Budán szakad a hó!

Gyönyörű így este Budapest...

Katt a képekre! :)

Hétvégén

itt voltak a gyerekek, nem az összes, csak három: Kicsilány, Kislegény és az ő Mamikájuk. Két héttel ezelőtt Esztergomban voltak kirándulni, átmentek a hídon Szlovákiába és a csemeték nagyot néztek, hogy nem is lehet észrevenni, hogy külföldön járnak. :) Most hozták el a képeket, egy pendrive volt a fényképalbum. Átmásoltam gyorsan az én gépembe, olyan jó nézegetni! Ilyen szép volt az ősz Esztergomban:

Kislegény gyanakodva nézegette a város nevét a táblán, hogy talán rosszul írták fel a nevet és lefelejtettek a végéről egy "b" betűt. :) Na igen, ...gom? - annak semmi értelme, de a ...gomb - az már érthető. Nekem is voltak ilyen gondjaim anno. :)

Egyébként elég zűrösnek ígérkezett ez a hétvége, mert eredetileg péntekre ablakcseréket terveztünk, aztán gyors takarítást, de műszaki okok miatt ez elmaradt, az én legnagyobb örömömre. :) Nyugodtan és nem hullafáradtan várhattam a "vendégeket", mert az ebéd sem igényelt sok időt: krumplis tésztát kértek és csemegének ropogós, sült szalonnát. A maradék tésztából vittek haza egy egész vödörrel. :) Fagyis vödörre kell gondolni!

Egyszer, egy hasonló hétvégén, mikor túrós csusza volt az ebéd, szintén vittek egy vödörnyit és később, mikor a lányom mondta a gyerekeknek, hogy jön a nagyi, Kicsilány felkiáltott: De jó, akkor biztos hoz egy vödör túrós csuszát is! Egy idegen, ha hallotta volna...

(Az ablakokat csütörtökön cserélik, jaj szegény fejemnek! Remélem, legalább az eső nem fog esni.)

Köd szitál

a városban, időnként esővé alakul... Úgy döntöttem, hogy a kutyát sem küldeném ki ilyen időben, hát még magamat! Nem mentem le a kertbe, az erkélyről közelítettem meg az aranyvessző bokrot. Kicsit messze van, de azért jól látszanak a kis sárga virágok, pláne, ha rákattint az ember gyereke a képre és megnézi a nagyobb változatot. :) Tehát, tessék kattintani:

Ez meg itt a köd. Látod? Nem látod? Na látod! :)

Novemberi aranyvessző

Sajnos fotóval nem szolgálhatok, mert ma sok a dolgom és nem érek rá, hogy megörökítsem, de a kertünk egyik sarkában virágzik az aranyvessző! :) Nem sok virág van a bokron és az is pöttömke mind, de... virágok. Talán holnap, ha nem esik az eső és az időm is engedi, lemegyek és lefényképezem, mert ilyet még nem láttam.

Szegénykém, azt hiszi, hogy itt a tavasz...

Más szögből a világ

nem is olyan nagyon különbözik a megszokottól. 

Tegnap volt "szerencsém" derékszögből ismerkedni a lakásunkkal. Egy rossz mozdulat, vagy az időjárás? - teljesen mindegy, hogy mi okozta, de egyik pillanatban még szépen, egyenes derékkal, ahogy a mamám tanította, jártam, a következő lépésnél pedig nappal láttam a csillagos eget. A derekam, jaj! Némi kísérletezés után rájöttem, hogy a derékszögben való közlekedés való nekem. Furcsa volt kicsit, közelebb került a lent... 

Éjszaka, szokásomhoz híven, ültem a monitor előtt és hajnalra elmúlt a derékfájás, mintha elvágták volna! Amilyen hirtelen jött, olyan észrevétlenül és gyorsan távozott. És még mondják nekem, hogy a számítógép káros! Ennyit ülni egy helyben (szerintem az tett jót) másképp nem tudok, csak ha rajzolgatok a gépemen.

Na igen, minden relatív...

Volt itt egy bejegyzés...

