2010. június 19., szombat

Évzáró is volt tegnap

Kicsilány megkapta élete első igazi bizonyítványát, hiszen eddig csak szöveges értékelések voltak, de most valódi osztályzatok szerepelnek a bizonyítványában. Elég egyhangú, akár unalmas olvasmánynak is lehetne nevezni, de mi mégis boldogan nézegetjük! :) Minden jegye ötös! Jó magatartásáért, szorgalmáért és kiváló tanulmányi eredményéért az igazgató nénitől vehette át a jutalomkönyvet: Görög regék és mondák. Csodálkozott, hogy ilyen komoly könyvet kapott és nagyon örült neki. (Így most már 3 példányban van meg.)
Kislegénynek még szöveges az értékelése, de ő is kapott jutalomkönyvet, igaz, nem az igazgató nénitől, hanem a tanító nénitől, de ez nem von le semmit a kitűnő eredmény értékéből. A magatartásában azért akad némi kivetnivaló, de Mamika szerint amíg a többi tantárgyból ilyen jó, addig ez őt nem nagyon zavarja. (Megsúgom, neki is volt olyan bizonyítványa, hogy mindenből ötös, a magatartása viszont négyes. Szeretett fecsegni, anyja lánya!) :)
Most pedig megyek aludni, mert szép, szép a hajnal, de ma inkább találjon a pihe-puha ágyikómban, mint az ablakban!

11 megjegyzés:

  1. Gratulálok, igazán büszkék lehettek!
    A Görög regékből pedig nem baj ám, ha több van :) Tapasztalatból mondom. Legalább majd jut mindenkinek, mire felnő.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Rhumel! :)
    Tudom, hogy jól jön a plusz példány, elég sok könyvünk van meg több példányban, pontosan ezért. Az nem lehet, hogy valaki kimaradjon! :)

    VálaszTörlés
  3. jól teszed, ha lefekstzzel még hajnal előtt aludni! (nehogy úgy jűrj, mint én, aki az iróasztal szélébe vertem be a fejem elaludván a számitógép fölött:)

    gratulálok a szép bizonyitványokhoz, ami eszembejuttatta, hogy nekem is - még gimiben is - volt olyan, hogy minden tárgyból jeles (mint ált-ban), de magatartásból 4-es, és pont ezzel az indoklással, hogy "fecsegek"....

    VálaszTörlés
  4. bocs a félreütéseksért (lehet, hogy még, megint alszom:)

    VálaszTörlés
  5. Olvastam ám én a blogodban arról a koppról! :) Velem is előfordult már, csak én épp könyököltem, így a fejem ugyan előrebillent, de nem koppant az íróasztalon. :) Nálam ez nem hajnalban, hanem délután 6 és 1/2 7 között szokott bekövetkezni. Olyankor jobb, ha alszom 1 órát, az pont elég. Egyébként kb. 5 órát tudok egyhuzamban feküdni, akkor még megúszom a derékfájást. Hát így vagyunk... :)
    A gratulációt köszönöm, átadom. :) A fecsegés engem is elkísért, mindig azt mondták anyukámnak, hogy nagyon jó feje van a gyereknek, csak kicsit lusta és sokat fecseg. :) Ezzel inkább négyes bizonyítványokat produkáltam, de akadt azért jeles is. :)

    VálaszTörlés
  6. Én is gratulálok mindkettőjüknek.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Samu, természetesen ezt az üzenetet is átadom! :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok a tündéri,okos unokáidnak,és természetesen a büszke Nagyikának is!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szépen köszönöm! :) Megy a többi gratulációval együtt az unokákhoz. :) Na igen, bevallom, büszke vagyok rájuk! ;)

    VálaszTörlés