Újra az iwiwen vagyok

Nem mondhattam nemet! Az én drága kis unokám, kicsilány invitált. :) Büszkén megállapította, hogy így már 31 ismerőse van. Én meg próbálom előszedni a régi ismerősöket, többnyire meg is találtam őket, sőt, most láttam, hogy Rhumel és Meta már vissza is igazolták, hogy ők is ismernek. :) A többieket meg kérem, hogy nézzenek be az iwiwre, és ismerjenek már meg! Így jár az, aki meggondolatlanul törli magát az iwiwről. :)
A kétszeres születésnap és Anyák Napja nagyon jól sikerült, a lurkók nagyon élvezték. A két kis mókus összeszedett nekem egy-egy ajándékzacskónyit a kincseiből, egészen meghatódtam! Saját készítésű, kiégetett gyurmafigurákat is kaptam és egy olyan üdvözlőlapot amit kicsilány írt és kisember rajzolt. Nagyon jó nagyinak lenni! :))

Hajnal előtt

Megyek már aludni, mert reggel időben kell felkelni. Torta kész! Ajándék kész! Én is kész vagyok (elég régóta!).
Már délután elkészült a kakaós piskóta-torta, talán holnap nem fog szétázni... Itt úgy dörgött, villámlott, hogy még a TV is megzavarodott időnként tőle.
Olvasom itt, hogy piskóta-torta, erről jutott eszembe: ismeritek a tontete nótát? Nem? Dehogynem! Hát a Hullámzó Balaton tetején! :) Bocs, nagyon hajnal van... :)
Ideje aludni! Szép álmokat mindenkinek!

Holnap tortát sütök...

Úgy bizony! Összevont születésnapok, Anyák Napja... Vasárnap megyünk a gyerekekhez és a tortát visszük magunkkal. Mit nekünk eső, szélvihar (ilyeneket jósolnak a meteorológusok)! Mi rendíthetetlenek vagyunk, mint az a bizonyos ólomkatona. :) Aztán lehet, hogy sütni fog a Nap. Sose lehessen tudni...
Egyébként a csemetéknek épp kötőhártya gyulladásuk van, még jó, hogy nem fáj nekik, inkább csak csúnya. Kicsilány félig a mamája mögé bújva közlekedett az utcán, hogy ne lássák az emberek, milyen piros a szeme. Hiúság ne hagyj el! :)
Kislegénytől megbízást is kaptam. Többször összetörték már a Mamika kedvenc csigalámpáját, már csak a ragasztó tartja össze. Olyan Tyffany-féleség... Nnna, azt találta ki, hogy vegyünk egy új csigalámpát a Mamika születésnapjára. Természetesen nekem fogalmam sincs, hogy azt hol lehet kapni, így szóltam a lányomnak, hogy ugyan vegyen már valahol egy csigalámpát és lepődjön meg, amikor majd átadjuk neki! Csigalámpát ő sem kapott, mert már nem gyártják, de helyette vett egy teknősbékalámpát és hogy azért csiga is legyen, vett egy csiga alakú hamutartót is. A fő, hogy állatos legyen, mert kislegény már megsúgta neki, hogy állatos ajándékot fog kapni. Keresztbe kasul konspirálunk kéremszépen! No és természetesen nagyon meg fog lepődni! :)

Google magyar nyitólap

Itt van ni! Ezzel szórakozom egy ideje. :) A fejléc olyan, hogy a napszaknak megfelelően megváltozik. Eddig a nap középen trónolt és kék volt az ég. Figyeltem, hogy mikor változik már meg? - aztán látom ám, hogy belilult az ég és a nap megy lefelé. Jééé! - ez működik! Megnyugodtam. :)

Éneklő rigó

Mindig itt szokott énekelni, búcsúztatja a napot.

Cica a kertben - prédára vár.

Látok!

