Cica-gyermeknap

Szundi a kertben. Nem a legjobb minőségű kép, de olyan aranyosan alszanak. :)

Égszakadás volt,

földindulás nem, de a fejemen volt koppanás, ha nem is nagy, mert pici jegek potyogtak az égből. Már megint az időjárás a téma. 

Hirtelen jött, sötét lett minden:

Ilyen sötét...,

aztán felhőszakadás, majd felettünk kivilágosodott az ég, de körben még mindenhol esett.

Eltűnt Újbuda,

viszont hófehéren világított az Erzsébet híd:

Még kavargott kicsit a sok fekete felhő, aztán kicsit az ördög is verte a feleségét (esik az eső, süt a nap). Mindezek után kikukkantottam az erkélyre és egy hatalmas szivárványt láttam a város felett.

Nem is egyet, kettőt! Sajnos az egész ívet nem tudtam befogni, de a másik végét elcsíptem az ablakunk előtti fa lombja közt.

Olyan közelinek látszott..., simán el tudtam képzelni, hogy átmegyek a szivárvány alatt, nem is kellett volna messzire menni, talán a Széna térig.

Még gyönyörködtem benne jó pár kép erejéig, mert nagyon ritkán van ilyen igazán szép szivárvány, ki tudja, a legközelebbit mikor láthatjuk?

Több szivárványt nem mutatok, pedig csináltam vagy 50 képet róla, de még nincs vége, mert buktával dicsérd a napot! Az is nagyon muris volt, a felhők rózsaszín pamacsokként díszelegtek az égen:

Végül még egy, itt már a felhőpamacsokat valaki széthúzta és így nekem még jobban tetszik. 

Ezzel a képpel búcsúzott a Nap és jött a Hold, aki épp hízókúrát tart. Péntektől meg kezdheti a fogyókúrát! :) Nem is tudom, kire hasonlít?!

Pünkösdi naplemente

Végre! Nem volt ború, szép, derűs időnk lett az ünnepre. Délután ugyan ijesztgetett pár távoli mennydörgés, de most szerencsénk volt, elkerült bennünket a vihar.

Májusi zápor-zivatar

Ma délután fogalmam sincs, hogy honnan, de szinte percek alatt összejött annyi fölhő, hogy beterítette az egész várost. Sötétbe borult a világ, aztán dörgött, villámlott (de még mekkorákat!), majd eleredt az az igazi májusi zápor, az a bugyborékos. 

Tudom, mindenkinek elege van az esőből - nekem is -, de ez más volt. Ennek tavasz-illata, hangulata volt... Naná, hogy irány az erkély, fotómasina a kézben, de a buborékokhoz le kellett volna menni a kertbe és bevallom, annyit azért nem érnek, hogy totál eláztassam magam és a gépem. Próbáltam a mellettünk levő ház tetejét fotózni, ott is voltak buborékos tócsák, hááát..., mit mondjak, nem jött össze. Egy árva villámot sem sikerült elcsípni, igaz, azt eddig is csak véletlenül és mindössze kétszer kaptam el.

A városból meg nem látszott jóformán semmi, csak a nagy szürkeség.

Holnap Pünkösd, pünkösdi rózsával nem szolgálhatok, de hibiszkuszunk pont az ünnepre bontotta ki harmadik virágát. Ennek a virágnak lelke van: az első virágot az én születésnapomra tartogatta, a másodikat a lányoméra nyitotta ki és a harmadik most virít a legszebben. Azt még nem sikerült megfejtenem, hogy egyszerre miért csak egy virágot hoz, de nem baj, csak hozzon! :)

"Esik mocskosul az eső..."

Nagyon szeretem ezt a számot, de azt, hogy ennyire aktuális, már sokkal kevésbé...

Kedden le akart szakadni az ég,

lehet, hogy valahol le is szakadt, de nálunk csak fújt a szél és esett kicsit az eső.  A távolban villámlott, a dörgést mi már nem hallottuk. 

Szeretem amikor így elsötétül az ég, mert ilyenkor a fények nagyon érdekesek, a sötét ég alatt szinte világítanak a házak, nem lehet kihagyni, fotózni kell! :)

Csak röviden

Az elmúlt hét a készülődés jegyében telt. Vasárnap ünnepeltünk, bár az igazi, a dátum szerinti ünnep szombaton volt, az én drága kicsi lányom, aki már Mamika, születésnapja.
Sajnos azt a sokat emlegetett öregséget most még fokozottabban éreztem, pedig elosztottam a tennivalókat, minden napra egy mese helyett, egy-egy nagyobb feladat és esetleg még valami apróság jutott.
Volt két nagyon rossz napom, talán a melegfront is közrejátszott benne, fájt a fejem, a derekam, mindenem. Mondanom sem kell, hogy akkor takarítottam..., nem tartozik a legkedvesebb elfoglaltságaim közé.
A sütés-főzés már kellemesebb volt és a végén az ünnep! - minden fáradtságot megért! Nagyon ízlett mindenkinek az ebéd, jókat nevetgéltünk, beszélgettünk. A tökmagoktól saját készítésű, épp ezért számunkra nagyon értékes ajándékokat kaptunk (mert Apónak és nekem is volt mit ünnepelni). :)
Nahát, ezért maradt ki az elmúlt hét, csak röviden összefoglalva, csak azért, hogy tudjátok: nem vesztem el. Még azért pihenek egy picinykét...

Anyák Napja utáni gondolatok

Mécs László: A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.

Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Az én drága Mamám 17. éve már csak álmaimban és gondolataimban van velem, de velem van! Soha, egy pillanatra sem hagyott el, pedig amikor elment, azt hittem. Úgy éreztem, cserbenhagyott, itt maradtam nélküle, nem véd, óv meg a bajtól, nem ölel át, nem vigasztal, nem segít, ha szükségem van rá. Önző módon csak magamra gondoltam, magamat sajnáltam. Ma már nem így gondolom. Amikor elment, felnőttem, bár sajnálom nagyon, de fel kellett nőnöm.
Már tudom, hogy semmit, soha nem vehet el tőlem senki abból, amit tőle kaptam, és igen, még ma is kapok. Sok, szinte észrevétlenül elejtett mondatát, csak most értem meg, most jövök rá, hogy milyen igaza volt. Hálás vagyok érte, hogy Ő az én Mamám és Neki is köszönetet mondok az életemért, amit Ő adott és azért ahogy adta.

Új (már megint)

Tegnap reggelre

kinyílt az idei első hibiszkusz! 

Nagy szó ez kérem, mert én már azt hittem, hogy soha többé nem fog virágot hozni. Tavaly sikerült úgy megnyírnom, hogy szegénykém egyetlen árva bimbót hozott és azt is még virágzás előtt ledobta.

Gyorsan készíteni akartam fotókat róla, négyszer sikerült kattintani, aztán a masinám azt mondta, hogy cseréljek akkumulátort és elsötétedett. Naná, hogy nem volt tartalék, így aztán egész nap töltöttem, hogy legalább a bennlevő képeket ki tudjam csalogatni. Éjfél felé sikerült, de nem vagyok rá büszke, nem a legjobb formámat hoztam. Megvárom a következő virágot, vele talán nagyobb szerencsém lesz, mert remélem, hogy nem ez az első volt egyben az utolsó is!

Betyár virág ez, éjjel nyílik, egy napig gyönyörű, aztán már hervadozik és hamarosan le is potyog. (Mutatóba: ez lett a legjobb, ez is valami...)