Részlet Berniczky Konkoly Edit 2003. októberében, Kaszás Attilával folytatott beszélgetéséből:- Kecskeméten játszotta Don Juant, ami úgy tudom, egyik legkedvesebb szerepe volt.
- Valóban nagyon szerettem. Don Juanról mindenki azt gondolja, hogy egy szarházi nőcsábász, holott Don Juan Mizantróp "folytatása". Mizantróp az az ember, aki észreveszi a társadalom összes ocsmányságát, harcol ellene, aztán rájön, hogy a társadalom nem tűri a harcot. Meggyűlöli a világot, és kivonul - itt lesz Mizantrópból Don Juan. Ő már a világgal nem harcol, mert a világ olyan, amilyen. Provokálja a világot, egészen addig, míg Isten meg nem mutatja magát. Ha nem volna Isten, nem volna értelme az egésznek. A nő Don Juan számára lépcső, fricska Isten felé: "Ezt is szabad? Megteszem. Ezt is? Csalhatok? Hazudhatok? Nem szólsz? Akkor magamat is tönkreteszem. Szóljál rám!"
- Don Juannak nincs lelkiismeret-furdalása a nők miatt?
- Miért lenne? Ő ott kezdi, ahol mások be szokták fejezni. Nagyon szomorú, nagyon fáradt...
- Akkor miért kell a nőknek?
- Mert a nők szeretik a bűnt és a titkot. Megbolondulnak a bűnért és a titokért. Az irodalom jelentős része erről szól.
- Csak az irodalom?
- Én galamblelkű férfi vagyok, de nagyon sok ilyen szerepet játszottam. Azok a hölgyek, akiket az általam játszott férfitípus vonzott - mint például a Baal-ban - irgalmatlanul nagyot csalódtak, amikor megláttak otthon egy kötényben, amint éppen spagettit főzök. Egy "félisten" nem állhat kötényben a tűzhely előtt, nem lapozgathatja a szakácskönyvet... Annak egy kocsmában kell ülnie, és kártyáznia. És ha belép a nő, rá kell mordulnia: "Menjél haza, ez nem a te helyed!" De szerintem így unalmas lenne... Néha imádok eltűnni az éjszakában, de másnap szeretek otthon ébredni, majd főzni egy jó spagettit.
- Isten megmutatja magát Don Juannak?
- Meg. Ezért Don Juan boldogan kárhozik el. Azt mondja, boldogan megyek a pokolba, mert legalább tudom, hogy vagy.
- Ön mit gondol erről?
- Hogy tudok-e Istenről? Harcolok... majd csak megmutatja magát.
- Békés Pál színdarabjában, a Szegény Lázár-ban a talpraesett szolgát, Lázárt alakítja.
- Lázár figurájában Békés Pál tulajdonképpen a művész mindenkori helyét fogalmazta meg a társadalomban... Lázár szakács és főz, de ő konyhaművész.
- Lázár felesége, Anita kurtizán volt. Házasságuk alatt is áruba bocsátja testét, hogy pénzt szerezzen férje majdani étterméhez. A darabban Lázár csalódik Anitában, és szétválnak útjaik. Kaszás Attila is elítéli Anitát?
- Lázár nem érti Anitát. Anita a túlélésnek egy másik módját választotta, amit a férje morálisan nem képes fölfogni.
- Lázár a hűséget bibliai értelemben gondolja... Valóban ennyire fontos lenne a hűség a kapcsolatokban?
- Azt gondolom, hogy fontos a hűség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos.
- Ön hogyan reagált, amikor valaki bevallotta a hűtlenségét?
- Hűtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik - nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni... De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.
- Mindig megbocsátott?
- Az eszem szeret megbocsátani, bár néha a lelkem nem hagyja. Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak. Néha a barátságokat is buta, nem gyógyuló hegek teszik tönkre.
- Az őszinteség nem segít?
- Néha nem. Még most is összerándul a gyomrom, ahogy beszélünk róla.
- És ön? Még nem árult el senkit?
- Biztosan árultam el, bár magam sem tudom. Szörnyű, hogy nem látjuk, mivel ejtünk mély, be nem gyógyuló sebeket.
- Úgy emlékszem egyszer azt mondta, hogy az erdő megnyugtatja.
- Tegnap három óra körül értem haza, kicsit sütött még a nap, nem fújt a szél sem, és kimentem biciklizni a budai hegyekbe. Gyönyörű volt minden: az avar, a fények, az egészen más illatok... De a parasztház, amiről beszéltem, nekem az az erdő. Ha "kivágjuk" ezeket a házakat, és mindig újakat építünk, eltűnik az erdő. Muszáj a gyökérnek megmaradnia. Ennek a népnek az egyik legnagyobb baja éppen az, hogy a gyökerét elvágták.
