2021. február 20., szombat

Már megint bögre

Úgy igazságos, ha megmutatok egy bögrét a fiamtól kapottak közül is. 

Itt áll az íróasztalomon. Sokat ülök az asztalnál, mivel ezen van a laptopom és sok, számomra fontos mindenféle. Ebből a bögréből soha nem ittam, mert mikor megláttam, rögtön tudtam, hogy ennek mi lesz a feladata. Tele van ceruzákkal, tollakkal, van ott ceruzába rejtett radír és még egy rövid kis vonalzó is lakik benne. Csupa hasznos és nélkülözhetetlen holmi. 

Ha jól megnézi az ember gyereke, akkor egy pöttyös tollat is talál benne. :) Nem a bögrétől tudom, hanem érzem, amit a bögre mond nekem minden nap. 

(Csak megjegyzem: ma egy piros alapon fehér pöttyös fazékban főztem meg a zöldséglevesem.) 

Pöttyös mániám van. :) 


11 megjegyzés:

  1. Szóval neked is van mániád a bögrék terén:) Szép a fiadtól kapott bögre, és rajta az üzenet is. Naponta láthatod, ha ott van a laptopod mellett.
    Kedves látvány lehet a fazék is, amiben a levesed főzted. Én is levest főztem ma. Elég is volt.

    VálaszTörlés
  2. Bevallom, igen. Bögre mániám van. :)
    És a poharakat is nagyon szeretem. :)))
    Én mindig csak egyfélét főzök, vagy levest, vagy főételt. Így is három napig eszem, mert nem lehet olyan keveset főzni, amennyi nekem kell egy étkezésre. Reggel, este hideget, délben általában főtt ételt eszem.
    A kis fazék már a hűtőben várja a holnapot, de épp az előbb csináltam róla egy sztárfotót, mindjárt beteszem a gépbe, aztán pedig a blogba. :)

    VálaszTörlés
  3. Jó, hogy pöttyös mániád :) van, szép díszítés bögrén, fazékon egyaránt.

    VálaszTörlés
  4. De szép! Nem hagyományos formájú fazék és pöttyös. Köszönöm, hogy láthattam.:)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is tetszik és nagyon szívesen! :)

    VálaszTörlés
  6. El és lemaradtam tegnap itt, hogy írjak/hozzászóljak a bögre témához. Bocsánat, hosszú lesz!
    No, most ahogy ideültem pótolni, jöttem rá, jé, nekem egy külön polcfélém van a kiemelt jelentőséggel bíró bögréinknek. Van ugyan egy olyan ágasfára hajazó kis állvány a konyhapulton, azon is van a tulipánosom, két gyümölcsös, a sepsiszentgyörgyiektől kapott (munkahelyemen ez volt a kávés évekig) meg a jelenlegi teásom (hóemberes, fenyős, párban vettem az unkáimnak, de túl nagy, meg az egyik eltört, nekem viszont épp méretes,és remek erős a füle).
    És vannak mindenfelé a szekrényekben, bögrék (3 méretben:) a sima fehér készlethez, régi szép porcelánok, pici füstszínűek, kávés nefelejcsesek.
    És külön "A CSAPAT" a nyitott polcon.Ezen aztán van minden, múlt és jelen, enyéim, gyerekeké, gyerekek párjáé. A két kávés, a gyerekeimtől kapottak, (felváltva iszom ezekből), a kis kékmintások, 3 régi gyerekbögre (varjús, gombás, labdás), egy pici "segafredós", egy barna szögletes Coffee-s, egy, amiben kecskesajt volt annó (ez évekig kedvenc kávésa volt mindenkinek), egy modern-összenyomott, egy kis üveg ("szakés" néven fut), egy karcsú hosszú tejes, és a nagy nefelejcses, nagyanyámé, egy ibolyás férjem nagyanyjáé, egy vastagfalú apró, egy nagy piros-fehér pöttyös...Nagyjából ennyi.Kis polc, mégis sokan elférnek együtt. Saját rendjük szerint sorakoznak ott. Jólesik ránézni, mindegyikhez történet fűződik persze. És mindből a szeretteim teáznak, kávéznak. Ha hazajönnek. Ha megint itt lehetnének....Ezért olyan jó látnom, legalább a bögréik itt vannak....
    rhumel

    VálaszTörlés
  7. Te atyaég! Ennyi bögre! Ez aztán a részletes beszámoló! Nekünk is van sok, ugyanolyan okokból, mint nálatok, de talán ennyi azért nincs. :)
    Elmondhatjuk, hogy a (fél)cédulásság mellett bögrések is vagyunk. :) És még ki tudja, mi minden?
    Itt a harmadik hullám, sajnos még várnotok kell... Rossz lehet nagyon.

    VálaszTörlés
  8. De jó volt olvasni Rhumel kommenjét nálad. Illik az én egyik bejegyzésemhez. Szinte látom magam előtt a bögréket.:)

    VálaszTörlés
  9. @Éva: a Tiedhez is írhattam volna. :) De épp elég, hogy itt szétoffoltam a bögréimmel a kommenteket.:)
    @Borka: részletes, sőt, megint túlzásba vittem a belekotyogást. Mint a félcédülás/nagykönyves időkben.:)))) Bevallom, azért pár bögrét ki is hagytam...:)
    rhumel

    VálaszTörlés
  10. Kotyogj csak, én szívesen olvasom! :)))

    VálaszTörlés