Termesztési értéke: középérésű, középerős növekedésű, bőtermő, termésátlaga 10-13 t/ha, kettős hasznosítású, direkt termő fajta. Szaporítása nem engedélyezett, az Európai Unióban is tiltott. Tápanyagigényes, fagytűrő, szárazságra érzékeny, a gombás megbetegedéseknek viszonylag ellenáll, nem rothad, zöldmunka igényes. Bora rubinpíros, enyhén labruszka ízű és illatú, csersavban gazdag asztali vörösbor. Klónja nem ismert.
Felhasználási aránya 1973-1997 között: az utóbbi évtizedekben nem szaporították.
A fürt: vállas, tömött, kicsi-középnagy, átlagtömege 105 g; a bogyó gömbölyded, középnagy, átlagtömege 2,1 g, kék, feltűnően hamvas, nem mintázott; húsa kásás, nyálkás, kocsonyás; labruszka ízű; héja vastag, szívós.
Forrás: Terebess gyümölcskalauz
Nos, erre az értéktelen, szaporítását nézve betiltott szőlőre vágytam, de nagyon. Apó vett már ilyet-olyat, muskotályost, óriásszemű olaszt, csemegét, rózsaszínt, sárgát, zöldet, de nekem ez a hamvas sötétkék szőlő kellett. Kerestem a régi ízt, és benne a gyermekkoromat, a fiatalságomat. Mostanság nem találkoztam vele sehol, és láss csodát! - egyik nap Apó boldogan jött meg a piacról: Hoztam neked othellot!
Komolyan mondom, féltem megkóstolni. Újabban olyan sok szépemlékű ízben csalódtam, nem azt kaptam, mint amit vártam, de most nem! Számban a szőlő ugyanúgy pattant szét, ugyanúgy maradt egyben a húsa és ugyanaz az íz, mint régen! Jobb volt, finomabb, zamatosabb, mint az olasz óriás!
Érdekes, Aliznak is az Édesanyja jutott eszébe róla, nekem is. Régen nem volt ilyen nagy a választék, sokszor ettük ezt a szőlőt, akkor talán nem is ízlett ennyire, de az emlékeknek fura tulajdonsága, hogy megszépítik a múltat és finomabbá varázsolják az ízeket.
Felhasználási aránya 1973-1997 között: az utóbbi évtizedekben nem szaporították.
A fürt: vállas, tömött, kicsi-középnagy, átlagtömege 105 g; a bogyó gömbölyded, középnagy, átlagtömege 2,1 g, kék, feltűnően hamvas, nem mintázott; húsa kásás, nyálkás, kocsonyás; labruszka ízű; héja vastag, szívós.
Forrás: Terebess gyümölcskalauz
Nos, erre az értéktelen, szaporítását nézve betiltott szőlőre vágytam, de nagyon. Apó vett már ilyet-olyat, muskotályost, óriásszemű olaszt, csemegét, rózsaszínt, sárgát, zöldet, de nekem ez a hamvas sötétkék szőlő kellett. Kerestem a régi ízt, és benne a gyermekkoromat, a fiatalságomat. Mostanság nem találkoztam vele sehol, és láss csodát! - egyik nap Apó boldogan jött meg a piacról: Hoztam neked othellot!
Komolyan mondom, féltem megkóstolni. Újabban olyan sok szépemlékű ízben csalódtam, nem azt kaptam, mint amit vártam, de most nem! Számban a szőlő ugyanúgy pattant szét, ugyanúgy maradt egyben a húsa és ugyanaz az íz, mint régen! Jobb volt, finomabb, zamatosabb, mint az olasz óriás!
Érdekes, Aliznak is az Édesanyja jutott eszébe róla, nekem is. Régen nem volt ilyen nagy a választék, sokszor ettük ezt a szőlőt, akkor talán nem is ízlett ennyire, de az emlékeknek fura tulajdonsága, hogy megszépítik a múltat és finomabbá varázsolják az ízeket.
