Advent, negyedik vasárnap

Magam sem hiszem el, de minden kész! :) Én is, teljesen... :) De ez már a múlt, jön a gyönyörűséges Karácsony!

Szeretettel kívánok Mindenkinek boldog, békés Karácsonyi Ünnepet!

Lufi vagyok

Mára úgy leeresztettem, mint egy ócska lufi!
Délelőtt ugye ügyintéztem, az meglepően gyorsan ment, alig akartam elhinni... Aztán ittam egy nagyon finom, erős kávét, majd végre sikerült kifognom egy combinót. Mentem vele egy megállót, aztán valami őrült ötlettől vezérelve bementem egy élelmiszer áruházba. Alig vettem valamit (nem is volt olyan fontos), de legalább 1/2 órát álldigáltam, ha nem többet, mire a pénztárhoz értem. A derekam majd' leszakadt.
Már nagyon vágytam egy busz kellemesen andalító zötyögtetésére! Ez is sikerült, még le is ültem. Hogy az milyen jó volt! Onnan hívtam fel Apót, hogy már úton vagyok hazafelé. Aztán felcsendült az "Én vagyok a kistehén..." dallama, ami nálam egy sms érkeztét jelzi. Lányos zavaromban - elvégre az egész busz hallhatta őszinte önkritikámat - összevissza nyomkodtam a telefonom gombjait, sikerült is az sms-t eltávolítanom, azóta töröm a fejem, hogy ki küldhette? Mert az olvasó szemüvegemet ugye, a nagy sietség miatt, nem vettem elő!
Itthon épp csak kezet mostam és mentem a konyhába káposztát melegíteni, mert: Azt csak te tudod, hogy hogy kell!
Olyan fáradt voltam, hogy én nem is ebédeltem. Átöltözés, átvedlés itthoni Borkává, majd kicsit nézelődtem a postámban meg a blogokban, aztán eldőltem mint egy kivágott fa (méretemet tekintve, inkább bokor) és édes, álom nélküli álomba zuhantam...
Mostanra kicsit feléledtem, de nem nagyon! Ez a mai nap már elment, inkább holnap többet csinálok, de ma...! Nem! Nincs is ihletem, anélkül meg nem megy. Majd..., holnap...

Recept (köretnek)

BURGONYA-SALÁTA (olajos)

Egy 3 literes fazékban felteszünk főni héjában kb. 3/4-ig burgonyát úgy, hogy a víz ellepje. Közben egy nagy tálba karikázunk nagyon vékonyan 3-4 db közepes nagyságú vöröshagymát.
2 púpozott kiskanál sóval megszórjuk és 3 evőkanál 10 %-os ecettel meglocsoljuk. Ha nincs 10%-os, akkor az erősebb ecetből arányosan kevesebbet használunk.
A megfőtt krumplikat meghámozzuk és még melegen, kb 5 mm vastagon belekarikázzuk a sós, ecetes hagymába. 3-4 evőka­nál forró olajjal meglocsoljuk.
Óvatosan megkeverjük, hogy a krumpli ne essen nagyon szét, és lefedve, legalább 2 órán keresztül pihentetjük. Ha tovább áll, még jobb! Nem kell megijedni, ha rögtön megkóstoljuk és nem elég sós, vagy savanyú, mert állás közben a krumpli beszívja majd az ízeket.

Köretnek, rántott hal, rántott csirkemell mellé, tartár mártással nagyon finom! (Ezt a receptet a volt-anyósomtól tanultam, anyukám ecetes-cukros vízzel csinálta, de szerintem ez finomabb, érdemes kipróbálni.)

Jó étvágyat!

Recept

PÜSPÖKKENYÉR

Ebből az adagból két rúd lesz:
8 db tojás, 30 dkg cukor, 30 dkg liszt, 15 dkg mazsola, 15 dkg darabos dió vagy mandula, 15 dkg aszalt gyümölcs, 10 dkg zselé cukorka (el is lehet hagyni, csak akkor cukrozott, aszalt gyümölcsöt kell többet használni), 2 szelet sport csoki, margarin, kevés liszt a forma kikenéséhez.

Először a sütőt bemelegítjük. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a mazsolát (én előzőleg rum aromás vízben áztattam kicsit), a darabos diót-mandulát, a feldarabolt aszalt gyümöl­csöt (megmosott, kimagozott datolya), az apróra vágott zselé cukrot és az apró kockákra vágott csokoládét, végül közékeverjük a lisztet, melyben előzőleg elkevertünk egy késhegynyi szódabikarbónát. A tojásfehérjéket keményre verjük majd óvatosan a tésztához keverjük. Kivajazott (margarin is jó), lisztezett formákba öntjük, lassú tűzön (nálam, a gáztűzhelynél 4-es fokozat) megsütjük. 20 percig nem szabad a sütő ajtaját kinyitni! (Kb 3/4-1 órán át sütöm) Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Ha kész, hagyjuk kihűlni, kiborítjuk a formából és porcukorral, sűrű hálójú teaszűrő segítségével, alaposan behintjük, esetleg olvasztott csokoládéval bevonjuk.

A hozzávalókat lehet változtatni, ki mit szeret, csak az arányokat kell betartani. Én most nem használtam zselét, viszont vettem egy zacskó havaii mixet (ebben van sokféle gyümölcs, mogyoró, mandula, dió is), tropi mixet, datolyát, mazsolát, csokit és még egy kis mandulát. Most ezekkel sütöttem. Lehet próbálkozni más ízekkel is!

Még szilveszterkor is lehet enni, nem romlik meg! - már ha marad! :)

Vendégség? Előkarácsony?

Elmentek a vendégek... Igazán jól sikerült este volt! :) Pedig tartottam tőle, mert elég fáradtak voltunk, de még Apó is nagyon összeszedte magát és nem ásítozott a vendégek képébe, sőt nagyon jókat nevetgélt(ünk)!
Holnap-ma megsütöm a püspökkenyereket, sokat fogok vagdalni: aszalt gyümölcsöket, mandulát, csokit, na jó, a mazsolát nem darabolom miszlikre. Ebben a sütiben a vagdosás a legnagyobb munka. A végén csokival fogom bevonni, ez új, mert eddig csak úgy, natur ettük. Apukámnak biztos tetszeni fog! :)

Pákoszta is kész!

Naaaaagy fazék töltött káposzta a hűtőben várja, hogy felmelegítsem!
Mindig izgulok, hogy hogy sikerül?! A káposztát még megkóstolom, de a fűszerezett, nyers húst képtelen vagyok. Így aztán csak a főzés közepe táján derül ki, hogy elég sós-e, eltaláltam-e az arányokat. Ezt érzésre csinálom, vagy bejön, vagy nem. Most bejött. :) Kicsit csípős, de a tejföl majd megszelidíti.
Nnna! Ez már kész. Apó kitakarított, az is kész. Egyelőre minden úgy megy, ahogy terveztem. :)

Ajándékok: kész!

Ma még vettem pár könyvet, 2 cd-t, szaloncukrot (marcipánost). Ezzel befejeztem. Holnap megfőzöm a töltött káposztát, miközben Apó takarítani fog.
Szerdán, mert mikor is máskor, mint a karácsonyi készülődés kellős közepén, párom nagylány unokája bemutatja a barátját. Hogy miért nem lehetett ezt az ünnepek utánra halasztani, azt nem tudom. Úgyis olyan kevés a dolgunk, hát egy kis vendégeskedés igazán jól jön, na nem? Ráadásul a szerda mindig egy húzós nap, olyankor szinte egész nap van programunk. Most este is lesz!
Másnap aztán belehúzok, mert sütni kell a süteményeket. Pénteken még van délelőttre egy ügyintézés, aztán délután megpróbálom ünnepi ruhába öltöztetni az ajándékokat. Szombaton nagy hajtás, krémek keverése, főzése, a spéci krumplisaláta elkészítése, mert annál fontos, hogy az ízek jól összeérjenek! Tartár, húsok előkészítése.
Vasárnap délután irány Horány! Megyünk a lányomhoz és ott ünnepeljük Jézus születését.
Közben valamikor a fát is fel kell díszítenem..., még jó, hogy eszembe jutott! :)
És a legfontosabb: 24-én estére ünneplőbe öltöztetem a szívemet!

Advent, harmadik vasárnap

Keresem! Elveszett.

TAVASZI KANKALIN

Primula veris

Virágzása: március-május.

Népies nevei: orvosi kankalin, csókaláb, égikincs, gutaütésfű, istenkesztyu, Isten kulcsa, József-napi virág, kacinka, kankalék, kásavirág, kesztyűvirág, mennyország kulcsa, sárgakökörcsin, szentgyörgyike, Szent György virága, Szent Péter kulcsa, tavaszfű, tavaszka.

Száraz tölgyesekben, erdei tisztásokon lelhetünk rá bókoló virágzatára. "Kulcsos" népi nevei a virágernyőnek egy kulcs tollához való hasonlóságát jelzik. Gyógynövény, gyökerét és hajtását köptető, nyugtató teákhoz használják. A kankalinvirág a monda szerint gazdáját elvezeti még a távol elrejtett kincshez is.

Növényvilág

Hallgatni arany...

Megbántottam a páromat, pedig nem akartam. Állandóan jár a szám, akkor is amikor nem kéne! Most rosszul érzem magam a bőrömben. :( Hányszor megfogadtam már, hogy bizonyos esetekeben inkább hallgatok! Miért nem tudom befogni, miért??? Haragszom. Magamra.

Kacinkának!

Ezt találtam, nem Weöres Sándor, mert akkor ott lenne a neve a kottán.

Csillaghullás, hol vagy?

Reggel hallottam a rádióban, hogy ma éjjel csillagok fognak potyogni. Eddig szinte minden este látni lehetett innen a csillagos eget, de most az utca másik oldalát sem látom, nemhogy az eget! Akkora köd van, de akkora...!!!
Pedig milyen jó lett volna egy meleg, augusztusi csillaghullásos éjszakát idéző nézelődés az égen!
Majd lesznek csillagok Karácsonykor! Elvégre mire való a csillagszóró, na nem?

Vasalás...

Vasalás közben is gondolkoztam, vártam az ötletet adó ihletet, de lehet, hogy Endinél van, mert itt nálam tuti, hogy nincs! Ennyire azért nem lehetek lufi!!!

Frissen, üdén?

Nem olyan üdén és frissen, de vagyok. Kipihentem a fáradalmakat, most nem fáj a lábam. Akár mehetnék is újra vándorútra, de nem megyek. Pihenek. Csak az itthoni kötelezőket vállalom. Azok elől nincs menekvés.
Közben meg töröm a fejem, hogy mit is vehetnék annak a pár kedves embernek, akiknek tegnap nem sikerült semmit venni. Talán jön az ihlet... :) Nagyon várom!

Jaj, jajjaj, jajajajajj!

