Mi, európaiak

MI, EURÓPAIAK
Richard Hill

A szerző képet ad Európa népeiről, leírásait történelmi, néprajzi, irodalmi és kulturális utalások, az üzleti és mindennapi életből vett példák teszik változatossá. Gazdag tudásanyaga birtokában megprópálja előrevetíteni, hogyan fognak élni és együttműködni ezen népek és az egyes emberek az egyesült Európában.

Geomédia Kiadó Rt.
Budapest, 1999.

Egy beszélgetés részlete az Íróval:

Mi a véleménye a magyarokról?
Mint ahogyan azt könyvemben is kifejtem, aki már találkozott igazi élő magyarral, felfigyelhetett arra, hogy megdöbbentően analitikus elméjük van, amelyet néha tényleg erre a célra használnak. Filológusok szerint az elemzési készségnek köze lehet a nyelv szerkezetéhez, a sok főnévi végződéshez, szaknyelven a "toldalékhoz". Politikai szakértők szerint viszont ez inkább annak köszönhető, hogy a magyarokat a történelem során sokszor "tépte a balsors", ezért megtanulták használni az eszüket. A pedagógusok szerint ez egyszerűen annak a következménye, hogy a középiskolától felfelé komoly és eredményes oktatás folyik, s a rendszer erősen magán viseli a porosz hagyományokat. Az ifjú magyarokat kora gyerekkoruktól fogva tanítják gondolkodni.
A "hivatásos magyarok", akik még mindig szép számban léteznek, egyszerűen mindig őrültek: a legtöbbjük idősebb férfi, aki Robin Hood stílusú kalapot és rövid felöltőt visel, vagy a kalap helyett huszáros bajsza van. Akár logikusak, akár őrültek, a magyarok között sok a zseni. A magyar elme nem csak asszociációkban erős. Ha falba ütköznek, mindig át tudnak jutni a túloldalra: körbe, felül, alul, de valahogy átjutnak. A magyarok olyan elszántak, mint az amerikaiak, olyan romantikusak, mint a szlávok, olyan kíváncsiak, mint a japánok, olyan ravaszak, mint az arabok. E tulajdonságok alapján az olaszokhoz vagy a franciákhoz állnak a legközelebb. A ravaszságot készek elismerni a magyarok, sőt büszkék éleselméjűségükre és gyakorlatias életszemléletükre. Ezt az adottságot csak erősítette a történelmi balsors, illetve az utóbbi időben a tervutasításos gazdaság és az állami bürokrácia. A magyarok elragadó emberek: ugyanolyan szorgalmasak, intelligensek, ügyesek, mint más népek tagjai. Különösen érzékenyek, szubjektívek, empatikusak, büszkék, végtelenül emocionálisak és esetenként hisztérikusak. Kimondottan individualisták, kultúrájuk erősen kapcsolat-orientált és magas kontextusú. A mediterránokkal versenyre kelhetnek érintésben, bensőségességben és becéző szavakban, ámbár az olyan valaha népszerű kifejezések, mint az angyalkám, a drágám és az édeském, lassanként kimennek a divatból. A szentimentalizmus a borongós életszemléletben is kifejeződik. A közvélemény-kutatások kivétel nélkül mindig feltárják mindennél fontosabb tulajdonságukat, a pesszimizmust, még ha örök reménykedők is.
A magyarok hajlamosak a takarójukon túl nyújtózni, méghozzá jócskán, pedig az oktatási rendszer megtanítja őket az elemzésre és a számolásra. Ez egyáltalán nem meglepő, ha belegondolunk, hogy mi mindenen kellett keresztülmenniük. Szenvednek attól a tudattól, hogy a történelemben legtöbbször a rossz oldalon álltak, aminek következtében természetesen védekeznek és kételkednek önmagukban. Ha túl sokat kérdezünk, azt hiszik, nem bízunk bennük. A magyarok tudatosan halálra eszik, illetve ábrándozzák magukat. A bús önvizsgálat azonban azt is megmagyarázhatja, miért tudnak jól alkalmazkodni a kedvezőtlen feltételekhez, ami különben a magyarok szemében szinte természetes állapot. Az alkalmazkodási kényszer hatására a magyarok találékonyak, vagy éppen ellenkezőleg, meglepően óvatosak, sőt akár fatalisták, és ez még erősödött is a kommunizmus évtizedei alatt. Mára már megjelent a szabadpiac, de a frusztráció megmaradt, sőt, még fokozódott is: az Eurobarométer 1990-es felmérésében a magyarok 51%-ának volt pozitív képe az Európai Unióról, 1994-ben viszont már csak 32%-nak. Ez a frusztráció tükröződött abban a beszélgetésben is, amelyet egy magyar közgazdasági egyetemistával folytattam. A jövőre vonatkozó találgatásaimra tipikus magyar realizmussal válaszolt: "Rengeteg lehetőségünk van, de nincs pénzünk." Meglepő a magyar fiatalok szellemi érettsége: tanultak a történelemből. A magyar leányvállalati és fiókvezetők hajlanak arra, hogy a maguk feje után menjenek, még akkor is, ha más utasítást kaptak. A magyarok nagyvárosi életben való jártassága aggasztja régi szövetségeseiket, az osztrákokat, különösen mivel a magyarok - furcsa etnikai származásuk ellenére, vagy talán éppen azért - a többieknél jóval elkötelezettebbek Európa mellett, még akkor is, ha ma már nincsenek annyira meggyőződve a szabadpiac és az EU előnyeiről. Ha a magyarok bejutnak, mindenkit megelőznek.
Mi az, amit különösen ajánlana leendő magyar olvasói figyelmébe?
Azt javaslom, hogy mielőtt kezükbe veszik a könyvet, próbáljanak megszabadulni kisebbrendűségi komplexusaiktól. Ennek az érzésnek különben sincsen egyáltalán értelme, máskülönben mivel magyarázhatnánk azt a tényt, hogy egy tizenötmillió főt számláló közösség története során oly sok briliáns agyat termelt ki?)

Érdekes olvasni, hogy milyennek lát bennünket egy külfödi. 1999. régen volt. Azóta bejutottunk az EU-ba, de sajnos nem előztünk le senkit, talán most tanulunk, később majd jobban megy...