2021. április 25., vasárnap

Kék ég, zöld fű és gombóc

Színek és fények. Nem évek, mert csak a mai napról írok. A délelőtt azzal telt, hogy főztem ebédre kapros túrógombócot, de nem forgattam bele pirított morzsába, hanem készítettem hozzá sonkás-hagymás-tejfölös szószt. Egy kicsit sápadt, de nekem nagyon ízlett és a cukromat sem vitte fel, máskor is csinálok ilyet. Eddig mindig morzsával, édesen és tejföllel meglocsolva ettem, de ugyebár, akinek rendetlenkedni szokott a cukra, az mondjon le az ilyen élvezetekről. Itt a gombóc, megmutatom:Miután jót ebédeltem és kávéztam, kirándultam az erkélyre és kattintgattam egy kicsikét:

És akkor láttam meg, hogy milyen szép "kék az ég és zöld a fű", kellemesen melegített a Nap. Más blogokban olvastam, hogy kihasználva a jó időt, nagyokat túráztak. Nekem ez a túra jutott, de náluk kigyönyörködtem magam, sok szép fotót hoztak és olyasmikről olvashattam, amikről eddig nem is tudtam. 
Délután összehoztam magamnak egy próbablogot, ott minden rizikó nélkül próbálhatok ki mindenféle változtatást, ezzel is eltelt 1-2 óra. Ne keresse senki, mert úgy van beállítva, hogy csak én láthassam.
Bepötyögtem a verses blogba egy verset, körülnéztem a Facebookon, közben néztem tévét is. Mit csináltam még? Hozzászóltam pár blogon, gondolkoztam mindenféléről, olvastam híreket és véleményt is alkottam. 
Most vacsoráznom kell valamit, aztán még nézelődöm itt az interneten, vagy olvasok, vagy akármi... Nem kell alkalmazkodnom senkihez (sajnos), úgy alakítom az estémet, ahogy akarom. :)
 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki az a gombóc, el is hiszem, hogy finom volt, ilyenkor szoktam azt mondani: mi is lenne rossz benne?
    Egészségedre :)
    Úgy örülök én is ennek a jó időnek, legalább haladunk azzal is, amit a kertben kell most ügyködnünk. Meg úgy egyáltalán, mennyivel szebb az ég, ha kék!?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, az étvágyam rendben volt, megettem négy gombócot. :)
      Ilyen napsütéses, langyos időben kellemes lehet a kertben, a sok szép virágod között, tevékenykedni. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó kis gasztrotúrán vettél részt. A túrógombóc nálunk is kedvenc. A kaprot és túróstésztára szeretem rászórni. Nálunk kapros tepsiben sült újkrumpli volt a túranap utáni ebéd. A balkonkert öntözésekor én is elcsodálkoztam házunk kertjének szépségén :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Én is szeretem, eszembe sem jutott, de igazad van, ez gasztrotúra volt. :) A kaprot minden formájában szeretem. Mondjuk egy Kaporszakállút nem biztos.
      A tavasz, ugyan úgy, mint az ősz, a színeivel tud elvarázsolni.

      Törlés
  3. Olvasom az erkély és a konyha közötti "túrádat" a lakásban... Nagyon hasonlít az enyémre! Be lehet tölteni a napot anélkül, hogy unatkozna az ember, s még csak a lakást se kell (lehet) elhagynia...
    Oh, ez a gyenge, tavaszi zöld!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Ilyen kis helyen, mert nem nagy a lakás, egész jól el lehet lenni és még túrázni is lehet! :)
      Flora, ezzel a "gyenge, tavaszi zölddel" nem tudok betelni. Nyárra minden zöld fáradt színű lesz, persze a virágok olyankor is megtartják a színüket, aztán az ősz elkápráztat csodálatos színeivel. Jó, hogy van ez az erkély és hogy körülöttünk sok növény van. Különben nem tudnék miben gyönyörködni. :)

      Törlés
  4. ---én is igy vagyok (az időmmel) de amikor este egy tartalmas-mozgalmas napja után megkérdi a lányom, hogy mit csináltam ma, többnyire csak azt tudom válaszolni : SEMMIT! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Ez bizony így van, nincs értelme elmesélni, mert nekik egészen más az eseménydús nap. Az én lányom is sokat jár vidékre, ott általában nagyon mozgalmas az élete (forgatás és minden ami azzal jár, el tudod képzelni, nem kell magyarázni) és utána még itthon is van teendője bőven. Megnevettettem, amikor elmondtam, hogy miket csinálok egész nap. Ez van, mi is sokat dolgoztunk, felneveltük a gyerekeket, végeztük otthon a házimunkát, de akkor fiatalabbak voltunk, egészségesek, be kell vallanunk, eljárt felettünk az idő.

      Törlés