Olyan nagyon elfáradtam, hogy korán (éjfél után) lefeküdtem. Aztán forgolódtam, gondolkodtam mindenféléről, halkan szólt a magnó, mert a zene ilyenkor el szokott andalítani - na persze nem rock - , de minden hiába. Döntöttem, bekapcsoltam a konvektort és a gépet és most itt ülök és írok.
Kivetett az ágy, pedig én azt hittem, hogy úgy fogok aludni, mint a bunda. Nem jött össze, mint ahogy a mai vásárlás sem. Én ugyan mászkáltam, kirakatokat néztem, be is mentem némelyik üzletbe, de semmi olyat nem találtam, amire azt mondhattam volna, hogy na, ettől örömében ki fog ugrani a bőréből aki kapja. Ráadásul legalább 5 üzlet megszünt, ahova ilyenkor, karácsony előtt mindig benéztem és mindig találtam is valami jó dolgot.
A vége megint az lesz, hogy egy könyves boltban fogok kikötni. :)
Vettem pár dobozos, "elegáns" édességet, csomagoló papírt, zacskót, kártyát és Nagyapónak egy bordó pizsamát. Karácsonyi szalvétát, a püspökkenyérhez aszalt gyümölcsöt, datolyát, mandulát, egy flakon tejszínhabot, a többi meg olyan, amit amúgy is meg kellett volna venni, például szappan, stb.
És ezért kellett egész délelőtt a Margit körúton rohangálnom (poroszkálnom), majd haza, és délután a Rózsakertbe elbattyognom. Ami fura, alig vettem valamit, sokat költöttem és nehéz volt a csomagom, igaz, ez már délután volt így, mert délelőtt a pizsamát vígan libegtettem a szatyorban.
A lábam purc! - derekam purc! Most meg az alvásnak is fújtak, hát mi lesz így a szép karácsonyi készülődésemből?! Le ne merjek robbani, mert azt nagyon nem díjaznám!!! Elég volt tavaly!
Most egy kicsit megnyugodtam, megpróbálok elaludni, megpróbálok nem a világ sorsán gondolkodni, úgysem én fogom megváltani - aztán reggel üdén, frissen felébredni és folytatni a nagy karácsonyi mindenfélét.
Akkor hát: szép jóéjszakát!

Készülődés

Vagyok, vagyogatok, de nagyon elkapott a karácsonyi láz!
Holnap még pár apróságot meg kell vennem, aztán még bevásárlás a Kaiser's-ben, a piac Apó területe, majd a főzés előkészületei jönnek. Céduláim vannak - köztük a fél is! :)

Még nem látom az alagút végét, de 24-én este már minden rendben lesz! Eddig, kivéve a tavalyi évet, legalábbis sikerült mindent elrendeznem mire eljött a szenteste. Remélem, most sem hagyom cserben magamat! :)

Egy biztos: ritkábban fogok jönni, de azért be-bekukkantok ám!!!

Advent, második vasárnap

Fejtett?bableves... grrrrr!

Édes párom bablevest rendelt füstölt csülökkel. A csülköt már tegnap megfőztem, este már abból vacsorázott a lelkem. A léről szépen leszedtem a zsírt, mert azt nem szeretjük!
Ma úgy gondoltam, gyorsan végzek a főzéssel, elvégre fejtettbabról van szó, az meg ugye hamar megfő. Ember lánya tervez, piaci kofa meg beint. A bab fele szépen megfőtt (a barnás cirmosak), a másik fele (a fehér) meg 3 órás főzés, némi szódabikarbonás kezelés után is üvegesen kemény maradt. Szétfőtt a paprika, a répákok, mint a vaj, omlik a szájban, de a fehér bab! - az megkötötte magát... Piacon a néni kissé "huncut" volt és összekeverte a friss és a régebbi babot. Persze, miért is csodálkozom, amikor tonnaszám írják át a mindenféle romlandó termékek szavatossági idejét, méghozzá iparszerűen! Ezt legalább, ha megesszük, kicsit rágódunk, de más bajunk nem lesz. Na meg én morgok, hogy már hány órája fő az az átok leves!
Közben magamnak rittyentettem olyan nemistudom, talán hamis vadast? - karajból, de hasonló módszerrel, mintha marhából csináltam volna. Mellé kifőztem szarvacska tésztát - nem kell mindig zsemlegombóc...! Már rég kész volt, akár ehettem is volna, ha nem lennék olyan tapintatos, hogy mégsem eszem az éhező férjem orra előtt, amikor ő még epedve várja a bablevesét! :)
Háááát..., már túl vagyunk az ebéden. Megette. Még van. Sok. Napokig fogja enni. Vagy nem. Azt azért megfogadta, hogy annál a néninél nem vesz többé fejtettbabot.
Eddig ez volt a napi esemény, más nem is nagyon várható... Szép csendben éldegélünk és most még nagyon élvezzük, pihenünk. De jön még kutyára dér! :)

Unokák

Kislegény jött egy hétvégére, egy egész hét lett belőle. Már náthásan, köhögve érkezett, aztán szombaton belázasodott, irány a patika, lázcsillapító, köptető, kúp. Na, ez rosszul kezdődik!
Hétfőn leányzóm jött és elvitte az orvoshoz. Az ő aznapi programja: reggel kicsilányt iskolába vitte, majd a XI. kerületből utazás a XIV-be (munka), onnan hozzánk a II-ba, majd ismét a XI-be. Elintézte az orvost, kiváltotta az újabb gyógyszereket, elment a kisfiúval a kislányért az iskolába, újból vissza hozzánk. Nálunk pihentek kicsit, kb. este 7-kor hívott taxit, hogy hazamenjenek végre. Kicsilány sajnálkozott, hogy ő nem beteg, mert akkor ő is nálunk lehetne.
Kedd - viszonylag csöndesen telt, kislegény kicsit bágyadt volt, de egész jól tűrte a megpróbáltatásokat, mármint a napi háromszori gyógyszer-bevételt. Én is egész jól tűrtem...
Kiderült, hogy az óvodai borsófőzelék finomabb, mint amit én főzök! Az enyémben túl sok a borsó!!! :)
Közben természetesen jött a Mikulás is, hozott sok-sok kicsi autót, azzal lehetett autóversenyt játszani: ütköztünk, felborultunk, engem kizártak a versenyből - többször is - mert elhagytam a pályát. :) Minden szabad percemben jött egy szöszi kisfiú, autót szorongatott a kis kezében és érdeklődött, hogy akkor versenyzünk? Volt mese, Pókemberes is, de azt csak egyszer meséltem, mert kisunokám kijelentette, hogy Nagyi ez neked túl borzalmas! Neki nem... :)
Volt sok csokoládé, gyomorrontás elmaradt! (Még az kellett volna!)
Amint jobban lett, azért a játszóteret sem lehetett kihagyni, még egy kevés foci is belefért.
Aztán jött a számítógépes, kétszer is, mert ha már lúd, legyen kövér alapon a memóriát kicsit feljavította, 256-ról 512-re. Először hibás akármit hozott, másodszorra már működött a dolog, viszont Nagyapó, miközben lekísérte az urat, hogy bezárja a kaput utána, leesett a lépcsőn. Hála Istennek, nem történt nagyobb baja, csak most fáj a dereka és a sejhaja!
Én agyonaludtam magam, tegnap már nem bírtam, és éjjel egy kicsit bekapcsoltam a gépet, de egyfolytában a prücsköt figyeltem, nehogy felébresszem.
Nagyjából így telt el az idő...
Ma-tegnap kaptam a hírt, hogy kicsilány 100%-os matekfelmérőt írt! :):):)
Esküszöm, nem tudom, hogy mit csinálnék nélkülük!!! :) Nagyon unalmas lenne az élet...

Esti mese...

Már egy hete minden este a Kis kukac könyv az esti mese! Nem értem, még mindig nem unja!!! :)

Advent, első vasárnap

Már péntek van...

... és ma jön a kislegény hétvégére! :) Azt mondta a lányomnak, hogy két dolgot vár már nagyon, elmenni a nagyiékhoz és a Karácsonyt! Boldoggá tett ez a kis bogár, még jó kis program neki, hogy nálunk lehet, de tudom, hogy hamar eljön az idő, amikor inkább a barátokhoz akar majd menni.
Kicsilány már tud olvasni, mindent elolvas ami a szeme elé kerül. Tegnap este, lefekvés után égett a villany az előszobájukban. Lányom azt vette észre, hogy egyik csemetéje a szobájuk ajtaja előtt ül. Benyitott, hogy mi történik odabent, hát a kis mókus ott kuporgott, kezében egy könyv és a beszűrődő fény mellett olvasott! :) Nincs mese, megígérte neki a mamája, hogy ha gyorsabban fog már olvasni, akkor kap az ágya fölé egy olvasólámpát.
Hajaj! Én tudom, hogy ebből még lesz vita, veszekedés, mert az én lányom is könyvfaló volt már kisiskolás korában is, és égett a lámpa lefekvés után, öccse pedig kiabált, hogy ő így nem tud aludni. :) Nagyon jó esti program volt... Olyan jókat tudtak ezen veszekedni! :) (Sok más egyéb között)
Egyke lévén, az én életemből ez kimaradt. Addig olvastam, ameddig akartam, soha nem szóltak rám anyuék, hogy már késő van, oltsd el a lámpát! Talán ezért lettem ilyen éjjeli bagoly? :)

Elszállt a monitor...

Pár napig nem voltam. Nem mintha nem jöttem volna szívesen, de monitor nélkül ez nem megy. Szombaton kipurcant! Épp zenét hallgattam, amikor a jobb oldalon ívben meghajlott a kép, fényesség támadt aztán csak a sötétség. Kikapcsoltam, bekapcsoltam, mégis bunda a bunda, ihaj bunda, csuhaj bunda...
Így karácsony előtt már semmi sem hiányzott, csak ez. Jött a számítógépes, megnézte, aztán ellenőrizte, hogy esetleg a vezérlőkártya hibás, de nem! Megnéztük, hogy mennyiért vesztegetnek egy új monitort, osztottunk, szoroztunk és úgy döntöttünk, hogy veszünk egy újat. A régit, ha megjavítják, ki tudja meddig bírja, pedig nem is volt olyan öreg, kb 3 és 1/2 éves. Na, rendelés ment hétfőn, kedden hívtak, hogy szerdán már hozzák is. Ez ugyanaz a cég, ahol a szkennert is vettük.
Remélem, ez is kibírja legalább addig, mint az előző. Bezzeg az a rongyos régi, a legelső, még most is működik, csak épp Apukámnál van. Ő sakkozgat néha vele. Hát kérem ez a fogyasztói társadalom.
Most még meg kell szoknom az új képet, mert ez sokkal élesebb, szebbek a színek és a gépem is gyorsabb lett. Ezt ugyan nem értem, de így van.
Most van szép új szkenner, monitor és egy jóval laposabb pénztárcánk. Üsse kő, így mulat egy magyar asszony! - már ha teheti. Ez még belefér...

No még egy...

13 éves filmről készült kép: akkor született az első unokám, azon a napon hozták haza. Ott állok és gyönyörködöm... :) Azóta, enyhén szólva, kissé megváltoztam, de az unokám is!!! A fiam csak kicsit lett más.

Dokument:

Így néz ki egy dokument az új szkennerrel, ha rákattintasz, el is tudod olvasni. :) Ugyanezt bevittem a gépbe a régivel is, de szinte olvashatatlan volt. Megmutatni már nem tudom, mert rögtön kitöröltem, ahogy ezt megláttam. :)
Na, ezzel vége a bemutatónak, talán még egy filmről készült képet is beteszek, de ez az egész csak nekem ilyen nagy újdonság, úgyhogy nem untatom vele többet a blogtársadalmat. :)

Működik!

