Lufi vagyok

Mára úgy leeresztettem, mint egy ócska lufi!
Délelőtt ugye ügyintéztem, az meglepően gyorsan ment, alig akartam elhinni... Aztán ittam egy nagyon finom, erős kávét, majd végre sikerült kifognom egy combinót. Mentem vele egy megállót, aztán valami őrült ötlettől vezérelve bementem egy élelmiszer áruházba. Alig vettem valamit (nem is volt olyan fontos), de legalább 1/2 órát álldigáltam, ha nem többet, mire a pénztárhoz értem. A derekam majd' leszakadt.
Már nagyon vágytam egy busz kellemesen andalító zötyögtetésére! Ez is sikerült, még le is ültem. Hogy az milyen jó volt! Onnan hívtam fel Apót, hogy már úton vagyok hazafelé. Aztán felcsendült az "Én vagyok a kistehén..." dallama, ami nálam egy sms érkeztét jelzi. Lányos zavaromban - elvégre az egész busz hallhatta őszinte önkritikámat - összevissza nyomkodtam a telefonom gombjait, sikerült is az sms-t eltávolítanom, azóta töröm a fejem, hogy ki küldhette? Mert az olvasó szemüvegemet ugye, a nagy sietség miatt, nem vettem elő!
Itthon épp csak kezet mostam és mentem a konyhába káposztát melegíteni, mert: Azt csak te tudod, hogy hogy kell!
Olyan fáradt voltam, hogy én nem is ebédeltem. Átöltözés, átvedlés itthoni Borkává, majd kicsit nézelődtem a postámban meg a blogokban, aztán eldőltem mint egy kivágott fa (méretemet tekintve, inkább bokor) és édes, álom nélküli álomba zuhantam...
Mostanra kicsit feléledtem, de nem nagyon! Ez a mai nap már elment, inkább holnap többet csinálok, de ma...! Nem! Nincs is ihletem, anélkül meg nem megy. Majd..., holnap...