Olvasgatom a régi blogomat. Jó emlékezni, emlékek az emlékben, hiszen ez a blog is már csak emlék. Páran már nincsenek közöttünk az itt említett emberek és a hozzászólók közül. Hiányoznak.
Apókám is elment, de éjszakánként, álmaimban sokszor velem van.
Hogy mi történt még? Felnőttek a gyerekek, élik az életüket és nem irigylem őket. Nehéz lehet manapság fiatalnak lenni.
Idősnek sem jó, de engem legalább vigasztal, hogy az életem nagy részét biztonságban töltöttem. Nekem sem volt könnyű, háború után születtem, de minden fejlődőben volt és mire felnőttem egész jól éreztem magam a bőrömben. Voltak kételyeim, de nem éreztem kilátástalanságot. Hagyjuk...
Életem most főleg a lakásban töltöm, ha leviszem a szemetet és felhozom a postát, maszkot hordok. Még félek kimenni az utcára, de előbb-utóbb ennek is be kell következnie, majd orvoshoz kell mennem.
Nem vidám ez a bejegyzés, így sikerült, pedig nincs is rossz kedvem.
Ha lesz legközelebb, talán az vidámabbra sikeredik.
Hogy mi történt még? Felnőttek a gyerekek, élik az életüket és nem irigylem őket. Nehéz lehet manapság fiatalnak lenni.
Idősnek sem jó, de engem legalább vigasztal, hogy az életem nagy részét biztonságban töltöttem. Nekem sem volt könnyű, háború után születtem, de minden fejlődőben volt és mire felnőttem egész jól éreztem magam a bőrömben. Voltak kételyeim, de nem éreztem kilátástalanságot. Hagyjuk...
Életem most főleg a lakásban töltöm, ha leviszem a szemetet és felhozom a postát, maszkot hordok. Még félek kimenni az utcára, de előbb-utóbb ennek is be kell következnie, majd orvoshoz kell mennem.
Nem vidám ez a bejegyzés, így sikerült, pedig nincs is rossz kedvem.
Ha lesz legközelebb, talán az vidámabbra sikeredik.
