még tegnapról a mosogatóban maradt. Eltörölgeti. Nem rakja a helyükre, ebédnél ezeket fogja használni. Megmos egy szép nagy, piros almát, fényesre törli, félreteszi, jó lesz tízóraira. Előveszi a kisebbik tálcát, ráteszi az üres tányért, kanalat, szalvétát tesz mellé, ebédkor majd csak tálalni kell. 

Ismét bemegy a szobába, leül és elgondolkozik. Eszébe jutnak a rég elmúlt napok, évek, fájdalmas szembesülnie a magányával. Évek óta nem tud megbékülni vele. Lassan elerednek a könnyei. Hagyja, hogy végigperegjenek az arcán és megálljanak, majd eltűnjenek a sötét pólója anyagán. 

Gondolatai már messze járnak, évekkel viszik vissza az időben...