Elkészültek a szemüvegek. Az olvasó kicsit nyomja a fülem mögött a fejem, az utcai meg kicsit csúszkál az orromon, de majd az ünnep után megigazítja az optikus kislány. :) Ott az üzletben ezeket a tüneteket még nem vettem észre, de itthon már éreztem.
Megjavították a gázsütő ajtaját. Az úgy volt, hogy Apó meglepetést akart szerezni nekem..., gondolta, megtisztítja a sütő üvegét... Megtisztította. Miközben tisztította, alaposan rátámaszkodott és a rúgó bizony eltörött... Így lett a kellemes meglepetésből 13.500 forintos kellemetlen meglepetés! Megfogadta, hogy soha többé nem pucolja meg a gázsütő ajtajának üvegét.
Átrámolta a kamrát, semmit nem találtam, persze morogtam egy sort. Nem az első eset, már sokszor megegyeztünk, hogy nem nyúl ott sem semmihez, de ha rájön, akkor nem bír ellenállni a lisztes dobozoknak, a sok üvegnek, meg konzervnek... és akkor aztán jaj nekem, mert nyúlnék ugye a lisztért, de a sót kapom fel. :) A só után meg a vizet, de azt nagyon! :) Mondom neki, hogy ne csinálja ezt velem, mire ő: hát legfeljebb visszarámolod! Aha... És ezt fogjuk játszani életünk végéig?
A pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve! Hajjaj...

Tisztán fogok látni!

Nem kell valami nagy dologra gondolni! Ma szemészeten voltam, talán hétvégére készen lesznek az új szemüvegek és akkor végre normálisan fogom látni a világot. Most csak úgy nagyjából sejtem, hogy hogy néz ki...
Minden nagyon gyorsan ment. Tegnap bejelentkeztem, mára már kaptam is időpontot. A rendelőben nem volt sorbanállás, rögtön befizethettem a 300 forintot. Kaptam egy cetlit róla, azt elfeleztem, mert azon testvériesen osztoznunk kellett az orvossal. Fölmentem és épp kényelembe helyeztem magam, amikor már szólítottak is. Olvastam hülyeségeket, de a legkisebb számot bezzeg el tudtam olvasni! Ennek ellenére az orvos betetette velem a fejem abba a micsodába, ahol van egy szép színes házikó, azt nézegettem kicsit, majd mentünk vissza a nénihez, aki a számítógépből mindent tudott és beírta az új diagnózist. Kaptam 2 db vényt, mentem a földszintre, ott a kapubejáróban van egy optikus. Nála kényelmesen kiválasztottam a megfelelő kereteket, megbeszéltük, hogy milyenek legyenek az üvegek, például az olvasó műanyag lesz, mert az üveget már nem tudná tartani az orrom meg a fülem! Megbeszéltük, hogy ritka szétálló szemem van - tényleg elég távol van egymástól a kettő! :) Ezután az árban is megegyeztünk, leperkáltam az előleget és boldogan távoztam, mert maradt még cipőre is pénzem.
Nnna, mondok, akkor most jön a cipő. Vettem közben két ehetetlen pogácsát, hátha megéhezem alapon, de úgy ahogy voltak jöttek velem végig az úton.
Szóval cipőt is sikerült vennem. Kényelmes, világos színű - nem a legszebb, de mostanság ez már nem annyira számít...
Irány a Rossmann! Ott is vettem pár apróságot, aztán haza, mert kezdett a fejem főni. Ugyan esett pár csepp eső, de azt az időt én az optikusnál töltöttem.
Megállapítottam, hogy tombol a tavasz! Úgy nőnek a virágok, zöldülnek ki a fák, hogy öröm nézni!
Itthon már nem volt semmi kedvem enni, csak ittam, ittam és ittam... Almalét és hideg tejet.
Két hete ma volt az első olyan nap, amikor végre igazán jól éreztem magam, egyáltalán nem szédültem és a szívem sem lötyögött. Lassan megszokom ezt a meleget...
Este megnéztünk egy igencsak felejthető filmet, közben én szaladgáltam az erkélyre fotózni, mert beborult és különös fények voltak a város felett. Aztán meg jött a naplemente...
A mai nagy zsákmány egy gyíkocska amint melegszik az erkély szélén. Sikerült lekapnom. Ez csak a kép részlete:

Utcák és orgonák

Most még virágzik, lehet benne gyönyörködni! Esténként virágillat és madarak búcsúzkodása. Ilyenkor szeretek itt lakni. :) Üröm az örömben, hogy vásárolni is kell járni! Az utcák meg: föl, le, föl, le...

