2012. április 26., csütörtök

2012. április 24., kedd

Nagy az öröm

Mostanság nem sok öröm ér, sőt! Nagyon sokszor vagyok dühös, bánatos, néha elsírom magam, például amikor éhező, nyomorban és kilátástalanságban élő gyerekeket, öregeket, önhibájukon kívül munkanélkülivé vált felnőtteket látok, hallok. Nagyon szomorú lett a világ.
Szerencsére, családon belül azért akadnak még örömök. A mostani nagy-nagy örömömet Kicsilánytól kaptam, kaptuk. Egy sikeres felvételi vizsga után, ősztől már a budapesti Eötvös József Gimnázium tanulója! Nagyon drukkolok neki, hogy ott is legyen olyan jó tanuló, mint az általános iskolában, hogy sikerüljön megvalósítania az álmát. Sebészorvos szeretne lenni.
A mai körülményeket elnézve, nem lesz könnyű dolga.
Bízom benne, vagy hogy is mondjam? - szeretném, ha azt még megérném! Aztán még azt is szeretném megérni, hogy Kislegény álma-vágya is teljesül. :)
Aztán megint kitalálok majd valamit, amit még nagyon szeretnék megérni és akkor egész jól el fog telni a hátralévő idő. :)

2012. április 20., péntek

Próba

Ilyen, átlátszó hátterű png képekkel szórakozom esténként. Most csak azt néztem meg, hogy hogyan tudom ide feltölteni? Sikerült, de nem olyan egyszerű, mint ahogy azt én szeretném. Nem lehet minden tökéletes. :)
Ja, és fura az új szerkesztő felület itt a blogspoton, meg kell még szoknom. Már olyan otthonosan mozogtam a régiben, most egy kicsit tétova lettem.

1 órával később: rájöttem, hogy mégis egyszerű a feltöltés, csak én voltam az előbb ügyetlen. :)

Tangó

2012. április 16., hétfő

Tavasz a Városban és az utcánkban


"Lila orgonák oly dús a lombotok..." - kicsi gyerekkoromból őrzi az emlékezetem ezt a dalt, ha dúdolom, rögtön utána a "Virágzik a rózsa, zúgnak patakok..." következik. Nagyon régről maradtak meg, tán még 1950 sem volt, mikor a rádióban sokszor felhangzott mindkét nóta. Négy-öt éves lehettem, nem több és akkoriban nem sok kellett, hogy dalra fakadjak. Ma már - nem is tudom, miért -, de alig énekelek, főzés közben azért még dúdolgatok, olykor a lila orgonákról, szerelemről és a tavaszról. :)

2012. április 8., vasárnap

Ünnep

Nemrég értünk haza a gyerekektől, útközben többször úgy éreztem, hogy menten elfúj a szél. Nem vagyok fázós, de ez a hideg és főleg a viharos szél, nagyon nem esett jól! Az ünnep vidám volt és szép, mint minden ünnep amit a gyerekekkel töltünk.
Kívánok minden kedves olvasónak legalább olyan boldog Húsvéti Ünnepet, mint amilyenben nekünk részünk lehet!

2012. április 2., hétfő

Végre!

Nagyon nehezen, de megtette!
Azt azért még most sem érti, hogy miért, de ez már az ő magánügye, nem kell egy egész országnak szégyenkeznie. A történtek után ez volt az egyetlen járható út.