Ezt a képet már az új szkennerrel vittem be a gépbe. Régebbi kép, most kopasz minden ág, itt-ott lengedez még pár levél, az sem sokáig... Nagy a köd, tejfehér a táj.

Holnap itt a szkenner!

Ma délután már telefonáltak, hogy holnap délelőtt tudják is hozni a HP 3800-at! Hurrá, ez egy jó hely, máskor is megyek oda! Ha működni is fog az egész, akkor meg pláne!

Akcióba lendültem

Online rendeltem egy szkennert! Első ilyesféle megmozdulásom. Osztottam, szoroztam és jobban járok, ha hazaszállítják, mintha elbuszozom a csudába és cipelem a 4,5 kg-os csomagot, vagy taxival hozom haza. Kb 3 nap - ezt ígérik. A régi Mustek nem kompatibilis az XP-vel, de lányom valami furmányos módon elérte, hogy nála működik. Így neki is van és nekem is lesz! HP 3800, usb csatlakozású, remélem nem választottam rosszat, mert az usb 2.0-ás. Fogalmam sincs, hogy ez passzol-e az én gépemhez? USB van, de hogy 2.0-ás? - azt a legöregebb tengerész sem tudja!
Bocsánat, most jutott eszembe, hogy rendeltem már online! Könyvet, de azért elmentem az üzletbe. Az nagyon jól sikerült, leszámítva, hogy nyár volt, dögmeleg, sehol egy fa, beton, beton, és beton, és nem volt nálam innivaló, és jó nehezek voltak a könyvek, és vörös lett a fejem, és majdnem megütött a guta! A lányom egész megijedt, amikor meglátott. Mondtam, hogy nekem is furcsa volt, hogy milyen udvariasan előre tessékeltek az autósok. Meg a fejem olyan különösen forró volt... és fájt...
Azóta óvatos vagyok és jól meggondolom, hogy személyesen vegyem-e át a megrendelt akármit. A szkennert meg nagyon várom, mert már nagyon hiányzik! :) Ja, ez a karácsonyi ajándékom.

Bölcsességek

Az öregkor hasonlít a hegymászáshoz: minél magasabbra hágsz, annál fáradtabb vagy, nehezen kapsz levegőt. De sokkal jobban átlátod a dolgokat.
(Ingmar Bergman)

Ajándékozz pénzt, ne kölcsönözz: az ajándékozás csak hálátlanokat szül, a kölcsönzés ellenségeket.
(ifj. Alexandre Dumas)

A fegyelem szabadság nélkül - zsarnokság. A szabadság fegyelem nélkül - káosz.
(Cullen Hightower)

Ez az ember őrült! Mindig azért nyomorog, hogy ne nyomorogjon...
(Leonardo da Vinci)

Az eszmények nem azért vannak, hogy elérjük őket, hanem, hogy mutassák az utat. Jó, ha van mintaképünk, amelyet tőlünk telhetően követünk.
(Selye János)

Ismét Párizsban...

Place de la Bastille kora délután...
Azért a Bastille, mert - mint azt már említettem - ott laktam a közelében és nagyon sok szép emléket idéz. Visszajön az a párizsi hangulat, ami sehol máshol nincs. Örülök, hogy ezzel Endi is így van, Ő megérti az én nosztalgiámat! :)

Párizsban...

A Place de la Bastille hajnaltájt.

Ami nem megy...

...azt ne erőltessük. És most nem megy az írás. Napok óta. Az is igaz, hogy nem nagyon történik velünk semmi. Apó most épp a 86 éves nővérénél van, beteg szegény, de nincs tisztában vele. Öregkori agyérelmeszesedés. Istenem, ha lehet, ettől ments meg! Szenved ő is a kényszerképzeteitől, és a család is. Nagy teher, vinni kell.
Más.
Kicsilány nagyon szeret tanulni. Ritkaság az ilyen gyerek, nekem megadatott, hogy már találkoztam ilyen kislánnyal: a lányom volt ilyen. Itt nem kérdés, hogy kire ütött ez a gyerek? :) Mostanában esti mesének azt kéri, hogy a lányom könyvből tanítsa őt angolul. :) Na, én ettől a mentalitástól olyan távol álltam, mint Makó Jeruzsálemtől. Soha nem jutott volna eszembe ilyesmi. Én tanulás helyett sokszor inkább olvastam mesét, regényt, vagy rajzoltam. Másnap aztán megbántam, mert a szünetben kellett gyorsan megtanulnom, amit otthon elmulasztottam.
Rég volt..., igaz volt.

Lázár Ervin:

MESE - REGGELRE

Hajnalodott.
- Talpra, senkiháziak! Hasatokra süt a nap. Gyerünk dolgozni, vár a jó, frissítő munka, a csákány, az ásó, a lapát nyele, pattogjatok, álomszuszékok! - rikoltotta az Egyalvó.
- Bizony, azonnal keljetek fel! Mit gondoltok, lustálkodásból is megéltek? - kiabált a Kétalvó.
- Nosza, ki a jó meleg ágyacskából! - mondta a Háromalvó.
- Ajaj, lassacskán föl kéne kelni - ásított a Négyalvó.
- Miért nem hagyjátok az embert aludni? - méltatlankodott az Ötalvó.
- Még alszom - mormogta a Hatalvó.
A Hétalvó nem szólt semmit. Aludt.
Aztán persze fölkeltek mind a heten.

A fény

Zimre Erzsébet:
Ébresztés

Roszler Mária:
A fény csöndje

Erényi Alajos: Pinceszer fényei

Barangolásaim közben a Neten, rábukkantam erre a lapra: (www.szkiosz.hu/afeny/page_01.htm) A fény, ahogy mások látják, megélik, érzik. Nekem ezek tetszettek meg így elsőre, de még nézelődni fogok.

Frontok

Frontok jönnek, mennek, hidegek, melegek. Az én fejem meg fáj, nyugtalan vagyok, nem találom a helyem. Nincs türelmem semmihez.
Még az íráshoz sem...

Már megint egy emlék...

Az én Mamám, amikor még kislány volt.
Nagyon régi, kissé megviselt a kép, szerencse, hogy egészen kemény lapon van, mert így megmaradt.
Kicsi lány, még az egész élet előtte van, még nem tudja, hogy mi vár rá...
Nem volt hosszú az élete, de amit szeretett volna elérni, azt én úgy hiszem, elérte. Még láthatta első dédunokája fényképét, de akkor már nagyon beteg volt...
Szeretett és tudott jóízűen nevetni, utazni, enni, olvasni, szeretni..., sorolhatnám, de egy szóval ki tudom fejezni: élni.
Életét az én életem határozta meg, Ő mindent, de MINDENT megtett értem. Ezt nevezik önzetlen szeretetnek.
(Miért ez az emlékezés? Semmi különös, csak az elmúlt napokban történtek hozták elő.)

Szavak helyett B.-nek...

Egy Édesanya emlékére, aki már örökre megpihent.

Jó reggelt!

Lehet reggelizni, jó étvágyat kívánok!

Köszönöm!

Kérésem meghallgattatott. Gyönyörűen sütött a Nap, kicsit fújt a szél, eltűnt a nyírkosság. Igazán kellemes őszi idő kerekedett. Farmer, rövidújjú blúz és egy kardigán, ebben indultam útnak, a csomagcipeléskor már melegem is lett.
Kicsit kopasz lett a vidék, de még mindig szép a táj. Az úton láttam rengeteg beérett, lepotyogott bakaszivart. Nem tudom, mi a hivatalos neve, azt sem, hogy milyen fán terem, mert biztos, hogy nem bakaszivarfán, de gyerekkoromban így hívtuk.
Találkoztam egy szép, hófehér cicával. Barátkozni szerettem volna vele, nem szaladt el, nem ijedt meg tőlem, de nem is figyelt rám. Úgy ment el mellettem, mintha ott sem lettem volna! :) Ilyenek a cicákok, de ezért szeretem őket! Nem lehet csak úgy lekenyerezni őket, majd ők közlik, ha akarnak valamit.
Jó volt sétálni, nézelődni miközben a langyos napsugár simogatta vénülő fejemet.
"Elhull a virág, eliramlik az élet..." Én joggal mondhatom, de Petőfi az ő 26 évével!
Kicsit mélabúsra sikeredett itt a vége, de félre bánat, félre bú! Miért is ne lennék jókedvű, amikor ilyen szép nap van! Van, hogy ennyi is elég...

Ne essen, ha kérhetem...

Holnap el kell mennem itthonról. Ez nem baj, kicsit kimozdulok legalább, de ha lehet, szépen kérem: ne essen az eső!
A szél fújhat, de ne nagyon. Ja, és süssön már ki a Napocska! Nyáron nem vagyok oda érte, de ilyenkor olyan jólesik. Ne legyen ez a csontig hatoló nyirkosság...
Sokat kérek? Ugye nem? Neked, ott fent ez olyan csekélység, na jó? - megegyeztünk? :)

Gyorsan múlnak az évek

Találtam ezt a verset , mikor elolvastam, eszembe jutott a fiam. Neki volt általános iskolában egy dundi kislány osztálytársa, akit minden gyerek csúfolt, csak az én kicsi fiam nem. Mindig megsajnálta a kislányt, segített neki, saját szememmel láttam, hogy viszi a nehéz csomagját. Nem volt szerelmes, csak emberséges abban a gyermektársadalomban, ahol bizony-bizony sokszor nagyon kegyetlen törvények uralkodnak.
A fiam ezt megtehette, ő volt az összes lány kedvence. Talán meg lehet érteni, miért. Ma is nagy tisztelője a női nemnek! ;-)
Egyébként nincs semmi különös, eddig eseménytelen volt a nap. Tettük a dolgunkat. Néha elgondolkozom azon, hogy nem lenne-e jobb mozgalmasabb életet élni, de gyorsan rájövök, hogy az eseménydús napoknak vége - már nem győzöm sem fizikailag, sem idegileg. Megnyugtat az állandóság. Pedig fiatalabb koromban ettől falra másztam volna! :)

Végre!

Eltelt a nap csöndben, nyugalomban, békésen. Egész nap szorongtam kicsit, de most azt kell hogy mondjam, van remény... Talán, talán. Ideje lenne már.

Legyen béke már!

Elég volt. Remélem, a TV műsorok nem vandalizmusról, összecsapásokról fognak szólni. Legalább ezen a napon ne!
Azért, aki nem akar belekeveredni valami borzalomba, ne menjen bámészkodni, nézelődni. Amúgy sem értem, hogy miért kell véres jeleneteket élőben nézegetni, van épp elég ilyen tartalmú film, ha már valaki pont erre vágyik. :( Én azokat sem szeretem.

Hármat mondtam, négy lett belőle.

