Őszben a tavasz

Kimentem a kapun és ott várt a Tavasz. Langyos-meleg szél jött szembe velem, csalóka tünemény. Körülöttem a fák őszi ruhába öltözötten élvezték a nap simogató sugarait, mint ahogy én magam is. Nálam ugyan nincs különbség a tavaszi és őszi ruhatár között, ugyanaz a kigombolt ballonkabát, farmer, póló...
Az utcán már inkább az Ősz jött velem, a Tavaszi Szél fodrászt játszott és kopaszra nyírta a fákat, levelek sokasága vett búcsút a megtartó ágtól. Repültek a színes levelek, kergetőztek körbe-körbe, majd a földön megpihentek, de még onnan is tovább röppentek, vagy borzasan, együtt borítottak szép, tarka szőnyeget az utca kövére. Éreztem közben az őszi avar fanyar illatát, némi gyantaillat is keveredett bele, valahol avart égettek...
Megálltam egy-egy kerítés mellett, gyönyörködtem a bokrok ezerszínében, elnézegettem, hogy némelyik milyen nagy igyekezettel próbál kitörni a korlátok közül a vélt szabadság felé. Szegénykém, nem tudja, hogy késő ősszel, vagy kora tavasszal bizony megnyirbálják szabadulni vágyó ágait. Rendelet írja elő, mert a járda az embereké, az úttest az autóké. Rendnek kell lenni! Hogy ezt a rendet az ember találta ki? Na igen, még megteheti, kérdés, hogy a természet meddig tűri?
Aszfalton sétáltam, mégis - az illatok, a fák, a bokrok, a kék ég, a szél -, mintha az igazi, a valódi természet vett volna körül és ez megnyugtatott. Lassan lépkedtem, nem siettem, mert mi is várt otthon? - a fűtött szoba melege. Az se rossz, főleg télen, de ma sokkal kellemesebb volt bandukolni az utcán és csodálkozni, hogy a zöldnek milyen sok árnyalata van, és a sárgának is, meg a pirosnak, meg a barnának, a kéknek. Már tudom - a hírekben hallottam -, hogy az elmúlt napok szürkéskékje nem köd volt, hanem por. A Tavaszi Szél kisöpörte a várost, kékebb lett a kék, vajon a szemeket is kitisztította, vagy ahogy egy ma már klasszikusnak számító dalban írva van: "Hogyha fúj a szembeszél, a száj hallgat... s a szembe por megy"?