Ez a nap (szombat) is elment

Már vasárnap van. Az egész délutánom blogok rendezésével, javításával telt. Hát igen..., fotókat is csináltam. :) Csendes nap volt, szó szerint, mert Apóval még reggel összezördültünk és azóta mosolyszünet van. Ő kezdte! Én csak megsértődtem. Azért jó étvágyat kívántam neki, meg jó éjszakát is... :)
Úgy néz ki, hogy augusztus elején megyünk a Balatonra, addigra lesznek szabadok a gyerekek. Hosszú nyárnak nézek elébe...
Rájöttem, ha megemelem a párnám, akkor nem szédülök éjszaka. Már nappal is csak délelőtt, egy nagyon kicsit szédelegtem. Ez már nem veszélyes, de ha újra olyan nagyon erősen jelentkezik, akkor elmegyek a dokihoz. Nagyon kedves ember, én mégis csak akkor szeretném látni, mikor a hátam közepét!
Olvasgattam verseket, nem újdonság, hisz szinte minden nap ezt teszem.
Azért főztem is ám! - még délelőtt. Paradicsom levest, csirkemellből gyártottam valami szószos akármit - nincs neve, én találtam ki menet közben. :) Nekem ízlett és főztem ki hozzá penne tésztát (al dente).
Hétfőn Apó névnapja van, addig ki kell békülni, vagy inkább: meg kell békülni vele! :)

Este van, este van...

Apókám rémesen szórakozott! Ma este a körömvirág balzsammal mosott először fogat... Nem a kora teszi, mindig ilyen volt. Ment már el itthonról felemás cipőben is. :) Pedig nem magas és nem szőke. A férfi stimmel.

Most jártam körbe a kedves blogokat, néhol igencsak jól szórakoztam! Esti felüdülés... Jót tesz ez nekem. :)
Délután már megint a fotózással voltam elfoglalva. Legalább 150-200 kép van a budai, pesti és a budapesti panorámáról, a többiről nem is beszélve! Nem tehetek róla, mindig van valami szép, amit muszáj megörökíteni! Ez a tavasz nagyon veszélyes! Olyan szép... Aztán meg jön a nyár..., az is szép. És mi lesz velem, ha jön az ősz?! A legszebb évszak, a kedvencem! Az ezerszínű! Az már biztos, ha mást nem is, de könyvet és képet bőven hagyok örökül a következő nemzedéknek. :) Hogy mit fognak kezdeni vele? Az legyen az ő gondjuk. :)

Délutáni zápor

Jött, zuhogott (katt a képre!) és nagyon gyorsan távozott - maga mögött hagyva a hűvösebb levegőt. Most nem tudom, hogy ezért-e, de sokkal jobban érzem magam. Szédülés reggel óta nincs, akkor még majdnem belezuhantam fejjel a kádba, de még időben megfogtam a kád szélét! :)

Vagyok, vagyogatok...

Fotókat rendezgetek, élesítek, javítgatok, méretezek... A gyerekek vasárnap este mentek haza, de addig nagyon sok kép készült róluk, van munkám bőven. Ma dupla adag ruhát mostam, mert az is elmaradt a múlt héten. Az írással szemben meg valami különös ellenérzésem támadt... Ki érti ezt? Alig tudom rávenni magam.
Igazság szerint, fizikailag sem éreztem jól magam, most kicsit jobban vagyok. Biztos a hirtelen jött meleg...
Majd jövök. Csak az a bajuszos melák idegesít!

Péntek 13.

Csak úgy mondom... Én nem vagyok babonás. Ezt gyorsan lekopogom, középső ujjal, alulról felfelé! :))

Kurt Vonnegut (1922-2007)

Amerikai író, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja.

Ősei a 19. században német területről vándoroltak be az Egyesült Államokba. Gyerekkorának sok könyvében említett emléke a nagy gazdasági világválság. Biológiát és kémiát, majd antropológiát tanult. Részt vett a II. világháborúban, meghatározó élménye volt Drezda bombázása, amelyet amerikai hadifogolyként egy mélyen fekvő pincében vészelt át. Ezt az élményt Az ötös számú vágóhíd című regénye őrzi. Korai művei a sci-fi jegyeit viselik magukon; ebből érett munkái is megőriztek valamelyest. Regényei utánozhatatlan hangulatukkal és bölcsességükkel, dermesztő fekete humorukkal tüntetnek. Vonnegut rajztehetsége is kiemelkedő volt, számos könyvét saját maga illusztrálta.

Forrás: Wikipédia

Van betű...

...igen, csak nekem megy nehezen a betűvetés! :) Tavaszi nemtudommi! Alkotói válság... Szédelgés, fáradtság... Tegnap könyvcipelés, ma vállfájás... Ezekkel untassam a látogatókat? Nem. Inkább kicsit hallgatok. Ilyenkor elvonulok egy csöndes sarokba és várom, hogy újból önmagam legyek. Remélhetőleg nem maradok így...
Hétvégén jönnek a gyerekek, akkor azért nem jövök, de a hangulatomnak biztos jót fognak tenni!
Még József Attila születésnapját is kihagytam... :(

Locsolás? - na, az nem volt! :)

Hogy ez a nap se maradjon kép nélkül! Villamosból, Kelenföldre menet kattintgattam... :)

Panoráma

Kattints rá a képre! Úgy látszik is valami! :)

Húsvéti naplemente

Mindenkinek, aki erre jár!

Michelangelo - Pieta

Délutáni napsütésben

Mit is mondhatnék?

"Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség."

(Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma...)

Van egy ajánlatom...

...mégpedig, hogy csoportosan szálljunk hajóra és úgy meneküljünk egy lakatlan szigetre! :) Mindenki hozza a kilenc legkedvesebb könyvét és akkor máris kész a könyvtár! Lehet olvasgatni. Valaki hozza magával Jules Verne: Rejtelmes szigetét, vagy Daniel Defoe: Robinson Crusoját! Ki tudja, még hasznos lehet. :)

Daniel Defoe:

"... aligha van a földön olyan nyomorúságos állapot, melyben ne adódnék valami negatív vagy pozitív, amiért az ember hálával tartozik..."

Na tessék! Egy ilyen gondolat egy lakatlan szigeten nagyon vigasztaló tud lenni! Ezért nem csinálnám másképp az életem, ha újra kezdhetném. Úgy volt, van jól, ahogy volt és van. A rosszból mindig tanultam - na jó, néha nem.

