A lakásban, de

mégis a nagyvilágban. 

Mióta újra írom a blogomat, kitágult a világ. Régebben például, ha az időjárásra voltam kíváncsi, megnéztem a budapesti és nyáron a balatoni időjárási jóslatokat. Ma, ha megnyitom a meteorológiai weblapot, megnézem Budapestet, Sopront, Székesfehérvárt, Pécset, Debrecent, Makót, a Balatont és Franciaországot, vagy ritkábban Londont is. Érintettnek érzem magam, hiszen a rendszeresen olvasott blogok írói ott, vagy arrafelé laknak. Bevallom, el is megyek a városukba, persze csak virtuálisan, a térkép segítségével bolyongok az utcákon, jól megnézem a nevezetességeket. 

Ez a szokásom nem most alakult ki, szerelmem Párizs, sokszor vágyódtam utána, hozzá. A térkép segítségével bejártam az ismerős helyeket és az ismeretleneket is. Felkerestem a házat, ahol laktam, gondolatban leültem a ház előtti padra úgy, mint annak idején és felidéztem az illatokat - a sarkon volt egy pékség - a színeket, a párizsi utánozhatatlan hangulatot. Most, hogy írok róla, már vágyom is nagyon vissza, szinte honvágyam van. 

Az volt a tervem, hogy még mielőtt végleg elhagyom ezt a földi világot, még elrepülök egyszer Párizsba. Be kell látnom, hogy ezt a tervemet már nem tudom megvalósítani. Aki a lakása foglya, mehetne, nem tiltotta meg neki senki, csak épp az egészsége nem engedi, az ne álmodozzon ilyen messzeségekről. 

Maradnak a régi képek és a virtuális barangolások. Tulajdonképp örülnöm kell, hogy eljuthattam oda, ahová már gyermekkorom óta vágytam. Ne legyek telhetetlen, igaz?

A Bois de Boulogne-ban, a Párizsban élő nagynénémmel, unokatestvéremmel és az ő feleségével. A kezemben egy fenyőtobozt szorongatok amit a mai napig megőriztem. (A kép nagyon régen készült, azóta már csak én vagyok életben.)

Éldegélek...

Nem történt semmi különös. Uborkaszezon van nálam. 

Mai említeni valóm: álmomban egy szobában voltam, egy nő volt ott velem, fogalmam sincs, hogy ki. Azt tudom, hogy beszélgettem vele és egyszer csak kintről, az ablakon keresztül, többször is vakuval fényképeztek bennünket. Elképedve fordultam a nőhöz, hogy ez meg mi a csuda, elvégre egyikünk sem híresség, nagyon nem értettem a dolgot. 

Aztán hatalmas mennydörgésre ébredtem és rögtön rájöttem, hogy miért volt álmomban az a vaku. Nyilván a mennydörgést megelőzte egy nagy villámlás és én azt a fényt beleszőttem az álmomba, mint egy vaku villanását. 

Na, ilyenek történnek velem. 😀 Napközben teszem a dolgom, főzök (ma jó sűrű karalábé levest), mosok, (nem vasalok, arról már leszoktam), mosogatok, olykor még takarítok is és persze be-benézek a blogokba és kicsit ritkábban a közösségi oldalakra. 

Időközben itt volt "Kislegény" is, elintézte az aktuális gyógyszerek kiváltását és még pár apróságot. A barátnőjétől jött és én megint szembesültem a ténnyel, hogy a gyerekek felnőttek és én bizony ezalatt nem fiatalodtam, sőt! 

Ezt az is bizonyítja, hogy amikor levittem a szemetet, találkoztam az egyik lakóval és kicsit elbeszélgettünk. Sokáig a covid miatt csak épp köszöntünk egymásnak, most kihasználtuk védettségünket (ami nem is olyan biztos) és közel egy órán keresztül trécseltünk. Akkor is csak azért hagytuk abba, mert én hiába támaszkodtam a botomra, úgy megfájdult a lábam, derekam, hogy azt sem tudtam, hogy fogok feljönni ide a két és feledik emeletre. Sikerült. 

Floránál olvastam az esti mesékről az unokákkal. Nagyon sokat meséltem én is nekik, beteszek két képet, mindkettő ősrégi - remélem, nem kapok ki érte. Az egyik egy igazi esti mese Kicsilány és Kislegény társaságában, a másik egy "rajzóra" a fiam Kicsilányával és Kislegényével.

A képek pont fordított sorrendben kerültek be a blogba, de azért lehet tudni, hogy melyikről van szó.😀 Egyébként Flora írta, hogy neki az írás vágya hozza meg a témát, kipróbáltam és nálam is működött!

Már múlóban a fájdalom

Igen, már alig érzem. Nem fáj, ha írok, tehát: írok. 

Helyzetjelentés: 

Az előbb még, ha halványan is, de sütött a Nap, most meg hallom a zápor gyorsan kopogó esőcseppjeit. Eltűnt a távol, csak a közel látható. A Város esőfüggöny mögé rejtőzött, ma már nem először. Hajnalban szintén az eső, a mennydörgés hangjaira és a villámok fel-felvillanó fényeire ébredtem. Később sem világosodott ki, elég sokáig a hajnali sötétség borította be a láthatárt és a lakást. Az utóbbi napokban ez már lassan megszokott. 

Enyhült a forróság, de a sok eső miatt fülledt a levegő. Örülök, hogy nem kell mennem sehová. 

Halkan zümmög az új ventilátor (a réginek a kapcsolója elromlott), nagyon kellemes, úgy állítottam be, mintha a szél fújna (van egy ilyen kapcsolója), és néha el is felejtem, hogy ez a ventilátor és nem kintről jön a kellemes szellő. 

Kinézek, még esik...

Eső után

Ehhez nem kell sokat írni. :)  Érdekes, sárgás fénye volt az egész városnak és az égnek. A második képen a felhők szabályos vattapamacsoknak néznek ki, ilyet még sosem láttam.