- Elvágták?
- Lecsonkolt testünk van. Azért nem tud ez a nép boldog lenni.
- Először arra gondoltam, hogy a kultúra silányságáról beszél.
- Az csak másodlagos, azt egy egészséges test leküzdi. Az egészséges országokban, mint például Lengyelországban, a kultúra nem megy tönkre. Nálunk a nemzettudatot nyírták meg: lábatlan, kezetlen ország lettünk, de erről nem szabad beszélnünk. Ha ma valaki Trianont emlegeti, irredentának titulálják. Az európai történelemben nincs rá példa, hogy egy ország kétharmadát levagdossák, és még csak sírni sem szabad. Kimondani azt, hogy jó, tudjuk, hogy nem lehet ezen változtatni, de ez akkor sincs így jól. Az a baj, hogy akik fölemelik a szavukat, rosszul emelik föl. A nemzetiségi kérdésnek nem szabadna napi politikává zsugorodnia, utálom a politikát...
- A szülei ma is a Felvidéken élnek. A kisebbségi sors gyakori beszédtéma náluk?
- Természetesen beszélnek róla. Kisebbségi magyarnak lenni egy másik életérzés. Amikor idejöttem tanulni, döbbentem vettem észre, hogy itt mennyire nem fontos ez az egész. Néhányan abszolút közömbösek, például nem értik a magyar igazolványt sem, mások meg politikai erényt szeretnének Trianonból kovácsolni. Nekem a nihilből, de a pántlikás magyarkodásból is elegem van. A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot. Szeptembertől a Nemzeti Színház tagja vagyok, mert fontos számomra, hogy a falak egészséges, jó szellemekkel teljenek meg. Megpróbálok ezért - tehetségemhez mérten - mindent megtenni. Ha ez nem sikerül, akkor továbbállok.
- A tenger is fontos volt az ön számára...
- Most is az, talán azért, mert a Halak jegyében születtem. Tengerparton tudok a legjobban kikapcsolódni. A tenger mellett látszik a kicsinységünk is, mert olyan ősi, elementáris közeg, amely kijózanít bennünket civilizációs pökhendiségünkből. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni helyünkről a természetben... Mostanában búvárkodom. Nemcsak a mélység izgat, hanem jó megküzdeni saját szorongásaimmal is. Emlékszem, amikor először merültem, megdöbbentett, hogy tíz méter mélyen milyen sötét van, és hogy húsz méternél milyen hideg a víz. Szorongtam egy kicsit, de nem ijedtem meg, pedig a szemüvegem alá is bement a víz... Ugyanakkor jó volt találkozni egy másik közeggel, ami nem az enyém, mégis az enyém, mert miközben szorongok és bizonytalan vagyok, tudom, hogy nem zuhanok le, érzem a víz simogatását. Gyönyörű a tenger - belülről is.
- A vízben csönd van.
- Az erdőben is csönd van... Ma már meg kell harcolni a csöndért. Amikor az ember elfárad, betelik a jóléti társadalom által nyújtott mámorral, rájön, hogy tulajdonképpen minden zaj. Akkor fontossá válik a csönd. Olyan ez, mintha egy torta minden szeletét megkóstoltuk volna már, és torkig vagyunk: akkor kezdünk vágyakozni a külső és belső csöndekre. Nem vagyok gyakorló hívő. mégis néha bemegyek egy templomba, és üldögélek a csöndben. Érezni azt, ha egy templom jó helyen van, ha szakrális helyre épült. Bár egyre kevesebb nyitott templomot találok a városban. Ez riasztó...
- Még mindig bántja, hogy eddig nem dolgozott Ascher Tamással és Zsámbéki Gáborral?
- Igen. Dolgoztam ugyan nagyformátumú rendezőkkel, de ők ketten olyan meghatározó személyiségek a mai színházi kultúrában, hogy ha már színész lettem, hiba lenne elkerülnöm e jelentős színházi kortársaimat. Amíg élek, remélek. (Mosolyog.)
- Volt példaképe?
- Huszonévesen, amikor a Vígszínházban a Kőműves Kelemen-t próbáltuk, emlékszem arra, ahogyan a nyolcvanéves Téni bácsi (Páger Antal - a szerk.) bejött a próbára. Volt egy fotelja, beleült, és mesélt, mi pedig tátott szájjal hallgattuk... És ott van Ruttkai Éva is. Egy harmadéves vizsgaelőadásomban ő volt Iphigénia, én Oresztész. Hát, elég furcsán éreztem magam... Akkor azt gondoltam, érdemes színésznek lennem. Körülöttük az ember megérezte a színház méltóságát. Mára ez a méltóság kicsit megkopott.