Kilenc könyv

Szigorú Kacinka kötelező házi feladatot adott. :)
Volt már ilyen, amikor a Nagy Könyvön játszottunk és szavaztunk. Akkor nem írhattam be a verseket, mert az a játék nem arról szólt, viszont 10 regényt lehetett megnevezni. Akkor írtam egy listát, ez a lista más lesz.
Kezdem a Bibliával. Azt el kell vinni, az olyan, hogy bármi öröm vagy bánat ér, vágyom egy vigasztaló jó szóra, biztatásra, reményre, hitre, de akár történelemre is, csak fellapozom és íme: már megtalálom a vigaszt, a reményt, a hitet.
Másodiknak mindenképp József Attila kötete. Ezt a két könyvet máskor is viszem magammal. Velem voltak a kórházban és minden nyáron a Balatonon. Ha ezt a két könyvet nem vehetem elő bármikor, akkor nagyon rosszul érzem magam.
Mi legyen a harmadik? Szívem szerint mééég versek! Tóth Árpád? Juhász Gyula? Áprily Lajos? Kosztolányi Dezső: Idegen költők? Szabó Lőrinc versei és versfordításai? Vagy Arany János, netán Petőfi Sándor? Atyavilág! Nem tudok választani! És hányan kimaradtak a felsorolásból! Talán egy lakatlan szigeten kiegyeznék egy versantológiával: Hét évszázad magyar versei. Csekélység... 4 kötet, de cipelném örömmel.
Mi legyen a következő? Most valóban jöjjön Kosztolányi Dezső: Idegen költők kötete! Nekem ugyan a magyar költészet a legszebb, de van sok szép vers a világirodalomban is, nélkülözhetetlen szépségek... :)
Ez eddig négy, jaj, már csak ötöt választhatok. Nagyon meg kell gondolnom. Azért milyen más érzés, amikor itt vannak a polcokon a kedvesek és csak kinyújtom értük a kezem, leemelem azt, amelyikre éppen vágyom, vagy töröm a fejem, hogy melyiket válasszam, mert nem lesz más, csak és kizárólag azt olvashatom, amit most kiválasztok. Nem jó. Nem szeretem ezt. Régen, egyszer már válogattam így gondolatban és akkor nem tudtam dönteni. Vagyis döntöttem: a könyveim és Budapest, na és elsősorban a szüleim, családom mellett. Ez csak úgy eszembe jutott...
Szóval az ötödik. Most egy olyan drámára esik a válsztásom, amit jobb olvasni, mint nézni. A szó elszáll, az írás megmarad. Ha olvasom, vissza-visszatérek egy szép sorhoz, szóhoz, okos gondolathoz és elgondolkozhatom rajta, nem hajt a színészek elszálló, siető szava. Madách Imre: Az ember tragédiája.
A hatodik legyen egy vidám történet, Pepin bácsi mindig megnevettet. Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio.
Hetediknek történelmi regényt választok. Jó hosszú és francia. Életem egyik nagy élménye volt, most sem lehet kihagyni, Maurice Druon: Az elátkozott királyok.
Már csak kettő van. Igazából most nagy bajban vagyok. Két írót semmiképp sem hagyhatok itthon, Lion Feuchtwanger és Robert Graves. Mindkettőt nagyon szeretem, de hát másokat is nagyon szeretek! :) Fájdalmas választás, de mit tegyek? Ha tizenöt könyvet vihetnék magammal, az sem lenne jobb! Akkor is fájna a szívem az itthon maradottakért...
Tehát, legyen egy festő élete. Szeretem az életrajzi regényeket, nem a túl regényeseket, hanem azokat, amelyek kicsit ugyan kiszínezve, de a valóságot tartalmazzák. Az egyik legjobb könyv, legalábbis nekem, ebben a témakörben Lion Feuchtwanger: Goya c. regénye. Ezt is becsomagolom.
Robert Graves... Megint egy nagy élmény. Én, Claudius és Claudius, az isten. Két kötet, de nekem ez egy könyv!
Itt a vége és futhatok velük a lakatlan szigetre. :) Nem, nem és nem! Nem tetszik ez nekem! Miért kell választani? Tudom, ha ott lennék azon a szigeten ezekkel a könyvekkel, állandóan a többire gondolnék, hogy azt, meg azt és amazt miért hagytam ki?! Hol van akkor még Thomas Mann, Szerb Antal, Galsworthy, Stefan Zweig, Lawrence Durell, Maupassant, Sienkiewicz, Márquez, Szabó Magda, Csáth Géza, Bulgakov, Csehov, Solohov, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Moravia, Benedek Elek, Lázár Ervin, Rejtő Jenő, Agatha Christie, Umberto Eco, Paul Auster... Soroljam még? Nem. Képtelenség felsorolni őket.
Én inkább maradnék itt, ebben a régi, kissé lepusztult budai lakásban a kedves könyveim között. Nagyon rossz lenne nélkülük, ...életem egy fontos részét jelentik nekem kedves íróim, költőim könyvei. Ha el kellene hagynom őket, mintha belőlem szakítanának ki egy darabot. Nem túlzok, erősen kötődöm a könyveimhez. Lehet, hogy nem vagyok nooormális? :)) És ki az?! :)

(Talán holnap, vagy egy hét múlva, más könyveket választanék, mert ez is hangulattól függ, mint oly sok minden más, de az első kettő, az biztos!)
(Később: Olvastam Meta listáját, mennyire más! Rideg Sándor: Indul a bakterház c. regénye és a Hrabal-könyv között én is vacilláltam. :) Sőt, Szabó Magda az egyik kedves íróm, talán csak a mostanában írt könyvei nincsenek még meg. De... a kilenc az kilenc!)

Fák...

Ezeket a fákat tegnap kaptam lencsevégre:

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán:

MI KÉNE MÉG

Néha, mikor nyomaszt már az elégedettség
Sok fényes ötlet áraszt el, hogy mi is kéne még
Sok használt szöveg kellene, mely kifordítható
És ráhúzható minden rosszra, hogy lássuk milyen jó
Na na na na-na-na na na-na-na na
Na na-na-na-na na na-na na-na-na na

Egy futballmeccs meg vetélkedő nagyon kéne még
Hogy legyen, amit önfeledten élvezhet a nép
És néhány újabb sikerlista szintén kéne még
Hogy megismerjünk minden egyes különvéleményt
Na na na...

