Már megint a múltban kutakodtam és megtaláltam ezt az írást. Volt egy másik közös blog, a Van képünk hozzá, eredetileg oda íródott, de a Csalamádéba is betehető, főleg, ha nincs más. :)
A bőség zavara. Rengeteg emlék...
Gyenesdiás, gyermekkor, hosszú vonatozás végig a Balaton déli partján. Az első elszakadás a szülőktől, amikor egyedül lehettem, magam dönthettem olyan „fontos” dolgokban, hogy mire költöm csöppnyi kis zsebpénzem, vagy hogy milyen ruhát veszek fel aznap... Tábortűz, úttörődalok, strandolás, hajókirándulás, Keszthely, Badacsony, Vonyarcvashegy, Györök... A két hét elteltével, megérkezés a Délibe és Apukám mosolyogva mondja: Olyan vagy, mint a pulykatojás!
Szabadi, az egyetlen igazi úttörőtábor, egyenruhában, saját ruháinkat nem hordhattuk. Zászlófelvonás reggel, sorakozóval és az összes külsőséggel. Este ugyanez, csak a zászló nem felmegy, hanem lefelé jön. Őrszolgálat a kapunál, szigorú menetrend szerint történik minden. Nagyon nem szerettem.
Széplak, vállalati üdülő Anyuékkal. Nagy pingpong csaták, az első igazi táncos estém, természetesen szülői felügyelet mellett. Az első igazi csók, szülői felügyelet nélkül. :) Nagy boldogságok és nagy bánatok, sok nevetés és sok sírás.
Utazás a Balaton körül, busszal. Minden nagyobb városban megálltunk, megcsodáltuk a megcsodálni valókat.
Felnőttként visszatértem Gyenesdiásra és Széplakra is. Más körülmények közt, már gyerekekkel. Egészen más nyarak, már nem lehet felelőtlenül, csak úgy, élvezni a vizet, a napsütést, a nyarat. Vigyázni kell, figyelni. Minden rendben? Nem, nincs minden rendben. Van, hogy hamarabb haza kell jönni, mert a fiam asztmás köhögésbe kezd. Éjjel fújkálom a csodaszereket, hogy ne csípjék agyon a szúnyogok őket. Kevés pihenés, nincs tánc, csak csöndes olvasgatás a kertben amikor délután alszanak.
Lellén is eltöltöttünk két nyarat. Egy hét a másfél éves lányom nélkül, maga a végtelenség. Azt hittem, sosem lesz már vége! Öröm a hazaérkezés. Aztán a következő évben már vele és a fiammal a pocakomban.
Zánka, úttörőtábor, de ott már a lányom és a fiam töltött el pár hetet. Mi csak látogatóban voltunk náluk.
Szántód, felnőtt életem nyarai. Kicsik voltak még a gyerekek, amikor Anyukámék ott vettek telket, később került rá egy faház is. Azóta minden nyáron ott vagyunk. Tihany, Siófok, Földvár, Zamárdi..., ismerős helyek, mindenhol történt valami, amit megőrzött az emlékezet. Például Siófokon műtötték meg vakbéllel a fiamat. Mikor a vonat átrobog a városon, soha nem felejtek el arra nézni, ahol a kórház épülete van. Nagyon fájt akkor a szívem, mert nekem lejárt a szabadságom és csak egyszer tudtam meglátogatni. Igaz, a család ottmaradt része minden nap bement hozzá.
Szántód már az unokáké is. Lányom mindkét csemetéje ott tette meg az első lépéseket. Nekik az a szántódi kis faház A BALATON! Minden nyarat nagyon várnak, élvezik a szabadságot, pont úgy, ahogy annak idején a nagymamájuk és a Mamikájuk.
Láttam már a Balatont minden évszakban, de talán a téli, befagyott Balaton volt a legszebb. Sütött a Nap és a gyűrött jég a kék és a zöld mindenféle árnyalatában tündöklött, ragyogott. A viharos Balaton félelmet kelt bennem, de az is gyönyörű. A naplementékről már nem is beszélve, sőt, a közeli domb tetejéről a napfelkeltét is meglestük. Onnan a dombról szép, tiszta időben látni még a Badacsonyt is. Szemben Tihany az apátsággal, komp úszik a vízen, fürdőző nyaralók, a földeken traktorok, mert a helyieknek nem áll meg a munka, Szántódpusztán pattognak az ostorok, csikósok mutatják be tudományukat a külföldieknek, messziről néha hallatszik a vonat sípolása, zakatolása, amibe időnként belezenél egy fagyit, mirelit árukat kínáló autó és a közelben a fűből hirtelen felrebbennek a madarak, tücskök ciripelnek, vaddisznó nyomok rémisztgetik az embert és susog a búzatábla.