- Valóban nagyon szerettem. Don Juanról mindenki azt gondolja, hogy egy szarházi nőcsábász, holott Don Juan Mizantróp "folytatása". Mizantróp az az ember, aki észreveszi a társadalom összes ocsmányságát, harcol ellene, aztán rájön, hogy a társadalom nem tűri a harcot. Meggyűlöli a világot, és kivonul - itt lesz Mizantrópból Don Juan. Ő már a világgal nem harcol, mert a világ olyan, amilyen. Provokálja a világot, egészen addig, míg Isten meg nem mutatja magát. Ha nem volna Isten, nem volna értelme az egésznek. A nő Don Juan számára lépcső, fricska Isten felé: "Ezt is szabad? Megteszem. Ezt is? Csalhatok? Hazudhatok? Nem szólsz? Akkor magamat is tönkreteszem. Szóljál rám!"
- Don Juannak nincs lelkiismeret-furdalása a nők miatt?
- Miért lenne? Ő ott kezdi, ahol mások be szokták fejezni. Nagyon szomorú, nagyon fáradt...
- Akkor miért kell a nőknek?
- Mert a nők szeretik a bűnt és a titkot. Megbolondulnak a bűnért és a titokért. Az irodalom jelentős része erről szól.
- Csak az irodalom?
- Én galamblelkű férfi vagyok, de nagyon sok ilyen szerepet játszottam. Azok a hölgyek, akiket az általam játszott férfitípus vonzott - mint például a Baal-ban - irgalmatlanul nagyot csalódtak, amikor megláttak otthon egy kötényben, amint éppen spagettit főzök. Egy "félisten" nem állhat kötényben a tűzhely előtt, nem lapozgathatja a szakácskönyvet... Annak egy kocsmában kell ülnie, és kártyáznia. És ha belép a nő, rá kell mordulnia: "Menjél haza, ez nem a te helyed!" De szerintem így unalmas lenne... Néha imádok eltűnni az éjszakában, de másnap szeretek otthon ébredni, majd főzni egy jó spagettit.
- Isten megmutatja magát Don Juannak?
- Meg. Ezért Don Juan boldogan kárhozik el. Azt mondja, boldogan megyek a pokolba, mert legalább tudom, hogy vagy.
- Ön mit gondol erről?
- Hogy tudok-e Istenről? Harcolok... majd csak megmutatja magát.
- Békés Pál színdarabjában, a Szegény Lázár-ban a talpraesett szolgát, Lázárt alakítja.
- Lázár figurájában Békés Pál tulajdonképpen a művész mindenkori helyét fogalmazta meg a társadalomban... Lázár szakács és főz, de ő konyhaművész.
- Lázár felesége, Anita kurtizán volt. Házasságuk alatt is áruba bocsátja testét, hogy pénzt szerezzen férje majdani étterméhez. A darabban Lázár csalódik Anitában, és szétválnak útjaik. Kaszás Attila is elítéli Anitát?
- Lázár nem érti Anitát. Anita a túlélésnek egy másik módját választotta, amit a férje morálisan nem képes fölfogni.
- Lázár a hűséget bibliai értelemben gondolja... Valóban ennyire fontos lenne a hűség a kapcsolatokban?
- Azt gondolom, hogy fontos a hűség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos.
- Ön hogyan reagált, amikor valaki bevallotta a hűtlenségét?
- Hűtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik - nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni... De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.
- Mindig megbocsátott?
- Az eszem szeret megbocsátani, bár néha a lelkem nem hagyja. Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak. Néha a barátságokat is buta, nem gyógyuló hegek teszik tönkre.
- Az őszinteség nem segít?
- Néha nem. Még most is összerándul a gyomrom, ahogy beszélünk róla.
- És ön? Még nem árult el senkit?
- Biztosan árultam el, bár magam sem tudom. Szörnyű, hogy nem látjuk, mivel ejtünk mély, be nem gyógyuló sebeket.
- Úgy emlékszem egyszer azt mondta, hogy az erdő megnyugtatja.
- Tegnap három óra körül értem haza, kicsit sütött még a nap, nem fújt a szél sem, és kimentem biciklizni a budai hegyekbe. Gyönyörű volt minden: az avar, a fények, az egészen más illatok... De a parasztház, amiről beszéltem, nekem az az erdő. Ha "kivágjuk" ezeket a házakat, és mindig újakat építünk, eltűnik az erdő. Muszáj a gyökérnek megmaradnia. Ennek a népnek az egyik legnagyobb baja éppen az, hogy a gyökerét elvágták.
- Elvágták?
- Lecsonkolt testünk van. Azért nem tud ez a nép boldog lenni.
- Először arra gondoltam, hogy a kultúra silányságáról beszél.