Hát igen, volt. Melegről, szélről, vöröslő égaljáról, mellékelve az illusztráció, de olyan nagyon vöröslött és én olyan nagyon giccsesnek láttam, hogy gyorsan kitöröltem. Érdekes, élőben nem volt olyan rémes. :)

Utcakép, városkép, felhőkép

Még ilyen a közeli táj, de ha messzebbre nézek, már kezd eltűnni a tarkaság, a fákon alig van lomb, mese nincs, jön a tél.

Esik az eső...

Ez az idő tényleg lehangoló, nincs miért, mégis olyan elárvultnak érzem magam...

Balaton...

Már megint a múltban kutakodtam és megtaláltam ezt az írást. Volt egy másik közös blog, a Van képünk hozzá, eredetileg oda íródott, de a Csalamádéba is betehető, főleg, ha nincs más. :)

A bőség zavara. Rengeteg emlék...
Gyenesdiás, gyermekkor, hosszú vonatozás végig a Balaton déli partján. Az első elszakadás a szülőktől, amikor egyedül lehettem, magam dönthettem olyan „fontos” dolgokban, hogy mire költöm csöppnyi kis zsebpénzem, vagy hogy milyen ruhát veszek fel aznap... Tábortűz, úttörődalok, strandolás, hajókirándulás, Keszthely, Badacsony, Vonyarcvashegy, Györök... A két hét elteltével, megérkezés a Délibe és Apukám mosolyogva mondja: Olyan vagy, mint a pulykatojás!
Szabadi, az egyetlen igazi úttörőtábor, egyenruhában, saját ruháinkat nem hordhattuk. Zászlófelvonás reggel, sorakozóval és az összes külsőséggel. Este ugyanez, csak a zászló nem felmegy, hanem lefelé jön. Őrszolgálat a kapunál, szigorú menetrend szerint történik minden. Nagyon nem szerettem.
Széplak, vállalati üdülő Anyuékkal. Nagy pingpong csaták, az első igazi táncos estém, természetesen szülői felügyelet mellett. Az első igazi csók, szülői felügyelet nélkül. :) Nagy boldogságok és nagy bánatok, sok nevetés és sok sírás.
Utazás a Balaton körül, busszal. Minden nagyobb városban megálltunk, megcsodáltuk a megcsodálni valókat.
Felnőttként visszatértem Gyenesdiásra és Széplakra is. Más körülmények közt, már gyerekekkel. Egészen más nyarak, már nem lehet felelőtlenül, csak úgy, élvezni a vizet, a napsütést, a nyarat. Vigyázni kell, figyelni. Minden rendben? Nem, nincs minden rendben. Van, hogy hamarabb haza kell jönni, mert a fiam asztmás köhögésbe kezd. Éjjel fújkálom a csodaszereket, hogy ne csípjék agyon a szúnyogok őket. Kevés pihenés, nincs tánc, csak csöndes olvasgatás a kertben amikor délután alszanak.
Lellén is eltöltöttünk két nyarat. Egy hét a másfél éves lányom nélkül, maga a végtelenség. Azt hittem, sosem lesz már vége! Öröm a hazaérkezés. Aztán a következő évben már vele és a fiammal a pocakomban.
Zánka, úttörőtábor, de ott már a lányom és a fiam töltött el pár hetet. Mi csak látogatóban voltunk náluk.
Szántód, felnőtt életem nyarai. Kicsik voltak még a gyerekek, amikor Anyukámék ott vettek telket, később került rá egy faház is. Azóta minden nyáron ott vagyunk. Tihany, Siófok, Földvár, Zamárdi..., ismerős helyek, mindenhol történt valami, amit megőrzött az emlékezet. Például Siófokon műtötték meg vakbéllel a fiamat. Mikor a vonat átrobog a városon, soha nem felejtek el arra nézni, ahol a kórház épülete van. Nagyon fájt akkor a szívem, mert nekem lejárt a szabadságom és csak egyszer tudtam meglátogatni. Igaz, a család ottmaradt része minden nap bement hozzá.
Szántód már az unokáké is. Lányom mindkét csemetéje ott tette meg az első lépéseket. Nekik az a szántódi kis faház A BALATON! Minden nyarat nagyon várnak, élvezik a szabadságot, pont úgy, ahogy annak idején a nagymamájuk és a Mamikájuk.
Láttam már a Balatont minden évszakban, de talán a téli, befagyott Balaton volt a legszebb. Sütött a Nap és a gyűrött jég a kék és a zöld mindenféle árnyalatában tündöklött, ragyogott. A viharos Balaton félelmet kelt bennem, de az is gyönyörű. A naplementékről már nem is beszélve, sőt, a közeli domb tetejéről a napfelkeltét is meglestük. Onnan a dombról szép, tiszta időben látni még a Badacsonyt is. Szemben Tihany az apátsággal, komp úszik a vízen, fürdőző nyaralók, a földeken traktorok, mert a helyieknek nem áll meg a munka, Szántódpusztán pattognak az ostorok, csikósok mutatják be tudományukat a külföldieknek, messziről néha hallatszik a vonat sípolása, zakatolása, amibe időnként belezenél egy fagyit, mirelit árukat kínáló autó és a közelben a fűből hirtelen felrebbennek a madarak, tücskök ciripelnek, vaddisznó nyomok rémisztgetik az embert és susog a búzatábla.
Tudnék még mesélni, ajjaj, nagyon is sokat, de akkor már regényt kéne írnom.
Életem része, egyik nagy szerelmem: BALATON

