2021. február 24., szerda

Virágcsokor

Volt egyszer egy képes blog: Van képünk hozzá címmel és ebbe valamelyikünk feltett egy virágcsokorról képet. Nem ezt, de ezt is híres festő festette, Paul Gauguin. (A képet a neten találtam.)
Akkor ezt írtam a képre reagálva, hiszen ez volt a blog lényege, hogy mindenki azt mesélje el, ami a képről eszébe jutott.

"Amit én kaptam, nem volt ilyen színes. Apró fehér virágok, a szirmok széle halványan rózsaszínes árnyalatú. A pici csokor mögé néhány fűszál került - szépen elrendezve, mintha virágkötő kötötte volna. A pici csokrot két kis maszatos kéz tartotta és egy boldogan mosolygó arcocska nézett rám: Ezt neked szedtem nagyika!

Pici pohárba tettem a pici csokrot, egy egész héten át gyönyörködtem benne és örültem a szeretetnek, amivel az a két parányi kezecske szedegette a kertből.

Ez is szép, nagy művész festette, de nekem az a másik, az a pici, az a fehér kis jelentéktelen virág sokkal többet mondott."

 

9 megjegyzés:

  1. A szeretet virágai voltak, azért tetszett neked. Nagyon kedves kis történet, és még mindig emlékszel rá, mert jólesett a törődés.:) Örülök neki, hogy leírtad.

    VálaszTörlés
  2. Aki adta, Kicsilány és nagyon igazad van. Azt a kis virágot nem udvariasságból kaptam. :)

    VálaszTörlés
  3. Gondoltam, hogy a Kicsilány adta neked.:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kedves történet!
    Azok a kicsi kezek a legédesebbek a világon 🤗

    VálaszTörlés
  5. Szép emlék. Mostanában sokszor gondolok az elmúlt időkre. Kicsilány volt az, aki a vízbe esett katicabogarat kimentette és szárítgatta a napon, majd megpróbálta elreptetni. Nem mondtuk meg neki, hogy már nem él, nem keseríthettük el, így amikor leesett, azt mondtuk elrepült. Akkor még valóban kicsi volt Kicsilány. :)

    VálaszTörlés
  6. Mi van veled? Régen voltál itt.

    VálaszTörlés
  7. Nincs semmi baj, közben írtam, de valahogy nem voltam elégedett vele és piszkozat lett belőle. :)
    Jaj, most meg itt repked egy kerti poloska! Valahogy meg kéne fognom, de úgy undorodom tőle. :( Szinte érzem a szagát is. Régen ezt Apó vállalta magára.
    Köszi, hogy érdeklődtél, nagyon kedves tőled! :) Ígérem, majd jövök.

    VálaszTörlés
  8. Megfogtam és lehúztam a megfelelő helyen! Még most is majd' kiugrik a szívem. Felnőtt lehetett, jó nagy volt. Brrrr!!!

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy sikerült levadásznod a poloskát.:)
    Várom a jelentkezésedet!

    VálaszTörlés