Pünkösd

Az ószövetség idején aratási ünnep és a sínai-hegyi szövetségkötés emléknapja volt. Elnevezése a görög pentekoszté, az ötvenedik szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban.

A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is tehát mozgó ünnep a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozata óta.

Jóllehet, az ünnep első, ránk maradt írásos említése csak a II. századból való, egészen bizonyos, hogy ünneplése olyan régi, mint maga az egyház. A középkorban a Szentlélek lejövetelét jelző szélzúgás jelképezésére kürtöket és harsonákat fújtak, a tüzes nyelvek jelképezésére égő kócot, rózsákat és ostyát hullattak a magasból, néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban.

A május 10-e és június 13-a között mozgó ünnep alkalmasnak bizonyult a tavaszi és nyári napforduló azon ősi európai szokásainak és hitvilágának továbbélésére, amelyek a különböző népszokásokban még napjainkban is élnek.

Pünkösdkor jól tudták a régiek, meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák elôtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért.

Pünkösdi népszokás:

az ügyességpróbákkal egybekötött pünkösdi királyválasztás, a lányok, legények, kisfiúk és kisleányok falufeljáró köszöntése. A pünkösdhöz fűződő legarchaikusabb szokás a pünkösdi királyválasztás.

Forrás: HarmoNet