A köd, ami por

Nem ma készült a kép, nem is készülhetett volna, mert ma még ennyit sem lehetett látni.

Őszben a tavasz

Kimentem a kapun és ott várt a Tavasz. Langyos-meleg szél jött szembe velem, csalóka tünemény. Körülöttem a fák őszi ruhába öltözötten élvezték a nap simogató sugarait, mint ahogy én magam is. Nálam ugyan nincs különbség a tavaszi és őszi ruhatár között, ugyanaz a kigombolt ballonkabát, farmer, póló...
Az utcán már inkább az Ősz jött velem, a Tavaszi Szél fodrászt játszott és kopaszra nyírta a fákat, levelek sokasága vett búcsút a megtartó ágtól. Repültek a színes levelek, kergetőztek körbe-körbe, majd a földön megpihentek, de még onnan is tovább röppentek, vagy borzasan, együtt borítottak szép, tarka szőnyeget az utca kövére. Éreztem közben az őszi avar fanyar illatát, némi gyantaillat is keveredett bele, valahol avart égettek...
Megálltam egy-egy kerítés mellett, gyönyörködtem a bokrok ezerszínében, elnézegettem, hogy némelyik milyen nagy igyekezettel próbál kitörni a korlátok közül a vélt szabadság felé. Szegénykém, nem tudja, hogy késő ősszel, vagy kora tavasszal bizony megnyirbálják szabadulni vágyó ágait. Rendelet írja elő, mert a járda az embereké, az úttest az autóké. Rendnek kell lenni! Hogy ezt a rendet az ember találta ki? Na igen, még megteheti, kérdés, hogy a természet meddig tűri?
Aszfalton sétáltam, mégis - az illatok, a fák, a bokrok, a kék ég, a szél -, mintha az igazi, a valódi természet vett volna körül és ez megnyugtatott. Lassan lépkedtem, nem siettem, mert mi is várt otthon? - a fűtött szoba melege. Az se rossz, főleg télen, de ma sokkal kellemesebb volt bandukolni az utcán és csodálkozni, hogy a zöldnek milyen sok árnyalata van, és a sárgának is, meg a pirosnak, meg a barnának, a kéknek. Már tudom - a hírekben hallottam -, hogy az elmúlt napok szürkéskékje nem köd volt, hanem por. A Tavaszi Szél kisöpörte a várost, kékebb lett a kék, vajon a szemeket is kitisztította, vagy ahogy egy ma már klasszikusnak számító dalban írva van: "Hogyha fúj a szembeszél, a száj hallgat... s a szembe por megy"?

Lelkünkben élnek tovább...

"Az elmúlásban hirtelen kicsendül

A dolgok mélyén alvó dallam is

S szívünkben tovább zeng minden, mi eltünt,

Ha lemondón, fájón és halkan is!"

(Juhász Gyula: Örök visszhang)