Hát igen. A gyerekek csak 3 napig voltak, de kellett nekem még 1 nap csöndes pihenés. Most jobban elfáradtam, mint máskor. Nem fizikailag, inkább idegileg. Féltettem nagyon kicsilányt, hogy nehogy elessen, vagy megerőltesse a kezét.
Hiába, azért egy 7 éves kislány gyakran elfeledkezik arról, hogy neki most lépésben kell közlekednie, hogy nem szabad bírkóznia, hogy nem mászkálhat a bútorokon, mert leeshet és így tovább..., időnként már az 5 éves öccse figyelmeztette, hogy na-na! - nem szabad!
Elég sok leckét is kapott, minden napra jutott írnivaló és matek is. Ahhoz képest, hogy most kezdett csak írni, nagyon szépen ír! (Nem azért, mert az én unokám, de tényleg ügyes.) :)
A lényeg, hogy épen, egészségesen vitte őket haza a mamikájuk. Hál' Istennek, nagyon jó az étvágyuk, jókat ettek, játszottak, rajzoltak, számítógépeztek. Kicsifiú focizott is, aztán sajnos elromlott az idő, úgyhogy örültünk, hogy bent vagyunk a jó meleg szobában, sőt..., egyik délután nagyapó és unokája (a kisebbik), bebújtak az ágyba, az volt az űrhajó és nagyot kirándultak az űrben. Felfedeztek új bolygókat, mindenkinek jutott egy, mert természetesen a bolygóknak nevet is kellett adni. Miközben ők utaztak, mi a másik szobában rajzoltunk. Gyönyörű tündérkirálynőt, tündérpalotában. A rajzokat aztán mindig megkapja a mama, az az ő meglepetése. :)
Szóval, így múlattuk az időt. Jó volt, és ahogy láttam, ők sem érezték rosszul magukat.
Egyébként meg nagyon hideg van, kicsit fáj a fejem a nagy szél miatt, meg talán a hirtelen jött hideg sem tesz jót. Na, ez legyen a legnagyobb bajom! :)

3 napos szünet

Három napig most nem leszek. Persze, már tudhatja, aki ezt a blogot olvasgatja, hogy olyankor tűnök el, amikor a két kis "nikkelbolha" nálunk vendégeskedik.
Ilyenkor minden figyelmemet, energiámat lekötik. Kétemberes gyerekek, legalább két ember kell hozzájuk, hogy mindent rendben érezzenek. Otthon jobban elvannak magukban is, de nálunk állandó foglalkoztatást, játékot igényelnek. Legutóbb már nem is hoztak magukkal otthonról játékot, minek - mondták ők -, hisz ott a nagypapa, ő a mi játékunk. Na, ebben van valami. :)
Ilyenkor nem is két, hanem három gyerekre kell vigyáznom. De a nagypapa ettől olyan boldog! - valóban gyermekké lesz arra a kis időre. Én meg vagyok a nagyi, akitől lehet "félni", mert - juj, mit fog ehhez szólni?!
Már várom őket, mindig készítek nekik egy kis apróságot, ajándékot. Az a meglepetés.
Aztán, ha letelik az a pár nap, olyan furcsán érzem magam. Jó, hogy végre csönd van és pihenhetek, és rossz, hogy megint csönd van és nincs kivel foglalkozni egész nap. Mert a párom azért mégsem igényel egész napos törődést... :) Elég önálló, hála istennek.
Jön a hideg, vagy már itt is van. Mindenki vigyázzon magára, hogy meg ne fázzon! Majd jövök...

Vasárnap hajnaltól...

Vasárnap 1 órával tovább fogunk! Jön a időszámítás. Én már szombat este átállítok minden órát, ami a lakásban fellelhető, nem szeretnék másnap reggel korábban kelni, elég volt egész nyáron és ősszel!

Tehát, nem elfelejteni: TÉLI IDŐSZÁMÍTÁS!!!

Nincs gipsz!

Ennyi szomorúság után jöjjön vidámabb hír.
Kicsilány gipszét levették. Még fel van kötve a karja, még két hónapig nem szaladgálhat, nem mászókázhat, és még sok-sok dolgot nem csinálhat, de szabadon van a karja és finom mozgásokat, gyöngyfűzés, rajzolás, írás, az egér kezelése :) már végezhet. Szegénykém, majdnem elsírta magát, hogy még mindig korlátozva van a mozgása. Doktor bácsi elmesélte neki, hogy mi történhet, ha nem vigyáz magára, megértette, és ahogy én ismerem, be is fogja tartani az utasításokat.
Csak az írással van elmaradva, mert a matekot bal kézzel mindig megírta. Az írást nem hagyták, inkább vártak, amíg a jobb kezét használhatja. Naponta 3-4 sornál többet az írásból sem gyakorolhat.
Jön az őszi szünet, és hétfőn jönnek hozzánk ők is. Izgulok, hogy nehogy baj történjen vele, de nagyon fogunk rá vigyázni!

Paul Hunter (1978-2006)

MEGKÉSETT MEGEMLÉKEZÉS

Hosszan tartó súlyos betegség után, huszonhét éves korában elhunyt a sznúkervilág angol klasszisa, Paul Hunter.

Az egyik sportág a sznúker, amit mindig nagyon szívesen nézek. Paul Huntert különösen szerettem, fiatal volt, kedves, mosolygós és nagyon-nagyon tehetséges. A Mesterek tornáját háromszor nyerte meg. A napokban tudtam meg, hogy október 10-én örökre befejezte a játékot, elment... Tudtam, hogy nagyon beteg, de hittem, hogy fiatal szervezete legyőzi a halálos kórt. Nem így történt. Nem érte meg kislánya 1 éves születésnapját sem. Családjának, nekem és sok sznúker rajongónak nagyon fog hiányozni.

Gregor József (1940-2006)

Elhunyt Gregor József operaénekes - közölte az MTI-vel a Szegedi Nemzeti Színház.

A Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művészt 66 éves korában, pénteken érte a halál.

A világhírű magyar basszista 1940-ben, Rákosligeten született. Nem készült énekesnek, hegedülni tanult. Énekére a rákosligeti katolikus templomban figyelt fel egy zenetanár, aki rávette: menjen felvételizni a konzervatóriumba.

Gregor József 1957-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola növendéke volt, de tanulmányait három év után félbehagyta. Ezután felvételét kérte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára. A vizsga sikerült ugyan, de a Zeneakadémiát sem fejezte be.

Énekesi pályája tulajdonképpen a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikórusában kezdődött, amelynek 1958 óta tagja volt. 1964-ben innen ment szegedi próbaéneklésre, ahol azután tizennégy esztendeig dolgozott a legendás karmester, Vaszy Viktor irányítása alatt.

Gregor József 1987-ig dolgozott a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseként, 1976-tól a budapesti Operaház állandó vendégművésze, 1987-89-ben a győri Kisfaludy Színház tagja, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. Az opera-repertoár minden nagy basszus szerepét elénekelte. Érdekesség, hogy Verdi Falstaffja ugyan nem basszus-szólam, Gregor szegedi fellépéseinek mégis egyik legnagyobb sikerét aratta ebben a szerepben.

Énekelt a milanói Scalában, a New York-i Metropolitanben, visszatérő vendége a houstoni operának, fellépett Európa szinte minden operaházában. Legemlékezetesebb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Leporello (Mozart: Don Giovanni), Szókratész (Telemann: A türelmes Szókratész), Mefisztó (Gounod: Faust). Az operákat eredeti nyelven, olaszul, németül, oroszul, csehül, az oratóriumokat latinul énekelte.

Száznál több lemezt készített, több ezer operaelőadásban és hangversenyen működött közre, számos rádió-és tévéfelvétele van. Gregor József 2003-ban 1 forint jelképes gázsiért állította színpadra Verdi Don Carlos című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban. A budapesti Broadway-n, a Nagymező utca aszfaltján ő is elhelyezte lábnyomát, ezzel a magyar előadó-művészet halhatatlanjai társulatának tagja lett.

Művészetét rangos kitüntetésekkel ismerték el: 1974-ben Liszt-díjat kapott, 1979-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1999-ben vehette át, a Székely Mihály-emlékplakettet pedig 2002-ben. Kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül ez év október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Kitüntetés (polgári tagozat) kitüntetésben részesült. A díjat betegsége miatt a felesége vette át.

Gregor József ez év szeptemberében jelentette be, hogy befejezi 48 évvel ezelőtt megkezdett énekesi pályafutását, és nem vállal több fellépést sem színházban, sem koncertpódiumon.

"Nagy fáradtságot érzek. Valószínűleg az elmúlt 48 évét. 1958-ban kezdtem énekelni, azóta nem volt megállás. (...) Végigcsináltam a rendkívül sűrű előző évadot, most viszont hosszú gondolkodás után eldöntöttem: nem lépek fel többet" - nyilatkozta a Délmagyarország című napilapnak.

Egy sor, egy dallam, egy kép

"Ruha nélkül szégyenlősen mellém bújik a bánat..."

Emlékezés 5.

November 4-én bejöttek az oroszok.

Itt voltak előtte is, de mint később kiderült, az itt állomásozó csapatokat le kellett cserélniük, mivel sokan közülük szimpatizáltak a magyar néppel és a forradalommal, tehát megbízhatatlanokká váltak.

Ami ezután történt az már felért egy háborúval. Nem bombáztak, de ágyúval lőtték Budapestet. Az ágyúk hangja messzire elhallatszott. Ekkor én már nagyon féltem. Apukám, hogy engem megnyugtasson a rekamiét megpakolta ágyneművel és elhúzta a fal mellől, így mögé lehetett bújni. Apu azt mondta, hogy az felfogja a golyókat. A puskagolyót talán igen, de egy ágyúgolyót?!

A csöndesebb órákban változatlanul olvastam és színeztem a képeket, amik a mesekönyvemben voltak. Hallgattam a felnőttek beszélgetéseit, szüleim tanakodását, hogy menjünk, vagy maradjunk. Én mentem volna, erre emlékszem, de ők másképp döntöttek, így maradtunk. És egyfolytában szólt a rádió.

Sokan, akik elmentek az országból a Szabad Európa rádión keresztül üzentek, hogy élünk, ne izguljatok értünk, jó helyen vagyunk.

Mikor vége lett mindennek és először mentünk ki az utcára, borzalmas kép fogadott minket! A házak nagy része, ott ahol a harcok folytak, leégve, szétlőve. Egész lakások látszottak a berendezéssel, mert a ház homlokzata eltűnt. A falak tele golyó ütötte lyukakkal, az utcán még halottak hevertek. Akkor láttam életemben először halott embert. A tereken sírok, mert sok embert ott temettek el, mivel a temetőkbe nem tudtak eljutni.

Az egyik téren koporsók, rengeteg, fedél nélkül, a földön és a fáknak támasztva, hogy az emberek megnézhessék őket, talán felismeri valaki bennük az ismerősét, rokonát. Őket nem tudták beazonosítani... A felismerhetetlenségig összeégett, eltorzult arcok. Be sem kell csuknom a szememet, most is látom őket... Előttük lassan lépkedtek az emberek, remélve, hogy nem az ő rokonuk fekszik a következő koporsóban.

A Köztársaság tér teljesen felásva, ott keresték a titkos alagutat. Az utcákon elhagyott, kiégett tankok, és szomorú emberek, akik mind siettek valahová.

Borzalmas képek, örökre bevésődtek az agyamba és a lelkembe! Mindenki megsérült akkor, ha nem is fizikailag, de lelkileg biztos!

Aztán..., aztán visszamentek az emberek dolgozni, a gyerekek újra iskolába jártak. Ott a változást csak az jelentette, hogy orosz helyett németet tanítottak, de azt is csak fél évig, utána ismét az orosz nyelv lett a kötelező.