- Az csak másodlagos, azt egy egészséges test leküzdi. Az egészséges országokban, mint például Lengyelországban, a kultúra nem megy tönkre. Nálunk a nemzettudatot nyírták meg: lábatlan, kezetlen ország lettünk, de erről nem szabad beszélnünk. Ha ma valaki Trianont emlegeti, irredentának titulálják. Az európai történelemben nincs rá példa, hogy egy ország kétharmadát levagdossák, és még csak sírni sem szabad. Kimondani azt, hogy jó, tudjuk, hogy nem lehet ezen változtatni, de ez akkor sincs így jól. Az a baj, hogy akik fölemelik a szavukat, rosszul emelik föl. A nemzetiségi kérdésnek nem szabadna napi politikává zsugorodnia, utálom a politikát...
- A szülei ma is a Felvidéken élnek. A kisebbségi sors gyakori beszédtéma náluk?
- Természetesen beszélnek róla. Kisebbségi magyarnak lenni egy másik életérzés. Amikor idejöttem tanulni, döbbentem vettem észre, hogy itt mennyire nem fontos ez az egész. Néhányan abszolút közömbösek, például nem értik a magyar igazolványt sem, mások meg politikai erényt szeretnének Trianonból kovácsolni. Nekem a nihilből, de a pántlikás magyarkodásból is elegem van. A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot. Szeptembertől a Nemzeti Színház tagja vagyok, mert fontos számomra, hogy a falak egészséges, jó szellemekkel teljenek meg. Megpróbálok ezért - tehetségemhez mérten - mindent megtenni. Ha ez nem sikerül, akkor továbbállok.
- A tenger is fontos volt az ön számára...
- Most is az, talán azért, mert a Halak jegyében születtem. Tengerparton tudok a legjobban kikapcsolódni. A tenger mellett látszik a kicsinységünk is, mert olyan ősi, elementáris közeg, amely kijózanít bennünket civilizációs pökhendiségünkből. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni helyünkről a természetben... Mostanában búvárkodom. Nemcsak a mélység izgat, hanem jó megküzdeni saját szorongásaimmal is. Emlékszem, amikor először merültem, megdöbbentett, hogy tíz méter mélyen milyen sötét van, és hogy húsz méternél milyen hideg a víz. Szorongtam egy kicsit, de nem ijedtem meg, pedig a szemüvegem alá is bement a víz... Ugyanakkor jó volt találkozni egy másik közeggel, ami nem az enyém, mégis az enyém, mert miközben szorongok és bizonytalan vagyok, tudom, hogy nem zuhanok le, érzem a víz simogatását. Gyönyörű a tenger - belülről is.
- A vízben csönd van.
- Az erdőben is csönd van... Ma már meg kell harcolni a csöndért. Amikor az ember elfárad, betelik a jóléti társadalom által nyújtott mámorral, rájön, hogy tulajdonképpen minden zaj. Akkor fontossá válik a csönd. Olyan ez, mintha egy torta minden szeletét megkóstoltuk volna már, és torkig vagyunk: akkor kezdünk vágyakozni a külső és belső csöndekre. Nem vagyok gyakorló hívő. mégis néha bemegyek egy templomba, és üldögélek a csöndben. Érezni azt, ha egy templom jó helyen van, ha szakrális helyre épült. Bár egyre kevesebb nyitott templomot találok a városban. Ez riasztó...
- Még mindig bántja, hogy eddig nem dolgozott Ascher Tamással és Zsámbéki Gáborral?
- Igen. Dolgoztam ugyan nagyformátumú rendezőkkel, de ők ketten olyan meghatározó személyiségek a mai színházi kultúrában, hogy ha már színész lettem, hiba lenne elkerülnöm e jelentős színházi kortársaimat. Amíg élek, remélek. (Mosolyog.)
- Volt példaképe?
- Huszonévesen, amikor a Vígszínházban a Kőműves Kelemen-t próbáltuk, emlékszem arra, ahogyan a nyolcvanéves Téni bácsi (Páger Antal - a szerk.) bejött a próbára. Volt egy fotelja, beleült, és mesélt, mi pedig tátott szájjal hallgattuk... És ott van Ruttkai Éva is. Egy harmadéves vizsgaelőadásomban ő volt Iphigénia, én Oresztész. Hát, elég furcsán éreztem magam... Akkor azt gondoltam, érdemes színésznek lennem. Körülöttük az ember megérezte a színház méltóságát. Mára ez a méltóság kicsit megkopott.
Sok szép gondolat van benne. Némelyiket én is mondhattam volna...
VálaszTörlésPéldául ezt (pedig én nő vagyok):
"Hűtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik - nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni... De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell."
Most ő nézi, hogy itt lenn mi hogy játszunk...
VálaszTörlés