Olyan itt lakni, mintha egy színház nézőterén ülnék. A város a színpad. Én csak ülök és nézem, hogy mi történik a színpadon, égen és földön. Mindig van valami, kiderül, beborul - jaj, most a fények olyan érdekesen világítják meg a várost! A fővilágosító nagyon érti a munkáját, csodákat művel percek alatt. A rendező sem akárki lehet. Az évszakok szép sorjában előadják műsorukat, soha nem unalmas, mindig más és más. Csodálatos ez a világ..., szépségét csak a legnagyobbak tudták, tudják leírni, zenében, képben visszaadni, de az is csak másolat. Az eredetit kell nézni, annál szebb, érdekesebb nem létezik.
"Az élet egy csodálatos könyv, de nem leli benne örömét az, aki nem tud olvasni"
(Goldoni)
"mert bármilyen rossz a világ,
VálaszTörlésaz élet mégis szép lehet! "....:)
Ha a természet apró és nagy csodáit, fűt, fát virágot néz az meber, akkor tényleg örül a lélek. Ezért jó Neked onnan fentről csodálni a nagy panorámát, meg piciben a kertet, a színeket, a virágokat.
És ezrét szeretek tavasztól gyalog bejárni, a kora reggeli friss orgonaillatba beleszippantani kicsit, meglesni a nyíló virágokat, a pompázó-feslő bokrokat. Ha már a nap úgyis olyan szürke :(
Jó, ha észrevesszük a pici csodákat..., sokan elfutnak mellettük. Nem látnak - csak néznek. Nem csodálkozom, hogy ilyenkor inkább gyalogolsz reggelenként, kicsit feltöltődsz, igen, "ha a nap úgyis olyan szürke".
VálaszTörlésA szépségek a szemünk mögött megmaradnak és bármikor felidézhetők. :)
régi írásomból eszembe jutott : "ki szinpadon, ki nézőtéren érzi magát, s van aki szerényen megbújik a sugólyukban"...
VálaszTörlésde valójában , már különösképpen, én is "csak" nézelődni szeretek, van mit...
meg én is (mint Rhumel)... séta közben "beleszippantani a friss orgonaillatba"...