Csomagokat küldtek a világ minden tájáról az ország megsegítésére, azokból kaptunk olyan csokoládékat (svájci), amit addig soha még csak nem is láttunk. Akkor kaptuk az első golyóstollakat, amivel nem volt szabad az iskolában írni, mert rontotta a szép írást. Akkor kezdtem el szalvétát gyűjteni, mert azt is kaptunk, nagyon szépeket. Akkor ettem életemben először déligyümölcsöt és a banán nagyon nem ízlett, olyan volt, mint a szappan. (Persze, mert éretlen volt) Akkor láttam és ettem először fügét. Ez fontos volt az én életemben, mert anyukám sokszor szólított fügének. Azt mondta, hogy neki az a kedvence és azért hív engem is annak, mert nagyon szeret. Nekem is ízlett, de azért nem lett a kedvencem.

Hát, így. Biztos van sok dolog, amiről itt nem írtam, vagy mert nem jutott eszembe, vagy nem tartottam olyan fontosnak. A lényeg benne van. Ilyen volt nekem 1956, amikor 10 éves kislány voltam.

Emlékezés 4.

November 3-án bemondták a rádióban, hogy az élet visszatért a régi kerékvágásba, mindenki mehet dolgozni, biztonságos az utcán közlekedni.
Az én vállalkozó szellemű anyukám rögtön úgy döntött, hogy akkor mi elindulunk, meglátogatjuk nagymamáékat. Apu elment dolgozni, mi pedig gyalogosan útra keltünk a VIII. kerületbe. Sétálva mentünk, bámészkodtunk, néztük a szétlőtt, kiégett házakat. Furcsa volt így a város, mintha a háború után lettünk volna.
Rendben eljutottunk a József körúton kb. a régi Híradó moziig. Ott a szembejövőket megkérdezte anyu, hogy milyenek a körülmények a Bókay János utca környékén? Bárkit kérdezett, mindenki azt mondta, hogy nehogy bemenjünk arra, mert ott, a mellékutcákban még most is lőnek.
Közben volt a körúton, valahol ott, a mozi környékén egy nagyon nagy könyvüzlet és pont előtte egy útkereszteződés. Hát én ott olyat láttam, amit soha nem fogok elfelejteni és amiről addig csak az iskolában hallottam. Könyveket égettek. Hatalmas máglyát raktak könyvekből az út közepén és égtek a könyvek... Értem én, hogy Rákosi elvtársról és Sztálinról, Leninről, meg a kommunizmusról, meg ki tudja még, hogy mi mindenről szólhattak azok a könyvek, de akkor is! Még ma is, hogy így emlékezem, érzem azt a fájdalmat, amit akkor éreztem. Komolyan. Könyvégetés... - nekem ez a fasizmussal volt egyenlő, róluk tanultuk az iskolában, hogy ilyesmiket műveltek.
Még mentünk tovább, de anyukám is elbizonytalanodott, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ez a látogatás. Páran még szóltak, hogy ne menjünk tovább, így aztán visszafordultunk.
Ahogy sétáltunk hazafelé, egyszer csak puskaropogás, mellettem láttam, ahogy pattognak a golyók a kövön. Pillanatok alatt zajlott le minden. Anyu mellett mentem, de nem fogtam a kezét, ő meg, hogy elérjen, a karomnál próbált elkapni, de a keze lecsúszott és már csak úgy tudott elérni, hogy elcsípett, vagyis jól megcsípte a karomat. Körülöttünk mindenki rohanni kezdett, a legközelebbi kapualjba rángattak be minket. Ott már elég sokan voltak és mind arra vártunk, hogy elhallgassanak a géppuskák. Én fel sem fogtam, hogy mi történt, azon nyafogtam, hogy nagyon fáj, ahol anyukám megcsípett. Szegény, mentegetőzött, de én akkor sem értettem, hogy miért kellett így belém csípnie. Még ott, a kapualjban, beszélgetni kezdtünk egy nénivel, aki elmesélte, hogy ő Budáról jött át, de nem tud eljutni a munkahelyére, most megpróbál hazamenni, és ha nem zavarja a mamámat, akkor ő velünk tartana, mert egyedül fél. Persze, jöjjön velünk.
Mikor végre csend lett, hárman mentünk tovább. Viszonylag hamar és minden különösebb kaland nélkül eljutottunk az Oktogonig. Volt ott egy étterem, a Kékes, szemben a Lenin körúttal, oda mentünk be cigarettát venni (a mamám dohányzott). Éppen a pénztárnál álltunk, amikor a Nyugati pályaudvar felől megint lőni kezdtek. Valaki elordította magát, hogy mindenki hasra! Mi is hasravágtuk magunkat és megint csak vártunk, hogy elhallgassanak a géppuskák. Mikor vége lett, akkor láttuk, hogy pont ott, ahol mi álltunk, szétlőtték az ablaküveget. Ha nem hasalunk le, talán ma nem írom ezt az emlékezést... Na, akkor már felfogtam, hogy mibe is csöppentünk bele! Nagyon féltem, de nem volt mese, tovább kellett menni!
Átmentünk a másik oldalra, eljutottunk majdnem az Aradi utcáig, amikor megint lőni kezdtek. Ott én már sokkot kaptam, berohantam a legközelebbi házba, fölszaladtam az emeletre és zokogtam. Szabályosan hisztériás rohamot kaptam. Hiába volt újra csönd, én nem voltam hajlandó kitenni a lábam az utcára. Ketten könyörögtek, hogy alig kell már menni, pár házzal odébb már otthon is leszünk, én csak hajtogattam, hogy nem megyek sehova. Fogalmam sincs, hogy végül hogy mentünk haza. Az az idő teljesen kiesett az emlékezetemből.
Bori néni, akit a József körúton ismertünk meg, nálunk maradt addig, amíg valóban vége nem lett az egész forradalomnak. Apu ugyan felajánlotta neki, hogy hazakíséri, de Bori néni nem mert átmenni a hídon, emlékezett még a háborúra. Sokat foglalkozott, beszélgetett, tanult velem, együtt nézegettük az I. világháborús Tolnai Világlapjainak hatalmas bekötött példányát. Talán ezzel akarta viszonozni, hogy nálunk lakhat, velünk evett immár ő is. Hogy hol aludt? Hát erre megint nem emlékszem, csak gondolom, hogy az én szobámban, biztos a földön. Idegen volt, azelőtt soha nem is láttuk, de olyan természetes volt, hogy ha nem mehet haza, hát akkor nálunk marad. Kicsit azért félt a mamám, ki tudja, hogy mégis ki ez? Aztán mesélt magáról, kiderült, hogy egyedül él, a háború előtt valami apácarend tagja volt. Anyuékkal egész összebarátkozott, később is sokszor eljött hozzánk. Aztán el-elmaradt, majd egyáltalán nem jött, de biztos, hogy azokat a napokat ő sem felejtette el soha.

Azt azért még elmondom, hogy a nagy lövöldözés amiatt volt, mert a Lenin körúton hatalmas tömeg tüntetett és a Nyugati felől lőtték a tömeget. Ezt már csak otthon tudtuk meg.

Ez volt életem egyik legborzalmasabb napja.

Emlékezés 3.

Az elkövetkező napok kicsit összefolynak az emlékezetemben, olyan egyformán teltek.

Én játszottam az ablakban, nagyszerű babaszobát lehetett berendezni a párkány lépcsőzetesen kialakított fáján. Ha nem ott babáztam, akkor olvastam, főleg meséket. Volt két nagyon kedves könyvem, mindkettő Benedek Elektől, az egyik a Világszép Nádszálkisasszony, a másik a Többsincs királyfi. Gyönyörű tündérmesék, alkalmasak arra, hogy egy kislány figyelmét eltereljék a véres valóságról és elvigyék egy szépséges mesevilágba.

Sokat rajzoltam és időnként a tankönyveket is elővettem, mert azért azt tudtuk, hogy bárhogy is alakul az élet, iskolába mindenképp kell járni.

Az ablakon keresztül összebarátkoztam egy nálam 1-2 évvel fiatalabb fiúval, ők is ott laktak a földszinten, velünk szemben. Vele játszhattam az udvaron is. Ő és a szülei sokkal jobban féltek, mint mi, később el is mentek az országból, ahogy akkor mondták: disszidáltak. Az ismerősök, rokonok közül többen választották ezt az utat. Az a barátnőm is kivándorolt a családjával, akihez az elején még átmehettem.

Közben a felnőttek egyfolytában figyelték a híreket, szólt a Kossuth rádió, a zenét csak ritkán szakították meg hírek, felhívások. Esténként, nagyon lehalkítva hallgattuk a Szabad Európa rádiót, arra a szomszédok is átjöttek, mert nem volt mindenkinek világvevő rádiója. Onnan kaptuk a biztatást, mint később kiderült, CSAK BIZTATÁST, mert a Nyugat olyan segítséget nem küldött, hogy elérhesse az ország a kitűzött célt, hogy semleges lehessen. Pedig nekem nagyon tetszett a gondolat, hogy semleges lesz Magyarország. Nem igazán tudtam, hogy ez mit jelent, de tetszett. És tetszett az új címer, a Kossuth! Az események engem sem hagytak érintetlenül, én is olvastam a röplapokat, hallgattam a híreket, csak hát egy gyereknek minden más, nem olyan a világ a fejében, mint amilyen az valójában.

Nagypapa másnaponként megjelent kenyérrel, krumplival, valamilyen zöldséggel, amiket vidékről, teherautókon hoztak a fővárosba, valahol leállították a kocsit, elkiáltották magukat, az emberek meg, isten tudja honnan kerültek elő hirtelen, de tömegesen álltak sorba az élelemért. Ingyen adtak mindent. A vidék így segített a városnak. Egyébként nagypapa minden útjával az életét kockáztatta. A VIII. kerületből átjönni gyalog az Oktogonig, nem volt életbiztosítás! Bármikor megszólalhattak a fegyverek, kiszámíthatatlan volt, hogy hol és mikor. Sokan haltak meg így.

Anyukám még évek múlva is számtalanszor elmondta, hogy mindig legyen otthon liszt, só, cukor, szárazbab, krumpli, ha bármi történik, legalább ne haljunk éhen. Igaza volt, mert nekünk azért volt egy csekélyke tartalékunk, de a szomszédunknak semmi. Mielőtt befogadtuk kosztosnak, már a krumpli héját is megette. Az emberek a bajban összefogtak, a mi házunkban én legalábbis ezt láttam.

Egy másik szomszédunk süteményt tudott sütni (nagy dolog volt ez akkor!), abból hozott át nekünk is, de amikor az oroszok bejöttek november 4-én és ágyúval lőtték végig a körútat, mivel az ő lakásuk utcai volt, nálunk aludtak, részben a napot is nálunk töltötték, mert ott biztonságosabb volt. A pincébe nagyon kevesen mentek le.

A november 3-i napot most nem írom le, így is nagyon hosszú lett a bejegyzés, de ígérem, legközelebb már arról írok.

50 éve...

50 évvel ezelőtt sokan vették a batyujukat és kerestek új hazát. Néha én is megkötném azt a batyut, de:
"Szívet cseréljen, aki hazát cserél..."

(Ezt a kislányt magam rajzoltam ám! SunBonnet ihlette.)

Emlékezés 2.

Másnap annak örültem, hogy nem kell iskolába menni.

