Elnézegettem egy icinke-picinke kis cinkét és róla jutottak eszembe a verebek.
Régen nagyon sokan voltak, itt az erkélyen nevelgetett egy gyerekverebet egy egész csapat felnőtt veréb. Figyeltem őket és azt láttam, hogy mivel a kis veréb még nem tudott repülni, az egész família minden tagja gondoskodott róla, hogy éhen ne haljon a verebecske. Azt a hangos csipogást, az egész környék zengett tőlük.
Voltak szürkés tollú gerlék is bőven, a drótokon ülve jellegzetes hangon udvaroltak, városi galamb ritkán tévedt közéjük. Mára verebet szinte sosem látok, talán gerle is egy-egy, ha akad. Van viszont bőven szarka – valós és azt hiszem, átvitt értelemben is – városi galamb, télen rengeteg varjú, szerencsére maradtak ezek az aranyos kis cinkék és a rigók is.
Régen gyakran találkoztam sünivel, ma nagyon ritkán, az is igaz, hogy mókust csak nyáron, a Balaton mellett láttam, most meg itt szaladgált a konyha ablakában. A környék régen is, most is tele volt/van gyíkokkal, de megálljunk! - a sün, a mókus és a gyík már nem a tartozik a madarak rendjébe, csak úgy mellékesen jegyeztem meg őket. 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése