2008. október 23., csütörtök

Ezen a napon

csöndesen emlékezünk...
Most eső esik, hideg szél fúj..., akkor sütött a Nap és volt reményünk... Most..., mi van most? Kiábrándulás. Valami új kéne, valami egészen más... A bajban az összefogás, ahogy akkor régen, hihetetlen! - 52 éve! Sokaknak már történelem, de nekünk még emlék... Behunyom a szemem, filmkockák pörögnek, látom a körúton vonuló reményt, érzem a boldogságot, majd a sok szenvedést, a fájdalmat, a könnyet édesanyák szemén, siratják az elesettet, vagy a bujdosót, és látom a tankokat ahogy végigdübörögnek, égő házakat, gyerekeket, puskával vállukon, vagy ahogy a koktélt dobják, a molotovot. Sírokat, koporsókat, börtönök rácsait, a végső csalódást, mintha csak tegnap történt volna, belénk vésődtek örökre azok a napok.
Szép volt, még akkor is, ha elbukott...

4 megjegyzés:

  1. Most itt,az emlékezésed láttán, eszembe jutott az, amikor először elolvastalak erről a történelmedről.
    Könnyes olvasás volt, most is kicsit párássá vált...
    "Te, az élő múlt vagy"... (persze jóértelemben)

    VálaszTörlés
  2. Bizony, elszaladtak az évek... Alig hiszem el, hogy 52 éve történt mindez. Apó már a háborút is átélte, nekem "csak" 56' jutott. A ti életetek legyen békésebb, boldogabb!

    VálaszTörlés
  3. Békés is, boldog is, persze élem közben a napi kis forradalmaim...

    VálaszTörlés