Említettem, hogy nagyon vastagok voltak a lakás falai, ennek megfelelően az ablakpárkány is igencsak széles volt, kívül, belül. Azt is említettem, hogy udvari és földszintes lakásban laktunk, de talán arról még nem szóltam, hogy a ház maga öt emeletes volt, abból a régi, nagyon magas emeletes fajtából. Hozzánk a fény és a meleg soha nem jött be, még nyáron is bekecsben (báránybőrből készült mellény) üldögélt az ember, vagy a gyereke. Így, ha látni akartam valamit, vagy a villany égett, vagy az ablakpárkányt használtam játszótérnek.

Nos, én az elkövetkező napokat az ablakban, vagy az ágyban töltöttem. A felnőttek felkészültek a nehéz időkre, ki amit tudott még beszerzett, némi élelmiszert, kenyeret, előkészítették a pincéket. Én is lementem körülnézni, de nagyon nem tetszett! Sötét volt, büdös és féltem a patkányoktól meg az egerektől. Ott volt a télire megvett tüzelő is, szóval nem tűnt barátságos helynek. Többé nem is mentem le, még a legnagyobb ágyúzások alatt sem.

A rádió állandóan szólt, sokszor csak zenét sugároztak. Akkor jegyeztem meg örök életre Beethoven V. szimfóniáját, papapapam... papapapam...

Eleinte az emberek a kapualjban beszélgettek, ki mit hallott, hol osztanak élelmiszert, mi történt a városban, hozták az új röplapokat, kukucskáltak kifelé. Onnan láttuk, hogy ég a Royal. Sajnos tőlünk nem messze felakasztottak egy embert az egyik fára, állítólag ÁVÓS volt. Egy sebesültet is behoztak, aki a kapunktól pár méterre feküdt.

Utólag azt gondolom, hogy a háború még elég közel volt, 11 év telt el a befejezése óta, és az emberek a borzalmakat nem fogadták olyan rettenettel, hisz a háború szörnyűsége még élénken élt bennük, mintha megszokták volna az érzést, a látványt. Akkor még én sem féltem (nagyon).

Jellemző, hogy mennyire nem érezték az én szüleim sem olyan veszélyesnek a helyzetet, mert átengedtek a kb 6-7 háznyira lakó barátnőmhöz játszani. Épp megérkeztem hozzájuk, amikor a Nyugati felől lőni kezdtek. Én már biztonságban voltam, de Anyukám ezt nem tudhatta és a golyózáporban utánam futott. Szegénykém, képzelem, mit élt át abban a pár percben. Nagyon boldog volt, amikor látta, hogy ott állok előtte épen, egészségesen. Ez volt az utolsó eset, amikor kimehettem az utcára. Legközelebb már csak akkor indultunk útnak, amikor a rádióban bejelentették, hogy minden rendben, mindenki felveheti a munkát.

És bizony ezt nagyon rosszul tettük, mert akkor és ott, csak a jóisten mentette meg az életünket. De ezt majd legközelebb...

Emlékezés 1.

Tartogattam ezt az emléket 23-ára, de már országszerte elkezdődött az ünnepi megemlékezések sora, hát akkor én is elkezdem. Később még mást is mesélek, ez csak az első nap, annak is a délutánja az akkor 10 éves kislány szemével:

Délután különórám volt, művészi torna, és az iskolában tartották. Onnan ballagtam hazafelé az Aradi utcán, viszonylag meleg volt, mert csak egy kardigán volt rajtam és nem fáztam. Kiértem az akkori Lenin körútra és nagyon meglepett az a rengeteg ember, aki az utcán mind egy irányba ment, teherautók robogtak valahova, rajtuk szintén sok ember, valamit kiabáltak, zászlókat vittek, énekeltek.
Otthon Anyukám már nagyon várt, gyorsan adott enni, aztán kézen fogott és mi is elindultunk arra, amerre a tömeg tartott. Apukám akkor még nem ért haza.
(Egyébként nagy készülődésben voltunk, mert másnap Miskolcra akartunk utazni. Anyu délután vasalt, pakolt a bőröndökbe, mindenütt összehajtogatott, előkészített ruhák voltak.)
Mentünk az emberekkel, mint később kiderült, a Kossuth térre, anyu szorosan fogta a kezemet, nehogy elsodorjanak mellőle. Kiértünk végre a térre, ott már nagy volt a tömeg, és sokan kiabáltak, követelték Nagy Imrét, hogy mondjon beszédet. Sötétedni kezdett, de az utcai világítás nem működött. Az emberek újságpapírokat csavartak össze és mint a fáklyát, meggyújtották. Akkor már sötét volt és a hangulat is egyre tüzesebb lett, úgyhogy anyukám már nem mert tovább maradni, főleg, hogy én is vele voltam és nem tudtuk, hogy apuval mi van, hazaért-e már?
Otthon a vasalás várt bennünket, de apukámnak még se híre se hamva. Nnna, nekilátott a mamám és folytatta a készülődést a másnapi utazásra.
Végül Apukám is megjött és akkor már azt mesélte, hogy a Dózsa György úton a tömeg a Sztálin szobrot próbálja ledönteni.
Bekapcsoltuk a rádiót, ahol épp Gerő Ernő mondott beszédet, hogy mit, azt én nemigen figyeltem, de mintha nyugalomra szólította volna fel a népet, valami ilyesmi rémlik.
Ezek után, anyukámék szépen becsomagoltak a bőröndökbe, előkészítették a másnapi ruhákat és gondosan becsukták a spalettákat, mint minden este lefekvés előtt.
Egy régi, nagyon vastag falú házban laktunk a földszinten, és a lakás minden ablaka az udvarra nyílt. A lift elég közel volt, annak a zúgását, ajtajának a csapódását mindig hallottuk, ha valaki a házból elment, vagy épp megjött éjszaka. Azon az éjszakán is hallottunk zajokat, puffanásokat, de nem törődtek vele különösebben a szüleim.
Reggel korán volt ébresztő, hogy időben kiérjünk a pályaudvarra. Spaletták csukva, elvégre elutazunk, minek kinyitni?
Mindhárman szépen elkészültünk, mindenki fogta a csomagját, apunál a nagy bőrönd, és sorjáztunk kifelé a lakásból.
Nagyot néztünk, amikor láttuk, hogy a lakók láncot alkotva adogatják ki a pincében levő raktárból (a házban volt egy porcelán bolt) a törékeny üveg és porcelán árukat, ők meg minket bámultak elképedve, hogy mi meg hova igyekszünk a bőröndökkel?!
Nem hallottátok, hogy mi történt az éjszaka?
Nem. Miért, mi történt?
Aztán elmesélték, hogy lőnek és harcok folynak az utcákon, és el ne menjünk már sehova, mert lehet, hogy nem tudunk visszajönni!
Nekem így kezdődött.

A hivatalos változat:

1956. október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedett követeléseik között az alábbiak voltak a legfontosabbak:

a szovjet csapatok kivonása,
új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével,
Rákosi és társai bíróság elé állítása,
általános, egyenlő és titkos választások,
új gazdaságpolitika,
a munkásság létminimumának megállapítása,
március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása.

Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására. A felvonulást végül is engedélyezte a belügyminisztérium. Az egyetemi ifjúság először a pesti Petőfi-szoborhoz, majd Budára, az 1848-49-es szabadságharc legendás hírű tábornoka, Bem szobra elé vonult, ahol felolvasták követeléseiket. Innen a tömeg a főváros lakóival kiegészülve a Parlament elé ment, ahol a mintegy 200 ezer főnyi sokaság követelésére Nagy Imre mondott beszédet. A beszéd csalódást okozott, mert bár Nagy Imre elismerte a követelések jogosságát, a kibontakozást a kommunista párton belüli változások útján képzelte el. A tömeg jelentős része ezután a Magyar Rádió elé vonult, mert azt akarta elérni, hogy követeléseiket a rádióban beolvassák. Közben elhangzott a Rákosi helyére állított Gerő Ernő rádióbeszéde, amely sértegető hangnemben szólt a tüntetőkről.

Az elégedetlenség egyre fokozódott, az épületben tartózkodó ÁVH-őrség és a tömeg között fegyveres harc tört ki, megkezdődött a Rádió ostroma. A tüntetőkhöz a munkáskerületek fiataljai nagy számban csatlakoztak és ledöntötték a városligeti 10 méter magas Sztálin-szobrot. A Rádió épületét hajnalra elfoglalták a felkelők.

A közel egy évtizedes nyomasztó személyi kultusz és a szovjet érdekeket szolgáló diktatúra ellen elemi erővel robbant ki a forradalom ezen a napon.

VPLG...

...azaz Veres Pálné Gimnázium. Hogy mit keres ott az L? Amikor én elkezdtem gimibe járni, még leánygimnázium volt. Csak lányok, fiúk akkor még nem jártak oda.
Az elmúlt napokban sokat foglalkoztam a régi iskolámmal, sok emlék előjött. Az iWiW-en kerestek meg régi iskolatársak, nem osztálytársak, mert úgy látom, közülük senki sincs ott.
Valahogy úgy alakult az életem, hogy egyik találkozónkra sem tudtam elmenni, eleinte kerestek, aztán, gondolom, megunták, most pedig én nem találom őket. Egyik-másik feltűnik itt-ott, még a NET-en is találkoztam ismerős névvel, de valahogy félek ennyi év után előjönni, hogy kérem itt vagyok, csak eddig "illegalitásban" töltöttem az éveket.
Kiderült, hogy még VPG-és topic is van, sőt maga az iskola is ismerősömmé lett! :)
Nagyon sok az emlék, nem is hittem volna, hogy ennyi mindenre emlékszem!

Néhány, a sok közül:

Edit néni (Dr Alszeghy Zsoltné), osztályfőnökünk, egyben magyartanárunk is, Vajda Jánost tanította éppen és a lelkünkre kötötte, hogy még véletlenül se mondjuk Ginát Dzsinának, mert az ugye a Georgina névből ered. A következő órán, sejtettem, hogy felelni fogok, magamban mondogattam, hogy nem Dzsina, Gina!!! Talán ezt nem kellett volna, mert amikor felszólított, mit is mondtam? - naná, hogy Dzsinát! :)

A szalagavató bálunkon az Omega együttes játszott. Az akkori választék: Illés, Metró, Omega. Mi valójában a Metrót szerettük volna, de már foglaltak voltak, így maradt az Omega. :) Azok a régi szép idők...

A ballagásunk napján ezt írták fel a táblára "IV. B. nem világklasszis, de elit társaság. Vigyázz, nemesség kötelez!" Kicsit nagyképűen hangzik, de tényleg nagyon jó eredménnyel végzett az osztályunk.

Ezt a kis megemlékezést Edit nénitől a NET-en találtam. http://www.c3.hu/~iris/02-2/tesi.htm
Érdekessége, hogy Horváth János egyik unokája velem járt egy osztályba, vagyis Edit néni tanította őt is.

Tantermünk ablaka az utcára nyílt, de volt udvari is, pont elsőben. Majdnem kaptam még az év elején egy intőt (jó bemutatkozás!), mert a gangról az ablakon másztam be a terembe. Úgy gyorsabb volt. :) Akkor még ki lehetett menni, később életveszélyessé nyílvánították. Egy nagyon komor belvárosi bérház volt szegény. Amikor először bementem az udvarába, majdnem elsírtam magam, aztán úgy megszerettem, hogy a ballagáson valóban elsírtam magam. Szemben volt egy csöpp cukrászda, ahol tanítás után nagyon jókat fagyiztunk, vajon megvan-e még? Itt lakom Bp-en, de nagyon-nagyon rég jártam arra.