Egy hirdetés a reklámoknak, az is kéne még
S egy újabb, mely az utóbbiaknak csinál hírverést
Sok ösztönzés, hogy készüljön a jövő nemzedék
És hozzá néhány jó tanács, mely a túlzásoktól véd
Na na na...

Egy kémény kéne, egy nagyon magas, mely megfordítva áll
Hol minden tervünk visszaszáll, mi régen elszállt már
S ha ez is megvan, nem tudom, mi is kéne még
Nekem talán egy másik fej, mert az enyém tele van rég
Na na na...

Elszaladt az este

Volt egy hosszú telefon, de nagyon hosszú! - megírtam a húsvéti sonka levével készült bableves receptjét és ennyi. Az előbb kicsit nézelődtem még a blogokban és tessék, már elmúlt éjjel 1 óra! Mehetek aludni...

Még jó, hogy csak álom volt!

Tegnap éjjel, önmagamhoz képest, korán lefeküdtem aludni. Tudom, hogy mindig álmodik az ember, de ilyenkor föl-fölébredek és megjegyzem az álmomat. Nnna, most is megjegyeztem. Elég nyomasztó volt.
Elindultam fotózni(!), aztán egy lejtős utcán találtam egy zárt, csőszerű csúszdát, olyat, mint amilyen a nagyobb strandokon van. Azon lecsúsztam és egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Akkor vettem észre, hogy otthon hagytam a táskámat, benne a kulcsomat, telefonomat, bérletemet, mindent. Kérdezgettem az embereket, hogy merre menjek ahhoz, hogy Budán találjam magam? Senki nem tudta! Aztán egyszer csak a vállamon volt a táskám és én kinéztem magamnak egy se troli, se villamos, de nem is busz-féle járművet, mivel metró nem volt a közelben. Arra felszálltam, tudom, hogy a sok mászkálástól nagyon fájt a lábam és leültem egy nagyon kényelmes ülésre. Aztán a következő kép már otthon. Lepakoltam mindent, eldőltem a heverőn és akkor látom, hogy az egész szoba szürke tapétával van bevonva. Nézem a lakás többi helyiségét, hát a kéknél és a szürkénél más, több színt nem találtam. Még azt megállapítottam magamban, hogy Apó azért megkérdezhette volna, hogy milyenre tapétáztassa a szobákat, és itt végre felébredtem!
Ez az egész sokkal hosszabb és zűrösebb volt, de nem akartam bő lére ereszteni a mondókámat... Nem volt jó álom...
Máskor inkább tovább maradok fent, nincs szükségem ilyen kalandokra.
Azon viszont sokat gondolkodtam már, hogy az ember az álmait teljesen valóságosan éli meg. Olyan, mintha két élete volna. Álmomban olyan dolgokat élhetek át, amiket a való(?) életben soha. Minden álom gazdagít valamivel, még akkor is, ha az éppen valami negatívum, mint ez a mostani álmom például. Ha így nézem, akkor jó, hogy emlékszem az álmaimra, teljesebb az életem, de néha nagyon rossz, mert a szorongásaim rémálmok formájában jelentkeznek. Mert ugye valahol ki kell annak is jönnie! Nem zárhatom teljesen magamba. Intő jelnek is felfoghatom, hogy vigyázz, nézz mélyen magadba, mert valami nincs rendben!

A háttérkép:

Hát nem kivágták?!

Úgy sajnálom! Volt itt az egyik utcában, de már évek óta, egy kiszáradt fa. Olyan szép volt, ágas-bogas, göcsörtös... Nyáron csak úgy világított a sok zöld között ezüstös színével. Nekem nagyon tetszett, mindig megcsodáltam, amikor arra vitt az utam. Most, hogy le tudnám fényképezni, már nincs. Időközben kivágták. Legalább kérhettem volna egy ágat belőle! Itt a vázában nagyon jól mutatna. Na, majd keresek valami hasonlót..., mert olyat, mint az volt... úgysem találok...