Tudnék még mesélni, ajjaj, nagyon is sokat, de akkor már regényt kéne írnom.
Életem része, egyik nagy szerelmem: BALATON
A bőség zavara. Rengeteg emlék...
Gyenesdiás, gyermekkor, hosszú vonatozás végig a Balaton déli partján. Az első elszakadás a szülőktől, amikor egyedül lehettem, magam dönthettem olyan „fontos” dolgokban, hogy mire költöm csöppnyi kis zsebpénzem, vagy hogy milyen ruhát veszek fel aznap... Tábortűz, úttörődalok, strandolás, hajókirándulás, Keszthely, Badacsony, Vonyarcvashegy, Györök... A két hét elteltével, megérkezés a Délibe és Apukám mosolyogva mondja: Olyan vagy, mint a pulykatojás!
Szabadi, az egyetlen igazi úttörőtábor, egyenruhában, saját ruháinkat nem hordhattuk. Zászlófelvonás reggel, sorakozóval és az összes külsőséggel. Este ugyanez, csak a zászló nem felmegy, hanem lefelé jön. Őrszolgálat a kapunál, szigorú menetrend szerint történik minden. Nagyon nem szerettem.
Széplak, vállalati üdülő Anyuékkal. Nagy pingpong csaták, az első igazi táncos estém, természetesen szülői felügyelet mellett. Az első igazi csók, szülői felügyelet nélkül. :) Nagy boldogságok és nagy bánatok, sok nevetés és sok sírás.
Utazás a Balaton körül, busszal. Minden nagyobb városban megálltunk, megcsodáltuk a megcsodálni valókat.
Felnőttként visszatértem Gyenesdiásra és Széplakra is. Más körülmények közt, már gyerekekkel. Egészen más nyarak, már nem lehet felelőtlenül, csak úgy, élvezni a vizet, a napsütést, a nyarat. Vigyázni kell, figyelni. Minden rendben? Nem, nincs minden rendben. Van, hogy hamarabb haza kell jönni, mert a fiam asztmás köhögésbe kezd. Éjjel fújkálom a csodaszereket, hogy ne csípjék agyon a szúnyogok őket. Kevés pihenés, nincs tánc, csak csöndes olvasgatás a kertben amikor délután alszanak.
Lellén is eltöltöttünk két nyarat. Egy hét a másfél éves lányom nélkül, maga a végtelenség. Azt hittem, sosem lesz már vége! Öröm a hazaérkezés. Aztán a következő évben már vele és a fiammal a pocakomban.
Zánka, úttörőtábor, de ott már a lányom és a fiam töltött el pár hetet. Mi csak látogatóban voltunk náluk.
Szántód, felnőtt életem nyarai. Kicsik voltak még a gyerekek, amikor Anyukámék ott vettek telket, később került rá egy faház is. Azóta minden nyáron ott vagyunk. Tihany, Siófok, Földvár, Zamárdi..., ismerős helyek, mindenhol történt valami, amit megőrzött az emlékezet. Például Siófokon műtötték meg vakbéllel a fiamat. Mikor a vonat átrobog a városon, soha nem felejtek el arra nézni, ahol a kórház épülete van. Nagyon fájt akkor a szívem, mert nekem lejárt a szabadságom és csak egyszer tudtam meglátogatni. Igaz, a család ottmaradt része minden nap bement hozzá.
Szántód már az unokáké is. Lányom mindkét csemetéje ott tette meg az első lépéseket. Nekik az a szántódi kis faház A BALATON! Minden nyarat nagyon várnak, élvezik a szabadságot, pont úgy, ahogy annak idején a nagymamájuk és a Mamikájuk.
Láttam már a Balatont minden évszakban, de talán a téli, befagyott Balaton volt a legszebb. Sütött a Nap és a gyűrött jég a kék és a zöld mindenféle árnyalatában tündöklött, ragyogott. A viharos Balaton félelmet kelt bennem, de az is gyönyörű. A naplementékről már nem is beszélve, sőt, a közeli domb tetejéről a napfelkeltét is meglestük. Onnan a dombról szép, tiszta időben látni még a Badacsonyt is. Szemben Tihany az apátsággal, komp úszik a vízen, fürdőző nyaralók, a földeken traktorok, mert a helyieknek nem áll meg a munka, Szántódpusztán pattognak az ostorok, csikósok mutatják be tudományukat a külföldieknek, messziről néha hallatszik a vonat sípolása, zakatolása, amibe időnként belezenél egy fagyit, mirelit árukat kínáló autó és a közelben a fűből hirtelen felrebbennek a madarak, tücskök ciripelnek, vaddisznó nyomok rémisztgetik az embert és susog a búzatábla.
Tudnék még mesélni, ajjaj, nagyon is sokat, de akkor már regényt kéne írnom.
Életem része, egyik nagy szerelmem: BALATON