Ugrin Gábor tanította az éneket. A Zeneakadémián, mikor az énekkarunk szerepelt, még Kodály Zoltán is gratulált a tanár úrnak. Hamari Júlia többször fellépett velünk, mint volt "Veres Pálnés" diák. Káldi Nórát (akkor még Kreinikker) is hallottam iskolai ünnepségen szavalni. Most is a fülembe cseng, Radnóti MIklós: Ének a négerről, aki a városba ment. Biztos szavalt mást is, de én erre emlékszem. Ő két évvel végzett előttem.

Egyenruha: természetesen hétköznap köpeny, télen sötétkék svájci sapkát kellett hordani, elől, középen a kis jelvény, ünnepeken sötétkék rendes nyakkendő a nagy jelvénnyel, nyáron sötétkék alapon fehér pöttyös ruha, fehér gallérral, rajta a jelvény. A jelvények még megvannak. :) A sapka nagyon jól mutatott a tupírozott kontyokon :), ahogy éppen csak rábiggyesztettük a fejünkre, aztán, mikor már látó- és hallótávolságon kívül voltunk, persze le is vettük.
Akkoriban kommunista zárdának becézték a Veres Pálné gimit. Nagyon szigorú suli volt, de még ma is tudom, amit ott tanultam! A versek szerelmese ott lettem.

Elhatároztam, hogy megkeresem az évkönyveimet, valahol még megvannak, azokból elég sok, rég elfelejtett tanárt, diákot(és a tanulmányi eredményeket), mindenféle történéseket fel lehet idézni.

Brrr, jön a hideg, nem hiányzott

Az a helyzet, hogy nincs is kedvem írni. Jön a hideg!!! Talán emiatt vagyok türelmetlenebb, feszültebb. Mindenből elegem van. Van ez így néha, majd elmúlik, szép csendben kivárom.

Ennio Morricone

Egy kis éji zene... :)

Péntek 13.

Nem vagyok babonás. Nem érdekel péntek 13., legfeljebb, hogy ne jöjjön a gépembe az azonos nevű vírus. Azt nagyon nem szeretném, van vírusölőm, bízom benne, hogy rendesen végzi a dolgát. Nagyon ajánlom neki!

Tegnap egész nap álmos voltam, ásítoztam egyfolytában, délután még aludtam is. Ez olyan ritkán fordul elő, hogy meg kell említeni. :)

Kicsilány rendben, nem csúsztak szét a csontok. :) Lányom most látta a röntgen felvételeket, pont a csukló fölött hosszában tört el a csont, csúnya törés volt, de már gyakorlatilag összeforrt, csak nagyon kell vigyázni rá. Még 1 hétig teljes gipsz, aztán kap egy könnyebb gipszet. 4 hónapra felmentették tornából! Hááát..., nem tudom. Valahogy majd csak lesz.
Lassan be kell fűteni, mert a szobákban ugyan még nincs hideg, de a fürdőszobai készülődés kicsit fázósan indul. A zuhanyozás után már jó, de addig bizony fázócskázom. Éjjel még mindig nyitva van az erkélyajtó, szeretem a friss levegőt, de van egy olyan érzésem, hogy a napokban erről is le kell majd mondanom. Készülődöm a hideg napokra, lecseréltem a világos táskámat feketére, mert az őszi és a téli cipőm is fekete. Csizmát már alig hordok. Nagy hóban ugyanis nem merészkedem le az utcára. De hol van az még!
A fiam október 20-án született, emlékszem, mikor vittük haza, olyan meleg volt, hogy egy szoknya és egy vékony pulóver volt rajtam és nem fáztam. Gondolom az izgalomtól inkább még melegem is volt. :) Istenem, hogy elment az idő! Legnagyobb unokám már 13 és 1/2 éves.
Az én fejem meg - belül - pont olyan, mint 18-20 éves koromban. Na jó, egy kicsit több tapasztalat és valamivel több tudás - ami itt-ott rámragadt - van benne, de a lényeg maradt. Érdekes, hogy semmilyen betegség, külső öregség, keserű tapasztalat nem tudta megváltoztatni bennem azt a valakit, aki akkoriban voltam. Most is olyan naív tudok lenni, hogy az már a hülyeséggel határos. :)

De jó! Szép az idő!

Most érkeztem meg. Sétáltam egy nagyot, természetesen vásárlással kötöttem össze, mert kellemeset a hasznossal. Hogy melyik a kellemes és melyik a hasznos? - ebben az esetben meg nem tudnám mondani. Hasznos sétálni, mert jót tesz az egészségemnek, de most kivételesen kellemes is volt. Olyan szépen süt a Nap, mégsem volt melegem-elegem.
Ez az! Megismerem: az én nyaram! :) Mikor fiatalabb voltam és bohó(c), akkor is szerettem a vénasszonyok nyarát, nem győzöm csodálni az őszi színeket! Egyébként is szeretem a barnát, sárgát, pirosat, zöldet, szinte minden színt, csak ne legyen hideg. A hideg színek nem a kedvenceim. Érdekes, pedig az ég kékjét mennyit bámulom...
Azért nem csak az eget nézem naphosszat, van ám nekem más dolgom is! A kötelező házimunkák (sajnos vannak) után tegnap például lementettem CD-re szinte minden fontos dolgot a gépemből. Nem akarok úgy járni, mint legutóbb, amikor legyalultam a gépem "c:\" részét, semmit nem mentettem el, mondván, hogy minden megvan lemezeken, aztán kiderült, hogy egy képeslap tervező programnak még a nevét sem tudom, és azt sem, hogy hogyan és hol keressem. /Aztán megtaláltam. :)/ Szóval ezzel szórakoztam.
Ma kellemes meglepetés volt számomra, hogy nyílt egy hatalmas könyvesbolt ott, ahova járok vásárolni. Naná, hogy be kellett menni és naná, hogy nem tudtam kijönni könyv nélkül! De nem könnyelműsködtem, karácsonyra vettem meg valamelyik unokámnak a Moha és Páfrány c. mesekönyvet. Hogy ki kapja, az még majd eldől. Magamnak csak egy CD-t vettem (kibírtam, pedig nagyon nehéz volt!!!), görög népzenét. Már látom, hogy a családi pénztárra jobban kell majd ügyelnem, mert a könyveknek borzasztó nagy a csáberejük! :) És az áruk is. :(

Fáradt vagyok... kicsit.

Hát igen.
Bevallom az utóbbi idők izgalmai egy kicsit megviseltek. Nem elég, hogy kicsilány eltörte a karját, kiderült, hogy macskagombát is szerzett. Ezt ugyanott szedte össze, ahol a karját is eltörte. Hiába mondtuk mi neki, hogy a cicával óvatosan kell bánni, például nem alszunk vele egy ágyban, ott megengedték neki. Eredmény: egy nagyon makacs gombafertőzés, amit csak macskától lehet megkapni és kizárólag a gyerekekre veszélyes. Most 6 hétig kell gyógyszert szednie és a fejbőrén levő foltot ecsetelni, krémmel kenni. Kicsilány nem hibáztatható, ő minden állatot, bogarat, hüllőt, halat, vadat szeret. Ha rajta múlna, egy egész állatkertet tartana kicsiny, lakótelepi lakásukban. Én ezt még csodálom is, mert én ugyan állatot sosem bántanék, de van olyan, amelyiktől kimondottan undorodom. A mi kicsilányunknál ilyen nem létezik! Ő a meztelen csigát a karján sétáltatja, a bogarakat egyenesen kényezteti...
Épp ezért nekünk kell jobban figyelni rá, hogy ne csináljon olyasmit, ami ránézve veszélyes. Ne simogasson idegen kutyákat és ne aludjon egy ágyban egy ki tudja honnan befogadott cicával.
Mérges vagyok!!! Felelőtlen emberek, és miattuk kell ennek a kislánynak kínlódnia. Ezt igazán el lehetett volna kerülni, csak kicsit jobban kéne a gyerekre figyelni, vigyázni.
Holnapma (hétfőn) mondja meg a doki bácsi, hogy jól forrt-e össze az eltörött csont. Arra nem is akarok gondolni, hogy nem.
Azért volt ám sikerélményem is! Egyetlenegyszer sikerült megverni a prücsköt memória játékban! :) Vasárnap este mentek haza, most nagyon csöndes a lakás.
Kicsi bogárkáim... Mekkorát tévedtem, amikor azt hittem, hogy úgy, ahogy a gyerekeimet szeretem, úgy már nem lehet szeretni senkit! Dehogynem!!! :)

Kicsit játszottam...

Tudom, tudom, hogy nagyon hajnal van, de mit csináljak, csak most jutottam el ide! Egész délután a virágaimat rendezgettem, na nem a lakásban lévőket, hanem a gépben található képeket. Aztán úgy döntöttem, hogy erre az oldalra is teszek belőlük, jó ránézni... Persze, nem biztos, hogy mindenkinek, de aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, ugyebár. Nahát.
Aztán megnéztem az AXN-en két sorozatot, majd vissza a géphez. Közben azért "csipegettem" pár falatot, mert nem csak szellemi táplálékra van szükségem, úgyhogy befaltam egy szép nagy és igen finom szendvicset. Közben társalogtam a lányommal is kicsit. [Nem evés közben! :)]
Ezek után elszállt a chello és én legalább 2 órán keresztül piszkálgattam a csatlakozást, kikapcsoltam, bekapcsoltam (mert mindig azt szokták tanácsolni!), betettem az installáló lemezt, mobilról felhívtam őket, de nem sikerült bepötyögni a hivatkozási számomat, vagyis bepötyögni még bepötyögtem, de azt mondta egy bűbájos női hang, hogy olyan nincs a rendszerben. Ezek után én nem is tudom, hogy miért fizetek nekik, ha úgysem vagyok, hát nem?!
Egyszer aztán azt látom ám, hogy villognak a ledek! Hurrá hajrá, lehet menni a Netre! Előbb elolvastam kedvenceim bejegyzéseit, válaszoltam, megjegyeztem, verset kerestem, beírtam... és most végre itt vagyok!
És már megyek is, mert "holnapma" fel kell kelni abból az alvásból, amit még el sem kezdtem. Irány a fogmosás, stb és aztán az ágy.
Hát ez történt, nem Lellén, hanem itt Budán, ahol néha egy régi nótát visz a szél. Nem bolondultam meg (még), az idősebbek biztos emlékeznek ezekre a számokra: Ez történt Lellén, Egy régi nótát hoz Budáról át a szél...
Jó éjszakát kívánok, vagy jó reggelt, kinek mi tetszik. Már megyek..., már el is mentem, majdnem. Kikapcs.

Semmi különös

Szép őszi nap!

