Nagyon szeretem ezt a kis kék virágot! Tavaly nem sikerült, jobban mondva, nem jól sikerült lefotózni. Most aztán pótoltam, sok-sok nefelejcset "szedtem".
Nekem, amíg élek, már mindig Anyukám fog eszembe jutni róla. Nem múlhatott el Anyák Napja nefelejcsek nélkül.
8 éves lehetettem amikor először kapott tőlem egy kis csokor kékséget. Ültem a padon az orvosi rendelőben - ahová, Mamám nagy ijedtségére, egyedül mentem el - és vártam, hogy megjelenjen az ajtóban, hívja a következő beteget. Nyílt az ajtó, ma is látom az arcát, nagyon meglepődött - Hát te? Hogy kerülsz ide, egyedül jöttél?! Én boldogan mondtam, hogy bizony! Köztudottan rosszul tájékozódom, ez a tulajdonságom akkor még nem volt meg, valahol útközben alakult ki, talán épp azért, mert nagyon féltettek és sokáig soha, sehova nem engedtek el egyedül.
Átadtam az addigra kicsit meggyötört csokrot, nagyon boldog voltam, hogy meglepetést szereztem a Mamámnak, büszke voltam, nem magamra, hanem arra, hogy mindenki látta a rendelőben, hogy ez a szép, szőke, fehér köpenyes "néni" az ÉN anyukám!
Én is kaptam ajándékot, egy kis arany pecsétgyűrűt. Nem a nefelejcsekért, hanem a születésnapomra. Mi együtt tartottuk a két ünnepet, aztán, mikor jóval később megszületett a lányom, ő is csatlakozott hozzánk a május eleji születésnapjával.
Két virág soha nem maradhatott el ezen az össznépi ünnepen: a nefelejcs és a gyöngyvirág. Az utóbbi az én legkedvesebb virágom. Anyukámnak én adtam a nefelejcset, a gyöngyvirágot mindig Apukámtól kaptam, és persze mindig volt orgona és tulipán, néha nárcisz, esetleg jácint, bár azt az erős illata miatt nem nagyon szerettem. Túl sok az nekem, megfájdul a fejem tőle.
A lányom egy időben a kálát szerette, hogy miért? - azt ő tudná megmondani. Ma már minden virágot szeret amit kicsi praclik adnak át neki. :)
A fiam is nagy virágszerető. Soha nem szégyellt virágcsokorral bandukolni, akár a fél városon keresztül. Tőle is gyöngyvirágot szoktam ilyenkor kapni, de máskor is hoz, nem is kell hozzá alkalom, csak úgy, mert szép és örömöt akar szerezni vele. Egy baj van, hogy mivel egyre ritkábban látom, a bokréták is egyre ritkábbak.
Apó..., hát ő nem egy virágos ember! Mikor még udvarolt, akkor is dobozos orchideát húzott elő a táskájából. :) Azóta még néha hozott az első hóvirágból, de ugye azt már nem szabad! - így aztán nincs virág. Az is igaz, hogy olyan jó és rendes, hogy ezt elnézem neki. :)
Nekem, amíg élek, már mindig Anyukám fog eszembe jutni róla. Nem múlhatott el Anyák Napja nefelejcsek nélkül.
8 éves lehetettem amikor először kapott tőlem egy kis csokor kékséget. Ültem a padon az orvosi rendelőben - ahová, Mamám nagy ijedtségére, egyedül mentem el - és vártam, hogy megjelenjen az ajtóban, hívja a következő beteget. Nyílt az ajtó, ma is látom az arcát, nagyon meglepődött - Hát te? Hogy kerülsz ide, egyedül jöttél?! Én boldogan mondtam, hogy bizony! Köztudottan rosszul tájékozódom, ez a tulajdonságom akkor még nem volt meg, valahol útközben alakult ki, talán épp azért, mert nagyon féltettek és sokáig soha, sehova nem engedtek el egyedül.
Átadtam az addigra kicsit meggyötört csokrot, nagyon boldog voltam, hogy meglepetést szereztem a Mamámnak, büszke voltam, nem magamra, hanem arra, hogy mindenki látta a rendelőben, hogy ez a szép, szőke, fehér köpenyes "néni" az ÉN anyukám!
Én is kaptam ajándékot, egy kis arany pecsétgyűrűt. Nem a nefelejcsekért, hanem a születésnapomra. Mi együtt tartottuk a két ünnepet, aztán, mikor jóval később megszületett a lányom, ő is csatlakozott hozzánk a május eleji születésnapjával.
Két virág soha nem maradhatott el ezen az össznépi ünnepen: a nefelejcs és a gyöngyvirág. Az utóbbi az én legkedvesebb virágom. Anyukámnak én adtam a nefelejcset, a gyöngyvirágot mindig Apukámtól kaptam, és persze mindig volt orgona és tulipán, néha nárcisz, esetleg jácint, bár azt az erős illata miatt nem nagyon szerettem. Túl sok az nekem, megfájdul a fejem tőle.
A lányom egy időben a kálát szerette, hogy miért? - azt ő tudná megmondani. Ma már minden virágot szeret amit kicsi praclik adnak át neki. :)
A fiam is nagy virágszerető. Soha nem szégyellt virágcsokorral bandukolni, akár a fél városon keresztül. Tőle is gyöngyvirágot szoktam ilyenkor kapni, de máskor is hoz, nem is kell hozzá alkalom, csak úgy, mert szép és örömöt akar szerezni vele. Egy baj van, hogy mivel egyre ritkábban látom, a bokréták is egyre ritkábbak.
Apó..., hát ő nem egy virágos ember! Mikor még udvarolt, akkor is dobozos orchideát húzott elő a táskájából. :) Azóta még néha hozott az első hóvirágból, de ugye azt már nem szabad! - így aztán nincs virág. Az is igaz, hogy olyan jó és rendes, hogy ezt elnézem neki. :)
Mikor néhány napja, kora reggel mentem le a garázsba, megütötte az orromat az illata! És én mentem az orrom után. És az egyik bokor alatt megpillantottam Őt! Az idei tavasz első gyöngyvirágát! Még csak 1 szál nyílt ki, orgabokor meg rengeteg van a környéken! És mégis, az az egyetlen szál legyőzte a tengernyi orgonát! Imádom! Nem, mintha az orgonát nem szeretném!
VálaszTörlésOlyan jó a tavaszról, és a virágokról, a szeretetről olvasni itt, nem pedig a gyűlölködésről, mint mostanában oly sok blogban!
A nefelejcsről nekem is mindig az Anyák Napja jut eszembe, mert gyerekkoromban én is azt adtam Anyunak. Meg tulipánt, mert az volt a kedvenc virága.
VálaszTörlésAndi, nekem szelíd a természetem, olykor morgok, de kiabálni is tudok ám! :)) Itt biztos, hogy nem fogok. Kell egy sziget...
VálaszTörlésBikfic, ugye milyen jó emlékezni? Kicsit sajog, de mégis! :)
Nagyapámnak is a gyöngyvirág volt a kedvence!
VálaszTörlés