Ha nem veszem figyelembe a politikai helyzetet, akkor ez a nap szép csendesen telt el. Nem történt semmi rossz, különösebb jó sem, csak tettük a dolgunkat.
Ma mosás volt soron, sajnos még folytatnom kell holnap is, mert amikor itt vannak a gyerekek, én semmi ilyesmibe nem fogok, csak velük foglalkozom. Összegyűlt elég sok törölköző, konyharuha, plusz a levetett fehérneműk, pólók, ingek... Ágyneműt is kell mosni. Kiszellőztettem a párnákat, most még jó az idő, hát kihasználom. Lehet, hogy holnap már nem mondhatom el ezt, mert délután óta úgy fúj a szél, hogy majd' levitte a fejem az erkélyen! :)

Búcsú a Mila napoktól.

Tegnap még csak szüneteltettem, de ma egy határozott klikkeléssel megszüntettem a Mila rendszertelen mindenféle blogomat. Itt is, ott is, kicsit elegem lett... Azért döntöttem úgy, hogy ez marad, mert itt sokkal kényelmesebb a beírás, szerkesztés és ha meggondolom magam, akkor a blog külsején is tudok változtatni.

Itt egyszerűbb az élet. Nehéz döntés volt, már jó ideje foglalkoztatott a gondolat, aztán hipp-hopp, volt - nincs!
A verseket nem törlöm, mert azt már végképp nagyon sajnálnám, bár talán, egyszer, később erre is sor kerül.
Tegnap kisunokám 7. születésnapját ünnepeltük. Reggel letudtuk a szavazást, utána az egész napomat náluk töltöttem. Nagyon szép és jó játékokat kapott, sajnáltam, hogy az én gyerekkoromban nem voltak ilyenek, milyen jókat tudtam volna játszani velük! Azért az én játékaimmal is egész jól elvoltam. Emlékszem, voltak olyan kicsi gumibabák, azoknak varrogattam ruhákat és gombostűvel szúrtam a fejükbe masnit. :) Pár forintba kerültek és volt belőlük jó pár. Volt egy nagyon szép szobabútorom, amit a család egyik ismerőse készített nekem, faragott volt, kézzel festett. Ma is megvan még a szekrény meg az ágy, igaz, kissé kopottak, néhol a faragás is letöredezett, de még használható lenne, ha tetszene a "nagylánynak", de ő már más világban él...
A régi könyveimet viszont nagyon szereti, azokat én a lányomnak adtam, ő meg továbbadja az ő gyerekeinek. Két Benedek Elek mesekönyv mentett meg '56-ban. Amíg azokat olvastam és színeztem a képeket, addig legalább nem féltem.
Nagyon rossz helyen laktunk, közel a Nyugati pályaudvarhoz, sok borzalmas dolog történt körülöttünk. Ugyanakkor érdekes volt látni, hogy a házban az emberek mennyire összefogtak, segítettek egymáson. A közvetlen szomszédunk egy agglegény volt és bizony nem tartott otthon jóformán semmi élelmiszert. Váratlanul érte a forradalom, nem tudott felkészülni, így aztán nálunk lett kosztos. Nekünk sem volt sok, de ami volt, azt megosztottuk vele. Nagypapám a VIII. kerületből, a tűzfészekből, néha valóban az élete kockáztatásával, hozott nekünk rendszeresen kenyeret. Jaj, mennyi emlék... Van benne jó is, de ami rögtön eszembejut, ha '56-ról esik szó, az az írdatlan félelem, amit azokban a hetekben éreztem.
Mikor az MTV székház előtti borzalmat néztem, az a félelem újra rámtört. Nem akarom, hogy az unokáimnak is át kelljen ezt élniük! Nyugalmat, békét, csöndet szeretnék végre!

Szép álmokat, nyugodalmas jó éjszakát!

Menjünk Párizsba!

Luxembourg park

Most megint Párizsba vágyom. Nem nagy újság, hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe...

Vogézek tere ősszel.

Esterházy Péter

Érdemes elolvasni! Esterházy Péter véleménye a Magyarországon kialakult helyzetről.

Pege Aladár

Elhunyt Pege Aladár Kossuth-díjas bőgőművész, a nemzetközi kritikusok szerint a " a nagybőgö Paganinije ". 67 éves volt.

Pege Aladár gordonművészt, zeneszerzőt és tanárt aligha kell a hazai zenei élet ismerőinek bemutatni. 1969-ben, harmincévesen végzett a Zeneművészeti Főiskolán, később, 1975-től '78-ig tanult Nyugat-Berlinben, Rainer Zepperitz professzornál, aki Herbert von Karajan szólóbőgőseként játszott a Berlini Filharmonikusoknál.

1963 óta koncertezik. Igaz, akkor még a Zeneakadémián tanult, de rendszeresen fellépett az Egyetemi Színpadon, valamint vidéken. Már akkoriban párhuzamosan játszott klasszikus zenét és dzsesszt. 1964 óta rendszeresen ad klasszikus zenei koncerteket is. A ’90-es évek eleje óta évente két lemezzel rukkol elő: az egyik klasszikus, a másik dzsessz CD.1978 óta a Zeneművészeti Főiskola docense, ma már nyugdíjas docense. 1982-ben a New York-i Carnegie Hallban vendégszólista Herbie Hancock együttesében.

1964-ben a prágai dzsesszfesztivál Virtuóza, 1970-ben a montreux-i dzsesszfesztivál "Legjobb európai szólistája" lett. Főbb hazai elismerései: 1977-ben Liszt Ferenc-díjjal tűntették ki, 1986-ban érdemes művész lett, 1999-ben Budapestért Díjat vehetett át, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.

Értékek

Egyszer egy ember egy gyönyörű márványszobrot ásott ki a kertjében. Elvitte egy műgyűjtőhöz, aki imádta a gyönyörű holmikat. Az ember eladásra kínálta a szobrot, a műgyűjtő pedig magas áron meg is vásárolta. Ezután elköszöntek egymástól.

Az ember, ahogy hazafelé ballagott a pénzével, így gondolkodott: "Milyen sok életet jelent ez a pénz! Hogy adhat valaki ennyit egy halott kődarabért, amit már ezer éve eltemettek és elfeledtek?"
A műgyűjtőnek, ahogy a szobrot nézegette, ez járt a fejében: "Milyen szép! Milyen élő! Álmodó lélek, amely ezerévnyi álomtól friss és édes. Hogy adhat oda valaki egy ilyen gyönyörűséget némi halott, álmoktól mentes pénzért?"

(Kahlil Gibran)

Jó éjt!

Mindjárt én is elalszom, megyek is... Szép jóéjszakát!

Éjszaka a Rákóczi úton

A keddről szerdára virradó éjszakán nem követtem az eseményeket a TV adásában, úgy gondoltam elég lesz, ha reggel tudom meg az újabb híreket. Jól gondoltam.
Ami itt történik, az számomra felfoghatatlan és tőlem nagyon idegen. Békepárti vagyok.
Azoknak, akik éjjel az utcákon törnek, zúznak, úgy látom, ismerős a helyzet. Vannak nagyon rutinos randalírozók, akik eltakarják az arcukat, nekik nyílván vannak már tapasztalataik, tudják, hogy így nehezebb beazonosítani őket. Vannak fiatalok, szinte gyerekek, akik még a kamerába is néznek, integetnek, nevetgélnek, fel sem fogják, hogy mit művelnek, csak jó buli, ki lehet élni az összes elfojtott agressziót.
Vajon a szüleik látják őket? Ha igen, akkor miért nem szólnak nekik, hogy gyere haza fiam, ne csináld, nem szabad! Vagy ők is ott dobálják a köveket, gyújtják fel az autókat, törik be az üzletek kirakatait, vagy épp egy kis polszki ablakát?

Éjszaka az MTV székház előtt

No comment!

A házasságról

Hajnalban kiderült, hogy mások is azzal a problémával küszködtek, amivel én. Arra jó volt, hogy megtudtam, nem az én készülékemben van a hiba. Később kijavították a "fogalmamsincsmit" és végre hozzájutottam a blogomhoz! Nem mentem vele sokra, mert olyan hajnal volt már, hogy inkább aludni mentem. Ezt csak az előző bejegyzésemhez fűzöm, mert így teljes a történet.

***

Kahlil Gibran: A PRÓFÉTA (részlet)

...És a Házasság, Mester?
És ő így válaszolt:
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.

Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.

(Révbíró Tamás fordítása)

Az a másik... blog :(

Megáll az eszem! Nem tudom, hogy már megint mi van a másik parton, de nem tudok bemenni a saját blogomba!
A blogringbe, statgépbe megfelel a nevem, jelszavam, de ha a blogba akarok belépni, azt írja ki, hogy hibás a név vagy a jelszó!!! Hát én most ezzel mit csináljak?! Netán időközben szenilis lettem és nem jól emlékszem a dolgokra?
Az is lehet, hogy ők variálnak megint valamit? Fogalmam sincs, de a pohár lassan úgy tele lesz, de úgy, hogy, hogy...
Holnap reggel újra megpróbálom, ha nem megy, akkor tessék engem itt keresni. Itt még beengednek.

Szép Ernő: Eszmélet (részletek)

"Mit kéne az emberekkel mívelni. A rosszaság, vagyis a butaság tán csak betegség, hiszen nincs abnormálisabb valami, mint hogy nem csudálkozik, nem élvezi a természetet, a Teremtést valaki, mint hogy nem tart itt valami szûntelen ünnepet, aminek nem kell munkaszünettel járni, sõt amely ünnepnek szépséges érzetében annál könnyebben, vígabban, vigasztalódottabban végezheti a dolgát. Nem lehet természetellenesebb valami, mint hogy ne legyen elfogódott az ember a hozzá hasonlatos élõlényhez közel, hogy ne eszmélje annak is a gondjait, a vágyait, a halálra való rendeltetését. Az a Carrel professzor megállott a kutatásai végeztével. Pedig a test és lélek egységének a konkluziója csak az lehet, kisütni, hányadik agykéregben, melyik dúcban, mirigyben fészkel a szerencsétlen betegség, az ember butasága. S ezt gyógykezelni vagy kioperálni. De lehetne egyebet is próbálni. Altatófélét feltalálni, azt minden embernek folytonosan adagolni, tompítsa el a butaságot; lassankint ki is irthatja."

---

"Mindennap legalább egyszer az eget körülnézni. Mindennap végigpillantani a fákon. Mindennap megtapogatni, szagolni valami virágot. Mindennap legalább egy pohár jó kis zöldszilvánit felszürcsölni. Mindennap diskurálni egy pofára valót egy kedves emberemmel. Mindennap egy bájos leányt beinni a szemembe. Minden lefekvéskor egy pár kedvenc verset elolvasni."

---

"Egyetlen nyelv milyen beláthatatlan alkotás. És van százmegszáz nyelv, ezermegezer nyelvjárás, tolvajnyelvek vannak; milliómegmillió szó, milliárd, mind egy-egy parányi költemény. Egy-egy ötlet mind a szó, találmány. Oda vagyok!"

---

"Újságot olvas a szigeti padon egy nõ. És fel nem sikolt!"

---

Megjelent a Nyugat 1941./8. számában

Az élet... (Kahlil Gibran)

Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is. Az élet énekel hallgatásunkban és álmodik, ha szunnyadunk. Még amikor levertek és csüggedtek vagyunk is, az élet bennünk örvendezik. És ha sírunk, az élet mosolyog a napon, és szabad akkor is, ha mi rabláncon vagyunk.
----------

Hogyan nyithatnám fel a szívemet, összetörés nélkül? (Kahlil Gibran)

Szép álmokat, jó éjszakát!